Vadászat
Jobban meg kellene ismerni az állatokat
INTERJÚ | A vad- és a vadon élő állatokról, illetve a velük, mellettük, sokak szerint fölöttük élő ember kapcsolatáról Csányi Sándor tanszékvezető egyetemi tanár, vadbiológussal beszélgetünk.
– Mostanában, hogy a mi fajtánk, vagyis hát az emberiség néhány hónapra kissé összébb húzta magát és ezzel ökológiai lábnyomát, a természet, mondhatni, kivirult. Előkerültek és dalra fakadtak az eddig bujkáló és a közlekedés okozta zajszennyezés miatt „hallhatatlan” madarak, Barcelonában vaddisznók flangáltak, San Franciscóban prérifarkas pózolt, Thaiföldön majmok bandáztak.
S hasonlóan nálunk: a fővárosban őzet gázoltak a Kálvária téren, vadkacsák vették birtokba a rendőrpalotát, hód úszott a Duna belvárosi szakaszán… A vadvilág visszavág?
– A vadon élő állatok természetes válasza, hogy ha az ember viselkedése megváltozik, akkor a vad alkalmazkodik ehhez. Az állatok „kalkulálnak” azzal, ha egy adott környezet változik, akkor mire számíthatnak.
Alapvetően minden vadfaj kerüli az embereket, de ha érezhetően csökken a lehetséges találkozások száma, akkor még az őzek, szarvasok, sünök is felbátorodnak, nemhogy az olyan kifejezetten opportunista fajok, mint a vaddisznó, a róka vagy a szarka. Így hát a karantén idején, amikor az emberek aktivitása csökkent, az állatok jóval láthatóbbá váltak.
– Mit csinál egy vadbiológus Magyarországon? Olyan gazdagok vagyunk vadakban, hogy külön tudományág foglalkozik velük?
– Ha a kérdésére egyetlen szóval akarok reagálni, akkor a válaszom: igen. Magyarország a vadon élő állatvilágát tekintve az egyik leggazdagabb ország Európában. A világon létező 5000–5500 emlősfajból nyolcvannyolc, a tízezer madárfajból négyszáz (de rendszeresen is több mint háromszáz), a 7900 hüllőfajból tizenöt, a 4800 kétéltűfajból tizennyolc; továbbá kilencven halfaj, ízeltlábúak és egyéb gerinctelenek találhatók nálunk.
– Ugye, jól értem: van vadon élő és van „igazi” vadállat?
– Jogszabály szerint harminckét vadászható faj van Magyarországon, ezeket hívjuk vadállatoknak. A többi vadon élő, de ezeknek jó része természetvédelmi oltalom alatt áll, s a jogszabály szerint nem is vad.
– Olvastam egy összeállítást a tíz legveszélyesebb, itt élő vadállatról. Kicsik és nagyok egyaránt szerepelnek a listán. Patkány, róka, hiúz, vipera, és aztán az újonnan érkezett farkas és a barnamedve, amelyről ugyebár tudjuk, hogy nem játék… A lista összeállítója szerint mind közül a legveszélyesebb a vaddisznó.
– Minden ilyesfajta lista szubjektív, erősen függ összeállítója ismereteitől, akár gyermekkori élményeitől. Mostanában például felerősödni látszik a félelem a toportyán, a népnyelv nádi farkasa miatt, ami valójában aranysakál, és nagyon is tart az embertől. Ahogy ma mondanák: rossz a marketingje, amit elsősorban a Toldit megéneklő Arany Jánosnak köszönhet…
A lényeg az, hogy egy új korszakban, az antropocén korban élünk, amikor az emberi tevékenység határozza meg a bolygó arculatát. (Az elnevezés egy javasolt új földtörténeti kort jelöl, melynek kezdetét az emberi tevékenységnek a Föld élővilágára gyakorolt jelentős és globális hatása határozná meg. Hivatalosan nincs beillesztve a földtörténeti időskálába, de mára elismert, bevett szakkifejezés lett.)
Kétségtelen, hogy az ember immár képes megváltoztatni magát az evolúciót is, de nem ezen kell változtatni, hanem azért kell dolgozni, hogy megőrizzük az állat- és növényfajokat.
– Az ember megjelenése a bolygón, gyanítom, sokkal nagyobb, esetenként tragikus hatással volt és van a környezetére, mint bármilyen más eddigi élőlényé.
– Ez kétségtelenül igaz, de az is igaz, hogy az élővilág története a változások, a felemelkedések és az eltűnések története. A dinoszauruszok jöttek, majd mentek, az évmilliók során mindig mások és mások uralták a bolygót. Továbbá jó, ha tudjuk: a földi élet kezdete óta a fajok 99,9 százaléka kipusztult.
– Erős a gyanúm, most az emberiség lett a túlszaporodott faj…
– Hétmilliárdnál többen vagyunk a Földön, de erre nem lehet állományritkítással reagálni. Nem mondhatjuk egymilliárd embernek, hogy haljanak éhen, cserébe megőrizzük az őserdőket.
– Nincs kiút?
– A természet és a benne élő lények közötti békés, boldog világ soha nem létezett. Ha erre vágyunk, akkor a válaszom: nincs kiút. Ez a hétmilliárd ember szeretne életben maradni, jól élni és sikeresen szaporodni; erre a három dologra van programozva minden élőlény.
– Hogy a világ felismerte, milyen pusztításra képes ez az emberarcú kétlábú, arra némi reményt adnak a hetvenes évek óta elfogadott nemzetközi egyezmények, amelyek mindegyikéhez Magyarország is csatlakozott. Ezek célja a vadon élő állat- és növényfajok, valamint élőhelyeik védelme. Hogy állunk a vadak védelmével?
– A közhiedelemmel ellentétben a nagyvadak Európában és nálunk is elszaporodtak. Öt nagyvad él Magyarországon: a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a muflon és a vaddisznó. Főleg ez utóbbiból van nagyon sok, ami többé-kevésbé Európa egészére jellemző. Európában évente 3–3,5 millió őzet, 1–1,2 millió gímszarvast és több mint hárommillió vaddisznót lőnek ki, ennek ellenére mindegyik állomány növekszik.
A medve, a farkas és a hiúz is mind több helyen jelenik meg. Csökken viszont az apróvad, a mezei nyúl, a fogoly, a fácán vagy a mezei pacsirta populációja, ennek oka az intenzív mezőgazdálkodás, az életterük szűkülése.
– A nagyvadak gyarapodásával nincs is addig baj, amíg a bengáli tigris nem kezd indiai gyerekeket vacsorázni… Egy buta kérdés: nem lehetne a vadállatokat háziállattá nevelni?
– Nem is olyan buta kérdés, régóta foglalkoztatja a tudományt. Persze nem a cirkuszi mutatványokra betanított oroszlánokról vagy a bicikliző medvékről van szó, hanem például arról, az ötvenes években elkezdődő kísérletről, amely a rókákból kívánt háziállatot „teremteni”.
Ljudmila Trut orosz genetikus, etológus és evolúcióbiológus Dmitrij Beljajev genetikus vezetésével 1958-ban kezdett hozzá Szibéria legtávolabbi vidékén, egy rókafarmon a kísérletbe. Céljuk a kutya háziasításának rókán való modellezése, hogy megértsük azokat a genetikai, élettani, viselkedési változásokat, amelyek a kutya domesztikációja során lezajlottak.
Szelídségre, barátkozásra, kíváncsiságra válogattak, majd a következő generációkban is ezek szerint szelektálták a rókákat. És néhány évtized után sikerrel jártak: létrehozták a háziasított, kutyaként élő és viselkedő rókát. „Remélem, hogy új, kedvtelésből tartott állatfajként nyilvántartásba veszik majd őket, és akkor a róka örökké élhet” – mondta.
– A Covid-vírus tapasztalata: az állatok is tanulnak.
– Ez így van, a tanulás túlélésük és sikerességük feltétele. Tanulnak, majd következtetéseket vonnak le a tapasztalataikból, ami alapján meg tudják változtatni a viselkedésüket. Tévedés azt hinni, hogy minden állatban ugyanaz a szoftver fut. Egyéni tapasztalataik alapján a szoftver fejlődik. Az a vaddisznó, amelyik beköltözik a városba, alkalmazkodik a környezetéhez, kiismeri azt, rögzíti, hogy az emberek félnek tőle. Másként viselkedik, mint az erdőben élő társa.
– És az ember is tanul tőlük?
– Igyekeznünk kellene jobban megismerni az állatokat. El kellene választani egymástól a meséket és a valóságot. Az emberek többségükben tájékozatlanok és nagyon könnyen elhisznek olyan legendákat, amelyeknek vagy nincs, vagy nagyon kevés az alapja. Élőt és élettelent is szeretünk antropomorfizálni, vagyis emberi tulajdonságokkal felruházni.
Ezért van aztán, hogy az állatvilágról való gondolkodásunkat leginkább Micimackó, a kis Vuk vagy az Oroszlánkirály című rajzfilmek határozzák meg, s egy andalító kép a természetről, ahol nyugalom van és tücskök ciripelnek. Nos, a valóságban a vadvilág másként működik. Úgy kell elképzelni, hogy mondjuk, reggel az ember felkel, megborotválkozik, majd kilép az utcára, és attól kezdve mindenki minden pillanatban meg akarja ölni. De legalábbis szeretné…
szabadfold.hu
Vadászat
Szebenye-pusztán találkoztak a bélusvölgyi vadászok
Észak-Csereháton, a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában szervezte meg az ide trófeamustráját, amelyen mintegy 36 gímbika trófeáját lehetett megtekinteni, illetve ekkor vehették át ünnepélyes keretek között az elejtők. Kövér János, a vadásztársaság elnöke kiemelte, hogy amellett, hogy ismét egy forró, csapadékszegény, aszályos nyár után köszöntött be a szeptemberi szarvasvadászat, egy meglehetősen eredményes bőgést zárhattak. Eredményeikre büszke, az elért sikerek mögött pedig pontos és tapasztalt, gondos vadgazdálkodást láthatott minden vendég a területen. A munka tovább folytatódik, amelybe, a vadásztársaságon túl, a térség vadgazdálkodóinak összefogása is ott rejlik – tájékoztatta az Agro Jagert Oravecz Attila.
Egy vadásztársaság életében a trófeamustra mérföldkő. Egy-egy ilyen szemlén, nemcsak a társaság, aktuális helyzetét, lehetőségeit láthatjuk, hanem a hivatásos vadász, a vadőr is mérlegre kerül. Míg a múlt héten a Drávamentén tapasztalhattuk meg, hogy a társaság kitárta a kapuit, addig most itt Észak-Csereháton tekinthetünk körbe, hogy valójában mire képes a szarvas és körülötte az ember.
A Bélusvölgye vadásztársaság ezen a napon megmutatta és akinek kedve tartotta, kilátogathatott Szebenye-pusztára, hogy milyen gímbikák estek 2024-ben. Oravecz Attila kiemelte: örömmel fogadták, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal vadászati szakigazgatásában dolgozó felügyelők elfogadták a meghívásukat, ami visszajelzés számukra, hogy a kormányhivatalban is fontos, mi történik, nemcsak itt, hanem a környező társaságok területén.
A szarvas kettős életet él. Napjainkban számokban, íróasztalok felett is megjelennek, de igazán csak a terepen, egy-egy társaság, egy-egy térség egészében lehet megérteni, hogy mit jelent egy-egy populációval gazdálkodni, őrizni. Egy állományt nem lehet pár ezer hektárra beszorítani, azzal integráltan, egységesen kell gondolkodni. Ha jó is a kapcsolat, ha 20 éves barátságok kötik össze az itt dolgozó vadőröket, hivatásos vadászokat és működik az együttgondolkodás, azonban a jogszabályi előírásoknak meg kell felelni. Ez azonban akkor működik igazán jól, ha egy-egy térség lehetőségeire, szaknyelven fogalmazva, a vadeltartó képességére illesztik és nem egy egységes, országos direktívának kell megfelelni.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Úgy gondolom, hogy ehhez időszerű lesz bevezetni egy új fogalmat is, amely a földtulajdonosok irányába mutat, miszerint mire képes, mit képes megtenni a szarvasért, a vadért a gazdaember? Szerencsés együttállás, ha vadászik, de még szerencsésebb eset, ha az agrárszektor stabil lábakon és kiszámíthatóan működik – nyugodtabb gazdasági helyzetben minden szereplő nyugodtabban reagál.
A gazdákkal, a földtulajdonosokkal való kommunikációban a Bélusvölgye vadásztársaság vonatkozásában kétoldalú kapcsolat rajzolódik ki, melyet mi sem példáz jobban, hogy egy terület bokros, elhagyatott részeit kitisztítva, Oravecz Attila megkereste a földtulajdonost, hogy ha lehetne és a tervezett munkában nem hátráltatná, akkor mentsék meg a régi almafákat. Személyes sikere Oravecz Attilának, de amellett, hogy régi almák maradtak meg a gyümölcsnemesítőknek, az erdőjáró embernek, de ott maradtak az öreg fák, amelyeket minden évben felkeres a vad is. Ez a terület kitakarítása után sem változott meg. Sőt!
Oravecz Attila kiemelte, hogy mire beköszöntött az ősz, a leseket kijavítgatták, a sózókat feltöltötték és a vadföldeket előkészítették. Ez utóbbi kapcsán sok-sok éves gyakorlat, hogy a vadföldekbe őszi árpát vetnek, amit nem takarítanak be, hanem lábon hagynak. Azon úgy bagózik a szarvas, a vaddisznó és minden vadja az erdőnek, ahogyan csak szeretné, mikor már tejesen érik. Mikor aztán odakerül a sor, hogy aratni kellene, sem vágják le. Aki ismeri az árpát, tudhatja, hogy érés után csakhamar összetörik, összeborul. Nyár közepén aztán nehéz tárcsával leforgatják, bekeverik azokat a szemeket, amit a vad elhagy, ami kipergett. Vetésre, több, mint elég. Az első augusztusi esők hatására aztán kicsírázik és őszre nemcsak bokáig érő, hanem már szárba szökkent árpa várja a szarvasokat, de jó legelője minden vadnak.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A szarvas az elmúlt években jobban helyben maradt az Észak-Cserehátban – folytatja Oravecz Attila és a kollégákkal, vadőr barátokkal egyre kevesebbszer állunk meg egy-egy trófea előtt: Na, ezt láttam én is! Sokat beszélgettünk erről – teszi hozzá, de arra jutottunk, hogy a tarvadnak kedvezve, az sem mozdul ki messzire s a rudlikat a bikák sem keresik. Ilyen megfigyeléseket szűrtünk le, amelyet érdemes lenne itt is tudományos eredményekkel igazolni, mert tapasztalataink erre mutatnak.
A 2024-es bőgés nagyon jól indult és sem a meleg, sem a száraz idő nem vetette vissza a bikákat – meg is szólaltak! Szeptember 2-án terítékre került az első gímbikánk és azután sorban szólt a vadászkürt a szarvasok felett. Az összes kolléga is dolgozott a szomszédban, néha-néha tudtunk beszélni, s ha már nem hallottunk egymásról, akkor fogtuk a telefont és összecsörögtünk. Persze az utánkeresések megadták a közös hangot, mert mi is, a szomszédok is át-átmentünk a szomszéd területére. Akkor már hívtuk is a kollégát, hogy szükségünk van a segítségükre, mert nagyon úgy tűnik, hogy „vendégvadászatra” érkezünk. Ez megszokott, mindennapos – együttműködés nélkül nem tudnánk ilyen eredményeket elérni.
Sokan kérdezik, hogy a bőgőhelyeket, hogyan gondozzuk? Mi azt látjuk, hogy az a legjobb, ha az ősi beállóhelyekre mi egyáltalán nem megyünk be – semmilyen eszközzel. Azt a birodalmat meghagyjuk a szarvasnak. Ha azt választotta, akkor mi tiszteletben tartjuk s ha a királynak megfelel, akkor mi nem akarjuk, hogy jobb legyen. Viszont körülötte, azért kedveskedünk neki. Aztán meg: mindig örülünk, ha augusztusban újra és ugyanott megszólalnak a bikák, hiszen jelzés, hogy valamit csak „eltaláltunk” idén is…
A trófeamustra idei legjobb gímbikáját 12 évesre bírálták és 9,37 kilogrammot nyomott. Remélem nem gondolja senki, hogy nagyképűség a társaságunk részéről, de ez a bika „csak” egy mellékbikája volt egy csapatbikának, „akit” lehetőségeink miatt nem hoztunk terítékre. Talán ilyet még a társaság soha nem tett, de meghagytuk. Elnök úrral sikerült egyeztetni és megmaradt nekünk jövőre, megmaradt a teheneknek. Mondhatom, lehet, hogy a valaha lőtt legjobb gímbikánk lesz. Keveset láttuk, de annál többet hallottuk. Úgy gondoltam, ha ez a bika maradhatna még egy évet, akkor olyan erős genetikával fordulhatunk rá a következő évtizedre, ami meghatározó lehet a gazdálkodásunkban.
Hogy találkozunk-e ezzel a bikával? Hogy jövőre ide fog-e beállni? Senki sem tudja. Egy viszont biztos: jó pár csatát megnyert ezen az őszön és láttuk, ahogy terelgeti a teheneit. Kell egy ilyen új dolog és nem szeretnénk ezekből az elképzeléseinkből engedni. Újat, változást szeretnénk s legyen ennek a szarvasnak az erdő az otthona, legyen még a mienk. Neveljen az erdő, neveljen az Észak-Cserehát még szarvast: sokkal jobbat! Mi, amit tudunk, megadjuk a szarvasnak. Sokkal többet már nem tehetünk hozzá, maradt hát az önmérséklet.
vendégekkel, tagtársakkal, a kollégákkal jól telt a Szebenye-pusztai napunk. Szükségünk is volt erre, mert a nap, nap utáni vadászatok elfárasztottak mindannyiunkat. Korai kelések, késői fekvések és napközben a rengeteg munka, nemcsak a vadászházban, hanem területen is. Trófeakikészítések, út a kormányhivatalba, a kamarához. Krotália igénylések, dokumentációk, papírmunka, megannyi feladat, amit nem görgethetünk napról napra, azt el kell végeznünk minden nap. S arról még nem is beszéltem, hogy a tacskókopóinkkal is foglalkozni kell, mert hát a napi tréning mindenkinek kell, embernek, állatnak egyaránt.
Panaszra egyáltalán nincs okunk, itt, a Bélusvölgye vadásztársaság területén, feladat viszont bőven terem. Hozzá kell tenni, hogy az érmes arányunk 40%-os, az érmes bikák átlagsúlya 7 kilogrammot ért el. A korosítás és a minőségi szelekció felé mozdultunk el és a fiatal, már láthatóan gyenge adottságú szarvast is vadásztuk a bőgésben – új vonulat, de nem engedtük el, ha találkoztunk. Meglátjuk, milyen eredmények jönnek, ami persze egy, két év alatt biztosan nem fog látszódni, mint ahogy az az eredmény sem, hogy a trófeamustrán annyi gyerek játszott a Szebenye-pusztán, hogy sokszor keresni kellett, kinek, merre van a sráca. S ha meg is mosolyogtuk a gyerekricsajt, azért tudni kell, hogy belőlük lesznek a következő generáció hajtói és apukájuk, a nagyapjuk, a nagybácsijuk mellett válnak olyan vadásszá, akik mellett majd mi is leállunk egy-egy standra vagy beülünk melléjük majd az autóba, mikor megállnak a házunk előtt, hogy gyerünk ki a hegyre, oda, ahová régen mi vittük őket – mesélt Oravecz Attila az Agro Jagernek a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában…
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fényképezte: Oravecz Attila és Szabó Róbert
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Célkeresztben az orvvadászat
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett
A Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumának kiállítása is része volt az október 26-án, Vásárosnaményban megrendezett Vadásznap és Trófeamustra rendezvénynek.
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett, melynek célja, a természet iránt érdeklődők részére betekintést nyújtani a vadászat világába, illetve különböző bűnügyek ismertetésével felhívni a figyelmet az orvvadászat jogellenességére és a vadászat veszélyeire. A kiállítás 2024 szeptemberében az Európai Unió vadászati főigazgatóinak informális ülése keretében debütált, melynek a Vásárosnaményban megtekinthető Hunor Vadászati és Természeti kiállítás adott otthont.
A kiállítás 2024. október 26-án, a megyei Vadásznap és Trófeamustra rendezvény keretében nyílt meg a nagyközönség előtt. Ezen a napon az érdeklődők a múzeum könyvtárának vadászati tematikájú könyveibe is belelapozhattak, továbbá a vitrinekben – orvvadász bűncselekmények elkövetésénél használt, a rendőrség által lefoglalt – házi készítésű, átalakított fegyvereket is megtekinthették. Látható volt egy olyan különleges szarvasagancs is, amibe szinte „belenőtt” egy dróthuzal, ezzel jól szemléltetve a hurkolás pusztítását.
A tárlatot a Rendőrmúzeum vezetője, Kékiné Rozsnyai Éva nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy egy új típusú kiállítás megvalósítása volt a cél, amely a vadászati szakma és a vadászok számára is hasznos információkat nyújt, ugyanakkor a laikus látogatóknak is érdekes lehet. Emellett rávilágít arra, hogy a vadászat messze túlmutat a trófea megszerzésén, hiszen a törvények által szabályozott, fenntartható vadászat szerves része a vadgazdálkodásnak és a vadvédelemnek.
A vadászatra jogosult szervezetek – zömében vadásztársaságok – által végzett és az állami szervek által felügyelt vadászat segít megőrizni a fauna természeti egyensúlyát és biológiai sokféleségét, megelőzve egyes fajok túlszaporodását, vagy más fajok eltűnését. A délután folyamán a vadásznaphoz kötődően több nyilvános kerekasztal beszélgetésre is sor került, amelyen többek között a vadászati bűncselekményekről is szó esett.
Kreitz Zsuzsanna r. alezredes asszony a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálat Bűnügyi Technikai Főosztály vezetője gyakorlati tapasztalatokkal látta el a hallgatóságot, az áldozattá vagy elkövetővé válás megelőzése érdekében.
Forrás: Rendőrség
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK