Keressen minket

Vadászat

Pihenés helyett kvadultunk a Kerekerdőn

Közzétéve:

Feltöltő:

ERDÉLY | Ha valaki kirándulni készül a Kerekerdőre, ne áltassa magát, hogy a madárcsicsergés és a szellő hangja fogja kizökkenteni a stresszből.

Sokkal inkább „élvezheti” olyan, sajnos nem ritka lények társaságát, akik kettő vagy akár négy keréken bizonygatják hatalmukat a természet és a pórnép felett. Az elmúlt hétvégén kerek félórán keresztül hallgattuk családommal a kerekerdei tisztáson, amint egy kvados a patakon túl mindössze 200 méteren élvezi oda-vissza a természet nyújtotta hepehupás kalandokat. Lévén, hogy már Romániában is törvény szabályozza az efféle sportnak nevezett tevékenységet, kíváncsi voltam, hogyan használhatom ki egyszerű emberként a törvény adta lehetőségeket.

Kvados

Vadászok, erdészek sem szeretik a kvadolókat

A 2008-ban hozott 46-os számú törvény az 54. cikkelyében ugyanis kimondja, hogy mind az erdőben, mind az erdei utakon tilos az autóknak, a motorbicikliknek és a quadoknak is a behajtás. Ezek az utak a gyalogosoknak vannak kitalálva. Ezen járművekkel csak engedéllyel, sportcéllal, és speciálisan kialakított, körülzárt pályákon lehetséges a közlekedés – mondta el portálunknak Bănucu Ioan, a Homoród Erdészeti Hivatal vezetője. Azt is megtudtuk, hogy az ilyen fajta kihágásokat jelenteni lehet az erdészetnél, a polgármesteri hivatalnál, vagy a rendőrségen.

Mărmureanu Bíró Leonárd, a Nagyküküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület igazgatója szerint viszont a fent említett esetben a terület tulajdonosának kell feljelentést tennie, mivel a rendőrség csak a közutakon büntethet.

Az egyesület a vadászatok idejére bérli a különböző erdőterületeket, és egy-egy ilyen vadászat során szembetűnő, milyen károkat tudnak a kvadosok, motorosok okozni, amikor a tavaszi újulaton átgázolnak. A vadak viszont annyira megszokták a zajszennyezettséget – mondja -, hogy már nem tartanak az arra robogóktól. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem ártalmas a számukra, ez inkább azt bizonyítja, hogy sokan vannak, akik nem tisztelik sem a természet, sem pedig az ember alkotta törvényeket. És ez utóbbi nem akadály a külföldi motoros kluboknak sem, akik rendszeresen szerveznek motoros túrákat a mi erdeinkben, tájainkon – mondja az igazgató.

A megoldás az lenne itt Székelyudvarhelyen is, ha az erdőtulajdonosok, közbirtokosságok összefognának, mint Zetelakán, és közösen tennének a törvénysértők ellen – tette hozzá.

Zabos leszel, ha nálad randalíroznak

Az igazgató arról is beszélt, hogy egy alkalommal egy vadásztársa a saját zabültetvénye közepén talált egy idegen terepjáróst. Amikor kérdőre vonta, hogy mit keres a friss hajtásokat hozó szántón, az illető csak ennyit kérdezett: Maga meg mit akar, tata? Ez persze sok mindent elárul a terepjárós értelmi szintjéről, de arról is, hogy a törvények nem elég szigorúak. Vagy mi nem vagyunk elég talpraesettek?

Fórika János, Küküllőkeményfalva római katolikus plébánosa pár évvel ezelőtt maga vette kézbe az ügyet, amikor az ő és a falubéliek nyugalmát rendszeresen megzavarta egy-egy motoros tini csapat. Kiment hozzájuk, előbb síppal jelzett, majd szép szóval elmagyarázta, hogy az, amit tesznek, senkinek nem jó.

– Mondtam nekik, ha nincs csend, jön a síp, aztán a törvény. Ha fölösleges energiáik vannak, levezethetik, mondjuk, a Küküllő partjának megtisztításával. Ez persze nem szentelt vizes megoldás – mondja nevetve –, de egy ideje nincsenek randalírozók a környéken.

Hogy a reverendának, a jó szerencsének, vagy a törvényektől való félelemnek tudható-e a be a csend, nem tudni. Annyi biztos, hogy nem mehetünk el mi, kirándulók sem szó nélkül, a bajszunk alatt morogva egy-egy ilyen kvados élmény mellett.

uh.ro

Vadászat

Már mobilalkalmazáson is rögzíthetik a szakértők az amerikai szőlőkabóca észleléseket

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült.

