Vadászat
Terítéken a három magyar ragadozó
Mihály Pál három ragadozót hozott terítékre Kunhegyesen
Állok a búzatarló közepén, a lőboton a kiürített puska és a kalapom pihen. Pár perccel ezelőtt még az izgalmak hatása alatt voltam, most pedig a tanácstalanság ül ki az arcomra. Bal kezemmel a fejem vakarom, míg a jobb kezemmel a bálára fektetett vadat simogatom. Sorban. A kistankot, a csalavért és a csikaszt. Felnézek az égre, onnan várom a választ, ilyen szerencsében hogyan lehet részem? Nem értem, hogy miért jutalmaz most ennyire Diana. Válasz azonban nem érkezik onnan sem, így a gondolataimban keresem a magyarázatot. Természetes viszont, hogy ez a történet sem a terítékkel kezdődött.
Tegnap egész nap nyűgös és fáradt voltam, és ezzel a családom agyára is mentem már kissé. Mostanában ez előfordul, mert van olyan dolog is, amire nem tudok, illetve nemes egyszerűséggel nem kapok választ. Oldalbordám megértő ezen a téren, mert Ő pontosan tudja, ismeri a helyzetet. Estefelé azonban finom célzásokat kapok. Jó lenne, ha kiszellőztetném a fejem, kicsit eltűnhetnék a portáról.
Veszem az adást, így a beírókönyv irányába teszem az első lépést. Kedvencem, a “papucsos” körzet lesz a cél a Kunsági Dózsa Vadásztársaság területén, amely megközelítőleg 16 ezer hektár nagyságú. Kunhegyest, Tiszagyendát, és Tiszabő településeket öleli körbe ez a hatalmas terület, ahol 53-an vadászunk. A tipikus alföldi területen jelentős az apróvad és az őz állománya. Talán ennek és a vendéglátásnak is köszönhető, hogy előszeretettel járnak ide vendégvadászok.A területrészt azért hívom “Papucsosnak”, mert a kiskapumtól pontosan 200 méter a körzet széle, a vadászterület. Gyalog, erős szürkületben indulok.
Vadkan módjára töröm át magam az útba eső kukoricán, és pár perc után a körzet szélén tárazom is a Mausert. Elindulok lassan az úton, és folyamatosan nézelődöm. Ismerek itt minden bokrot, fűcsomót, és a mezőgazdasági kultúrákkal is tisztában vagyok. A nyulak, őzek is felismernek már, elismerően bólintanak, tudják, hogy az ő védelmükben vagyok itt. Akár becsukott szemmel is oda találnék, ahová szeretnék. Úgy 500 méterre van egy kis emelkedő az útban, az az elsődleges célom. Ott szeretek álldogálni, sok élményt gyűjtöttem be arról a pontról. Már sötétben érem el a helyet, és lőbotra kerül a puska, várakozó álláspontra helyezkedem. Előttem lucerna, búzatarló, és egy gazos tanyahely, ahol egy kotorék is található. Ikonikus hely, több meglőtt borz is elveszett már ebben a kotorékban. Kicsit odébb golyófogónak megfelelő kukorica és szotyi föld. Mögöttem szinte ugyanez a felhozatal, de hátrafelé azért nem lövök, még a végén innen kopogtatok be hozzánk vagy valamelyik szomszédhoz. Talán negyed órát tudok leskelődni, gondolataimban elmerülni, amikor mozgást látok a bokros részen. Borzot azonosítok a mozgásból, és el is indul felém, kicsit bohókásan. Igen jó tempóval jön keresztül a tarlón, félek, hogy a végén még felborít. 50 méter környékén aztán gondol egyet, és ugyanazzal a tempóval irányt vált, és visszafelé tart. Gondolatban pont elengedem, amikor a kotoréknál irányt vált, és a másik tarlóra, a bálázott földre tart. Minél messzebb kerül az otthonától, annál kisebb az esélye, hogy visszagurul lövés után, így a nyomába eredek. Majdnem futnom kell utána, márpedig olyat én nem teszek. Bárki, aki engem futni lát, fusson azonnal! A kis medve végül a bálák között megáll szöszmötölni, így beérem. Két bála között jár, amikor 70 méterről rávillantok a lámpával, mire megáll, és kereszbe fordul. A dörrenésre csak elborul, egyszer még felemeli a fejét, majd távozik belőle az élet. Érte sétálok, és közelebb hozom. Egy kan zselétestűt sikerült elejtenem. Két kézzel tudom csak feltenni egy bála tetejére, és most mellőle nézelődöm, miközben néha megsimítom a csíkos fejét. Ebben az évben megint különleges a kapcsolatom a borzokkal, a jelek szerint újra imádnak. Természetesen ez fordítva is fennáll.
Fél óra után az út felől látok most mozgást, szintén egyenesen felém tart. Csak benne egy rókát ismerek fel. Megvárom, mi lesz az úti célja, inkább nem cincogok rá szájjal. Attól valószínűleg csak elborulna, de csupán könnyei fojtanák el a nevetéstől. Nagyon óvatosan felveszem a fegyvert és nagyjából felé fordítom a veszélyes végét. Nem vett észre semmit a ravasz, határozottan jön, mintha pont itt lenne halaszthatatlan dolga. Ötven méterről rávilágítok, amire azonnal elugrik. Jobbra-balra kocog, én pedig követem a fénnyel, közben rákiáltok. Nem igazán hatja meg, tovább kocog, még csak vissza sem néz. 120 méter környékén viszont úgy érzi, biztonságban van, megáll. Sőt! Teljes fordulatot tesz, és keresztben állva visszanéz a fénybe. A dörrenést egy pukkanós becsapódás követi, és a tyúktolvaj mozdulatlanul elfekszik.
Érte sétálok, egy kanrókát ejtettem el, és mellé fektetem a borzot. Továbbra is a bála mellett maradok, és úgy nézelődöm, míg gondolataim kicsit visszakalandoznak a múltba. Három nagy álmomból kettő már nem valósulhat meg, így egy maradt: a három hegyesfogút terítékre fektetni egy vadászat alkalmával. Ez egy héten belül már sikerült, valamint egy este alatt az elejtésük is teljesült, de ott akkor a borz visszacsúszott a kotorékba. Így a három ragadozót még nem sikerült terítékre fektetnem.
Most “csak” egy sakál kellene hozzá, ami azért itt a város közelében csoda lenne. Kintebb, 2 kilométernyire már esélyesebb, és az gyalog is járható távolság. Egy mondás jut eszembe: “a szerencse melléáll, aki tesz is érte”.
Az igazság az, hogy majdnem napra pontosan 2 hónapja vagyok szerencsés, szinte minden összejön, mindenben.
Keresőtávcsövek és hőkamerák széles választéka, a budapesti FROMMER Fegyverboltban. Kattints a képre!
Ezért aztán titkon most is bízom a sikerben. Fél óra után rászánom magam, vállra veszem a puskát. Mielőtt a lőbotot összecsukom, még körbenézek. Jobbra a halastó irányában veszek észre egy rókát, ami a tarlón a szotyi előtt mocorog. Egyszercsak keresztbe fordul, és látom, vaskosabb, mint egy róka, és rövidebb is a farka. Az erő kimegy a lábamból, amikor leesik a tantusz: itt a sakál! Helybe jött a csoda! Az első gondolatom az, hogy “a könnyűvérű férfi isten nemiszervét, az oroszok a spájzban vannak”, a többi már az elejtésére történő terv. A távolságot nagynak ítélem most, ami 200 méter környékén van. Különös képességem, hogy 25 és 230 méter között bárhonnan tudok sakit hibázni, mindenféle erőlködés nélkül.
Most próbálok biztosra menni. Közeledni azonban nem merek, hangos a tarló. Odafent közben eldöntik, megérdemlem ma este a lehetőséget. A vad elindul a növényzet szélében sürögve-forogva felém. Nézem a kamerán, és számomra ezek a legszebb pillanatok. Sokáig azért nem várhatok, így a Mauser a bálára kerül. Elég stabil a feltámasztás, bár kicsit mintha fázna, remeg a cső. 150 méteren jár, amikor nappali fényt varázsolok, és látom, amint lent a feje, eszik valamit. Egy pár másodperc telik el, amíg felemeli és belenéz a fénybe. Kellett is ez a pici idő, mert a szálkereszt bejárta az orrától a farka végéig. Amikor azonban rámnéz, a kereszt is az oldalán pihen, így csattan a lövés. Csattanós a becsapódás is, és látom, amint ugrik egyet, elborul, és vonaglik egy kicsit. Felfogom, mi történt. Megvan a “three hungarian predators!”
Le kell hogy üljek, mert állni egyszerűen nem tudok. Igazából lerogyok a bála tövére. Egy percet így üldögélek, és ami ebben a 60 másodpercben történt, az nem publikus. Összeszedem magam, és Őt is elhozom. Éppen csak meglett, kis híján fölé lőttem. Cserében viszont toportyánból is kant sikerült elejtenem. Kiürítem a 243-ast, és a botra teszem a kalapommal együtt. Magasra van hagyva a tarló, ezért a bála tetején készítek terítéket, így adva meg az elejtett vadnak kijáró végtisztességet.
Megállok előttük, és vakarom a fejem, közben simogatom őket, majd felnézek az égre. Nincs válasz onnan sem, miért vagyok ilyen szerencsés. Amint viszont ott csendben gondolkozom, eszembe jutnak az elmúlt év és a közelmúlt történései. Igen, azt hiszem, értem. Segítettem nem keveset pár embernek, különösen egy személynek, egy barátnak. Sok, nagyon sok mindenről lemondtam, vagy átengedtem neki a barátságunk kedvéért. Sajnos nem mondhatom, hogy végül megfelelően értékelte.
A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Diana viszont látta, látja, és tudja, miken mentem keresztül, így ezért pakol a vállamra élményeket, kudarcok helyett. Szokták mondani, hogy a sors azt adja mindenkinek, ami jár, tiszta lelkiismerettel állok hát elébe. Lefényképezem a terítéket, és nyúlok a kalapomért, amikor egy újabb idézet jut eszembe: “a jó dolgok visszatalálnak ahhoz, aki adja őket”. Fejembe nyomom a kalapot, vállra a puskát, a lőbotot csak úgy a hónom alá csapom. Remegő térdekkel indulok haza, hiszen egy ilyen élménynek súlya van, alig bírom cipelni. Útközben az eddigi vadászéletem élményei közé próbálom az újat beilleszteni. Eléggé előkelő hely jut neki, éppen csak lecsúszva az első helynek járó dobogóról. Otthon áttörlöm, és a szekrénybe helyezem a mausert, a 9,3-as pedig huncutul kacsintgat felém, régen levegőzött. Meg is ígértem neki ott helyben, most már Ő következik. Reggel viszont visszamentem a koponyákért, és bár nem vagyok “csontvadász”, ez a három koponya lefőzésre és egy alátétre kerül. Tisztelet a vadnak!! Kan borz, kan róka és kan sakál a terítéken!
Írta és fényképezte: Mihály Pál
A Kunsági Dózsa Vadásztársaságról további információkért kattints ide
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is. Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK
Vadászat
Az ormánsági szarvas nyomában: trófeabemutató a Drávamentén – GALÉRIA
Ha léteznek szimbolikus helyszínei a magyarságnak, akkor ebből egyet bizonyosan megtalálhatunk az Ormánságban, amely a Dráva folyó bal partján, a honfoglalás óta magyarlakta terület. Reformátusok, kálvinisták lakják-e tájat. 45 település tartozik ide és úgy tartja a mondás: „Addig tart az Ormánság határa, ameddig a bikla* ér!” – s mintha ezt a szarvas is tudná, hiszen napjainkban, ha feltűnik egy-egy gímbika egy-egy trófeamustrán, arról a helyiek bizonyosan megmondják: No! Ez innen származik! Ezen a tájon rendezte meg, a 2024-ben terítékre került gímbikák trófeáiból, a Mészáros Kálmán és Hohmann Endre által vezetett három vadásztársaság közös trófeaszemléjét október 27-én, Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban, amelyet Agyaki Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, az OMVK alenöke nyitott meg.
Az Ormánságnak, avagy ahogy még a régi öregek ma is mondják, az Ormányságnak, meghatározója volt a Dráva-folyó, azonban az ártéri gazdálkodást, amely oly jellemző volt a magyarságunkra, nemcsak itt, hanem az ország megannyi pontján ma már nyomokban sem találjuk meg. A XVIII. században második felétől megindult folyószabályozás és ármentesítés, ami fokozatosan átrajzolta a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az ú.n. “ormákra” települt tájat.
A megnyitón a Baranya Vadászkürt Együttes játszott. Videó: Agro Jager
Az 1767. évi úrbérrendezés új helyzetet teremtett a gazdálkodásban a jobbágyok úrbéres földjének és a földesurak kezelésében lévő majorsági birtokoknak a szétválasztásával, a jobbágyi jogok és kötelezettségek rögzítésével. Ennek alapján az országot, így az Ormánságot is, megroppantották a Habsburgok adói és az Ormánságban az évszázados hagyományokkal rendelkező ártéri gazdálkodás fokozatosan hanyatlásnak indult.
