Keressen minket

Vadászat

A vadászat kényes kérdéseiről tárgyalnak a székelyföldi vadászok

Közzétéve:

Feltöltő:

SZÉKELYFÖLD | Pénteken és szombaton Sepsiszentgyörgyön és Árkoson szervezik a VII. Székelyföldi Vadásztalálkozót.

hetedikA Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Vadászati Kulturális Egyesület és a Vadon Egyesület által szervezett nagyszabású eseményen olyan programokra kerül sor, amelyek a vadászat szépségéről és élményeiről szólnak és olyan fajta vadászatot népszerűsítenek, amely által a vadászat társadalmi elfogadottsága pozitív irányba alakul – mutatott rá kedden Demeter János.

A Vadon Egyesület ügyvezetője kifejtette: az utóbbi években azt tapasztalták, hogy mások intenzív munkát folytatnak a vadászat befeketítésére, ezért fontos feladatnak tartják ennek ellensúlyozását. Hozzátette: idén is folytatják a tavaly elkezdett vadászakadémiát, amely révén erősíteni szeretnék a székelyföldi vadásztársadalom szakmai színvonalát.

A háromszéki önkormányzat elnöke, Tamás Sándor emlékeztetett, hogy a székelyföldi vonatkozású rendezvényt évek óta vándortalálkozóként közösen szervezik Hargita és Maros megyével. Hozzátette: „Az erdélyi és székelyföldi vadásztársadalom évszázadok óta komoly vadászati kultúrával rendelkezik. Jó példa a sepsiszentgyörgyi Sárkány Árpád életútja, aki a vadászati kultúra egyik leglelkesebb terjesztője, az egyik legnagyobb európai vadászati cég vezetője”. Tamás Sándor szerint el szeretnék oszlatni a vadászatról szóló negatív véleményeket, és hangsúlyozni annak sportszerű vonatkozását is, amelyre kiváló tájékoztatást nyújt például a Miért vadászunk? című előadás is.

A vadászat kényes kérdéseit érintik

Sárkány Árpád, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács alelnöke pénteken a romániai vadászkultúra nemzetközi megítéléseiről tart értekezést. „Romániában a vadászoknak nincs okuk az ünneplésre. Európa-szerte talán itt a legrosszabb a vadászok megítélése, itt érték el egyedül azt, hogy négy év alatt hat vadfajnak a vadászatát sikerült betiltani, így nem vadászható a siketfajd, a hiúz, a barnamedve, a vadmacska, a farkas és a szarvas.”

Sárkány szerint „vissza kell térni a normalitáshoz”, mert óriási konfliktusok vannak. Fogy a tűrőképessége azoknak az embereknek, akik naponta, akaratuk ellenére kapcsolatba kerülnek a nagyvadakkal. A vadászoknak nincs jogosultságok közbelépni az ilyen esetekben, nem tudják kordába tudták tartani a települések közelében csatangoló, háziállatokra, vagy éppen emberre támadó vadakat. „Ma már nekünk, vadászoknak a medvéhez annyi közünk van, mint a gólyához: vagyis semmi”- fejtette ki Sárkány Árpád.

A szakember szerint Romániában a becslések szerint 7000–7500 barnamedve él, az állomány 49,7 százaléka a három székely megyében. Kovászna megyében 980 fősre becsülik a medveállományt, miközben a terület 270 medve számára tud optimális feltételeket biztosítani.

Sokan visszaadnák a vadászterületeket

Az Abies Hunting vadászati cég tulajdonosa szerint korábban a több száz hektáron gazdálkodó vadásztársaságok legalább egy medvére kaptak kilövési engedélyt. Egy külföldi vadász pedig annyit fizetett a trófeáért, hogy abból egy évig tudták fedezni a vadak takarmányozását és kifizetni a vadkárokat. Sokan fontolgatják, hogy visszaadják a vadászterületeket, mert elvették az egyetlen bevételi forrásukat. A háromszéki önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nehezen sikerült kiharcolni, hogy helyiek kapják meg a vadászterületeket a saját erdejükben, ezért nem kizárt, hogy háttérben azt szeretnék, hogy anyagilag ellehetetlenítsék ezeket a társaságokat és újra a más megyékből érkező vadászok tegyenek kezet ezekre a területekre.

A VII. Székelyföldi Vadásztalálkozón, pénteken Sepsiszentgyörgyön szakmai előadásokra várják az érdeklődőket, akik választ kapnak arra a kérdésre, hogy Miért vadászunk? és Miért „szégyen” vadásznak lenni Romániában? Szombaton 10.30-kor Árkoson nyitják meg az eseményt, amelynek keretében lesz vadászkellék- és kézműves vásár, trófeakiállítás, solymászbemutató, magyar agarak bemutatója, vándorzászló átadás és kulturális műsor. Az esemény fővédnöke Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, védnökei pedig Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank vezérigazgatója és gróf Károlyi József, a 2021-re tervezett Vadászati Világkiállítás miniszteri biztosa.
maszol.ro

Vadászat

Elfogadták a Vadászkamara kommunikációs stratégiáját

Új döntéseket jelentett be az OMVK

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A szervezet Elnöksége szeptember 9-ei ülésén döntött egy átfogó, az ágazati kommunikációt újratervező és meghatározó tervezet megvalósításáról. A testület ülésén, amelynek a szervezet székhelyének is otthont adó hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeum adott otthont, egyebek mellett a hivatásos vadászok bértáblaajánlásáról, a csapdázáshoz és a kotorékozáshoz kapcsolódó jogszabálymódosítási javaslatokról, illetve a jövőre Gödöllőn megrendezendő Vadászkürtös Európa-bajnokságról is szó esett.

Fotó: OMVK

A hivatásos vadászok bértáblája

Az első napirendi pont keretében Fehér Sándor hivatásos vadász alelnök a szakszemélyzet bértáblaajánlásáról, annak frissítéséről beszélt. Mint elmondta, a téma aktualitását az adja, hogy a Vadászkamara négyéves stratégiai tervében külön is szerepel a hivatásos vadászok megbecsültségének javítása, ennek pedig egyik eleme az első alkalommal 2017-ben közzétett, és utoljára 2022-ben frissített ajánlás elkészítése. A módosítás a vármegyei hivatásos vadász alelnökök véleményének bekérését követően született meg. Az alelnök megjegyezte: meglepően nagy szórás volt a javaslatok közt, a javaslatok átlaga került az összeállított előterjesztésbe, az emelés ezzel együtt a korábbi összegekhez képest így is jelentős. A bértáblaajánlás, amely mellett a kamara érveket is felsorakoztat majd, további, a szaktárcával is folytatott egyeztetéseket követően válik majd nyilvánossá. Az érdekképviseletnek kiemelt feladata lesz, hogy lehetőségeihez mérten igyekezzen az iránymutatást egyfajta etalonként elfogadtatni a szakmával.

Fehér Sándor a stratégiában megfogalmazott életpályamodellről is szólt: véleménye szerint ilyet akkor lehetne bevezetni, ha az kötelezően megvalósítandó elemeket tartalmazna, ezzel szemben a munkáltatók döntéseit a Vadászkamara nem tudja befolyásolni, mint ahogy a munkaadó vadászatra jogosultak és a munkavállaló hivatásos vadászok megegyezésére, azaz a munkaszerződés tartalmára sem lehet ráhatása. Ennek tükrében az életpályamodell kidolgozása jelen körülmények között nem releváns.

Szintén a hivatásos szakszemélyzethez kapcsolódó téma az utánpótlás biztosítása: e tekintetben a Vadászkamara – ugyancsak a stratégia mentén – a szakképzést folytató oktatási intézményekkel kíván együttműködni. Az első lépés egy egyeztetés összehívása lesz, miután tisztázódik, miként alakul át a szakképzés rendszere a változások előtt álló közoktatásban.

Kommunikációs stratégia

Második napirendi pontként a kommunikációs stratégiát tárgyalta a testület, amelynek időszerűségét dr. Jámbor László, a szervezet elnöke is hangsúlyozta felvezetésében. Földvári Attila szóvivő az előterjesztéshez kapcsolódó előadásában kiemelte: a Vadászkamara kommunikációjának a megváltozott médiakörnyezethez kellene igazodnia. A hagyományos, elsősorban sajtókommunikációra és hiteles tájékoztatásra épülő gyakorlat helyett a társadalmi elfogadottság tudatos erősítésére, a proaktivitásra és az új, jellemzően közösségi médiához sorolható csatornákra, illetve az azokhoz illeszkedő formátumokra kell helyezni a hangsúlyt. Ehhez óhatatlanul külső szakértők segítségét, szolgáltatásait is igénybe kell venni. A stratégia alapja egy reprezentatív kutatásokra épülő, adatalapú cselekvési terv, a vadgazdálkodás, a vadászat, illetve a Vadászkamara imázsának, márkájának – brandjének – tudatos kialakítása, valamint hiteles szakértők, ismert személyiségek és „véleményvezérek” bevonása.

A kommunikáció középpontjába elsősorban a vadászat természetvédelmi és társadalmi haszna, a természetjárás, a kalandérzet, illetve a vadhús és a vadgasztronómia kerülne. A stratégia fontos eleme továbbá a vadászok közössége saját erejének mozgósítása, valamint egy hatékony belső kommunikációs rendszer – rendszeresen frissített honlap, médiafigyelés és online hírlevél – kialakítása.

Az összefoglaló előadás fő üzenete, hogy egy olyan információs térben, amelyben féligazságokkal vagy egyenesen valótlanságokkal támadják a vadgazdálkodási ágazatot, ezzel a közvéleményt is befolyásolva, a hiteles és aktív kommunikáció már nem pusztán hivatali feladat, hanem a ma ismert vadgazdálkodás és vadászat fennmaradásának egyik záloga.

Az elnökség a stratégiát elfogadta és támogatta, a szükséges források biztosításáról a későbbiekben születhet döntés.

Országos Vadász-Gyermeknap

Erre a rendezvényre idén – részben az elmaradt Országos Vadásznapot is pótolva – Hatvanban, a vadászati múzeum szervezésében került sor. Az eredményekről Dikasz Tamás ügyvezető igazgató számolt be. Mint elmondta, a rendezvény túlmutat egy egyszeri eseményen: létrehozták a vadásznap brandjét, megfogalmazták mottóját („Ahol a természet szeretete összeköt bennünket!”), és ezek mentén szervezték meg az egésznapos programsorozatot. A korábbi – elsősorban tavalyi – év tapasztalataiból merítve bővítették a helyszíneket, illetve beléptetőrendszert alakítottak ki. Ez utóbbi révén tudható, hogy az Országos Vadász-Gyermeknapra összesen 11 135-en látogattak el. (Az eseményről részletesen itt olvashat.)

A kiemelt témákon túl

Bajdik Péter arról is tájékoztatta az elnökséget, hogy a Vadászkamara központja egy részletes jogszabálymódosítási javaslatot juttatott el az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztériumhoz az elmúlt időszakban előtérbe került témával, a kotorékvadászattal kapcsolatban. Mint elmondta, szakértői munkacsoportok közreműködésével születtek meg azok az anyagok, amelyeket megkapott a szaktárca; ennek illetékesei a médiában is megjelent módon már egyeztettek az elképzelésekről a szintén érintett Élő Környezetért Felelős Minisztériummal.

Ugyancsak Bajdik Péter foglalta össze a Vadászkürtös Európa-bajnokság előkészületeivel kapcsolatos tudnivalókat, amely versenynek hazánk adhat otthont. A rangos megmérettetésre Gödöllőn kerülhet sor 2027. őszén, a Vadászkamara a technikai hátteret biztosítja a rendezvényhez. A résztvevő országok kürtös szakemberei a tervek szerint Gödöllőn találkoznak 2026. október 26-án, a rendezőiroda szervezésében. (Részletek a rendezvényről, annak eddigi előkészületeiről itt olvashat.)

Az Európai Vadászati és Természetvédelmi Szövetséggel (FACE) folytatott egyeztetésekről is a Vadászkamara főtitkára számolt be. A szervezetnek a kamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet is tagja (a tagdíjat az előbbi fizeti). Augusztusban a magyar érdekképviseletek vezetői találkoztak a FACE elnökével, Laurens Hoedemakerrel és David Scallan főtitkárral. Az egyeztetést összefoglalva Bajdik Péter elmondta, hogy a FACE élénken érdeklődik a magyar vadgazdálkodás, vadászat keretrendszere és gyakorlata, mint sok szempontból követendő példák iránt, a magyar fél számára pedig hasznosak lehetnek azok a tapasztalatok, amelyeket a FACE szerzett a vadászat elleni támadások kivédésében Európa más országaiban. A FACE tagdíjemelést is tervez több tagország, köztük Magyarország esetében, amelyet a Vadászkamara elfogad, annál is inkább, hogy a jövőben szorosabbra kívánja fűzni az együttműködést a nemzetközi szervezettel.

A két, Vadászkamara által is támogatott, jelenleg futó kutatásról is friss információkat tudhattak meg az Elnökség tagjai. Az őzek szaporodásbiológiáját vizsgáló programról Bajdik Péter elmondta: több mint 1600 értékelhető minta érkezett be, ami európai szinten is párját ritkító eredmény. (Erről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel /MATE/ közös kutatásról a Nimród Vadászújság idei januári számában, a Vadászkamara hírlevelében olvashat, amely itt érhető el.) A róka- és aranysakálállomány Echinococcus multilocularis-fertőzöttségét vizsgáló, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal közös projekt a közeljövőben indul el (a kezdeményezésről bővebben a Nimród Vadászújság idei júliusi számban megjelent hírlevelünkben olvashat).

Az Egyebek napirendi pont keretében Pap Gyula, a kamara Veszprém vármegyei Területi Szervezetének elnöke egy országos ifjúsági találkozó terveit, elképzeléseit ismertette: „Jövőnk a természet” mottóval Pápán – ahol korábban már két országos vadásznapra is sor került – egy, a természetet népszerűsítő egynapos eseményre kerülhet sor a Vadászkamara kezdeményezésére. Ezen a környezet- és természetvédelmen, a vadgasztronómián, a színpadi bemutatókon túl a képzőművészet, a mesterségbemutatók és a vadászat tematikája is teret kapna. A megvalósítás a jövőbeni anyagi lehetőségek függvénye is.

Dr. Jámbor László egyebek mellett a Nimród Vadászújsággal kapcsolatban is adott tájékoztatást. Ezt októbertől új kiadó jelentetni meg, de 2026 végéig a lapban az eddigi gyakorlat szerint 16 oldalon olvasható lesz a Vadászkamara hírlevele, amelyet az azt korábban igénylő vadászok megkapnak az év végéig.

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ: Görögország – újabb kutya pusztult el

Újabb kutya pusztult el Filíben – farkastámadásra gyanakodnak Görögországban

Published

on

 

 

Tovább olvasom

Vadászat

Koros bika a terítéken – Szántód

Koros gímbika esett Szántódon, a SEFAG Zrt. területén

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

„Magyar vendégekkel, egy apa-fia párossal kezdtük meg az idényt. A vendégek augusztus 31-én érkeztek, így szeptember első reggelén már vadászhattunk is.

Fotó: SEFAG Zrt.

A száraz, vízhiányos körülmények miatt meglehetősen nehézkes a vad megközelítése cserkeléssel, így magaslesen várva próbálkoztunk. Az esti vadászaton hosszú várakozást követően végül az óvatosan elénk lépkedő visszarakott, öreg, 12 év körüli gímbika elejtésével nyitottuk meg az idényt Kerekiben” – osztja meg az olvasókkal Uracs István, a kísérő vadász.

Forrás: SEFAG Zrt.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

 

Tovább olvasom