Keressen minket

Vadászat

Magyar korongvadászok sikerei

Közzétéve:

Feltöltő:

Szerdahelyi, Igaly és a magyar csapat is első! Július 26–27-én rendezték meg Schrickben a Franz Schütz korongvadász emlékversenyt, amely Ausztria egyik legpatinásabb megmérettetése. A remek színvonalú versenyen több magyar siker is született a népes hazai illetve külföldi lövőkkel kiegészült viadalon.

magyar_korongvadaszok_sikerei

Szerdahelyi András megismételte tavalyi győzelmét, kimagasló eredménnyel mindenkit maga mögé utasított az olykor igen nehéz pályán. Igaly Diana megnyerte a női kategóriát, továbbá Magyar Csaba vezetésével a magyar csapat is első lett. Gratulálunk a többi magyar helyezetteknek is, hiszen veteránban és seniorban előkelő helyen végeztek!

hunsporting.hu

Vadászat

Kell-e félni a lakott területen megjelenő rókáktól?

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei megválaszolták, kell-e félni a lakott területen élő rókáktól:

Published

on

 Kattints a képre és csatlkozz a WILD Hungary csoporthoz!

A rókák, számos más vadállathoz hasonlóan (gondoljunk a varjakra, nyestekre) könnyen találnak táplálékot az emberi lakókörnyezetben (többek között rágcsálókat, élelmiszer hulladékot, kedvtelésből tartott állatoknak kihelyezett eledelt), és könnyen megszokják az ember közelségét. Ezért az, hogy csak „a veszett róka megy be a lakott területre”, semmiképpen nem állja meg a helyét. ❌

Fotó: NÉBIH

☝Az állatokkal való kontaktust mindazonáltal maximálisan kerülni kell. Az egészséges róka nem engedi közel magához az embert: zajra, például tapsra elmenekül. Kellő távolságból hívjuk fel magunkra a figyelmet, majd adjunk időt az állatnak, hogy észrevegyen minket és elmeneküljön.‼
👉A veszettség legfőbb tünete az embertől való ösztönös félelem kiesése. A veszett róka nappal is aktív, szinte „keresi” az ember társaságát, hagyja magát megközelíteni, megfogni, megsimogatni.

Sokkhatásra ez az állapot dühöngésbe válthat át. Sokszor kutyával verekszik össze vagy más háziállatot támad meg. Esetenként görcsrohamok figyelhetők meg (csillagvizsgáló fejtartás, állkapocs-csattogtatás).

Forrás: NÉBIH

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Négy medvét kellett kilőni idén eddig Csíkszeredában 

Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén

Published

on

Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén: Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván volt szükség a legutolsó megoldást választani. A közeli erdőkben még így sem csökkent jelentősen a számuk. Az új jogszabály segítséget jelent.

Fotó: Pinti Attila – Székelyhon

„Nincs szinte olyan városrésze Csíkszeredának, ahol ne okoztak volna gondot a medvék” – mondta a Székelyhonnak Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere. Tőle arról érdeklődtünk, hogy hány medvét kellett idén eltávolítaniuk a városból. Arra is rákérdeztünk, hogy mi a véleménye az újonnan megjelent jogszabályról, amely megkönnyíti a beavatkozást a településekre bejáró medvékkel szemben.

Tőle tudjuk, hogy idén eddig négy esetben voltak kénytelenek a legutolsó megoldást, azaz a kilövést választani. Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván kellett beavatkozniuk. Ezen kívül egy példányt altatással fogtak be, amely a Kalász lakótelepen menekült fel egy fára egy tömbház közelében, egy vadállat pedig a Brassói úton közúti balesetben pusztult el.

Az alpolgármester szerint nincs a városnak olyan övezete, ahol ne kellett volna beavatkozni a medvék miatt, de a leggyakrabban Csíksomlyón okoztak gondot a vadállatok. Ráuntak jelezni a medvék jelenlétét „Az elmúlt években nem csökkent és nem nőtt a beavatkozások száma, inkább amiatt tűnhet úgy, hogy idén kevesebb gondot okoztak a medvék, hogy az emberek kezdték megunni, hogy jelezzék a medvék jelenlétét a hatóságoknak. Mégis azt javaslom, hogy amennyiben nagy vadat észlelnek bárhol Csíkszereda területén vagy a környező mezőkön, erdőkön, akkor azonnal hívják a 112-es számot” – javasolta az alpolgármester, hozzátéve, hogy amelyik hívás nem érkezik be, arról nem készül statisztika, azaz amiről a hatóságok nem tudnak, az a probléma nem létezik. Az újonnan megjelent sürgősségi kormányrendeletről, amely lehetővé teszi a medvék azonnali kilövését, az alpolgármester elmondta, ez a jogszabály nagyon megkönnyíti a munkájukat, hiszen ha szükséges, akkor azonnal be lehet beavatkozni. Korábban ugyanis el kellett űzni a vadat, vagy el kellett távolítani, a kilövés csak végső esetben volt alkalmazható.

