Megszűnik az Ügyfélkapu
Vadászat
“Pumaláz a Kiskunságban”
Kiskunhalason a nagymacska híre már régóta rémisztgeti az alföldi lakosságot.
Nem először rémisztgeti “nagymacska-híre” a kiskunhalasi tanyavilágot. Ám a régebbi időkben kiderült, hogy egészen más állat “támadta meg” a futóhomok békés népét. Napjaink “párduc-sztorija” mellett érdemes áttekintenünk néhány történti érdekességet a határban egykor leselkedő fenevadakról – közölte a Feketeváros.
A pásztorvilágban, a későbbi, pásztortüzeknél elmondott történetekben gyakran keveredett a közönséges farkas és az aranysakál (nádi farkas) alakja. A puszta rémei gyakran támadták a külterületet régebben is. Számos intézkedést igényelt anno is a közigazgatás és a rendvédelem részéről a kártevő ragadozókkal szembeni védekezés. Gyorsan tegyük hozzá, hogy a mai kiskunhalasi határ össze sem hasonlítható a régivel, amely a 20. század elején a történelemi Magyarország ötödik legnagyobb külterülete volt, összesen 112 ezer kataszter hold.
A halasi tanyavilágnak valóban volt mitől tartania régebben. Nagy Czirok László néprajzkutató így írt erről: “A téli állások közelében a homokbuckás tájakon volt fa elegendő, mert a természet maga is fásított: hordta a szél a pelyhes fa magokat (nyár, fűz), s így a vizek, tavak közelében is növekedtek fák. Az ilyen fás tájakon, kivált téli időben, a farkasok – néha egész csorda farkas – könnyen megközelítette a ménest és gyakran rá is tört. Az 1760-as évek egyik telén – mint Kerekes Gergely halasi ménesszámadó panasziratában olvasható, a Dunamenti Örjegekből kiszorult farkascsorda a szarkáspusztai ménest is megtámadta, s 70-nél is több lovat megölt, vagy megsebesített. A farkastámadás ellen pásztortüzekkel védekeztek a csikósok, mert a tűztől félt a farkas. Néha már napközben észrevették a csikósok vagy kutyáik, hogy farkas leselkedik a közeli erdőszéleken s várja az éj beálltát, hogy támadhasson.” (Nagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon, 2015., 12.)
Az 1826. februárban Kisszállás, Jánoshalma, Kiskunhalas és Kecel közös farkasvadászatot tartottak, mert úgy elszaporodtak a ragadozók a határban.1869-ben Szeged-Kiskunmajsa-Kiskunhalas és Kisszállás között nagy farkas-hajtóvadászatot kellett indítani a rengeteg kártevő miatt.
Az 1920-as évek végén egészen sok hír szólt farkasok, aranysakálok felbukkanásáról. 1928 telén még a városban is megjelentek a nádi farkasok. Persze a riadalom a határban nagyobb volt. A Felsőszállás környékén is feltűntek a dögevők. Így számoltak be erről a lapok: “Szombaton Fráter járásbíró felsőszállási tanyáján láttak három farkast. A farkasok közül az egyik egészen a tanya belterületére merészkedett be, a többiek pedig a közelben voltak. A járásbíró egyik gazdasági cselédje, amikor észrevette a farkasokat, beszaladt a lakásba és onnan fegyvert hozott. A fegyverrel azután rálőtt a farkasra, az azonban nem is látszott törődni a puskázással, mert továbbra is egészen nyugodtan ottmaradt. Ezután a cselédség közül öten-hatan vasvillákat fogtak és a farkasok felé rohantak. Ezt a rohamot még két lövés követte a farkasok felé, mire ezek elmenekültek. A farkasokat hosszasan üldözték, amíg azok elmenekültek a kötönyi erdők félé.” (Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928. január 4., 3.)
Néha volt, hogy téves riasztást kapott a tanyák népe. Így jártak az 1930-as években a tajó-pusztaiak is: “Egyszer előfordult, hogy a csatorna tájékán haladva Gajdacsiék nádasából zajt hallottak. Bizony megijedtek, mert abban az időben az a hír járta, hogy farkasok jöttek le a hegyekből az Alföldre. Igyekeztek elhagyni a helyet. Másnap kiderült, hogy egy részeg ember eltévedt, s az csörtetett a nádasban.” (Gszelmann Ádám: Sűrűtajó iskolája. 2001., 139.)
És persze az sem mindegy, ha kilő valamit az emberfia, akkor előtte be tudja azonosítani az élőlényt: “Farkas história. – Csütörtökön sok nézője akadt a piaczon egy hatalmas „farkasnak,“ melyet egyik polgártársunknak sikerült Bodogláron elejtenie. […] Történt ugyanis, hogy miközben a szerencsés vadasz élénk előadással beszélte el az izgalmas „farkas“ vadászat lefolyását, megállt a piaczon egy kocsi, melyből nagy káromkodással leszállt egy bodoglári gazda, ki szemrehányással illette a vadászt, hogy miért pusztította el az ő jó Vitéz kutyáját. […] Megvizsgálták az állatot, és kiderült, hogy a farkasról bizony csak kutyabőrt lehet lehúzni. ” (Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1906. január 17., 2.)
A második világháborút követően sokáig nem lehetett farkasról hallani. Újra az 1960-as évek végén pusztított farkas a kunsági határban, akkor Bugacon lőtték ki a ragadozót.
1985-1988-ban aztán ismét a címlapokon volt Kiskunhalas, majd szinte Bács-Kiskun megye teljes déli része. Ugyanis a közbeszéd szerint “puma” jelent meg a déli országrészben, és pusztította a tanyák állatállományát. Halason kívül három év alatt számtalan helyen észlelték, látták: Érsekcsanádnál, Kiskőrösnél, Harkakötönynél, Kunfehértónál, Kiskunmajsánál, Balotaszállásnál, Dunapatajnál, Zsanánál, Tajónál, Akasztónál stb. is. Először azonban a kiskunhalasi határban jelent meg, pont 36 éve, 1985 decemberében a “puma”.
Ilyen címszavak, cikkek hívták fel a figyelmet a nem mindennapi eseményre: “Pumaláz a Kiskunságban – Szökésben a puszta réme – Egyelőre bottal ütik és gipszbe öntik a nyomát” – “Négyszáz puska csöve irányul egyetlen vadra Bács-Kiskun megyében. A „hadiállapot” több mint egy éve tart. 1985. december 27-én jelezték először, hogy Kiskunhalas térségében, egy ismeretlen nagyvad borjút tépett szét.” (Dunántúli Napló, 1987. március 28., 10.) “A puma, amely csaknem 700 napja tartja lázban Bács-Kiskun megye népét, az utóbbi időben nem hallatott magáról.” (Magyar Hírlap, 1987. április 20., 4.)
Vérdíjat is kitűztek a fenevad fejére: “VÉRDÍJ – Ismeretlen ragadozó tartja izgalomban a határt járókat május óta Bács-Kiskun megye déli részén. A dúvad tetemes károkat okozott, több mint száz birkát és borját ragadott el, több helyütt széttépett őzeket is találtak. A károkat Balotaszállás, Zsana, Harkakötöny, Kiskunmajsa, Kiskunhalas térségében észlelték, és a legtöbb kárt szenvedett Kiskunhalasi Állami Gazdaság a kártevő kézre kerítőjének tízezer forint jutalmat tűzött ki. ” (Nimród, 1986. november, 27.)
A beazonosítás akkor is nagyon nehézkes volt: “…Szenek Zoltán, a Kiskunsági Nemzeti Park felügyelője határozottan leszögezte: pumát látott. Véleményének ellent mondani látszik az a lábnyom, amelyet Kiskunhalas környékén gipsszel rögzítettek. A mancsból ugyanis – ez felvételünkön is jól látható – hegyes körmök állnak ki, ami macskaféléknél nyugalmi helyzetben ritkán fordul elő. (Az állat nyomát egy itatógödörnél találták meg.) […] A vadászok mindenesetre nagyon fogadkoznak, bár az az igazság, hogy amikor egyszer-kétszer puskavégre került volna a szürke árnyék, senki sem mert rálőni. Lovat viszont már terítettek le Harkakötönyben. Az esti szürkületben pumának nézték.” (Dunántúli Napló, 1987. március 22. 4.)
Végül 1988 júliusában sikerült puskavégre kapni, de nem “a pumát”, hanem egy farkas családot. Halas régi határában, az egykori Fehértópusztán lőtték ki az üldözött vadat. A nagyra nőtt hímfarkas 58 kilós volt, teljes hossza: 162 cm, metsző fogai: 32-35 mm hosszúak voltak, az egyik szemén hályog volt. Egy tapasztalt, 66 éves kunfehértói, nyugdíjas erdész, vadász, Tarjányi István bukkant a nyomára a farkas famíliának, és számolta fel a “veszélyforrást”. 12-es IZS puskájával, 15 méterről végzett a “fenevaddal”.
A nőstény elmenekült a lövöldözés elől. A három farkaskölyök közül egy elpusztult. Az elfogott túlélőket a kecskeméti vadasparkba szállították. A hímfarkas tetemét a Természettudományi Múzeumba vitték. Úgy feltételezték, hogy a farkasok Romániából vagy Jugoszláviából “szökhettek át”. Biztos, ami biztos, 1988 augusztusában farkas hajtóvadászatot szerveztek a kunfehértói határban, ahol még két, 30-30 kilós süldőfarkast kilőttek. Az első “halasi” “puma” rejtély (úgy tűnt) megoldódott.
Most a fekete nagymacska megtalálására várunk, türelemmel. És persze minden felelősséggel gondolkodó, kiskunsági határt járó számára legyen világos: “a párduc nem játék”
Forrás: feketevaros.blog.hu – Végső István, vegso.halas.hu
Vadászat
Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél
Évzáró rendezvényt szervezett a Szombathelyi Erdészeti Zrt.
Évzáró rendezvény adventi gondolatokkal, jótékonysággal, elismerések átadásával. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. az évzáró ünnepségén adta át a hosszú időn keresztül kiváló munkát végzett munkatársaknak az elismeréseit, és hagyomány már a jótékonyság, valamint az is, hogy az eseményen egy-egy egyházi és ismert világi személyiség mondja el adventi, karácsonyi gondolatait. Idén az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos is részt vett a rendezvényen.
Az ünnepségen ARANY ERDÉSZCSILLAG A VAS VÁRMEGYEI ERDŐK SZOLGÁLATÁÉRT EMLÉKÉRMET vehetett át Bakó Csaba vezérigazgató-helyettes, erdőgazdálkodási igazgató, valamint Dolgos József kerületvezető erdész. Az ÉV ERDÉSZE címet Németh Péter kerületvezető erdész, az ÉV VADÁSZA díjat Perjési Balázs és Viserálek Martin kerületvezető vadász kapta.
Bugán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója számok helyett köszöntőjében a harmóniában működő természet világot összetartó erejéről beszélt, kiemelve, hogy az erdészek munkája a természet iránti alázat és tisztelet nélkül nem végezhető.
Az ausztriai Hagensdorf plébánosa, Szabó Eugen, Jenő atya Pornóapátiból származik. 1981-ben mindössze egy bibliával szökött át a határon, hogy szolgálhasson. Az adventi koszorú négy gyertyalángjának: a békének, a hitnek, a szeretetnek és reménynek a történetét elmesélve arra hívta fel a figyelmet, ha a láng el is alszik, minden kell valami, vagy valaki, aki feléleszti.
Alfons Mensdorff-Pouilly gróf, aki Vas vármegyében és a határ túloldalán is gazdálkodik, régi kapcsolatot ápol társaságunkkal, az erdészek jövő generációért végzett munkáját hangsúlyozta. Beszélt egy meghatározó kisgyermekkori karácsonyáról is, mikor 1956-ban szülei a Magyarországról Ausztriába menekülteknek, több száz embernek próbálták szebbé tenni az ünnepet. Édesanyja, gróf Erdődy Ilona a második világháború idején önkéntes ápolónőként és műtőasszisztensként sebesült honvédek ezreinek nyújtott segítséget.
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. 2021-ben, egy ombudsmani vizsgálatnak köszönhetően került kapcsolatba a Vas Vármegyei Gyermekvédelmi Központ rumi Százholdas Pagony Különleges Gyermekotthonával. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által feltárt hiányosságok következtében indult az ombudsmani gyermekotthon-felújítási program, amelybe társaságunk is bekapcsolódott, és aktív segítőjévé vált a rumi otthonnak. Ezúttal nettó 1,9 millió forint értékben támogatjuk higiéniai, tisztító és tisztálkodó szerekkel az intézményt. Az adományt jelképesen Kázár Szilvia, az otthon vezetője vehette át.
Az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos sok-sok ajándékkal érkezett, a rumi gyerekek személyre szóló meglepetéseket kaptak tőle és munkatársaitól. Az ombudsman köszönetet mondott a gyermekotthonokban dolgozóknak, és hangsúlyozta, hogy neki és hivatalának kiemelt feladata a gyermekek védelme is. A jövő nemzedékéért végzett munka nagy felelősséggel jár. A természeti kincsekkel való gazdálkodást is úgy végzik az erdészek, hogy az erdők hasznából mindenki részesüljön, és a következő generációknak is jusson.
A rumi különleges gyermekotthon lakói kis műsorral: verssel, énekkel köszönték meg a támogatást és az ajándékokat. Évzáró rendezvényünkön ebben az évben is a Brenner-iskola kisdiákjai betlehemeztek. Nagyné Fekete Zita osztályfőnök vezetésével az intézmény tanulói rendszeres szereplői évzáróinknak. Köszönetként egy erdei iskola foglalkozásra hívtuk meg az osztályt a Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskolánkba.
A betlehemező kisdiákok egyike az SMA-betegséggel küzdő Katona Olivér volt, aki egy kisfilmben mutatta be hétköznapjait, és arról is beszélt, hogy nyomozó szeretne lenni. Így hát adventi rendezvényünkön a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen megleptük a csillogó szemű kisdiákokat, köztük a Olivért: tiszteletbeli nyomozó címet kapott, és megismerkedhetett Lupával, aki – ha nagy lesz -, kábítószerkereső kutya lesz. Ráadásként az osztály tavasszal eltölthet egy napot a rendőrségen, és megismerhetik a gyerekek a nyomozók munkáját.Az adventi ünnepségünkön a Művészeti Szakgimnázium Cselló Kvartettje közreműködött.
Áldott, békés ünnepeket kívánunk!
Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara