Az elmúlt tíz évben négy alkalommal vadászott Afrikában Tráser Ferenc közgazdász, a Szegedi Tudományegyetem volt gazdasági főigazgatója. Tanzániai, namíbiai, zambiai élményeiről könyveket adott ki. Maga és családja előtt is be szerette volna bizonyítani, hogy képes erre is, mint sok minden másra: legyőzni a veszélyt.

– Az első, ráadásul ezüstérmes őzbakot Algyő és Szeged között lőttem. A mentorom, Faragó László akkor azt mondta: nyugi, ez nem lesz mindig így, nem az az első lépés, hogy egy ezüstérmes bakot lövünk. Széchenyi Zsigmondot idézte, aki szerint a vadászat vadűzés és erdőzúgás, de az erdőzúgás több benne. Az elmúlt időszakban aztán rá kellett jönnöm, hogy az erdőzúgás is nagyon nagy élmény – magyarázta el a vadászathoz való viszonyát Tráser Ferenc.

IPARÁG A SZAFARIRA

– Először 2006-ban jártam Afrikában, az első állomás Tanzánia volt. A vadászutak szervezésére mára iparág jött létre, az interneten mindent meg lehet találni. Szerepelnek az árak is: jó pár évvel ezelőtt egy napért 1000 dollárt kellett fizetni, ebben benne volt a teljes ellátás.

Egy afrikai szafari általában 14 vagy 21 napig tart. Már januárban felvesszük a kapcsolatot az ottani európai vadásszal, aki a területet az államtól bérli. Kiderül, milyen kvótákat tudott vásárolni arra az évre. Ezután árajánlatot kérünk, amit összevetünk a pénztárcánkkal: kikalkuláljuk, milyen vadra szeretnénk lőni, és hányat akarunk elejteni. Ha nem sikerül kilőni az állatot, nem kell kifizetni az árát, de ez a végén derül ki. Az előszerződés aláírásakor előleget utalunk át. Magyarországon készpénzben felvesszük a dollárt, és kivisszük magunkkal.

Tanzániában például voltak olyan megkötések, hogy csak 50 dolláros címletben lehet fizetni, attól tartottak ugyanis, hogy a százdollárost hamisítják. Figyelmeztettek, ha sebzés esetén a velünk lévő állami felügyelő akár csak egy vércseppet is talál, fizetni kell. A vadászterület bérlője is kockáztat: ha például leköt két oroszlánt egy évre, és a vendégvadászok mindössze egyet ejtenek el, akkor neki a másikat ki kell fizetnie.

MALÁRIA ELLEN

Amikor a felek a végleges szerződést is aláírták és átutalták az előleget, fegyverkiviteli engedélyért kell folyamodni, és meghívólevél alapján vízumot szerezni. Egészségügyi könyvecskét váltanak ki az adott országhoz szükséges védőoltásokhoz, amiket vagy Szegeden, vagy Budapesten kapnak meg. Tráser Ferenc az egyik oltás után három napig nem tudott felkelni az ágyból. A malária elleni gyógyszert Bécsből hozatják az afrikai vadászok: 4 nappal az út előtt kezdik el szedni, és a hazaérkezés után még 4 napi adagot be kell venni.

Barátja fiának gyógyszereit túladagolták: Zambiában orvoshoz mentek vele, ahol azt mondta a doktor, az előző napon valaki meg is halt ebben, de ne aggódjanak, a magyar gyerek erős gyereknek néz ki, túl fogja élni…

FIAINAK AJÁNLOTTA

– Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond, Molnár Gábor, Teleki Sámuel könyvein nőttem fel, kisebbik bátyámmal pedig, akiből erdőmérnök lett, gyerekkorunk óta tartottunk füles- és macskabaglyot, vörös vércsét, horgásztunk a Maros-parton.

Felnőttként fegyvervizsgát tettem, lett fegyvertartási és vadászengedélyem is. Aktívan azonban csak akkor kezdtem el vadászni úgy 10 évvel ezelőtt, miután elhunyt apósom, akiről a családra maradtak a fegyverei. Afrikai élményeimről három könyvet írtam, amiket fiaimnak ajánlottam. Azért, hogy tudják, ki volt a nagyapjuk, apjuk, és hogy miként éltem meg ezeket a történéseket.

Szeged – Tráser Ferenc az SZTE volt főigazgatója otthonában az afrikai és hazai vadásztrófeái között.
Fotó: Karnok Csaba

ELEFÁNTFŰ ÉS TETŐ

– Elérkezik az indulás ideje: három csomagot viszünk, az egyik sporttáska az afrikai könnyű ruházattal, olyan pólókkal például, amiknek a hónalja szitaszerű, nem lehet beleizzadni – folytatta a vadász. – A bakancs 40 fokos hőségben is előírás a kullancsok, skorpiók miatt. A második poggyász egy hátizsák az igazolványoknak, a zseblámpának, a késnek, a távcsőnek, a harmadik csomag pedig a fegyvereké. Mivel teljes ellátást kapunk, kajára nincs szükség, viszont rászoktam arra, hogy mindennap reggel megeszem egy müzliszeletet.

Ruházatban széles az afrikai vadász választéka: reggel négykor kelnek, amikor még csak 2-3 fok van, és mindent magukra vesznek. Kilenc óra körül már úgy süt a nap, hogy vetkőzni kell, és a levetett ruhákat vagy a terepjárón hagyják, vagy egy kísérőre bízzák. Egy normál napon egyébként reggel kimennek cserkelni és követik a nyomokat, kora délután visszazötyögnek a szállásra, egy bőséges reggeli- és ebédszerűség után a legnagyobb melegben lepihennek, majd visszaindulnak a lesre, és várják a jó szerencsét.

– Hiába néztem meg interneten a tábor fotóit, igencsak meglepődtem, amikor szembesültem a nomád körülményekkel – mondta a vadász.
– A vizet a sátor mögött álló olajoshordóban melegítették a segítők. A hordó alatti gödörben tüzeltek egész éjszaka, és amikor reggel kinyitottam a „melegvíz-csapot”, a hordóból egy szivattyú nyomta be a vizet a sátorba. Az ágy fölötti tető elefántfűből készült, ami tele volt egerekkel és pockokkal. Nem hagytak aludni: ha belerúgtam a mennyezetbe, akkor minden rám potyogott. Fogmosáshoz ásványvizet használtunk, ehhez ragaszkodtunk. A mobiltelefon és a laptop nem működött, mivel nem volt térerő. A barátom vett egy olyan telefont, ami műholdról működött, erről sikerült hazaszólni, mielőtt végleg lemerült. Feltölteni ugyanis nem lehetett.

A LEOPÁRD

2006-ban Tanzániában indult a szafarik sora, 2007-ben és 2008-ban Namíbia, 2009-ben pedig Zambia következett. A legutolsó sikertelen útnak számított, mivel nem tudott oroszlánt ejteni. Csak két vízilovat lőtt, amiknek a húsa részint csalinak kellett, részint a helyi lakosok ették meg. A legértékesebb trófea, egy leopárdé Namíbiából, a 2007-es útról származik.

delmagyar.hu