Keressen minket

Vadászat

XII. Szent Jakab Napok Sümegen

Közzétéve:

Feltöltő:

0

Bár a narancs riasztás Damoklész kardjaként lebegett július 24-én, a XII. Szent Jakab Napokon való részvételre összesereglett szép számú érdeklődő feje felett, végül zavaró időjárási események nélkül ért véget a sümegi vadásznap.

jakab1

A Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplomban szent Hubertusz tiszteletére bemutatott szentmisén Reisz Pál atya a vadászok védőszentjének áldását kérte az erdészek, vadgazdálkodók, szőlészek és borászok munkájára, szentbeszédében pedig rámutatott: az Isten képmására teremtett ember ugyan mindezen tevékenységek végzése közben más teremtmények fölötti uralmat gyakorol, ugyanakkor fontos szerepet vállalnak a környezet fenntartásában és védelmében, amihez – az emberek véges erejűek lévén – hozzájárul az isteni gondviselés, és a szentek közbenjárása is.

A szentmise után került sor a színpompás, a város és tágabb környékének több mint ezer éves történelmét felidéző felvonulásra, korhű ruhákba öltözött hagyományőrzők közreműködésével, majd a Palotakert nagyszínpadán felharsantak a Bakony Vadászkürt Egylet kürtszólamai, hogy a vadásznapi köszöntők elhangzása előtt hangulatos légkört teremtsenek.

Végh László, Sümeg polgármestere a város nevében köszöntötte a résztvevőket, különösen a legkitartóbbakat, akik már harmadik napja élvezték a város vendégszeretetét. Sümeg, mint a hagyományok városa méltó az ősökhöz, hiszen ápol és teremt is hagyományokat, amire kiváló példa a Szent Jakab Napok „Az érett bor és a vadászat ünnepe”. Megköszönte továbbá a szervezők és a vadásztársaságok munkáját, továbbá reményét fejezte ki, hogy Sümeg városa, mint a Pannon táj szíve együtt fog fejlődni a térséggel, Badacsonytól a Somló-hegyig.

Végh László szavainak elhangzása után került sor az elismerések átadására. Pap Gyula, az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém Megyei Területi Szervezetének elnöke és Baracskay Lajos titkár három vadásztársunknak nyújtott át kitüntetést.

A Hubertusz Kereszt Bronz fokozatát kapta:

Vécsei Sándor, a Sümegi Karikástető Vt. vadászmestere, erdésztechnikus. Az Uzsai Erdőgazdaságnál dogozott, erdész-vadász munkakörben. A 90-es években pályát módosított, mezőgazdasági családi vállalkozást indított falujában, Zalagyömörőben. Példa értékű munkakapcsolatot épített ki a vadásztársasággal, a vadkárelhárítás és mezőgazdaság értékeinek összehangolásával.

A Hubertusz Kereszt Arany fokozatát vehette át:

Kovács Sándor, a Dabronci Marcal-Völgye Vadásztársaság tagja. Ebben az évben több évtizedes erdész-vadász év után nyugállományba vonul. Erdész munkáját magas szintű, országos elismeréssel méltatták. Életpályája vidékünkhöz kötődik: a Sümegi Erdészet Sarvalyi, Kovácsi kerületeihez, az Uzsai erdőgazdasághoz, majd a Bakonyerdő Zrt. Devecseri Erdészetének fővadásza. A fahasználat, és erdőművelést összefogó erdőgondnoki-mérnöki munkakörből megy nyugdíjba. A Bakonyalja erdőzúgása, sok-sok vadász és barátság kísérje nyugdíjas éveit.

Nimród érem kitüntetésben részesült:

Tóth Balázs, aki vadász családban ismerte meg a természetet, vadászatot. Végzettsége révén az idegenforgalomban, turizmusban kezdett dolgozni Sümegen. Ambíciója és érdeklődése a hivatásos vadászi pályára vitte. Tizenöt éve hivatásos vadász, a Karikástető Vadásztársaság fővadásza. Vadgazdálkodási vállalkozást működtet, mely nagy terítékű fácánvadászatai révén országosan és Európában is ismert és elismert.

Mármarosi Anna aranykoszorús magyarvizsla-mestertenyésztő Sümeg híres szülötte, Darnay Kálmán életútját és a magyar vizsla elismerése érdekében végzett munkásságát méltatta, majd Simon Sándor, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Uzsai Erdészeti Igazgatóság vezetője ismertette Pannónia Superior Koronglövõ Kupa Sorozat részeként az előző nap, az uzsai lőtéren lezajlott Jakab-napi Kupa eredményeit. Az egyéni indulók között Mesterházy József, a csapatok között a Saanti vadászbolt végzett az első helyen.

jakab2

Az Országos Agarász Egyesület elnöke, Keresztes János értékelte a délelőtt folyamán lezajlott, mintegy másfél tucat vadászebet, köztük magyar, orosz és kis olasz agarat felvonultató agár-kutyafuttatást és -bemutatót, nem rejtve véka alá elégedettségét a bemutatott kutyák felkészítettségét illetően, illetve köszönetét fejezte ki a jogalkotóknak azért, amiért a magyar agárral, mint nemzeti kincsünkkel űzött vadászat ismét elfoglalhatja méltó helyét a magyar vadászati kultúrában.

A hivatalos köszöntők elhangzása után könnyedebb szórakozás vette kezdetét, hűen a rendezvény mottójához, mely szerint a Sümegi Szent Jakab Napok „Az érett bor és a vadászat ünnepe”.

vmvk.hu

jakab3

* * *

Jakab nap alkalmával szeretnénk megemlékezni Darnay Kálmánról és a vadászati értékeinkről. Az emlékház időszaki kiállító termében egy igazán értékes és izgalmas anyag kerül bemutatásra a keszthelyi Balatoni Múzeum támogatásával.

A tárlaton elkobzott, bűnjelkamrából előkerült egykori vadászfegyvereket mutatunk be, melyeket Darnay Kálmán az 1900-as évek elején, Zala megyében vásárolt meg árverés útján. Az orvvadászoktól bűnjelkamrába került fegyverek egy része rabolt vadászpuska, melyeket kissé átalakítottak (pl. levágták a csövét). Darnay gyűjteményének jó része a II. Világháborúban megsemmisült. A betyárfegyverek közül azonban többet ma is a Balatoni Múzeum őriz.

jakab4

A fegyverek mellett Papp Tamás, sümegi alkotó csodálatos hangulatú, mozgalmas, élettel teli, vadászati témájú fotóit is meg lehetett tekinteni a Jakab-napi program alatt.

Kisfaludy Sándor Emlékház
0

Vadászat

Sebzett medve ólálkodik Székelyudvarhely környékén

+1

Sebzett medvét láttak Székelyudvarhelyen

+1

Published

on

+1

Jobb hátsó lábán sérülhetett meg az a medve, amely kedden éjszaka járt a székelyudvarhelyi Hunyadi János és II. Rákóczi Ferenc utca kereszteződésében lévő benzinkútnál. A vadászok nem találják a különösen veszélyes nagyvadat. 

Noha a 112-es segélyhívószámon nem történt bejelentés, a székelyudvarhelyi Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesületet arról értesítették, hogy egy medve járt kedden éjszaka a Hunyadi János és II. Rákóczi Ferenc utcák kereszteződésében lévő benzinkútnál. Sebzett vad Mărmureanu-Bíró Leonárd, a vadászegyesület igazgatója a Székelyhonnak elmondta: kollégáik ellenőrizték a helyszínt és beigazolódott, hogy valóban a ott járt a nagyvad.

Mint mondta, a nyomokból sajnos nem derült ki, hogy honnan érkezett a benzinkúthoz a medve, az viszont egyértelműen látszik, hogy sebzett, közepes méretű egyedről van szó.

„Az egyik hátsó lába sérülhetett meg a medvének, hiszen annak a nyomait nem találtuk meg, így jó eséllyel azt vonszolja maga után” – magyarázta a szakértő. Az igazgató rámutatott: már jó ideje nem vadásznak medvére, hiszen felhasználták a nagyvadak kilövésére jóváhagyott kilövési kvótákat – ráadásul nincs is vadászidény a fajra –, ezért úgy sejtik, hogy egy autó üthette el az egyedet. A nyomok alapján elmondható, hogy a sebzett vad a Hunyadi János utcai Nagy-Küküllő-hídnál ment vissza a folyómederbe.

A vadászok szerdán átvizsgálták a medret egészen a város végéig, ám nem találták meg a helyszínt, ahol távozott onnan a veszélyes egyed. Figyelmesen közlekedjünk Különösen veszélyes a sebzett medve, ezért a vadásztársaság munkatársai arra kérnek mindenkit, hogy lehetőleg kerüljék el a folyómeder említett szakaszát, ha mégis arra járnak, akkor pedig figyelmesen közlekedjenek.

Mărmureanu-Bíró Leonárd hangsúlyozta, hogy kollégáik az elkövetkezőkben is megfigyelés alatt fogják tartani a helyszínt. Sokat segítene nekik az ügy felderítésében, ha megkapnák a benzinkúton készült videófelvételeket, ám azt hivatalosan csak a rendőrség kérheti ki.

A szakembertől megtudtuk, hogy a medvék jó része nem alszik téli álmot az enyhe tél miatt, rendszeresen látni azokat az etetőknél. Mindemellett az erdőkben bőséges makktermés volt, így találnak élelmet a természetben is. Az említett eseten kívül egyébként mostanában nem észleltek medvéket Székelyudvarhelyen.

Forrás: Székelyhon

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

+1
Tovább olvasom

Vadászat

Évadzáró apróvadvadászat Polányban

+1

Évadzáró apróvadvadászat szerveztek a Polányi Vadásztársaság Egyesületnél

+1

Published

on

+1

Évadzáró apróvadvadászat volt a Polányi Vadásztársaságnál. Arnold jött reggel értem, és 8-kor Polányból indultunk. 20 puska, 2 hajtó. Na, ki lesz az elálló? Mindenki félrenéz, a sáros csizma orrát vizsgálja. Hosszú csend, majd: cserélünk. Végül István, Attila és én. Előre mentünk. A kakasok kint napoztak a vetésen. Az autókat látva iszkiri be az erdőbe, majd a hajtás… hát nem. Elpucoltak a vadkakasok egy időre. Lesz még forduló. Az első hajtásnál alig szóltak a puskák.

Fotó: Juhász György – Polányi Vadásztársaság Egyesület – Agro Jager News

A következő hajtásnál István, sok éves terepismerete révén, rábökött egy kanyarban az út szélére. Szót fogadtam, csak rajtam múlt, hogy mellé durrogtattam színes farkú madarainknak. Ahogy közeledett a hajtósor, a dombok közötti út hajlatában, hangtalanul repülő fácán közeledett egyenesen felém, majd kanyar balra.

Kakas vagy tyúk? Kakas vagy tyúk? Hopp, kakas! De épp beérkezett a fák takarásába. Erről lecsúsztam. Következő ugyanott, ugyanúgy. Ez tyúk. Hű, most jó, hogy kivártam. Következő színes farkú jobbról, a fák között – mellé.

Harmadik hajtás. Ha ott maradok az erdő szélén – ez volt az első gondolatom –, akkor két szajkót lehetett volna jól megzaklatni. Gratulálok, Roland! Egy igazi toronykakast lőtt!

Negyedik hajtás. Még mindig elálló vagyok. István sarokra állított, Attila szerint róka is jöhet. És jött. Persze nem pont ott, ahol vártam. Pucolt a vetésen, kiléptem a fák közül és jól mellé lőttem a barátságtalanul messzire került lompos farkúnak. Amíg a rókát idegesítettem, a hátam mögött elfutott egy nyúl. Mivel nem láttam, hibázni sem tudtam. 🙂

Fotó: Juhász György – Polányi Vadásztársaság Egyesület – Agro Jager News

Becsatlakoztam a hajtóvonalba. A 20 puska zöme U alakban hajtotta a Deseda melletti nádast, zsombékost. Nekem a szántás jutott, vagy hatodmagammal. És igen, egy tapsifüles iramodott meg a szántásnak, az U közepétől messze. Nekem pont jó. Lövés. Tapsifüles meg sem rezzen, fut tovább. Másik cső. Tapsifüles karikában, majd kevésbé fürgén menekülne, de az ebek letartóztatták. Jippí! A negyedik nyúl lóg a papámtól örökölt oldaltáskán, ami úgy 45 éve dolgozott utoljára.

Utolsó hajtás. Megint elálló vagyok. Bebizonyosodott, hogy az elállók sokat tudnak tenni a teríték növelése érdekében. Nekem ez ma (sem) nem sikerült. Úgy éreztem, az összes színes farkú madár felém repült, úgy 200 km/h sebességgel. Jó, hogy vad, de ennyire?

Fotó: Juhász György – Polányi Vadásztársaság Egyesület – Agro Jager News

A teríték és a kompetencia után újévi sortűzzel búcsúztunk az évtől. Nagyon szórakoztató év végi vadászat volt! Köszönöm!

Írta és fényképezte: Juhász György

 

Vadászni szeretne Polányi Vadásztársaság Egyesületnél?
Keresse bizalommal Somogyvári Erika Rita elnököt
Tel: +36 30 93 70 09 8
Email: somogyvarieri@gmail.com

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

+1
Tovább olvasom

Vadászat

Hét vaddisznót lőttek a vadászok Etéd határában

+1

Jótékonysági vadászatot szerveztek a Hubertus Vadásztársulatnál Etéden:

+1

Published

on

+1

Jótékonysági hajtóvadászatot tartott hétvégén a Hubertus Vadásztársulat Etéd községben. A felajánlásokat egy udvarhelyszéki kórház megsegítésére fogják felhasználni. Az esemény során számos medve és vaddisznó is előbújt a sűrűből.

Fotó: Csató Andrea – Székelyhon

Hetvenhét vadász és közel ötven hajtó gyűlt össze pénteken a reggeli órákban Etéden, hogy részt vegyenek a székelykeresztúri Hubertus Vadásztársulat által negyedik alkalommal megszervezett jótékonysági vadászaton. Amint mindenki a helyszínre ért, megszólaltak az esemény kezdetét jelző vadászkürtök a Székely Vadászkürt Egyesület jóvoltából. Ekkor Rákosi László, a vadásztársulat elnöke köszöntötte elsőként a magyarországi mintára megszervezett akció jelenlévőit. Rámutatott, örül annak, hogy sokan eljöttek, hiszen ez bizonyítja, hogy erős közösség a vadászoké, amely képes összefogni egy-egy nemes cél érdekében.

Fazakas Attila, a társulat igazgatója arról beszélt, hogy a részvevőknek és más támogatóknak idén 600 lejt kellett befizetniük, az így összegyűlt összegből pedig egy udvarhelyszéki kórházat fognak támogatni. Csak később fogják eldönteni, hogy konkrétan melyiket, de tavaly például a székelyudvarhelyi városi kórház ortopédiai osztályán segítettek.

Fotó: Csató Andrea – Székelyhon

Közölte, a vadászok rókára, aranysakálra és vaddisznóra lőhetnek. Utóbbi az egyik legnemesebb vadnak számít, viszont sajnos nem sok él a környéken, mióta a sertéspestis megtizedelte az állományt. Éppen ezért a szerencsén is múlik, hogy mit sikerül majd célkeresztbe venni. Az igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy büntetéssel fog járni, ha valaki kocát lő, hiszen szeretnék, ha azok megmaradnának, hogy szaporodhasson az állomány. Sokan jöttek el, ezért a balesetek elkerülése érdekében Fazakas fontosnak tartotta a főbb biztonsági intézkedések átismétlését. Ezek között említette, hogy csak a – vadőr által megjelölt – helyszínre érve lehet megtölteni a puskákat, és ott ki is kell üríteni a lőszert, mielőtt távoznának. Mindemellett csak az előre meghatározott irányba lehet lőni, jól beazonosított célpontokra.

Fotó: Csató Andrea – Székelyhon

“Több medve is van a meghajtott területen, így legyünk óvatosak. Ha egyenesen a mi vagy a társunk irányába fut a nagyvad, akkor tisztes távolságból jelezzük annak, hogy hol vagyunk, így ki fog térni. Másképp engedjük elszaladni a medvét” – fogalmazott. Végül az igazgató ismertette a különböző helyszínek terepviszonyait, majd ennek tudatában közös megegyezés alapján négy csoportra oszlottak a vadászok és elindultak az állások felé. Medvék, vaddisznók Mi Sánta Mihály vadőrhöz és Vass Ferencz csoportfelelőshöz csatlakoztunk, akiktől megtudtuk, hogy egy olyan helyszínre igyekszünk, amely a hozzájuk tartozó vadászterületek „lelkének” számít. A jótékonysági vadászat kivételével nem is szoktak ott hajtásokat szervezni, hogy békésen szaporodhassanak ott vadak.

Fotó: Csató Andrea – Székelyhon

Etéd és Atyha között eltérve indultunk el a dombtető irányába a Fatörés nevű részre. Meglehetősen nehéz terepen haladtunk, így nem volt egyszerű feladat a sofőrnek, ám a helyszíni panoráma mindenért kárpótolt. Egy bokros, fákkal szegélyezett részen álltunk meg, ahonnan a völgyben megbúvó falvak mellett a Kárpátok bérceit is látni lehetett. Sánta Mihály közölte, előző nap bejárták a vadászterületet és az etetőknél elfogyott ételmennyiségből, illetve a lábnyomokból megállapítható, hogy van vaddisznó a területen, igaz, már nincsenek annyian, mint a sertéspestis előtt. Mindemellett az aranysakálok is megjelentek néhány éve a környéken. Az sem volt vicc, hogy sok a medve, hiszen már érkezésünkkor megpillantottunk egyet a távolban, később pedig más nagyvadak is előbukkantak a sűrűből.

Fotó: Csató Andrea – Székelyhon

Vass Ferencz elmagyarázta, először minden vadásznak el kell helyezkednie a vadőr által kijelölt állásban, majd csak ezt követően indulhatnak el a hajtók. A standokról előre nézve csak egy 45 fokos szöget bezáró részre lehet lőni, esetleg, ha a vad elhalad mellettünk, akkor hátra fordulva ismét próbálkozhatunk, ugyancsak az említett szögben. Azt is tudni kell, hogy csak a hajtás végeztével lehet elhagyni a standokat, a vadőr jóváhagyásával. Ha le is lőttünk valamit, nem szabad azonnal odarohanni, hogy megnézzük, hiszen veszélyes helyzetbe kerülhetünk. Sebzett vad Szerencsére az időjárás mellettünk volt, hiszen plusz 1–2 Celsius fok volt, ám a hosszas várakozás miatt így is megfáztak az ember végtagjai. A domb tetején állva folyamatosan hallottuk a hajtókutyák csaholását, valamint a hajtók által csapott lármát, ugyanakkor az órák múlásával hozzánk egyre közelebb dördültek el a puskák. Csak saccolni lehetett, hogy ilyenkor milyen vadat sikerült leteríteni.

Fotó: Csató Andrea – Székelyhon

Beszélgetni nem igazán tudunk, hiszen akkor elriaszthatunk egy irányunkba menekülő nagyvadat – így maradt a várakozás. Így telt el nagyjából három óra, amikor hirtelen a közvetlen közelünkben dördült el egy puska, majd kirohant a tüskés bokrok közül egy jól megtermett vaddisznó és három süldő. Jól látszott, hogy a hasán már megsebezte valaki a felnőtt vadat. A mellettünk lévő Vass Ferencz nem sokat teketóriázott, meghúzta a ravaszt. A lövés célba ért, a vaddisznó pedig rögtön összeesett, amint újra beért egy bokros részre. Ekkor már mindenki megfeledkezett a hidegről az izgalom miatt.

Fotó: Csató Andrea – Székelyhon

Később, csak a hajtás végeztével nézhettük meg a vadat, amely valóban termetes volt. A vadász csörlővel húzta fel a vaddisznót terepjárója rakterébe, majd útnak indultunk, hogy másoknak is segítsünk. Amire leértünk a dombról, már öt vaddisznó volt az autón. Terítéken hét vaddisznó Csak a zöld fenyőágakból kirakott terítéknél tudtuk meg, hogy összesen hét vaddisznót sikerült leteríteni. Még Fazakas Attilát is meglepte a gazdag zsákmány. Mint mondta, Szent Hubertusz, a vadászok védőszentje nagylelkű volt a részvevőkhöz. Itt megadták a tiszteletet a leterített vadaknak, majd ismét megszólaltak a vadászkürtök, ami az esemény végét jelentette.

Fotó: Csató Andrea – Székelyhon

Az egyesület igazgatója köszönetet mondott Fazakas Zsoltnak, társulatuk egyik tagjának, aki sok segítséget nyújtott a jótékonysági akció megszervezésében. Hasonlóan hálás volt ugyanakkor az etédi önkormányzatnak is a támogatásért. Végül közösen vacsoráztak a jelenlévők, majd mindenki hazaindult.

Forrás: Fülöp – Székely Botond – Székelyhon

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

+1
Tovább olvasom