Vadászat
KITEKINTŐ: Kamerun -> A Rowland Ward vadőröket képez, iskolát épít Afrikában
Kamerun Nyugat-Közép-Afrikában található, nagyon sokszínű állatvilággal. A vadon élő állatok és az élőhelyek nagy része azonban veszélyeztetett, melyben kimagasló veszélyt jelent az orvvadászat. Az élőhelyek pusztulása jelentős és az ember-vadvilág konfliktus egyre jobban fokozódik. Most a Rowland Ward Alapítvány, a Mayo Oldiri Safaris társasággal, Kamerun északkeleti részén, a Bouba Ndjida Nemzeti Park környékén, együttműködést alakított ki, hogy finanszírozza a közösséget segítő programokat. Ebben egy kórház fejlesztése, valamint vadőrök kiképzése és tevékenységük fenntartása is beletartozik. A programok azt célozzák, hogy megóvják a vadonélő állatokat, megvédjék élőhelyüket, és támogassák a vadászterületek közelében élő helyi közösségeket.

Az új iskola helyszíne
Mayo Oldiri egy új általános iskolát épít Mbila faluban, Kamerun északi régiójában; a fenti képen látható tisztás az új iskola helye. Amint a következő fényképen látható, az iskolát vályogtéglákból építik meg, amelyet helyben, hagyományos módon készítenek el. A Magyarországon is ismert technológiával, vályogtéglákból épülő új iskola a helyi gyerekek számára nagyon szükséges. Az alapfokú oktatáson túl a gyerekeknek bemutatják a környezetükben élő természetes élőhelyeket és állatok megőrzésének és védelmének fontosságát.

A magyar vályogtéglákhoz hasonló téglákat vernek Kamerunban is
Az általános iskola felépítése elengedhetetlen a környéken élők jólétéhez. A Mayo Oldiri csapata, a projekthez, most az összes szükséges kiegészítő anyag, beleértve a cementet és az épületanyagot és további eszközök beszerzését végzi.

Jelentős feladatokat vállalt fel a Mayo Oldiri Safaris
Az iskolák építése mellett a Mayo Oldiri Safaris szorosan együttműködik a helyi közösségekkel, hiszen a fenntartható vadászati gyakorlatok előmozdítása és az ember és a vadon élő állatok közötti konfliktusok csökkentése, kiemelt cél ahhoz, hogy az őshonos állatfajok ne csak Afrikában, hanem világszerte megmaradjanak. Céljaik, kiváló példák arra, hogyan lehet pozitív hatást gyakorolni a helyi közösségek életére, és hogyan lehet bevonni a lakosságot vadviláguk és élőhelyük megőrzésébe és védelmébe.

A Rowland Ward vadőrök képzését finanszírozza a Bouba Ndjida Nemzeti Parkban
A Bouba Ndjida Nemzeti Park környéke egyébként a vadon élő állatok széles skálájának ad otthont, beleértve az elefántokat, oroszlánokat, zsiráfokat, leopárdokat, bivalyokat és számos antilopfajt. Sajnos Afrika legtöbb területéhez hasonlóan, az orvvadászok fenyegetik ezeket a populációkat is.

A Mayo Oldiri orvvadászat elleni csapatot hozott létre, amelynek az egyik feladata, hogy a csapdákat kutasson fel és azokat hatástalanítsa. A Mayo Oldiri ismeretterjesztő programja a nemzeti parkban, a környező falvakban is támogatja az orvvadászat elleni oktatást. Ez a program a helyi falufőnökök segítségét is kéri, hogy az orvvadászat okozta károkat csökkentsék és azok káros hatásait megértsék az emberek.

Begyűjtött csapdák a Bouba Ndjida Nemzeti Parkból
A Rowland Ward Alapítvány szintén támogatja Mayo Oldiri azon erőfeszítéseit, hogy orvosi ellátást biztosítson a helyi lakosságnak. A spanyol orvosok a száraz évszakban önkéntesen ajánlják fel szolgáltatásaikat egy ilyan klinikán, továbbá Európából, felesleges kórházi, de használható anyagokat szállítanak Afrikába. Az alapítvány finanszírozása nemcsak Mayo Oldiri orvosi erőfeszítéseit támogatja, hanem azt is lehetővé teszi, hogy ezek az orvosok minden évben önkéntes munkát is vállalhassanak Kamerunban.

Az orvvadászat visszaszorítása prioritás a Bouba Ndjida Nemzeti Parkban
Kamerun vadvilága és élőhelye számos fenyegetésnek kitett. Kamerun természetvédelmi erőfeszítései mellett az iskolák építésétől, a fenntartható vadászat és turizmus népszerűsítéséig, jelentős hatást gyakorol a program az országra. A helyi közösségekkel való együttműködéssel és a fenntartható fejlődés előmozdításával biztosítja, hogy Kamerun vadvilága és élőhelyei az elkövetkező nemzedékek számára is fennmaradjanak – ezek a Rowland Ward Kamerunba nyújtott támogatásának legfontosabb céljai.
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. – Rowland Ward

Vadászat
Kiemelkedő OSZTV eredmény!
Újabb rangos elismerést szerzett a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum egy tanulója

Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!
Nagy örömünkre szolgál megosztani a hírt, hogy az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen Erdésztechnikus / Erdőgazdálkodás szakmairányon Parrag Levente 13. évfolyamos tanulónk 2. helyezést ért el.

Svéda Gergely igazgatóhelyettes-úr gratulál Parrag Levente 13. évfolyamos tanulónak. Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum
Az ünnepélyes eredményhirdetésre, és a díjak átadására a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara záróünnepségén pénteken került sor Budapesten. Büszkék vagyunk Leventére, aki ebben az évben nemcsak az OSZTV-n remekelt, hanem 5 éves kiemelkedő tanulmányi tevékenységének elismeréséül kiérdemelte a Kiss Ferenc-díjat is.
A díj iskolánk legmagasabb szintű díja, melyet az a diák kaphat meg, aki magatartása, szorgalma, többéves kiemelkedő iskolai eredménye és szakmai munkássága révén példaként állítható a tanuló ifjúság elé.
Gratulálunk ehhez a díjhoz is, és köszönjük mindenkinek, aki bármilyen mértékben és módon hozzájárult az eredményekhez, különösen Svéda Gergely igazgatóhelyettes-úrnak és a felkészítésben résztvevő többi kollégáknak!
Vadászat
KITEKINTŐ (NÉMETORSZÁG): Azonosították az első aranysakál territóriumot
Aranysakálokat figyeltek meg Észak-Németországban.
Schleswig-Holstein tartományban először sikerült aranysakál-territóriumot azonosítani. A Plön járás területén két egyed jelenlétét is egyértelműen igazolták. A tartományi vadászszövetség szakmailag jelentősnek minősítette az észlelést.
A Landesjagdverband Schleswig-Holstein ügyvezetője, Marcus Böhmer így nyilatkozott:
„Az aranysakál kisebb, mint a farkas, félénkebb, mint sokan gondolják, és Schleswig-Holstein számára ez az aranysakálpár figyelemre méltó faunisztikai bizonyíték. Most az a feladat, hogy terjedését szakszerűen dokumentáljuk, és fejlődését folyamatosan nyomon kövessük.”

A fénykép illusztráció. Fotó: Kurfis Ilona amatőr természetfotós – Agro Jager News
Hangfelvételek igazolják a jelenlétet
A jelenlétet beszámolók szerint a fajra jellemző vonyítás alapján sikerült igazolni. Mintegy két hét alatt összesen kilenc hangfelvételt rögzítettek, amelyeken egyértelműen két egyed hallható. Ezek a felvételek a C1 kategóriába sorolt, megbízható bizonyítéknak számítanak.
A pontos helyszínt nem hozzák nyilvánosságra
Az aranysakálok viszonylag kis, körülbelül 2–10 négyzetkilométeres territóriumokat foglalnak el. Ugyanakkor az állatok az Landesamt für Umwelt szerint érzékenyen reagálnak a zavarásra, ezért a hatóság egyelőre nem hozza nyilvánosságra a pontos lelőhelyet.
Új ragadozó faj Németországban
Az aranysakál megjelenésében és méretében a farkas és a róka között helyezkedik el. Jellegzetes a sárgásszürke bundája, amely helyenként vöröses árnyalatú. Az állat rendkívül alkalmazkodóképes: táplálékát többek között madarak, hüllők és kétéltűek alkotják – ezek közül számos faj Németországban veszélyeztetett. Ugyanakkor vadon élő és haszonállatokat is elejthet. Többnyire kisebb családi csoportokban vagy párban él.
Jelentős megfigyelés a vadgazdálkodás számára
A vadászszövetség szerint az eset kiemelt jelentőséggel bír a vadgazdálkodás, a természetvédelem és a monitoring szempontjából. Az újonnan megjelenő fajokat – mint most az aranysakált – időben fel kell mérni és szakszerűen értékelni, hogy a változások megbízhatóan követhetők legyenek.
A szervezet úgy látja, hogy ez az eset fontos jelzés a vadállomány-megfigyelés további erősítésére. Csak megfelelő adatok birtokában lehet az élővilágban zajló új folyamatokat objektíven értékelni.
Korábban Schleswig-Holsteinben már történt egy figyelemfelkeltő eset: egy aranysakál Sylt szigetén több tucat haszonállatot ejtett el, azonban az az egyed azóta sem került elő.
Forrás: Jäger
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ (Németország): Lezárult a módosítás: a farkas is szerepel a vadászati törvényben
A farkas bekerült Szász-Anhalt tartományi vadászati törvényébe
Befejeződött a vadászati törvény módosítása Szász-Anhalt tartományban. A tartományi vadászszövetség ezt mérföldkőnek nevezi. De mik a legfontosabb eredmények?
A Szász-Anhalt Tartományi Vadászszövetség beszámolt a vadászati törvény módosításáról. A szövetség Instagram-oldala szerint a folyamat lezárult – és valódi mérföldkőnek számít. A módosítás azért különleges, mert „minden fontos kérdés megoldódott a tárgyalóasztalnál, konstruktív párbeszéd során”.

Fotó: Pixabay
A vadászszövetség kifejezetten pozitívan értékeli a változtatásokat, és hangsúlyozza, hogy ezek az eredmények „egyáltalán nem magától értetődők”.
Szász-Anhalt vadászati törvénye: farkas, jogbiztonság és további változások
Melyek a legfontosabb eredmények, és milyen változások várnak a vadászokra?
Az egyik legfontosabb pont, hogy a farkas mostantól hivatalosan is bekerült a tartományi vadászati törvénybe. Ez a kérdés különösen nagy figyelmet kapott, miután a farkas védettségi szintjét csökkentették.
Emellett több más fontos változás is történt:
- Javulhat a mezőgazdasági vadkárok megelőzése.
- Újraszabályozták a határon átnyúló sebzett vad keresését (utánkeresést), és elismerik más tartományokból érkező vérebvezetőket is.
- Egyértelműbb jogi kereteket kaptak a hajtóvadászatok (különösen a „stöberjagd”), így nagyobb jogbiztonság jön létre.
Egy korábban sok vitát kiváltó kérdést is rendeztek: különböző szervezetek közbelépésének köszönhetően a macskákra vonatkozó vadászati védelem továbbra is gyakorlatban alkalmazható marad.
Emellett az utolsó pillanatban bekerült a törvénybe az etetőautomaták (vadcsalogató berendezések) használatának szabályozása is.
A vadászszövetség dicséri a módosítást
A Szász-Anhalt Tartományi Vadászszövetség szerint „minden kulcskérdésben aktívan részt vettek a tárgyalásokban, közvetítettek, és olyan megoldásokat értek el, amelyek jelentősen javítják a vadászat gyakorlati feltételeit és növelik a jogbiztonságot”.
A szövetség ezért köszönetet mondott a kormányzó pártoknak, a minisztériumoknak, valamint a tartományban működő szakmai szervezeteknek is az együttműködésért.
Forrás: Jäger