A víz lassan, lassan fogyni kezdett és mára ott sincs, ahol mindig is volt, ahol mindig is megtalálta a vizet a vad. Az egymást követő forró, aszályos nyarak azt hozták el az Ormánságba, hogy 250 évvel az ártéri gazdálkodás hanyatlását követően, itatni kellett a szarvast – tette hozzá Hohmann Endre, a Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság vadászmestere. Rámutatott, hogy az okot a múltban kell keresni, de a megértésen túl sok lehetőségünk, megváltoztatni a korábbi döntéseket, nincs.
Nem elégséges azonban vizet vinni az itatóba, mert az ma-holnap elfogy és ha mi nem fogunk vizet vinni, ha mi nem itatjuk a szarvast, akkor mégis ki fogja? – tette fel a kérdést az Agro Jager Newsnak Hohmann Endre. Meg kell keresni azokat a sarokpontokat, hogy víz kerüljön oda, ahol az korábban természetes úton bejárta a területet. Ez ma már nemcsak vadgazdálkodást érinti, hanem a mezőgazdaságot is szorongató kérdéskör és ki kell mondani azt is, hogy az erdőink is veszélyben vannak. Ha ma még a tölgy el is éri a vizet, de mi lesz jövőre, mi lesz tíz év múlva? Át kell gondolni, meg kell tervezni és a víznek utat kell biztosítani, hogy életben maradjon a vidék, hogy életben maradjon a szarvas.
A trófeák átlagsúlya 10 kilogramm fölött állt meg 2024-ben. A szarvas nehezen mozdult el a víz mellől és ez egész évben jellemző volt a nagyvadra. Miközben még tíz éve ki-kijöttek s tudtuk, hogy be-beállnak egy-egy szójásba, kukoricásba, most erről szó nem lehetett, mert már augusztusban üres volt a határ. Olyan nyílt területek láttunk, mint korábban novemberi időszakokban és az erdő, a víz gyűjtötte-rejtette a szarvast.
A vadásztatásban is nehéz kihívásokkal találkoztunk. A megszokott stílusban, a megszokott rendben aligha kerülhetett volna 40 bika, ide, a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Ugyanis ahhoz, hogy a vendégeket eredményesen kísérhessük ebben a bőgésben, a hivatásos vadászaink mellett a tagságnak is jelentős szerep jutott, mert meg kellett figyelni, merre és milyen szarvasbikák járnak – tette hozzá Hohmann Endre vadászmester.
Mészáros Kálmán, a társaság és mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy a szarvaskör elnöke kiemelte, hogy a szarvasgazdálkodás teljes egészében egy válaszút előtt áll. Régi, megszokott árak mellett a mezőgazdaság szervesen megváltozott: mind gazdálkodásában, mind pedig az időjárás okozta eleddig nem tapasztalt extrém melegek, csapadék hiányok vagy éppen özönvízszerű, napokig tartó esőkkel. Megváltozott a vadászat körüli milliő és a gasztrokultúra, a borkultúra s a vendéglátás olyan szinten alakult át, hogy összességében kell újragondolni, újratervezni azt, amit ma vadászatnak, vadászati turizmusnak nevezünk.
Koncepció kell, ki kell alakítani azt, ami mentén öt, tíz év múlva eredményeket tehetünk le az asztalra, mindezt úgy, hogy a vadászati ágazat, a vadgazdálkodásnak stabil, kiszámítható, konzekvens, ha úgy vesszünk egyértelmű irányokat adunk – jogi értelemben is. Megkerülni, elodázni már pedig ezt nem lehet és olyan szakembereknek kell leülni, akik képesek átlátni a szektort, mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan. Egy-egy érdeket nem kiragadva, a személyeskedést félretéve, összeállítani egy olyan hosszú távú vadgazdálkodási tervet, ami megalapozza, megerősíti azt a bázist, amelyet ma itthon és a világban is úgy ismernek, hogy az ormánsági szarvas. Rendezni kell, egyértelművé kell tenni, hogy kinek, mi a feladata. Átláthatóvá kell tenni a jogszabályi környezetet, le kell ülnie az ágazatnak, ami itt, az Ormánságban, már 100 000 hektáron gyakorlatban is működik. Ehhez illeszteni kell és megkerülhetetlen az is, hogy egy működő képes gazdálkodási tervet adjunk ki, ami lehet, hogy az ország más részein nem életképes, de azt is figyelembe kell venni, hogy egyes tájak, tájegységek adottságai, mind lehetőségeiben, mind pedig a genetikai értelemben véve eltérőek és ez fokozottan igaz az Ormánságra.
Mészáros Kálmán hozzátette, hogy hazánk vadgazdálkodása rendkívül heterogén, rendkívül változatos. Ahogy sok száz éven keresztül eltért a Dráva bal partjának és jobb partjának a gazdálkodása itt, a magyar-horvát határ mentén, úgy az alapjaiban ma sem változott, de tudomásul kell venni, hogy akaratunkon kívül bizonyos dolgok -, mint az időjárás – megváltoztak, amihez embernek, állatnak a megmaradásért is változni kell. Azonban a fejlődéshez nem elégséges, hogy mennyiségében és minőségében megmaradjunk, mert akkor valójában csak a megőrzés szintjéig jutottunk el, miközben az Ormánságban, figyelve a szarvas eredményeit, ott rejtezhet egy világrekord is, amely eredmény az itt összefogott, együttgondolkodó vadásztársaságok eredménye lesz, ugyanis a szarvas nem ismeri a társaságok területhatárait.
Sok feladat, sok munka vár az Ormánságban élőkre, amely elől itt senki nem akar elbújni – folytatta Mészáros Kálmán, de ahhoz, hogy ennek a nagyszabású munkának látszatja is legyen, pontos, precíz irányokra, meghatározott célokra van szükség. Ebben a munkában, egy sarokpontban mindenki máris is egyetértett s ez lesz az, ami össze fogja kötni a vadgazdákat. Ez pedig nem más, mint: a szarvas.
A jó hangulatú szaporcai találkozón reggelivel várták a vendégeket s frissen őrölt kávé mellett járhatta körbe a trófeákat mindenki, aki belépett a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Agyaki Gábor elhozta a Baranya Vadászkürt Együttest s a kis csapatban egészen kicsi lánykák is bátran fújták, a nagyok mellett, a vadászkürtöt. Jöttek Győrből, Budapestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Szegedről is a vendégek. Messziről s ha valaki végig nézett a vendégseregen, láthatta, hogy akad itt egy másik szilárd oszlopa is a vadászatnak a szarvason kívül, ami nem más, mint a családok, a fiatalok és a gyerekek. A gyerekek, akiket a szüleik már otthon sem tudnak hagyni ilyenkor, akik már vadászkürtöt szorongatva ott állnak díszes vadászruhában, szépen vasalt ingben édesapjuk mellett, mert valaki otthon szépen, tisztán útnak indította őket. Míg van honnan elindulni, míg van hova megérkezni a vadászat után, addig lesz az Ormánságban is szarvas…
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
*bikla: magyar tájszó, több rétegű női szoknya
Berregnek a kosok – a szokásosnál korábban indult a muflonok párzási időszaka. A Kőszegi-hegységben szép számú muflon él. A kiváló érzékszervekkel rendelkező, rendkívül éber állatokat azonban még a csendes megfigyelő is csak nagy szerencsével láthatja.
Kerületvezető vadászunkkal eredtünk a muflonok nyomába. Tóth László arról is beszél, miért fontos, hogy a vadetetők körüli nyugalom biztosítása.
A házijuh ősének tartott muflon eredetilegTörökországban, Örményországban, Irakban és Iránban fordult elő, az újkőkorszak idején telepítették be Ciprus szigetére. A történelmi Magyarországra az 1860-as években Korzikáról telepítették be. Ma már valamennyi középhegységben megtalálható a faj. A Kőszegi-hegységben többségében a valószínűleg az osztrák grófok vadaskertjeiből szökött muflonok élnek, de hazai telepítés is volt a 70-80-as években.
A kerületvezető vadász szerint idén a párzási időszak (üzekedés) korábban kezdődött.
A párt kereső kos búgó hangját nevezik berregésnek. A juhokért folytatott harc komoly összecsapásokkal jár: a kosok nagy távolságból, nagy sebességgel fejjel rohannak egymásnak. Az ütközés erős hanghatással jár, ez a kopogás. A bárányok húsvét körül jönnek világra.
A Szombathelyi Erdészet Zrt. által készített videó itt tekinthető meg.
Forrás: Szombathelyi Erdészet Zrt.