Mielőtt belevágnék ebbe a történetbe, érdemes tisztázni néhány dolgot Somáról, aki nem épp egy rendes tacskó, de pontosan ezért gondoltam, hogy érdemes megemlékezni erről az esetről.

Neki már neve is azért lett szuka mivolta ellenére Soma, hogy ezzel is kilógjon kicsit a sorból. Ha mondjuk Buksinak keresztelem (itt rögtön kérek elnézést valamennyi Buksitól és gazdájától…), mint nagyon sok tacskót szokás, hát eleve esélytelen lett volna ilyen pályafutásra, ebben biztos vagyok. Szóval talán már a névválasztásnál eldőlt, hogy ki lesz belőle. Nem mellesleg ez volt a 150. eredményes utánkeresése, ami nem egy nagy szám, de azért mégis csak szép.

Aztán tekintsük a történet szempontjából fontos azon tulajdonságát, hogy nem szereti a vizet. Az esőpocsolyákat is pipiskedve kerüli ki, ha lehet, nemhogy vízbe menjen csak úgy. Na, de a vadászat az egészen más. Ott nincs akadály számára, legyen szó szárazföldről vagy vízről. Tán még szárnyalni is képes időnként, mert másként apró termetével el nem juthatna olyan helyekre, ahová a sebzett vadat követni képes.

A harmadik, talán leglényegesebb szempont, hogy a legutóbbi, immáron negyedik, súlyos sérülése után – amit természetesen utánkeresés közben szenvedett el egy vaddisznótól – az állatorvos a végleges nyugdíjazását javasolta. Úgy általában a vadászattól, de különösképp az utánkereséstől tiltotta volna el. Egyrészt a szíve kissé megnagyobbodott a rengeteg, testet nem kímélő hajszától, másrészt kiderült az is, hogy a nyaki csigolyái erősen elkoptak már.

Hosszadalmas és fájdalmas időszak volt, amíg sikerült a derék doktor segítségével helyrehozni, hogy legalább hétköznapi életet élhessen. Na, de aki ismeri Somát, az tudja, hogy a hétköznapi – vadászat nélküli – élet számára legalább olyan fájdalmas, mint a kopott nyakcsigolyák, sőt!

• Tovább a teljes cikkre (utankeresok.hu)