„Amennyiben a helyzet úgy kívánja, akkor már első alkalommal lehet élni a legnehezebb döntéssel, a kilövési paranccsal. Ezek a medvék, amelyek a város környékén be szoktak járni, mind »habituált« medvék, vagyis megszokták az ember közelségét. A háztartási hulladékot dézsmálják leginkább, és teljesen ellentétesen viselkednek egy erdőben élő medvéhez képest, ugyanis sokszor az ember láttára nem elmenekülnek, hanem ellenkezőleg, közelednek” – magyarázta. Hozzátette, ezért is gondolja úgy, hogy az új jogszabály segíti a munkájukat. Csíkszeredának a Szilos Vadásztársulattal van szerződése, és ez a társulat az, amelyik végig követte a város környékén élő medvéket. „Az elmúlt időszakban folyamatosan megfigyelték a medvék mozgását, a medvepopuláció létszámának az alakulását. Ha csak a csíksomlyói övezetet veszem példának, akkor az elmúlt 5 évben tucatjával voltak, illetve vannak jelen a medvék, úgyhogy nem utal semmi arra, hogy csökkenne a számuk. Sőt, már nem ritkaság, hogy 3-4 bocsot is felnevelnek az anyamedvék” – osztotta meg.

Szerinte éppen ezért szükség van arra, hogy kövessék a medvepopulációt, és ha kell, élhessenek a kilövés lehetőségével. Szerinte nem normális, hogy egy-egy medveriasztás alkalmával a polgármesternek vagy alpolgármesternek kell futni éjjel elkergetni a medvét.

Csíkszereda városvezetésének mindig az emberi élet a legfontosabb, és úgy ahogy eddig is, a törvényes kereteken belül mindig tettük a kötelességünket, úgy ezután is így fogunk eljárni, még hogyha most egy kicsit könnyebben is” – húzta alá. Tavaly egyébként ugyancsak a somlyói övezetben három medvét kellett kilőni, ugyanakkor a csíkszeredai kórházhoz bejáró vadállatot szintén ilyen módon kellett eltávolítani. Tavalyelőtt pedig a Venczel József Szakközépiskola udvarára tévedt egyed jutott hasonló sorsa.

Forrás: Székelyhon

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Súlyos vadászbaleset Hajdú-Biharban: embert talált el a nyúlra leadott lövés!

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség pénzbüntetést indítványozott a tavaly történt vadászbaleset ügyében.

Published

on

 Kattints a képre és csatlkozz a WILD Hungary csoporthoz!

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat az ellen a férfi ellen, aki egy vadászaton gondatlanul járt el a fegyver használata során – számolt be róla szerdán a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség. A vádirat szerint a vádlott és a sértett külföldi állampolgárok, barátok, rendszeresen járnak Magyarországra vadászni. Meghívás alapján 2024. december 16-án Sáp település külterületén apróvad vadászaton vettek részt, a délutáni órákban történt meg a baj. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Országos Mentőszolgálat Facebook oldala

Mindketten rendelkeztek engedéllyel a vadászaton való részvételhez és engedéllyel tartották a félautomata sörétes lőfegyverüket.

Mezei nyúlra lőtt a vadász, de részben embert talált

A vadászaton résztvevő személyek a fenti napon 14 óra körüli időben indultak el úgy, hogy valamennyien egy vonalban haladtak. A vadászterületen fák nem voltak, csak térdig érő füves aljnövényzet. 15 óra körüli időben a vádlott közelében előugrott egy mezei nyúl és feléjük futott, ekkor a vádlott lövést adott le a nyúlra célozva, azonban nem járt el kellő gondossággal annak során.

A lőfegyverből kilőtt sörétek részben a sértettet is eltalálták, aki a kezén, az alkarján, a combján, a mellkasán és a hasán 8 napon túl gyógyuló lőtt sérüléseket szenvedett.

A sértett egészségügyi ellátása során a testéből a lövedékeket eltávolították. A vádlott magatartásával megszegte a vadászlőfegyver használatára vonatkozó előírásokat, amelynek következtében a sértettnek sérülései keletkeztek.  Az ügyben a nyomozást a Püspökladányi Rendőrkapitányság folytatta le.

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Püspökladányi Járásbíróságra. A büntetővégzés meghozatalát célzó vádiratban indítványozta, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

Forrás: HAON

Fotó: Országos Mentőszolgálat

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom