Keressen minket

Vadászat

Vadgazdamérnök képzés az új agráregyetemen

Print Friendly, PDF & Email

2021. február 1-jétől hivatalosan is elkezdi működését a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amellyel a magyar agrár-felsőoktatás átszervezése után dinamikus, a piac számára keresett, jól felkészült, gyakorlatorientált, de tudományos alapokra épülő tudással képeznek agrárszakembereket.

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email
Nimród Vadászújság: 2021. február 1-jétől hivatalosan is elkezdi működését a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amellyel a magyar agrár-felsőoktatás átszervezése után dinamikus, a piac számára keresett, jól felkészült, gyakorlatorientált, de tudományos alapokra épülő tudással képeznek agrárszakembereket.

Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Az átszervezéssel öt campuson, több mint 13 ezer hallgató, majd február 1-től a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs központ 11 kutatóintézete valósítja meg azt az elképzelést, hogy a mezőgazdasági kutatás és az oktatás nem egymástól elválasztva, hanem viszonylagos közelségben, egy intézményben működhet. Köztük, több szakon vadgazdamérnök hallgatókkal is színesedik a paletta. Az egyetem 2021. február 1-jétől alapítványi fenntartásban működik tovább, amely nagyobb mozgásteret biztosít a képzések, a gazdálkodás és szervezet modernizálásához, fejlesztéséhez. Ezzel nem csak lehetőség nyílik arra, hogy a jóképességű, jó meglátású hallgatók, ahogyan más iparágakban a kutatásba tovább léphessenek, illetve ezzel megvalósul az is, hogy a vadgazdálkodási képzések is integráltan illeszkednek az ágazati szektorban.

Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, mint az alapítvány kuratórium elnöke, a sajtótájékoztatón elmondta: Sokan alábecsülik az agrárium szerepét, pedig ez egy kiemelt jelentőségű szektor, a magyar GDP 10 százalékát adja az agrárium és a hozzá kapcsolódó iparágak. Az agrár- és élelmiszeripar mindemellett az egyik leginnovatívabb terület, elég csak a precíziós gazdálkodásra, a biotechnológiára, az élelmiszeriparra gondolni. Az alapítvány felállításának kiemelt célja, az oktatás és kutatás terén is úttörő tudásközpont létrehozása, hogy az eddigi hagyományos agrárismereteken túl, erős legyen a gazdálkodási, digitális ismeretek átadása is az egyetemen. Azt is el szeretnénk érni, hogy rövidtávon Magyarország legjobb, hosszabb távon a régió egyik legfajsúlyosabb egyetemévé váljon a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. Agrárfókuszú képzést tervezünk megvalósítani, de olyan kiegészítő képzésekre is lehetőség lesz, amelyek segítségével a végzett hallgatók a vidéki értelmiség bástyái lehetnek majd, ilyen például a pedagógiai, művészeti képzés.

A sajtótájékoztatón a kuratórium tagjai is bemutatkoztak, így Dr. Nagy István agrárminiszter, Prof. Dr. Bedő Zoltán akadémikus, kuratóriumi tag nemzetközi viszonylatban is elismert búzanemesítő, Prof. Dr. Horn Péter rector emeritus, Lázár János kormánybiztos és végül, de nem utolsó sorban, Dr. Gyuricza Csaba megbízott rektor.

Forrás: Nimród Vadászújság Facebook oldala – Szilágyi Bay Péter

 

Vadászat

Március 30-tól indul a tavaszi rókavakcinázás

Print Friendly, PDF & Email

Három nap múlva elindítják a rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázását

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása 2024. március 30-án kezdődik Magyarország déli és keleti vármegyéiben. Az immunizálással párhuzamosan ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben az érintett térségekben.

Fotó: NÉBIH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a megelőző intézkedések betartása össztársadalmi érdek, a veszettség gyanújának jelentése pedig jogszabályi kötelezettség.

Az immunizálás során a vakcinatartalmú csalétkeket kisrepülőgépek segítségével juttatják ki az érintett területekre. A művelet a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó konkrét időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat tájékoztatja a lakosságot. A külterületeken plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe és az érintett települések vármegyei bontású listája a Nébih weboldalán is elérhető.

Tervezett immunizálási útvonalak 2024 tavaszán

Ábra: NÉBIH

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya nagyságrendileg hatvanezer egyed. A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent, a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott.

A betegség a keleti szomszédainknál, Ukrajnában és Romániában rendszeresen előfordul, ezenfelül az utóbbi időszakban Szlovákia keleti régiójában is több helyen megjelent. 2022-ben Magyarországon szintén megváltozott a veszettséghelyzet, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, az ukrán határ közelében 2022-ben 4, 2023-ban 16, 2024-ben ezidáig 12 veszettségesetet állapítottak meg a szakemberek. 2022. szeptemberétől Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye elveszítette a betegségtől való mentességét, de az ország többi része továbbra is mentes maradt.

A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be. Jelenleg az Ukrajnához közeli területeken a szokásosnál nagyobb a járványügyi kockázat, mivel a háború miatt az ottani állategészségügyi hatóságok nem tudták végrehajtani a rókák vakcinázási programját.

A fentebb felsoroltak alapján kulcsfontosságú a hazai állategészségügyi védekező intézkedések fenntartása, úgymint a vadon élő rókák vakcinázása, az ebek kötelező oltása, valamint a veszettség gyanús esetek jelentése az állategészségügyi hatóság felé. Fontos tudni, hogy a betegség gyanújának jelzését jogszabály is előírja. Az idegrendszeri tüneteket mutató, elhullott háziállatok, valamint az elhullottan talált vadállatok esetében az állategészségügyi hatóság gondoskodik a mintavételről.

A téma iránt érdeklődők a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapján többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is részletes tájékoztatást olvashatnak.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Vadászat

Újabb eredményes dúvadhét Dél-Hevesben

Print Friendly, PDF & Email

Újabb eredményes dúvadgyérítési hét zajlott le Dél-Hevesben

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Újabb eredményes dúvadgyérítési hét zajlott le Dél-Hevesben 2024. március 11. hetében. Azt követően, hogy a Heves Megyei Vadásztársaságok Szövetsége által meghirdetett dúvadgyérítési hét zárásakor kiváló teríték mellett tehették tiszteletüket a résztvevők, a Pélyi Tiszatáj Vadásztársaság a tavalyi kezdeményezést folytatva 2024 márciusában is meghirdette a helyi szintű dúvadgyérítési hetet a saját, valamint a vele közvetlenül határos Duna-Tisza közi vadgazdálkodók részére.

Fotó: OMVK

Az esemény Lázár Viktor hivatásos vadász kezdeményezésére és szervezésében valósult meg. A mögöttes elgondolás elsősorban az volt, hogy bár a 2023-as év – különösen 2022-höz viszonyított – kedvező időjárásának köszönhetően a téli társasvadászatok számos területen régen látott jó eredményeket hoztak, az apróvad védelme nem vált kevésbé fontossá. Mivel a jelenlegi törzsállományok jó alapot adhatnak a következő évek gazdálkodásához, most igazán fontos, hogy a vadászatra jogosultak a tőlük telhető mértékben megadják a lehetőséget a további gyarapodásra, aminek elengedhetetlen része a dúvadgyérítés.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A 2024. 03. 17-én, Tarnaszentmiklós közelében megtartott záró rendezvényen képviseltette magát a házigazda mellett a Forrás Vt. (Heves), a Tiszanánai Természetbarátok Környezet- és Vadgazdálkodási Egyesülete, az Alba Vt. (Kisköre), a Wild-Farm Vt. (Tiszasüly), továbbá az Ördöghát Vt. és a Széchenyi Zsigmond Vt. (Jászkisér), amely vadászatra jogosultak a 309. sz. Jászsági, a 310. sz. Dél-hevesi, valamint a 311. sz. Tisza-tavi vadgazdálkodási tájegységekbe tartoznak.

Fotó: OMVK

A résztvevők éltek a Heves vármegyei vadászati hatóság által az apróvad szaporodási időszakára tekintettel kiadott, vadászati idényen kívüli elejtésre vonatkozó engedéllyel, így a terítéken 4 aranysakál és 38 róka mellett 18 borz, 9 dolmányos varjú, valamint 4 szarka is feküdt. Bár a cél hangsúlyozottan nem a versengés, hanem az apróvad érdekében végzett (de természetesen a védett fajok számára is hasznos) közös munka volt, a tavalyi eredményt minden faj tekintetében sikerült felülmúlni.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

A gyérítésben néhány vadásztársasági tag mellett szinte kizárólag az érintett vadásztársaságok hivatásos vadászai vettek részt, munkájukat elismerés illeti!

Fotó: OMVK

A teríték melletti tiszteletadást követően a jelenlévők közös vacsorával zárták az eredményes hetet, mely során jó alkalom nyílt a szakmai kapcsolatok, vadászbarátságok ápolására is.

Forrás: Dr. Kovács Imre tájegységi fővadász, Dél-hevesi tájegység Agrárminisztérium, Vadgazdálkodási Főosztály – OMVK

Tovább olvasom

Vadászat

Megjelentek az első új erdészeti pályázati felhívások

Print Friendly, PDF & Email

Megjelentek az első erdészeti vidékfejlesztési pályázati felhívások

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Megjelentek az első erdészeti vidékfejlesztési pályázati felhívások a 2027-ig tartó KAP Stratégia Terv keretei között, így a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó kompenzációs kifizetését lehetővé tévő és az erdőkárok helyreállítását támogató felhívás. Mindkét egységköltség alapú támogatás igénybe vétele érdekében először a 2024. évi egységes kérelem keretében nyújthatók be támogatási, egyben kifizetési kérelmek – jelentette be Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A kormányzat elkötelezett abban, hogy több és jobb minőségű erdő legyen Magyarországon, amelyeket versenyképes vállalkozások kezelnek. Éppen ezért a Közös Agrárpolitika keretében a korábbi költségvetési időszaknál háromszor nagyobb, összesen 310 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre a magyar erdők fejlesztésére. Az agrártárca erdők iránti kiemelt figyelmét mutatja, hogy az erdészeti pályázati felhívások megjelenése az elsők között indult. Így már elérhető a Natura 2000 területek támogatásával és az erdőkárok helyreállításával kapcsolatos felhívás – tájékoztatott az államtitkár.

A 60,6 milliárd forint keretösszegű, „Erdő területeknek nyújtott Natura 2000 kompenzációs kifizetések” elnevezésű (KAP-RD34-1-24 kódszámú) felhívás a Natura 2000 területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységre vonatkozó jogszabályi előírások betartásával járó többletköltség, valamint bevételkiesés kompenzációját jelenti az erdőgazdálkodók számára. A 2030-ig szóló Nemzeti Erdőstratégia rögzíti, hogy az erdők hármas funkciója közül a természetvédelmi szempontok érvényesülése és érvényesítése is fontos társadalmi érdek. A Natura 2000 erdőterületek állapotának megőrzése, megfelelő kezelésük biztosítása és lehetőség szerinti javítása ennek megfelelően alapvető erdészeti cél. Jelentőségét mutatja, hogy a Natura 2000 hálózatba 773 ezer hektár erdő tartozik, ezekből 594 ezer hektár állami erdő, 179 ezer hektár pedig magánerdő – hangsúlyozta Zambó Péter.

A felhívás keretében a minimális támogatható erdőterület mérete 1 hektár és csak teljes erdőrészlet támogatható azzal, hogy a 0,25 hektár nagyságot el nem érő erdőrészletre nem vehető igénybe támogatás. A támogatás mértéke faállomány típus csoportok, illetve korcsoportok szerint változik és a pályázati felhívásban megtekinthető. Bizonyos faállomány típusok esetében, amennyiben az igényelt támogatás meghaladja a 200 euró/ha/év összeget, és a kérelem olyan erdőrészlethez kapcsolódik, amelyre az elmúlt 5 naptári évben már vettek igénybe Natura 2000 erdő kompenzációs támogatást, a támogató döntések meghozatala érdekében az Agrárminisztérium egy uniós notifikációs folyamat keretében megkérte az Európai Bizottság jóváhagyását.

Zambó Péter kiemelte, hogy a 10 milliárd forint keretösszegű, „Az erdőpotenciál abiotikus vagy biotikus károkozást követő helyreállítása” elnevezésű (KAP – RD41-2-24 kódszámú) felhívás abból indul ki, hogy a gyors ütemben változó klimatikus adottságok és az ezzel összefüggő környezeti hatások miatt az erdőállományok komoly kihívásokkal néznek szembe. A felhívás alapvető célja, hogy a fokozódó és egyre szélsőségesebbé váló abiotikus környezeti károsító körülmények és események – például vízhiány és aszály következtében kialakuló erdő- és vegetációtüzek, fagykárok és viharkárok -, továbbá a biotikus kórokozók és károkozók elterjedésének hatására bekövetkező erdőkárok helyreállításának támogatásával ellentételezze az erdőgazdálkodók többletköltségeit. A kiírás keretében különböző típusú helyreállítási tevékenység kapcsán igényelhető támogatás. Az alaptámogatás mértéke célállomány-típus csoportként és kártípusonként változik, például „mesterséges erdősítéssel történő helyreállítás” esetén hozzávetőlegesen összesen 2300-3900 eurónak megfelelő forintösszeg hektáronként. A pontos értékek a pályázati felhívásban tekinthetők meg.

Mindkét támogatási konstrukció esetében a mindenkori egységes kérelem keretében nyújthatóak be a vissza nem térítendő egységköltség alapú támogatás igénybe vétele érdekében támogatási, egyben kifizetési kérelmek. 2024. évre értelemszerűen ez az idei egységes kérelem benyújtását jelenti – közölte az államtitkár.

Az Agrárminisztérium célja, hogy egyensúlyt teremtsen a környezeti és versenyképességi szempontok között, de a fenntartható erdőgazdálkodás biztosítása csak a gazdálkodók aktív bevonásával lehet igazán eredményes. A felhívások és az azokhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a kap.gov.hu-n találhatók.

Forrás: AM

Tovább olvasom