Vadászat
Páratlan 22-es bika
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. Tállyai Erdészetének vadászterületén olyan bikát sikerült terítékre hoznia hétfőn hajnalban egy általam kísért osztrák vendégvadásznak, amilyet talán sohasem látok többet élőben…
Nagy kerülővel, még sötétben érkeztünk a csonkási vadföldhöz. Nyugtáztam a határozott északi szelet, majd vártunk 15 percet, mire végre bőgést hallottunk a Bandi-vár irányából. Mindjárt négy bikát, szinte egyszerre, így indultunk is, de 250-300 méterre a csapattól megálltunk, mert még igen sötét volt az erdő alatt, kockázatos lett volna a bírálat. Természetesen ekkor beforgott a szél, úgy két perc erejéig, így csönd lett körülöttünk: bementek a Bandi-vár sűrűjébe. Mi pedig óvatosan utánuk, hátha egy jó bika az úton közlekedne. A keréknyomban egy feltűnően nagy gímbika nyomát vettem észre, és eszembe jutott “Bandi”, egy páratlan tizennyolcas trófeát viselő derék dalia, akivel 3 évvel ezelőtt – szintén vendéget kísérve – kétszer találkoztam itt össze: először üresen csattintottuk rá a fegyvert, másodjára rálőtt a vendég, de vérebes segítségével sem találtuk a vadat… Szóval ahogy méláztam, agancskoppanás hangja hozott vissza a való világba, és az esti cserkelés esetleges sikerére tekintettel intettem 70 éves (!) vendégemnek, hogy lépjünk le, hadd pihenjenek le itt a sűrűben nappalra. Már a délutáni terveket forraltam magamban, mikor a kefe sűrű tölgyes túloldalán visszafelé osonva – a Szegénylegény-oldalban – egy derék bikát vettem észre: öreg, mint nagyapám és olyan nagy, hogy nem is tudom, mekkora?!
nimrod.hu
Vadászat
Már mobilalkalmazáson is rögzíthetik a szakértők az amerikai szőlőkabóca észleléseket
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült. Mostantól a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) betegség terjesztésért felelős amerikai szőlőkabóca előfordulási adatai és fejlődési alakjai már Android alapú mobilalkalmazáson keresztül is bejelenthetőek. A fejlesztés révén a szakemberek a terepi észleléseket közvetlenül, azonnal rögzíthetik a rendszerben.

Fotó: NÉBIH
Az amerikai szőlőkabóca a szőlő aranyszínű sárgaság betegség fő terjesztője. A károsító elleni védekezés megfelelő időzítése kulcsfontosságú a betegség terjedésének megakadályozásában. Már az L2-L3-es lárvastádiumtól indokolt lehet a rovarölő szeres védekezés, az L3-as fejlettségű lárvák akár a fitoplazma terjesztésére is képesek. A hatékony növényvédelmi beavatkozásokhoz elengedhetetlenek a naprakész információk, amiben jelentős segítséget nyújtanak a Nébih országos Károsító-monitoring rendszerében rögzített szemleadatok. A felületre a következő szervezetek szakemberei tölthetnek fel adatokat: a kormányhivatalok, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, a kutatóintézetek, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A rendszer új, kiegészítő elemeként a napokban élesített mobilalkalmazás lehetővé teszi, hogy a terepen dolgozó szakemberek azonnal rögzítsék a szemlék tapasztalatait. Az applikációba belépni kizárólag a webes felületen regisztrált és jóváhagyott felhasználók tudnak. Ezáltal a szőlősgazdák a legfrissebb adatok alapján tervezhetik a növényvédelmi kezeléseket. Az Android alapú applikáció használatával tehát a szakértők hozzájárulnak a gyorsabb információátadáshoz, a hatékonyabb előrejelzéshez és a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma elleni eredményesebb védekezéshez.
Forrás: NÉBIH
Tudomány
KITEKINTŐ: Szerbia – Bemutatták a „Hunting Dictionary” mobilalkalmazást
Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re a Hunting Dictionary, az Erasmus+ SHUNTDIEM projekt többnyelvű vadászati és vadászati turisztikai szótáralkalmazása.
A digitalizáció és a nemzetközi együttműködés egyre fontosabb szerepet játszik a vadászat és a vadászati turizmus fejlődésében. Ennek szellemében, az Erasmus+ SHUNTDIEM projekt keretében fejlesztették ki a Hunting Dictionary mobilalkalmazást, amely egy egyedülálló, többnyelvű szótár vadászok, hallgatók, szakemberek, turisztikai dolgozók, valamint mindazok számára, akik vadászattal, vadgazdálkodással és vadászati turizmussal foglalkoznak – tájékoztatták az Agro Jagert Szerbiában.

Dr. Milosava Matejevic PhD, a Novi Sadi Egyetem docense, aki felvállalta és irányítja a Szerb Vadászszövetségen belül a fiatalok edukálásást. Fotó: Agro Jager
Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re
Az alkalmazás immár hivatalosan is ingyenesen letölthető Android- és iOS-eszközökre. A felhasználók gyorsan és egyszerűen hozzáférhetnek a vadászat és a vadászati turizmus szakterminológiájához, akár irodában, tanteremben vagy éppen terepen tartózkodnak.
Nemzetközi együttműködésben készült
Az alkalmazás tartalma a SHUNTDIEM projektben részt vevő partnerintézmények együttműködésével jött létre: a prágai Erdészeti Kar, az Újvidéki Egyetem Természettudományi és Matematikai Kara – Földrajzi, Turisztikai és Szállodaipari Tanszék –, a zágrábi Agrártudományi Kar, valamint a szaloniki Erdészeti Kar közreműködésével.
Törődjön kedvencével! Kattintson a képre és ismerje meg a legújabb termékeket!
Széles körű vadászati szakterminológia
Az alkalmazás alapját egy többnyelvű szótár képezi, amely a vadászat és a vadászati turizmus szempontjából számos fontos szakterület terminológiáját foglalja magában.
A felhasználók olyan kifejezéseket találhatnak benne, amelyek a vadfajokra, élőhelyekre és tájakra, fegyverekre és vadászati biztonságra, vadászati módokra, vadászati felszerelésekre és ruházatra, vadászkutyákra, trófeákra, vadászati létesítményekre, vadgazdálkodásra és jogszabályi előírásokra, valamint az utazásra és a vadászati turizmusra vonatkoznak.
Nyolc nyelven érhető el
Jelenleg az alkalmazásban nyolc nyelven érhetők el fordítások: angolul, németül, csehül, szerbül, horvátul, görögül, magyarul és finnül.
Az angol nyelv szolgál a kifejezések keresésének és fordításának alapjául, a következő időszakban pedig a tartalom további bővítését és új nyelvek bevonását tervezik.

A nyolc nyelvű szótár letöltve, internet kapcsolat nélkül is működik!
Internetkapcsolat nélkül is használható
Dr. Milosava Matejević, a szerb projektcsapat vezetője szerint az alkalmazás egyik legjelentősebb előnye, hogy internetkapcsolat nélkül is használható.
A letöltést követően a felhasználók a szótárhoz olyan területeken is hozzáférhetnek, ahol nincs mobilhálózati jel. Ez különösen fontos a vadászterületeken, erdőségekben és más távoli terepeken való tartózkodás során.
Ez a funkció megbízható társsá teszi az alkalmazást nemcsak a vadászati tevékenységek során, hanem az oktatásban, a szakmai továbbképzésben és a nemzetközi együttműködésekben is.
Megbízható ablakot keres Novi Sad környékén? Kattintson a képre és nézze meg az Instagramon a cég munkáit!
A SHUNTDIEM projekt egyik fontos eredménye
A „Hunting Dictionary” mobilalkalmazás fejlesztése a SHUNTDIEM projekt egyik legjelentősebb eredménye. A projekt célja az oktatás, a digitális készségek és a nemzetközi együttműködés fejlesztése a vadászati turizmus területén.
Azáltal, hogy megkönnyíti a szakterminológia megértését és hatékonyabb kommunikációt tesz lehetővé a különböző országokból érkező felhasználók között, ez az eszköz hozzájárul a fenntartható vadászati turizmus fejlődéséhez, a tudásmegosztáshoz és a szakmai kapcsolatok európai szintű erősítéséhez.

Érdemes a Play Áruházban véleményezni az alkalmazást, hiszen a fejlesztők folyamatosan frissítik és javítják az alkalmazást.
Folyamatos fejlesztés várható
A projekt mögött álló csapat a jövőben is folytatja az alkalmazás fejlesztését: frissíti a tartalmakat, új kifejezéseket és nyelveket ad hozzá, valamint figyelembe veszi a felhasználók javaslatait és tapasztalatait.
Többnyelvű vadászati szótár a zsebben
Töltse le a Hunting Dictionary alkalmazást, és vigye magával a többnyelvű vadászati szótárat – bárhová is vezesse útja, tanulmányai vagy vadászati tevékenységei.
Dejan Dzakula
Lov i jos ponesto & Agro Jager News

Kattintson a képre és töltse le telefonjára, tablettjéra az alkalmazást és kommunikáljon bátran idegen nyelvterületen is.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Románia – Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen
Orvvadászat gyanúja miatt indított nyomozást az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság
Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
A kisjenői rendőrök a DN 79A jelzésű országúton, Nagypél térségében állítottak meg egy járművet, amelyben egy 65 éves sofőr és egy 68 éves utas (utóbbi az AJVPS vezetője) tartózkodott. A jármű átvizsgálásakor két vaddisznótól származó hús került elő, amelyet a hatóságok lefoglaltak és a megyei állategészségügyi igazgatósághoz szállítottak vizsgálatra.

A fénykép illusztráció. Fotó: Orbán Orsolya – Krónika
A rendőrség közlése szerint a hús eredetét elemzik, és az eredmények függvényében döntenek a szükséges jogi lépésekről. Deme megerősítette, hogy a hús a járműben volt, de tagadta, hogy bármilyen vadászaton részt vett volna.
„A hús egy magyarországi, Balaton környéki vadásztársaságtól származik. Látogatóban voltunk, és a sofőrt megkérték, hogy hazafelé vigye el a húst egy békési személynek. Mivel nem találtunk senkit otthon, visszajöttünk Romániába, ahol a rendőrök megállítottak. A hús szállítási dokumentumai a sofőr nevére szóltak. Nem vadásztunk, és nem volt nálunk fegyver” – mondta az AJVPS igazgatója.
A rendőrség egyelőre nem közölte, milyen bűncselekmény gyanújával folyik az eljárás. Nicolae Deme 36 éve vezeti az AJVPS-t, előtte tíz évig vadászati technikusként dolgozott – összesen 46 éves szakmai múlttal rendelkezik a szervezetben.
Forrás: Pataky Lehel Zsolt – Krónika
Fotó: Orbán Orsolya – Krónika






You must be logged in to post a comment Login