Kisugárzása és eleganciája legendás. Nevét és fantasztikus karizmáját Magyarország valamennyi vadászembere tiszteli. A magyar közélet igazi csillaga, a magyar vadászvilág nagyasszonya, aki amellett, hogy nőként bátran felvállalja szenvedélyként a vadászatot, rendkívül sokoldalú személyiség. Nevezetes elképesztő gasztronómiai kreációiról, nemcsak követi, gyakorta diktálja is a divatot. Magyarország egyik legismertebb vadász- és természet-festője, mindemellett pedig fantasztikus ember. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége dr. Kun Edit.

– Egy teológiát és jogot végzett hölgy hogyan téved manapság a vadászvilág ösvényeire?

– Édesapámnak köszönhetően. Egyetlen gyermekként apám ugyanis „fiúsított”, és kisgyermekkoromtól kezdve elvitt magával vadászni. Mellette fertőződtem meg a vadászat és a természet szeretetével. Az ő jóvoltából kaptam betekintést ebbe a tisztelet és szeretet által áthatott világba. Gyermekként értek e téren első inspirációim, amelyek egy egész életre meghatározták a pályafutásomat. Mindez a mai napig elkísér. Mivel a férjem, Pechtol János nemcsak szenvedélyes vadászember (Bertóti István, az őzgazdálkodás egyik nagy alakjának szellemi örököse), hanem a Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnöke is, lehetőséget kaptam arra, hogy kiteljesedjek e téren. Mára pedig a „munkám”, a festészet is ezer szállal köt az erdőkhöz-mezőkhöz.

– Híres gasztroguru, hiszen – amellett, hogy ön volt a lapigazgató – évekig vitte a Nimród vadászkonyháját, rengeteg gyomrát szerető „kolléga” örömére. Hogyan lett a legismertebb magyar vadászlap „séfje”?

– Mivel két jó étvágyú férfiember is van a háztartásunkban – a férjem és a nagyfiam –, nem volt nehéz elmerülni a konyhatündérkedésben. Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, nem szerzett örömet mikor egy jól sikerült fogás elfogyasztását követően elégedetten álltak fel az asztaltól, hát úgy gondoltam, receptjeimet közkinccsé teszem. Így született meg a Nimródban a konyharovatom, bár számomra a főzés és az étkezés nemcsak egyszerű biológiai szükséglet, hanem annál sokkal több. Az ételkészítés és a hozzá kapcsolódó sok apróság ugyanis lehetőséget ad megismerni az alkotás örömét. Az ízek harmóniájának összeállítása, a teríték és az azon elhelyezett fogás esztétikuma olyan kreativitást igényel, amely mindig örömmel tölt el, hiszen, mint mondottam, szeretek alkotni. Valahol persze mindez kapcsolódik a festészet iránt érzett szenvedélyemhez is, hiszen ahogy egy jól sikerült képnek illik szép keretet készíteni, úgy egy finom étel is megérdemli, hogy a „körítés” által kapjon az ember szeme egy esztétikai élményt. Szerintem ez is hozzájárul ahhoz a harmóniához, mely szebbé, teljesebbé teheti életünket.

– A harmónia kapcsán nem mehetünk el másik nagy szenvedélye mellett, ami a természetet és a vadat központba állító festészet. Hogyan ragadt ecsetet?

– Mint sok minden, ez is gyermekkorom öröksége. Kislányként ha kezembe került egy üres papírlap, akkor arra biztosan elkezdtem valamit rajzolni, igyekezve kitölteni a rendelkezésre álló teret. Valahol már akkor is kibújt belőlem az alkotás iránti vágy, ám aztán, tanulmányaim során, más utakra sodort az élet. Úgy huszonnyolc esztendeje tértem vissza a gyerekkori szárnypróbálgatásokhoz, így lettem a magyar erdők ábrázolója. Festészeti tevékenységem pedig nagyon szorosan kapcsolódik természetszeretetemhez és a vadászathoz. Tudja, Széchenyi Zsigmond azt tartotta „… a vadászat több mint vadűzés.” Nos, én ezt a többet igyekszem a festővásznon megörökíteni, és átadni mások számára az élményt, amit az erdő nekem nyújt. Régen bizony nem tudtam, mi az ihlet. Éveknek kellett eltelniük, hogy rájöjjek, mi az a feszítő érzés, ami alkotásra, a gondolataim, érzéseim festővásznon történő tolmácsolására késztet, de azt hiszem, mára megtanultam.

• Tovább a teljes cikkre (kiszo.net)