Published

on

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült. Mostantól a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) betegség terjesztésért felelős amerikai szőlőkabóca előfordulási adatai és fejlődési alakjai már Android alapú mobilalkalmazáson keresztül is bejelenthetőek. A fejlesztés révén a szakemberek a terepi észleléseket közvetlenül, azonnal rögzíthetik a rendszerben.

Fotó: NÉBIH

Az amerikai szőlőkabóca a szőlő aranyszínű sárgaság betegség fő terjesztője. A károsító elleni védekezés megfelelő időzítése kulcsfontosságú a betegség terjedésének megakadályozásában. Már az L2-L3-es lárvastádiumtól indokolt lehet a rovarölő szeres védekezés, az L3-as fejlettségű lárvák akár a fitoplazma terjesztésére is képesek. A hatékony növényvédelmi beavatkozásokhoz elengedhetetlenek a naprakész információk, amiben jelentős segítséget nyújtanak a Nébih országos Károsító-monitoring rendszerében rögzített szemleadatok. A felületre a következő szervezetek szakemberei tölthetnek fel adatokat: a kormányhivatalok, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, a kutatóintézetek, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A rendszer új, kiegészítő elemeként a napokban élesített mobilalkalmazás lehetővé teszi, hogy a terepen dolgozó szakemberek azonnal rögzítsék a szemlék tapasztalatait. Az applikációba belépni kizárólag a webes felületen regisztrált és jóváhagyott felhasználók tudnak. Ezáltal a szőlősgazdák a legfrissebb adatok alapján tervezhetik a növényvédelmi kezeléseket. Az Android alapú applikáció használatával tehát a szakértők hozzájárulnak a gyorsabb információátadáshoz, a hatékonyabb előrejelzéshez és a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma elleni eredményesebb védekezéshez.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Tudomány

KITEKINTŐ: Szerbia – Bemutatták a „Hunting Dictionary” mobilalkalmazást

Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re a Hunting Dictionary, az Erasmus+ SHUNTDIEM projekt többnyelvű vadászati és vadászati turisztikai szótáralkalmazása.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A digitalizáció és a nemzetközi együttműködés egyre fontosabb szerepet játszik a vadászat és a vadászati turizmus fejlődésében. Ennek szellemében, az Erasmus+ SHUNTDIEM projekt keretében fejlesztették ki a Hunting Dictionary mobilalkalmazást, amely egy egyedülálló, többnyelvű szótár vadászok, hallgatók, szakemberek, turisztikai dolgozók, valamint mindazok számára, akik vadászattal, vadgazdálkodással és vadászati turizmussal foglalkoznak – tájékoztatták az Agro Jagert Szerbiában.

Dr. Milosava Matejevic PhD, a Novi Sadi Egyetem docense, aki felvállalta és irányítja a Szerb Vadászszövetségen belül a fiatalok edukálásást. Fotó: Agro Jager

Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re

Az alkalmazás immár hivatalosan is ingyenesen letölthető Android- és iOS-eszközökre. A felhasználók gyorsan és egyszerűen hozzáférhetnek a vadászat és a vadászati turizmus szakterminológiájához, akár irodában, tanteremben vagy éppen terepen tartózkodnak.

Kattintson a képre és töltse le Google Play áruházból ingyenesen!

Nemzetközi együttműködésben készült

Az alkalmazás tartalma a SHUNTDIEM projektben részt vevő partnerintézmények együttműködésével jött létre: a prágai Erdészeti Kar, az Újvidéki Egyetem Természettudományi és Matematikai Kara – Földrajzi, Turisztikai és Szállodaipari Tanszék –, a zágrábi Agrártudományi Kar, valamint a szaloniki Erdészeti Kar közreműködésével.

Törődjön kedvencével! Kattintson a képre és ismerje meg a legújabb termékeket!

Széles körű vadászati szakterminológia

Az alkalmazás alapját egy többnyelvű szótár képezi, amely a vadászat és a vadászati turizmus szempontjából számos fontos szakterület terminológiáját foglalja magában.

A felhasználók olyan kifejezéseket találhatnak benne, amelyek a vadfajokra, élőhelyekre és tájakra, fegyverekre és vadászati biztonságra, vadászati módokra, vadászati felszerelésekre és ruházatra, vadászkutyákra, trófeákra, vadászati létesítményekre, vadgazdálkodásra és jogszabályi előírásokra, valamint az utazásra és a vadászati turizmusra vonatkoznak.

Nyolc nyelven érhető el

Jelenleg az alkalmazásban nyolc nyelven érhetők el fordítások: angolul, németül, csehül, szerbül, horvátul, görögül, magyarul és finnül.

Az angol nyelv szolgál a kifejezések keresésének és fordításának alapjául, a következő időszakban pedig a tartalom további bővítését és új nyelvek bevonását tervezik.

A nyolc nyelvű szótár letöltve, internet kapcsolat nélkül is működik!

Internetkapcsolat nélkül is használható

Dr. Milosava Matejević, a szerb projektcsapat vezetője szerint az alkalmazás egyik legjelentősebb előnye, hogy internetkapcsolat nélkül is használható.

A letöltést követően a felhasználók a szótárhoz olyan területeken is hozzáférhetnek, ahol nincs mobilhálózati jel. Ez különösen fontos a vadászterületeken, erdőségekben és más távoli terepeken való tartózkodás során.

Ez a funkció megbízható társsá teszi az alkalmazást nemcsak a vadászati tevékenységek során, hanem az oktatásban, a szakmai továbbképzésben és a nemzetközi együttműködésekben is.

Megbízható ablakot keres Novi Sad környékén? Kattintson a képre és nézze meg az Instagramon a cég munkáit!

A SHUNTDIEM projekt egyik fontos eredménye

A „Hunting Dictionary” mobilalkalmazás fejlesztése a SHUNTDIEM projekt egyik legjelentősebb eredménye. A projekt célja az oktatás, a digitális készségek és a nemzetközi együttműködés fejlesztése a vadászati turizmus területén.

Azáltal, hogy megkönnyíti a szakterminológia megértését és hatékonyabb kommunikációt tesz lehetővé a különböző országokból érkező felhasználók között, ez az eszköz hozzájárul a fenntartható vadászati turizmus fejlődéséhez, a tudásmegosztáshoz és a szakmai kapcsolatok európai szintű erősítéséhez.

Érdemes a Play Áruházban véleményezni az alkalmazást, hiszen a fejlesztők folyamatosan frissítik és javítják az alkalmazást.

Folyamatos fejlesztés várható

A projekt mögött álló csapat a jövőben is folytatja az alkalmazás fejlesztését: frissíti a tartalmakat, új kifejezéseket és nyelveket ad hozzá, valamint figyelembe veszi a felhasználók javaslatait és tapasztalatait.

Többnyelvű vadászati szótár a zsebben

Töltse le a Hunting Dictionary alkalmazást, és vigye magával a többnyelvű vadászati szótárat – bárhová is vezesse útja, tanulmányai vagy vadászati tevékenységei.

Dejan Dzakula
Lov i jos ponesto & Agro Jager News

Kattintson a képre és töltse le telefonjára, tablettjéra az alkalmazást és kommunikáljon bátran idegen nyelvterületen is.

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ: Románia – Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen

Orvvadászat gyanúja miatt indított nyomozást az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

A kisjenői rendőrök a DN 79A jelzésű országúton, Nagypél térségében állítottak meg egy járművet, amelyben egy 65 éves sofőr és egy 68 éves utas (utóbbi az AJVPS vezetője) tartózkodott. A jármű átvizsgálásakor két vaddisznótól származó hús került elő, amelyet a hatóságok lefoglaltak és a megyei állategészségügyi igazgatósághoz szállítottak vizsgálatra.

A fénykép illusztráció. Fotó: Orbán Orsolya – Krónika

A rendőrség közlése szerint a hús eredetét elemzik, és az eredmények függvényében döntenek a szükséges jogi lépésekről. Deme megerősítette, hogy a hús a járműben volt, de tagadta, hogy bármilyen vadászaton részt vett volna.

„A hús egy magyarországi, Balaton környéki vadásztársaságtól származik. Látogatóban voltunk, és a sofőrt megkérték, hogy hazafelé vigye el a húst egy békési személynek. Mivel nem találtunk senkit otthon, visszajöttünk Romániába, ahol a rendőrök megállítottak. A hús szállítási dokumentumai a sofőr nevére szóltak. Nem vadásztunk, és nem volt nálunk fegyver” – mondta az AJVPS igazgatója.

A rendőrség egyelőre nem közölte, milyen bűncselekmény gyanújával folyik az eljárás. Nicolae Deme 36 éve vezeti az AJVPS-t, előtte tíz évig vadászati technikusként dolgozott – összesen 46 éves szakmai múlttal rendelkezik a szervezetben.

Forrás: Pataky Lehel Zsolt – Krónika

Fotó: Orbán Orsolya – Krónika

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom