Keressen minket

Vadászat

V. Vadász–Rendőr Találkozó

Közzétéve:

Feltöltő:

5_varetal_kiskepA jól bevált recepten nem szabad változtatni. Legalábbis az alapok tekintetében. A köret lehet más, lehet újabb, attól a végeredmény még ugyanaz marad. Idén ünnepelte ötödik születésnapját az Ózdi Rendőrkapitányság és az illetékességi területén gazdálkodó vadászatra jogosultak által életre hívott vadász-rendőrtalálkozó.

A kialakult hagyományok szerint a találkozót évente, szarvasnász idején rendezik meg a szervezők, így az V. VARETAL és az ősz együtt köszöntött be Ózdra 2014. október 3-án és maradt nálunk még 4-én is. Az alap a korábbi évek tapasztalatai alapján adott volt: egy szakmai nap a rendőrök és a vadászok részére a pénteki napon és kötetlen, önfeledt szórakozás – rokonokkal és barátokkal kibővítve – a szombati napra.

A szervezés hosszadalmas előkészületekkel kezdődött, hiszen rengeteg egyeztetnivaló volt, míg végül összeállt a végleges programtervezet. Augusztus elejétől kezdve összesen három alkalommal ült össze a „szervezőbizottság”, munkájuk pedig az elmúlt héten tetőzött. Péntekre mindhárom helyszín készen állt, így a rendezők nagy szeretettel várhatták a vendégeket.

A programok pénteken délelőtt az Ózdi Rendőrkapitányságon kezdődtek. Délelőtt 11 órakor dr. Varga László r. alezredes, kapitányságvezető megnyitóját követően dr. Garamvölgyi László r. dandártábornok, az ORFK volt szóvivője, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Kommunikációs Igazgatója tartott előadást a Rendőrség kommunikációjáról és a nemzeti bűnmegelőzési stratégia egyes kérdéseiről, melyet követően kötetlen beszélgetésre kerülhetett sor az előadó és a konferencia résztvevői között.

Déli tizenkét órakor indult az Ózd várossá avatásának 65. évfordulója alkalmából menetrenden kívüli 65-ös autóbusz a Kapitányság épülete elől, az „idegenvezető” mikrofonjánál Fürjes Pál, a város polgármestere foglalt helyet. A mintegy másfél órás városnéző járattal Ózd nevezetességeit, történelmi jelentőségű helyszíneit tekinthették meg az érdeklődők az ózdi városatya igen színvonalas tolmácsolásában.

A járat végállomása az Ózdi Művelődési Intézmények „Olvasó” épülete előtt volt, ahol a konferencia második helyszínéül szolgáló táncterembe vártuk a résztvevőket. A termet félkörívben rendezték be székekkel, összesen 100 ülőhelyünk volt. A 14 órai kezdés előtt öt perccel már pótszékekről kellett intézkedni, hogy a folyamatosan érkező vendégek is helyet foglalhassanak.

A második helyszín első előadásában dr. Pecsenye Csaba, a Miskolci Törvényszék kollégiumvezető bírája az új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit ismertette, különös tekintettel a kártérítési felelősségre. Bíró úr „sziporkázó” előadásában a résztvevők megismerhették a jogszabályi változásokat, melyek jelentősége a későbbi perek során kristályosodhat ki.

A pénteki konferencia záróakkordját Hidvégi Béla, nemzetközileg elismert vadász, az SCI (Safari Club International) magyar tagozat alapítójának – videóvetítéssel egybekötött élménybeszámolója jelentette. A rendkívül színes, izgalmas és különleges felvételekkel tűzdelt előadást szájtátva, néha pedig – amikor Hidvégi úr az afrikai dzsungel-elefánt támadását és támadáskori különleges hangját imitálta – meglepődve hallgatta a népes nézősereg.

Az élménybeszámolót követően sokáig zúgott a taps. Hidvégi úr pedig szívélyesen és fáradhatatlanul dedikálta eddig megjelent öt könyvét, ill. az életútjáról készült DVD filmeket is, miközben mindenkihez volt egy-egy jó szava, kedvesen mosolyogva, vállalva a vendégekkel a közös fotózás élményét.

Az V. VARETAL másnap délelőtt az ózdi strandfürdő területén folytatódott, a hagyományok szerinti Hubertus-misével, melyet Baranyák Béla, címzetes esperes celebrált, római katolikus szertartásrend szerint.

Hidvégi Béla szombatig maradt városunkban, így a rendezvény délelőttjén is kedvesen fogadta a kilátogatókat, mindenkivel szívélyesen és szívesen beszélgetett, vállalta a közös fényképeket és tovább dedikálta könyveit, filmjeit.

