Keressen minket

Vadászat

Tacskó fogta bika

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Épp az aznapi hajtásra készülődtünk sebzett vadat keresni, amikor telefonhívás érkezett egy elveszett gímbikáról. Majdnem útba is esett a hely, idő is volt még elég, arra vettük hát az irányt.


A bikát előző este sebezték. A szerencsétlenül hátracsúszott lövésre elesett, aztán lábra kapva elszaladt, de csak annyit, hogy elérje a vetés széli tölgy telepítést. Ott ismét lefeküdt. Úgy tűnt, hogy ki is múlik, de a közeledő vadásztól felugrott és végképp eltűnt. A másnap reggeli keresés se vezetett eredményre, bár helyenként azért akadt vér a letaposott fűben, meg itt-ott néhány kenés a tölgyfácskák levelein. Így adódott, hogy kutyás segítségre lett szükség.

A hívástól még talán egy óra sem telt el, mire megérkeztünk, és Soma már vezetett is bennünket a vércsapán. A sebző vadász és barátai utánunk ballagva, érdeklődéssel figyelték ténykedésünket.
A sebágyat követően egy darabig szépen akadt kenés, egy-két helyen pedig nagyobb vérfolt is a lenyomott füvön. Néhol mintha le is ült volna a vad, ami pedig a szarvasnak nem nagyon szokása. Az első izgatott körök után mondhatni zökkenő mentesen haladtunk a nyomon, pedig vér csak száz méterig mutatkozott. Aztán úgy háromszáz méter után megint bökött az orrával Soma egy vérfoltot a fűben. Egyértelműen a csapán voltunk, ezt később újabb vér is igazolta, mégis megtorpant a kiskutya, amikor elértük a négyszáz métert. Hátraarcot csinált és visszament a csapa elejére. Körbeszimatolt, és ismét előre, végig az előző nyomon. A kis kísérő csapat talán nem is értette, hogy erre miért van szükség, de én tudtam, hogy oka van a dolognak. A szarvas valami fondorlatot követhetett el. Talán oda-vissza járt a saját nyomán. Lehet, hogy egész éjjel bolyongott, ha a fájó sebe nem hagyta egy helyben nyugodni.

Másodjára is majdnem addig jutottunk mint először, de egy helyen nagy nyomozásba fogott Soma. Szinte hallani lehetett, ahogy “kattognak” a fogaskerekek a kis tacskókoponyában. Egyre növekvő ívekkel keresett a csapától balra, míg végül egy éles töréssel határozottan elindult a tölgyfák sorai közt. Majdnem egyenesen kivezetett egy keresztnyiladékra. Én egész idő alatt egy szikra vért sem láttam, csak egy bika nyoma biztatott, ami a váltó többi lenyomata közé keveredve ugyan, de ott haladt előttünk. A nyiladékra lépve – mint jól nevelt gyerek az út szélén – kaptam a fejem balra, aztán meg jobbra, és igen. Jobb oldalt vagy kétszáz méterre egy bika ballagott elfelé. Igen bánatosan tartotta a fejét, a járása is kissé imbolygónak tűnt. Intettem gyorsan a kísérőimnek, akad-e náluk egy távcső, azzal jobban láthattuk volna, hogy valóban a sebzett van-e előttünk, de se távcső, se egyéb, a bika meg belépett a fák közé.

Majdnem biztos voltam benne, hogy a mi bikánk lehet, mert egészséges bika nem bóklászna ott fényes nappal. Ám amíg nem volt kétségtelen a dolog, addig Somát hajszára engedni nem akartam. A kíséretet hátrahagyva, utána futottam, hogy közelebbről is szemügyre vehessem. Hónom alá vágtam a tacskót, úgy gyorsabban és csendesebben haladtunk a térdig érő kökényhajtások között. A bikát szem elől vesztettük ugyan, de a sárban ott volt végig a nyoma, ami kivezetett a tölgyesből egy rétre. Ahogy a tisztásra értünk, Somát letettem a nyomra. Azonnal nyihogósra váltott, tiszta erővel húzott maga után a vezetéken. Nem láttam értelmét tovább türtőztetni, repülőrajttal hagyott faképnél, amikor elengedtem. Száz métert futott a rét szélén, majd egy váltón bevetette magát a balra húzódó sűrű akácosba. Nem hiába tette, a sárban a bika nyoma is oda fordult be, de mire ennek tanúja lehettem, már csengett is az állóra csaholás mélyen bent a sűrű katlanban.
Megszaporáztam hát a lépteim, ahogy a sűrű engedte futottam is, de még mielőtt odaértem volna, nagy csend lett, elveszett a GPS jel is. Jobb híján, na meg hogy jobban is haladjak, egy váltón kiléptem a sűrű szélére. Onnan már hallottam, sőt a műszer mutatta is, hogy a tánc jó ötszáz méterrel odébb folytatódik valahol. Egy teljesen nyílt placcon keresztül menekült a bika, be a következő akácerdő sávba. Futottam utánuk, nem gátolt benne a növényzet, csak az oxigén lett egyre kevesebb. Szerencsére az ugatás kitartóan egy helyből jött, de a szél nem volt a barátunk. Jókorát kellett kerülni, hogy megfelelő irányból érkezhessek. Valamit a bika közben megneszelhetett, mert az ugatás váratlanul elhalt, és mire odaértem, ahonnan hallottam őket, semmit se találtam. Nem csak én, a GPS is elvesztette őket ismét.

Az erdő túloldalán, a dombtetőre hágva aztán szembesülhettem vele, hogy a köztünk lévő távolság ismét sok száz méterre dagadt. Újabb réten kellett átvágni, mire a szemközti dombtetejéről meghallottam Soma csaholását. Gondolom a szarvas is megelégelte a futást, mert tapodtat se mozdultak az alatt a bő negyed óra alatt, amíg egészen a közelükbe jutottam. A legsűrűbb kökényes, galagonyás bozótba húzódott a sebzett, onnan nem akart tágítani. Kerülgettem innen is, onnan is, de sehogy se akadt nekem való kedvező nyiladék, vagy váltó. Egyszer aztán találtam egy rést, ahol araszolni kezdtem befelé, de a vad hirtelen megindult jobbra. Elé kellett vágni. A vad? Fenét, egy konda disznó volt az.

– Na, Soma, ha átvertél, akkor számolunk…

Fél perccel később Soma – talán a számolástól tartva – újra csaholni kezdett, ugyanonnan, ahonnan előtte. Bika még mindig ott állt bent, a konda disznó csak a mellékes ráadás volt. Visszabújtam hát az előbbi váltó cseppet sem tágas alagútjába, és az ugatások zaját kihasználva négykézláb, minden lépést alaposan átgondolkodva másztam előre. Tudtam, hogy talán nem lesz még egy esély, nem szabad elszúrni. Soma már rettenetesen közel ugatott, de a bikából még egy szőrszálat se sikerült meglátni, pedig igen nagy állat a gímszarvas. A szagát viszont már jól éreztem.

Éppen azon agyaltam, a bokrok alatt térdelve, hogy mi legyen a következő lépés, hogy kerülhetnék kicsit oldalt, amikor magasan, a fák koronája közt egy fehér villanás kapta meg a szemem.

– Mi lehetett? Talán madár? Nem, a bika agancsának hegye!

Ott állt előttem tíz lépésre, és engem figyelt. Aztán meg Somát. Lassan forgatta ide-oda a fejét, de sehogy sem tudtam kivenni, hogy hol lehet a test, hol vannak a lábai. Bornemisza Péter bácsi meg Csipesz tacskója jutott eszembe a Varázslatos vadászatok című könyvéből. Ők voltak egyszer ilyen helyzetben, de ő legalább a bika lábát látta akkor…

– Hova lőjek? Lőni kell. El fog ugrani – cikáztak a gondolatok.

A bika aztán jobbra mozdult, de a mozdulatot már puskával a vállban kísértem, és ahogy a test körvonala megjelent a takarás mögött, lőttem. A bika alól egyszerre szaladt ki a négy lába, tűzben rogyott. Igen szerencsés – tán véletlen – nyaklövést kapott. Azonnal odaugrottam és ismételtem egészen közelről. Biztos, ami biztos. Akkor már igazán elmondhattuk Somával, hogy a bika a “miénk”.

Érdekes záróakkord volt, hogy miután a bikát meglőttem, jól szemügyre vettem, lefotóztam, még telefonáltam is a kíséretnek és Soma is kiélte kopasztási hajlamát, egy szóval igencsak zajongtunk, elindultam kifelé, hogy valami utat találjak. A bikától úgy harminc méterre, épp ott, ahol bejöttem negyed órával azelőtt, egy fehérlő agancspár meredt az ég felé. Hirtelen azt hittem, hogy valami dög lehet, de odalépve lábra kapott a fűben lapuló második agancsú kis bika. Igen jó idegei lehettek neki, mert egész végig ott feküdt a közelünkben.

Horváth Dániel

utankeresok.hu

Vadászat

Aranysakál hajtás Szerbiában

Print Friendly, PDF & Email

Aranysakálhajtást szerveztek a Vajdaságban

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Vajdaság Autonóm Tartomány Szerbia északi részén terül el, a magyar határ közvetlen szomszédságában. Etnikai összetétele rendkívül sokszínű: több mint 25 különböző etnikai csoport teszi ki a régió lakosságának egyharmadát. A Vajdaság Autonóm Tartománynak  hat hivatalos nyelve van, amely tükrözi az itt élő népek kultúráját, nyelvét és sokszínűségét.

2024. február 28-án Bognár Rudolf a Budapest-Belgrád vasútvonal és a Szabadkai út mellett társas vadászaton vett részt a Horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság területén, ami megközelítőleg 4500 hektár nagyságú. A terület nagyban hasonlít az ásotthalmi, mórahalmi erdős-homokos vidékre. Szinte minden földet, ami növénytermesztésre alkalmas, késő ősszel felszántottak a helyi gazdák. Magyarországon a táj természetközelibb, jóval több azon területek aránya, ahol szinte alig látható az emberi aktivitás. Ezt jól tudják Szerbiában élő vadászok, mivel sűrűn kapnak meghívást a magyar oldalról. A vadászati turizmus mellett a magyar gyógy-, és termálfürdők is kedveltek. Szerbiában a vadászati idények eltérnek a valamelyest a magyartól. A társasapróvad-vadászatok október elsejével kezdődnek és január 31-ig tartanak. Kivétel a mezei nyúl, amelynek a vadászati idénye december 15-el befejeződik.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A vasárnap megrendezett hajtáson több száz hektárt mozgattak meg a helyi vadászatra jogosultak és a vendégek. A reggeli eligazítást Horváth Ferenc elnök tartotta, akit a helyiek csak Komicá-nak ismernek. Mivel az aranysakálhajtás nagy szervezést igényel, jött egy helyi kutyáscsapat is. A 18 főből álló hajtók a brak jazavičar-nevű kutyafajtával vettek részt a vadászaton. A “braki tacskó” Szerbiában, illetve a Balkánon, elterjedt kutyafajtának számít. Kedvelt fajta a vaddisznóvadászatokon is, valamint a szőrmés kártevők vadászata során is előszerettel alkalmazzák, ezt az alacsony, rövidlábú tacskófajtát. A vadászaton résztvevőktől fokozott odafigyelést kértek, mivel a sakál sokszor lapul az aljnövényzetben. Kivár.  A 25 vendég és helyi vadász, akik végig leállók voltak, egy kalapból sorsolták ki a helyeiket. Ezeket a helyeket napokkal korábban a helyi vadászok előre kijelölték. Azért, hogy következetes legyen a vadászatszervezés, mind a három hajtásban a leállók helyei nem változtak. A horgosi Graničar-Határőr vadásztársaság költségeinek csökkentése érdekében, minden vendég megközelítőleg 8 ezer forinttal járult hozzá a költségvetéshez, ami magában foglalta a tartalmas reggelit és a nap végén, a késő délutáni ebédet is.

Horváth Ferenc, a társaság elnöke minden vendéget megkért, hogy kövessék a helyi vadászok utasításait, tanácsait. A vendégjog Szerbiában és Magyarországon is “szent”, de ehhez úgy is kell viselkedni a vendégnek. A leállók nem beszélhettek, nem cigizhettek közben. A balesetek elkerülése érdekében, a vadászkutyákon és vadászokon egyaránt egyedi, jól látható, megkülönböztethető jelzést kellett viselni. Ha sebzés történt, mindenkit megkértek arra, hogy az utánkeresést a tacskókra és hajtóikra bízzák.

Mivel több száz hektárt hajtottak meg a Horgoshoz közeli  területen, amit a helyiek csak Kűlaposként ismernek, gyorsan telt is az idő. A hajtók sokszor három méteres nádason, rekettyés, mocsaras részeken is átverekedték magukat. A hajtásban sokszor elhagyatott gyümölcsösökön vezetett az út, olykor szélviharban összetört erdőkön kellett áthatolni a hajtóknak és a tacskóiknak. Míg a nádban kifejezetten nehéz menni, addig a homokbányák veszélyesek is lehetnek, amit már a természet sok esetben vissza is foglalt. Könnyen belecsúszhat ember és állat, amiből kifejezetten nehéz kijönni, ha messze a segítség.  A mostani vadászat alkalmával viszonylag szerencsés volt mindenki, mert nem volt sár. Sajnos az idei télen kevés csapadék esett a Vajdaságban, ami itt is “vendégmarasztaló”-nak ismernek a helyiek. 1 mm csapadék sokszor bőven elég ahhoz, hogy autók egymás után elakadjanak a mezőgazdasági földutakon. Ahogy közeledett a hajtás, érezni lehetett, hogy mozdul a vad. A sakálok sokszor csak a legvégén ugrottak meg a tacskók miatt. Az egyik vadász előtt az egyik sakál 10 méterre ugrott – vesztére. Az első hajtásban két sakál esett, majd egy-egy az elkövetkezőkben. Vörös rókát egyszer sem láttak se a hajtók se a leállók, amit vélhetően kiszorított az aranysakál a területről. A hibázások, és az óvatosság megtartása miatt megközelítőleg ugyanennyi aranysakál tört ki a hajtásból, aminek az állománya az elmúlt 10 évben robbanászerűen ugrott meg.

Sajnos a változás szemmel látható. Az őz állományai drasztikusan lecsökkentek. Ritkaságszámba megy, ha látnak májusban gidát vezető sutát. A változás egyértelmű, amit a sakál okozott a Vajdaságban. Pontosan senki nem tudja megmondani, miért döntött úgy ez a faj, hogy meghódítja Szerbia egész területét. A Balkánon dúló háborús években gyakorlatilag összeomlott a vadgazdálkodás, amit kihasznált a toportyán.

Az utóbbi években megindult a változás itt Szerbiában is. Egyelőre még kevesen vadásszák ezt a fajt. Azonban sokan felismerték, hogy gyérítésükre egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni és integráltan kell kezelni a faj terjeszkedését. A sakált csak kordában lehet tartani, megállítani már nem lehet. A gyérítésének fokozása érdekében megközelítőleg 16 euró/ egyed összeggel ösztönzik a vadászatukat. Hivatásos vadász státusz nincs Szerbiában, ezért a helyi tagoknak kell jóval több időt fordítaniuk a dúvadgyérítésre.

A magyar műszaki határzár, amit sokan csak déli határzárnak hívnak a magyar – horvát – szerb- román határon sem okoz problémát a fajnak. Közel a hármashatárhoz, ahol Románia, Szerbia és Magyarország találkozik, azt figyelték meg, hogy a sakálok a határ mindkét oldalán zsákmányt kerestek. A kerítés fizikailag zárja le a zöldhatárt, aminek a kiskapuit vélhetően ismerik a helyi állományok.

Kanizsa község minden évben megközelítőleg négy ezer eurót áldoz az aranysakál gyérítésének ösztönzésére – zárta beszámolóját Bognár Rudolf.

 

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Visszanéző: Június este

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Csibi Norbert egyéni vadászaton vaddisznóra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkal:

Kalandos júniusi este volt. Jöttek-mentek a disznók a horizonton. Előttem végig egy hosszú kaszáló. Mögöttem növekedett a kukorica, a disznót még nem érdekelte.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Éjfél körül, szemben a domboldalon, megláttam egy szép egyes disznót. Messze volt 240 méterre, de szépen lassan csordogált lefelé, a lesem irányába. Beletelt vagy másfél órába, mire “lőtávolba” ért. Lövés mellett döntöttem, mivel egyre többször emlegette a fejét, nagyokat szippantva a levegőbe.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Körülbelül 120 méterre lehetett, amikor keresztbe fordult. Rátettem az oldalára a piros pöttyöt és…. a disznó tűzben rogyott. Megveregettem a vállamat, hiszen másfél órán keresztül álltam a sarat, megálltam, hogy ne “verjek” oda neki.  Egy órára rá egy süldő követte nagyobb társát, szinte ugyan azon a váltón. A nagy disznó teste mellett sétált el (a videón látható). Száz méterre lehetett, amikor ezt a disznót is elejtettem.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Vártam fél órát, majd odasétáltam hozzájuk. Látom a nagy disznón, a bemenet a füle mögött, kimenet a lapocka mögött… Hogy történhetett? Gondolkodom. A disznó szépen keresztbe állt, mikor lőttem. A felvétel elemzése után jöttem rá – a videón látszik is – hogy lövéskor a disznó kissé befordult, így sikerült ezt a lövést produkálni. 127 kilogrammot nyomott a mérlegeléskor.

Másnap világosban jöttem rá, hogy mit csináltak órákon át. A kaszáló tele volt vad szamócával, azt csemegézték. Másnap búzára ültem, vadász barátommal, Attilával. Sikerült lövést tennem egy disznóra. Májlövés. Hosszas keresés után, felkelt előttünk, majd elrohant.

Fotó: Csibi Nobert – The Hunting Fishing Family – Agro Jager News

Másnap kutyával keresték, de egy ponton a kutya mindig elakadt, mintha ufók vitték volna el a disznót. Kiderült, hogy a disznó már a hűtőben pihen. Amikor megugrasztottuk, meg sem állt a szomszédos lesig, ahol is egy vadásztársunk “igazoltatta” és a vad beszállításra került.

Írta: Csibi Norbert

További részletekért a The Hunting Fishing Family -ről kattints ide

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom

Vadászat

Veszettség

Print Friendly, PDF & Email

A NÉBIH szakemberei cikket írtak a veszettségről

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A veszettség heveny, agy- és gerincvelőgyulladással járó vírusos betegség, amely elsősorban a veszett állat harapásával, marásával terjed, és általában halálos kimenetelű. Emberek esetében, ha már kialakultak a betegség tünetei, a túlélés orvostörténeti ritkaságnak számít. A vírus valamennyi melegvérű állatot megbetegíthet, így a házi és vadon élő emlősállatok minden fajában kialakulhat a betegség, a madarak azonban kevésbé fogékonyak a fertőzésre. 

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A betegség világszerte előfordul. Európában az elmúlt két évtizedben a sikeres mentesítési programoknak köszönhetően jelentősen visszaszorult az észlelt esetek száma, a nyugat-európai országokban egy-egy ritka, behurcolt esettől eltekintve a klasszikus veszettség napjainkban már nem fordul elő. A közép-európai régió országai közül Romániában és Lengyelországban az elmúlt néhány évben még viszonylag nagy számban állapítottak meg veszettség eseteket, a régió többi országában szórványos volt a betegség előfordulása. A harmadik országokkal határos EU tagállamok területén (például a balti tagállamokban) elvétve előfordulnak behurcolt esetek. Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió támogatásával néhány éve Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A program célja az, hogy a lakosság felismerje a betegségre utaló tüneteket és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé, ugyanakkor a városokban is egyre gyakrabban megjelenő, egészséges rókák ne okozzanak felesleges riadalmat.

A veszettségmentesítési programról minden információ megtalálható a következő honlapon:

Fontos tudnivalók

1. Kutyáját évente oltassa be a kötelező veszettség elleni védőoltással!
2. A kijáró, nem csak lakásban tartott macskákat szintén ajánlott beoltatni veszettség ellen!
3. A veszettség leggyakrabban harapás útján terjed, ezért soha ne fogjon meg szelídnek tűnő rókát vagy egyéb vadállatot, denevért sem!
4. Ne ijedjen meg a lakott területen felbukkanó rókáktól, de kerülje az állattal való közvetlen kontaktust; a lakhelye környékén való találkozás lehetőségét csökkentheti, ha gondoskodik a hulladék megfelelően zárt tárolásáról!
5. Ha olyan rókát vagy egyéb vadállatot lát, amely hagyja magát néhány lépésre megközelíteni,
vagy támadó magatartást mutat, illetve vadállat tetemet talál, értesítse a helyileg illetékes állategészségügyi hatóságot, vagy hívja a Nébih Zöld számát, a +36 80 263 244 telefonszámot!
6. Ha a rókák számára kihelyezett, vakcina tartalmú csalétket talál, ne nyúljon hozzá, és kutyáját is
tartsa távol tőle!
7. Kerülje az ismeretlen kutyákkal és macskákkal való közvetlen kontaktust!
8. Ha Önnek kutya, macska, vagy vadállat sérülést okoz, haladéktalanul forduljon orvoshoz!

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom
Cart
  • No products in the cart.