Vadászat
Az ötvösi szürkefarkas
30 évvel ezelőtt, 1991. december 5-én farkast lőttek Sümeg közelében – közölte a Veszprém Megyei Vadászkamara.
30 évvel ezelőtt, 1991. december 5-én farkast lőttek Sümeg közelében – közölte a Veszprém Megyei Vadászkamara.

Szabó Ferenc hozta terítékre a fényképen látható szürkefarkast 1991. december 5-é8n Ötvös határában. (Kép: Veszprém Megyei Vadászkamara)
A Veszprémi Napló így számolt be az esetről:
„Kisebbfajta szenzációról kaptunk hírt: a sümegi Szabó Ferenc farkast lőtt. Tegnap délelőtt több általános iskolai osztály is megfordult a vadász udvarában (második osztályos Balázs fia „terjesztette” a hírt az iskolában), ide terítette ki az ordast. A 38 éves vállalkozó, aki maga is 16 évig volt kerületvezető erdész, valójában erdész-vadász dinasztiából származik. Tíz éve a sümegi Kisfaludy Vadásztársaság tagja.
Csütörtökön már hajnali négy órakor lesvadászatra indult két társával a város melletti erdőbe, ám nem jártak eredménnyel. Délután visszamentek az ötvösi erdőbe, hátha…
Fél öt felé járt az idő, hózáporok söpörtek át a tájon, kellemetlenül fújt a szél. Arra gondoltam, nemsokára indulunk haza – meséli a Sümegen egy csapásra híressé lett vadász. Tudja, az állatot is idegesíti a szél, mert minden zörög körülötte, nem tud rendesen figyelni. A magasles, ahol figyeltem, két nyiladék kereszteződésében áll. Tőlem mintegy 80 méterre egy őzgida legelészett, elgyönyörködtem benne. Még olyan kicsi volt… Egyszer csak tőlem balra átsuhant a nyiladékon egy nagy, sötét test… Csak nem farkas? ! – ugrott be, s már kaptam is szememhez a távcsövet. Mire belenéztem, már el is nyelte az erdő az állatot.

Az ötvösi erdőben az 1991. december 5-én itt elejtett farkasra felirat emlékeztet a farkas-kő. (Kép: Veszprém Megyei Vadászkamara)
A vadász tekintete visszasiklott a gidára, s már emelte is vállához fegyverét. Csak nem őzhúst kívánt meg a ragadozó? Nem telt el tíz másodperc, a vastag bundás, erős nyakú állat ismét felbukkant a tisztáson. Egyenesen a vadászra szegezte tekintetét… Már dörrent is a lövés.
Úgy tíz méterre lehetett tőlem az állat, amikor rálőttem. A találat pillanatában legalább két, két és fél méter magasra ugrott fel, aztán még vagy háromszor dobta fel testét az ég felé. Az utolsónál szinte bevetődött az erdőbe. A szívem a torkomban dobogott…, ugyanis ez a les nem volt magasabb 1,5 méternél. Jó fél órát vártam, aztán az értem jövő társammal együtt megnéztük a tetemet. Szép példány volt…”
Ha karácsonyi ajándékot keresel, akkor itt az Agro Jager Shopja! Kattints a képre!
Az ötvösi erdőben az 1991. december 5-én itt elejtett farkasra felirat emlékeztet a farkas-kő. Az emlékmű avatására 1993-ban, ünnepi program részeként került sor. Avató beszédet dr. Nagy Endre Afrika-vadász és dr. Sáry Gyula, helyi vadász és író mondott, Horváth Albin plébános misét celebrált.
Forrás: Veszprém Megyei Vadászkamara Facebook oldala
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Zala vármegyei vadgazdálkodási pályázat
A pályázatokat 2026. április 10–30. között lehet benyújtani:
A vadászkamarai vadgazdálkodási célú források a 2026. március 20-i Küldöttközgyűlést követően váltak elérhetővé, a támogatásokhoz pályázat útján lehet hozzáférni.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
A Vadgazdálkodási Pályázati Rendszer (VPR) forrásainak felhasználása a vadászati hatóság által Magyarország területén Zala vármegyében nyilvántartásba vett, vadászatra jogosultak részére a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerből finanszírozható eszközök, felszerelések beszerzésére elérhető.
A pályázati rendszer működésének időbeni ütemezése
- A pályázatokat 2026. április 10–30. között lehet benyújtani, kizárólag a KAPOR online pályázati nyilvántartási rendszerben.
- Az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezete Vadgazdálkodási- és Vadvédelmi Bizottsága a pályázatokkal kapcsolatos döntését 2026. május 15-ig hozza meg.
- A nyertes pályázók a Bizottság döntését követő 11 napon belül kapnak értesítést a megadott e-mail címen.
- A támogatási szerződést 2026. május 31-ig köti meg az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezete a nyertes vadgazdálkodóval.
- A támogatás folyósítása – a támogatási szerződés mindkét fél általi aláírását követően – 2026. június 15-ig történik meg.
- A teljes pályázati összeg a pályázati döntés kézhezvételétől számítva 2026. november 1-ig használható fel.
- A támogatási összeg felhasználásával kapcsolatos beszámolási, elszámolási kötelezettség határideje a támogatott eszköz beszerzését követő 30. naptári nap, de legkésőbb 2026. december 1.
Általános szabályok
- Egy pályázó területenként (vadgazdálkodási egységenként) összesen egy pályázatot nyújthat be az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezetének a meghatározott támogatási összeg erejéig.
- Amennyiben a fentiek szerint képzett támogatási összeg több eszköz vásárlását is lehetővé teszi, úgy a pályázó egy pályázatban pályázhat több eszköz beszerzésére.
- A vadászatra jogosult részére megpályázható legmagasabb támogatási összeg bruttó 350.000,- Ft, azaz háromszázötvenezer forint.
- A pályázaton elnyert támogatási összeg mellé a támogatott vadászatra jogosult köteles legalább 30% önrészt biztosítani, így a támogatás intenzitása legfeljebb 70%.
- A pályázatból vásárolt eszközök fenntartási ideje minden eszköz esetében az eszköz hivatásos vadász által történő első birtokba vételének időpontjától számított öt év, kivétel a hivatásos vadász munkáját segítő szoftverek, ezek fenntartási ideje a pályázatban elszámolt számlával lefedett időszak végéig szól.
Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!
A VPR működésének személyi és technikai feltételeit az Országos Magyar Vadászkamara Zala Vármegyei Területi Szervezete apparátusa biztosítja.
KAPOR online pályázati nyilvántartási rendszer
A 2026 évre vonatkozó kiírás dokumentumai:
1. sz. melléklet: Online pályázati adatlap tartalma
2. sz. melléklet: KAPOR program használati útmutató
3. sz. melléklet: Működési Szabályzat
4. sz. melléklet: Támogatási szerződés (minta)
Forrás: OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Vadgazdálkodási Pályázati Rendszer, Békés Vármegye, 2026.
A Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerben finanszírozható tevékenységek Békés vármegyében
Az Országos Magyar Vadászkamara Békés vármegyei Területi Szervezetének 2026. évre szóló felhívása a Vadgazdálkodási Pályázati Rendszerben finanszírozható tevékenységek támogatására.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2026. április 30. a bekes@omvk.hu email címre
Pályázható célterületek:
Eszközbeszerzés célterület (bruttó 500.000 Ft/pályázó + 20 % önerő),
Vaditató célterület (bruttó 500.000 Ft/pályázó + 20 % önerő)
Egy pályázó csak egy célterületre pályázhat!
Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!
A pályázatok elbírálása : május 15-ig.
Támogatási szerződés aláírása: május 31-ig
A pályázatok megvalósításának határideje: 2026. október 30.
A pályázat elszámolása és lezárása: 2026. december 31-ig megtörténik.
A pályázatok bruttó elszámolásúak és utófinanszírozottak.
Letölthető mellékletek:
Pályázati felhívás
Pályázati adatlap a „Vaditató” célterülethez
Pályázati adatlap az „Eszközbeszerzés” célterülethez
Forrás: OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Engedély nélkül gyűjtöttek agancsot
Április 7-én délelőtt a Vérteserdő Zrt. hivatásos vadásza értesítette a járőröket, mivel illegális agancsozókat vett észre a hántai erdőben.
A vadásztársaság értesítette hatóságunkat, miután illegális agancsgyűjtés gyanúja merült fel Hánta térségében. A kisbéri rendőrök intézkedtek.

Fotó: Rendőrség
Április 7-én délelőtt a Vérteserdő Zrt. hivatásos vadásza értesítette a járőröket, mivel illegális agancsozókat vett észre a hántai erdőben. Kollégáink megjelentek a környéken, majd Kisbér és Hánta között ellenőriztek egy fekete járművet, melyben három férfi utazott. A férfiak azt állították, hogy gombásztak az erdőben. Azonban a rendőrök a járműtől nem messze egy agancsot találtak az aszfalton. Az egyikük elmondta, hogy ő dobta ki az autóból, amikor meglátta az egyenruhásokat.
Kollégáink előállították a 19 éves fiatalembert a Kisbéri Rendőrkapitányságra, és lopás szabálysértés miatt hallgatták meg. Elismerte a szabálysértést.
Rendőreink a 7-8 ezer forint értékű, 78 dkg-os agancsot visszaadták a hivatásos vadásznak.
Magyarországon forgalomba helyezett, családi autó Siófokról, 65 000 kilométerrel! A részletekért kattints a képre!
Felhívjuk a figyelmet, hogy az engedély nélküli agancsgyűjtés jogszabályba ütközik, és következményekkel járhat. Ha ilyet tapasztal, értesítse a hatóságokat!
Forrás: Rendőrség