A szombati nap programjainak ismertetését követően a helyszínen verbuválódott 5-5 főből álló csapatok mérhették össze tudásukat különféle ügyességi, logikai és gyorsasági feladatok teljesítésével. Kilenc csapat versenyzett a bajnoki címért, melyet az áztató esőben a „Cefrevadászok” csapata hódított el.

Egész napos programjaink a főzőversennyel kezdődtek, majd az íjász-, a gyermekhorgász- a légpuskás- és a lézeres lövész versenyekkel folytatódtak. Délelőtt megérkezett a Készenléti Rendőrség Zenekarának autóbusza a majd’ harmincfős legénységgel, akik sok ismert melódiát mutattak be a színpadon, ill. különleges meglepetésként vadászkürt szignálokat hoztak el Budapestről.

Ebéd után állt el az eső. Ekkor lépett színpadra Borosné Molnár Ibolya, az Ózdi Rendőrkapitányság segédhivatal-vezetője, a közönségre némi sódert hintve… Az „Erica C. Dance School and Company” ózdi tagozata mutatta be a színpadon, hogy milyen szépek is az ózdi lányok tánc közben… A lányokat a fellépők sorában Eke Zoltán r. ftzls., az Ózdi RK körzeti megbízottja követte a színpad előtti füves területen Hortobágyi csikós bemutatójával.

A csikós programot követően szarvasbőgő bemutatójával Molnár Renátó szórakoztatta a közönséget, zárásként bőgőpárbajra hívva a rendezvény szervezőjét, dr. Molnár Tamást.

A szarvasbőgés végére megérkezett Rokker Zsoltti, dumagyáros, humorista, aki közel egy órán keresztül szórakoztatta a publikumot.

Az idei vadász–rendőr találkozó utolsó felvonásában Nyerges Peti húzta a talpalávalót a lelkes közönségnek, akik a színpad előtti – dagonyává változott – füves területen még sötétedés után is ropták a táncot…

A 2008-ban Ózdon (a rendőrkapitányság és a vadászatra jogosultak között) megkötött együttműködési megállapodásokban vállaltak teljesítése a találkozón keresztül újra megvalósulhatott, a formális kapcsolatok immár öt éve szelídülnek informális kapcsolatokká, tényleges együttműködéssé.

Ahogy a korábbi rendezvényekről készült sajtóanyagban már többször leírtam, a résztvevők egyöntetű véleménye az volt, hogy jövőre ugyanígy, ugyanitt. (Volt olyan, aki a cikk írása közben jegyezte meg: „Már alig várjuk a következőt!”)

Azt hiszem ennél nagyobb elismerés nem szükséges! Köszönjük mindenkinek, aki a rendezvény létrehozásában segítségünkre volt, elévülhetetlen érdemeket szereztek sokunk szemében!

* * *

(Akik nélkül nem jöhetett volna létre rendezvényünk: Hidvégi Béla, dr. Garamvölgyi László, dr. Pecsenye Csaba, Készenléti Rendőrség Zenekara, Pappné Szalka Magdolna (ÓMI), Ózdi Városi Önkormányzat, Hangony község Képviselő-testülete, B.-A.-Z. Megyei Vadászkamara, Sajóvölgye Takarékszövetkezet, Turi Mihály, Tóth Pál (VSI Ózd), Borbás Péter, Bíró Ferenc, Bíró Gábor, Baranyák Béla, Ribánszki Lajos, Szaka Attila, Bótáné Batta Olga, Molnár Lilla, Farkas Zsuzsa, Filó Gábor, Nahóczki Péter, Eke Zoltán, Pintér László, Balázs István, Hornyák Attila, Sípos Zoltán, Németh György, Kovács Tiborné és sokan mások)

Dr. Molnár Tamás r. őrnagy, hivatalvezető
borsodivadasz.hu

Vadászat

Vadászjegyváltás 2025/2025 évre

A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:

Published

on

Megszűnik az Ügyfélkapu

Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.

Az ábra illusztráció. Forrás: Agro Jager News

Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.

A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.

Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.

Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.

Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.

Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.

Forrás: OMVK

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegy érvényesítés 2025/26

Vadászjegyet érvényesítés a 2025/2026 vadászati évre:

Published

on

Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.

Fotó: Agro Jager News

Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:

Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat

A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.

A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft

Kamarai tagdíj:  4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft

A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal

A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.

2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:

https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu

2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.

Ügyfélfogadás ezen időszakban:

Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között

Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.

Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói

Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Kilőtték a svájci farkast

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye:

Published

on

Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott  farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.

Fotó: Rendőrség

A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.

A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.

Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot  ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.

A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.

Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.

A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.

Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.

Forrás: Ügyészség

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom