Keressen minket

Vadászat

Nyúlvadászat Kárpátalján

Közzétéve:

Feltöltő:

Hóval esik le a nyúl, tartja a régi vadászközmondás, ami az egyszerű halandó nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy viszonylag akkor könnyű puskavégre kapni a tapsifülest, amikor hó borítja a tájat. Lehetőleg friss hó. No de mit tegyenek Nimród kési utódai a mostani, tavaszt idéző télben? Mint a továbbiakban látni fogjuk, a vad becserkészése, elejtése ilyenkor is nagy-nagy izgalommal jár, és a ritka kivételtől eltekintve sohasem egyszerű feladat.

Reggel a gyülekező helyen talán a vadászkutyák a legtürelmetlenebbek. Ők már nyomban indulnának neki a határnak. Holott, lássuk be, tizennyolc-húsz vadász eligazítása, a mai teendők kijelölése nem egyszerű feladat. Ezen a vasárnapon plusz hat fokot mutatott a hőmérő, ragyogóan sütött a nap, még a szél sem rezdült. Vajon ilyenkor mely táblákat érdemes felkeresni? Végül is a közeli gyümölcsös mellett dönt a csapat. A fákkal beültetett rész körül akad néhány parcella friss vetés, meg nagyhantú őszi szántás. Ez utóbbiban ugyancsak nehéz előre jutni, ám egyben ez a rész kecsegtet leginkább zsákmánnyal.

– Hogy miért is?

– A nagy laznában, a derékig érő fűvel benőtt táblákon igazából nem érzi biztonságban magát a nyúl – magyarázza a csatárláncban mellettem lépkedő Imre. – A gyakran felkerekedő szél nyomán zizegő levelek miatt a tapsifüles igazából nem tudja kiszűrni a számára fontos zajokat: a vadász lépteinek közeledését vagy a vadászkutyák folyamatos motozását. Tehát nem tudja felmérni a veszélyt. Ezzel szemben a szántás hantjai alatt jól be tudja fészkelni magát, méghozzá úgy, hogy ő maga láthatatlanná válik, emellett minden gyanús zajra nyomban felfigyelhet.

Akárhogy is, nyúlnak lenni – bármennyire is okos és óvatos állatról legyen szó –, különösen a vadászati idény közepén, nem egy jó életbiztosítás… Töprengésemből az erdő szélén haladó vadász által gyors egymásutánban leadott két lövés ráz fel. Innét csak annyit látni, hogy a menekülő tapsifüles hatalmasat bukfencezik, elterül és nem mozdul. Frici, az esethez legközelebb tartózkodó vadászkutya szájában már hozza is a zsákmányt.

Rövid pihenő következik. Megtudom, hogy a vadászpuskákba való patronok ára igencsak felszökött, egy töltényért már tizenegy-tizenkét hrivnyát is elkérnek. S ezeket érdemes ismert gyártóktól beszerezni. Az itteni vadászok körében újdonságnak számít az úgynevezett konténeres töltény, amelyből a kirepülő sörétek csak úgy harmincöt-negyven méter után kezdenek teríteni, azaz széjjelszóródni. A felkészült vadász tehát kényelmes helyzetben van, ha tíz-húsz méterre bukkan fel a vad, akkor érdemes először a hagyományos tölténnyel kísérletezni – az egyik csőben ez van –, s ha a kísérlet nem sikerülne, akkor duplázhat a távolabbra hordó konténeressel.

Újabb zahonya, fűvel, szeder-, kökény- és csipkebogyó bokrokkal benőtt tábla következik. Sándor, a tapasztalt vadász vaddisznó nyomait fedezi fel az egyik csapáson. Tőle tudom, hogy az említett nagyvad elszaporodásának nem mindenki örül. A kukoricatermesztők semmiképpen. De a vadászok egy része sem, mivel a sörtevad ugyanolyan kedvvel falja fel nyáron a fácánok tojásait, mint ahogy széttúrja a vadnyúl fészkét. Szóval, valamit valamiért…

A decemberi hónapban két vadászati idény is egybeér. Még érvényesek a fácán vadászatára kiállított kilövőlapok, ugyanakkor már megkezdődik a nyúlvadászat is.

Jánosi és Csikósgorond között, a leendő szemétfeldolgozó közelében most egy olyan területet fésülünk át, ahol előszeretettel tanyáznak a fácánok. Számomra minden szárnyas felröppenése igazi élmény. Avatott szem és fül kell hozzá, hogy az első másodpercekben megállapítsd, most éppen tojó vagy kakas nyugalmát zavartuk meg. A vadászok a tyúkokra nem lőnek. Az ok, gondolom, mindenki számára nyilvánvaló.

Ám a nagy robajjal felemelkedő kakasokat előszeretettel veszik célba. András egy pontos találattal éppen most ejtett el egy színes tollú madarat.

– Nem igaz, hogy egy idő után már rutinszerűvé válik egy-egy vad elejtése – vallja beszélgetőtársam, miközben avatott mozdulattal az övén lógó szíjra fűzi a fácánkakast. – Amikor felröppen egy szárnyas, vagy ugrik a nyúl a közelemben, érzem, hogy minden esetben gyorsan emelkedik az adrenalin szintem. Az évek tapasztalata legfeljebb azt hozza magával, hogy már nem kapkodok idegesen, igyekszem tudatosan cselekedni, pillanatok alatt a megfelelő helyre célozni. Egy felröppenő madár esetében ez nem is olyan egyszerű.

– Csak a csizmaszárban nincs nyúl – idézi egyik kedvenc mondását Popovics Sándor, a Jánosi Vadásztársaság elnöke. Teljes joggal, mivel az utolsó hajtás befejeztével a tábla szélén megállva több vadász már a töltényeket kezdte kiszedni a puskájából, amikor csaknem egyszerre két nyúl is kiugrott a sáncból. Természetesen, az ellenkező irányba menekültek. Az egyik pillanatokon belül lőtávolon kívülre került, ám a másikat, éppen az elnök éberségének köszönhetően, sikerült elejteni.

Hazafelé tartva természetesen a mai nap legemlékezetesebb pillanatait idéztük fel. Izgalom akadt bőven, hisz többször előfordult, hogy a célkeresztbe kerülő könnyű zsákmánynak ígérkező vadnak sikerült egérutat nyernie. S az is megtörtént néhányszor, hogy már-már a lőtávolon kívülre kerülő nyulat az egyik vadásztársunk pompás találattal megállította. Beszélgetőtársaim szavaiból kiérződik, hogy nem bánkódnak az elszalasztott lehetőségek miatt sem, hisz tudják, a következő vasárnap kezdődik minden elölről. Egy újabb forduló, mely ugyancsak sok izgalmas percet, nagyszerű kalandot ígér.

Szépreményi Kristóf
karpatinfo.net

Vadászat

Vadászjegyváltás 2025/2025 évre

A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:

Published

on

Megszűnik az Ügyfélkapu

Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.

Az ábra illusztráció. Forrás: Agro Jager News

Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.

A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.

Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.

Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.

Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.

Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.

Forrás: OMVK

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegy érvényesítés 2025/26

Vadászjegyet érvényesítés a 2025/2026 vadászati évre:

Published

on

Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.

Fotó: Agro Jager News

Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:

Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat

A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.

A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft

Kamarai tagdíj:  4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft

A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal

A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.

2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:

https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu

2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.

Ügyfélfogadás ezen időszakban:

Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között

Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.

Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói

Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Kilőtték a svájci farkast

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye:

Published

on

Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott  farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.

Fotó: Rendőrség

A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.

A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.

Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot  ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.

A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.

Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.

A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.

Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.

Forrás: Ügyészség

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom