Vadászat
A szuka
A tegnapi történetnek nem gondoltam hogy lesz folytatása, de lett. Pont végeztem a kan sakál történetének leírásával, amikor nejem invitál, készen van az ebéd. Tálalás közben felolvasom, majd természetesen kikérem a véleményét. Tetszik neki is, bár a babonás részt kicsit furcsálja. Igaza is van, nem nagyon vagyok babonás. Esetleg egy egészen picikét. A leves kanalazgatása közben megemlítem, hogy hajnalban, a hivatásos Józsi cimborám is, terítékre hozott egy sakált, szintén kant.

Fotó: Mihály Pál – Agro Jager News
A jelek szerint most jobban mozognak, ráadásul az enyémnek a párja, a szuka még ott lehet és vissza kellene menni. A kanál megáll a kezében és rámnéz, pont úgy ahogy csak az asszonyok tudnak, amikor fontos mondandójuk van. Belenézek a szemébe és villámokat nem látok, csupán egy huncut mosolyt a szeme sarkában. Hosszúnak tűnő másodperc után megszólal: a zoknid a szárítógépben, nemsokára megszárad.
Elmosolyodom, az engedély tehát megvan.
A terv gyorsan elkészül, ugyanaz a körzet, minden ugyanúgy, csupán egy kicsit közelebb a körzet szélén található csatornához. Szürkületben el is foglalom az előre eltervezett helyet. A hangszórót is kiteszem, azonban nem nagyon készülök használni, csak ha látok valamit. A csendes nézelődés most a taktika és a kocsitól sem megyek túlságosan messze. Úgy 1,5 méterre.
Körben lucernaföldek, vetések a régi rizs kalitkákban. Azokon rengeteg az őz, a nyúl, szinte megszámlálhatatlan. A kis székemen, a gondolataimba merülve, észre sem veszem, hogy teljesen sötét lett. Olyan igazi, ahol még a pitbull is melléharap, ha be akar kapni valamit. Felállok és egyre sűrűbben pásztázom a belátható területet, ragadozóra utaló hőkép azonban nincs.

Ábra: Facebook
A balra elterülő lucernaföldön megállt a víz és a tocsogón a libák zsibonganak, egy róka vakog valahol messziről, sakálvokál sincs. Órát nem nézek, így nem tudom mennyi ideig nézelődöm, de a hátam mögött kiszúrok egy hőképet, ami különbözik a többitől. Közeledik a csatornaparton és a mozgásából már tudom, sakál. Csak remélem, hogy a szukát vezeti felém Diana.
Közel van a kocsi, így át kell helyeznem a lőbotot, ami sötétben nem is egyszerű, pláne halkan, úgy, hogy közben Diana a jobb vállamon ül. Azért sikerül, bár pont egy traktornyomban állok. Kicsit olyan vagyok, mint az Eiffel-torony a viharos szélben. A vad ebből nem vett észre semmit, szimatolgatva, de közeledik.
Lőtávon van már, amikor elfordul és a vizes részt kikerülni igyekszik. A keresőt leengedem, bekapcsolom a céltávcsövet. A céltávcsőben látom, amint majdnem szemben áll, én viszont nem vagyok teljesen stabil. Ennek ellenére jónak ítélem a poziciót, így dörren a lövés, amit egy puffanós becsapódás követ. A csikasz forog, nyüszít és kapkodja a hátulját, így ismételek és amikor egy pillanatra megáll, csattan a következő lövés. A becsapódás megint puffan és a toportyán elcsendesedik.
Kiürítem a puskát, előkeresem a fejlámpát és elindulok birtokba venni a zsákmányom. Nehezen mászok át a meredek csatornán (négykézláb) és a vizes részt is kerülnöm kell, így a csatorna partján közelítek. Kisebb, ragaszkodó csipkebokorral történő találkozás után viszont levett kalappal lépek mellé. Elsőnek a nemét nézem meg, szuka sakál a zsákmányom. A találatokat is megnézem, az első lövés egy kicsit hátra csúszott. Kihúzom a csatornapartra és ugyancsak terítéket készítek. Előtte lemérem.

Fotó: Mihály Pál – Agro Jager News
Őt is szépen elfektetem, a szőrét is kisimítom és így fényképezem le. Valami oknál fogva vonzódom minden ragadozóhoz, a sakálhoz pedig különösen. Csodálom megint, hiszen tényleg egy tökéletes ragadozó. Amint visszaérek az autóhoz, pakolok is össze és indulok haza. Otthon elpakolászom, leveszem a bakancsot és a ruháimat, a zoknival együtt, a mosógépbe helyezem. Dianát is eltessékelem a vállamról, bár előtte azért kértem tőle a legnagyobb vágyamat, ha már most ilyen jóban vagyunk. Ha azt teljesíteni szeretné, minimum kettőt húzni kell a nadrágszíjon.
Benézek a hálószobába, oldalbordám összegömbölyödve alszik. Elmosolyodom. Mi is kell az eredményes ragadozó vadászathoz? Egy kabalazokni?? Lehetséges, de nem feltétel. Diana segitsége? Bizonyosan. Leginkább viszont kell egy stabil háttér, ahol támogatják a vadász hobbiját.
Nos, én még ebben is szerencsés vagyok!
Tisztelet a vadnak!
Szuka aranysakál a terítéken.
Kaliber: 243 win.
Lőtáv: 148 m.
Súlya: 10,4 kg.
Írta és fényképezte: Mihály Pál
Kemenszky Péter doktori disszertációjában az alábbi megállapításokat tette az aranysakálról:
T3: A Belső-Somogy/Ormánság vizsgálati területen mind előfordulási gyakoriságát, mind nedves biomasszatömegét tekintve a legfontosabb táplálékalkotó a nagyvad. A sakál nagyvadfogyasztása havi bontásban mind esetszámában, mind biomasszatömegében a teljes
vizsgálati időszakban felülmúlta az összes többi táplálékalkotót. A rágcsálófogyasztás szignifikánsan hónapfüggő, jelentősége egyes tavaszi és nyári hónapokban csekély, ősszel és télen elhanyagolható.
T4: Míg az erdősült, fedett, mozaikosan változatos Belső-Somogy/Ormánság mintaterületen a sakál elsődleges táplálékalkotója a nagyvad volt, addig Bólyban, mezőgazdasági környezetben, nyílt élőhelyen a kisrágcsálók képezték a fő táplálékbázist. Szignifikáns különbség mutatkozott a két élőhely között a fogyasztott táplálékalkotók diverzitásában is, és a kialakított táplálékkategóriák alapján összehasonlítva a két területet, a sakáltáplálék összetétele a rágcsáló esetében szintén szignifikánsan eltért.
T5: A vizsgálati években a vemhesült szukák fekunditása, vagyis az egy szaporodási ciklusban egy nőnemű egyedre eső utódszám növekedett. A szukánkénti potenciális szaporulat a nyolc év alatt mintegy kétszeresére emelkedett, amely tendencia magyarázza a faj robbanásszerű hazai
állománynövekedését és európai diszperzióját.
T6: Az aranysakál táplálkozását tekintve Belső-Somogy/Ormánságban a gímszarvas és a vaddisznó játssza a legfontosabb szerepet. Ez a két nagyvad fordul elő leggyakrabban a sakál táplálékában, s együttesen a nedves biomassza közel felét kitevő kulcsfontosságú táplálékalkotók.
T7: Kutatásom során a leválasztott üres gyomorfalak tömegei között korosztályonként
szignifikáns különbséget mutattam ki, azok tömege a kor előrehaladtával növekszik.
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Szerbia – Nišben 150 fiatal kereste fel a Szerbiai Vadászszövetség standját
Oktató műhelyek a fiatal vadászok számára a niši Vadászati és Horgászati Vásáron, ahol több mint 150 fiatal kereste fel az LSS standját. Az idei, 23. alkalommal megrendezett niši Vadászati és Horgászati Vásáron, amelyet a hétvégén tartottak, a Szerbiai Vadászszövetség (LSS) Ifjúsági Bizottsága oktató műhelyeket szervezett a legfiatalabbak számára. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen jellegű tevékenységek kerültek megszervezésre Nišben, és az érdeklődés rendkívül nagy volt, hiszen több, mint 150 jövőbeli vadász látogatta meg a közös standot, amelyet a Délkelet-szerbiai Vadászszövetség és a Szerbiai Vadászszövetség közösen szervezett – tájékoztatta az Agro Jagert Szerbiából, Dejan Dzakula.

150 fiatal kereste fel Nisben a Szerbiai Vadászszövetség standját. Fotó: LSS
Az Ifjúsági Bizottság tagjai – Dejan Džakula, Davor Ćalić és Milan Žarković professzor – vezették az oktató műhelyeket, amelyeken a gyerekek megismerkedhettek a vadászati biztonság alapjaival, a vadgazdálkodással és a természetvédelemmel.
A standon nagy lelkesedéssel segédkeztek Zoran Aleksić, a Délkelet-szerbiai Vadászszövetség elnöke, valamint Bratislav Ćirković, a Szerbiai Vadászszövetség elnöke, akik aktívan részt vettek a rendezvény lebonyolításában és támogatták a fiatal vadászokat a műhelymunkák során.

A szerbiai gyerekek nagyon tájékozottak és rengeteg kérdést tettek fel a szakembereknek. A képen a Szerbiai Vadászszövetség elnöke: Bratislav Ćirković. Fotó: LSS
A legnagyobb érdeklődést a „Nyomok felismerése” interaktív játszóház keltette, amelyben a gyerekek különböző vadnyomokat próbáltak felismerni. A kíváncsiság, valamint a kis vadászok kiváló felkészültsége is bizonyította, hogy ez a műhely találóan célozta meg a természet és a vadászat iránti érdeklődést.

Nisben hatalmas sikerrel zárult a Szerbiai Vadászszövetség programja. Fotó: LSS
A kétnapos program során különösen nagy hangsúlyt kapott a Vadásznapló bemutatása is, amely egy oktató eszközként szolgál majd a fiatalok számára, hogy feljegyezhessék vadászati élményeiket, megismerjék az állatvilágot és erősítsék a természet iránti szeretetet.

Az ifjúság edukálása kiemelt cél Szerbiában. Fotó: LSS
„Célunk, hogy ilyen műhelyek révén ösztönözzük a fiatalokat arra, hogy megismerkedjenek a vadászattal, és megértsék a természet és az állatvilág megőrzésének fontosságát” – hangsúlyozta Dejan Džakula, a program egyik szervezője.

A Szerbiai Vadászszövetség szakemberei a nisi kiállításon. Fotó: LSS
A niši vásár ismét bebizonyította, hogy a vadászatnak Szerbiában stabil jövője van, hiszen a fiatalok érdeklődőek, az Ifjúsági Bizottság pedig, tovább folytatja tevékenységeit az ország különböző területein.
Minden családot, minden gyermeket szeretettel várunk Szerbiában!
Dejan Dzakula
Fotó: LSS
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Eldördült egy lövés: Az újpetrei remete
Vadásztársaságunk a Mecsek és Villány közt helyezkedik el, nagyjából középen. Fő vadunk a dámvad, amit közel 40 éve telepítettek elődeink a területünkre. Jelenleg Baranya Vármegye egyetlen vadászterülete, ahol a dámvad nem tájidegen, így gazdálkodhatunk vele. A több évtizedes sikeres vadgazdálkodásnak köszönhetően, több, világranglistás dámbikát sikerült terítékre hozni a területünkön. A dámbikáink egyik fő jellemzője a nagy átlagsúly. A lőhető bikák 4-4,2 kg feletti súlyúak, de nem ritkák, az öt és az öt kilogram felett trófeasúlyú egyedek sem. Most pedig egy remetekan bukkant fel – tájékoztatta az Agro Jagert Kiefer József, a vadásztársaság elnöke.

Balázs Márk az újpetrei remetéjéval. Forrás: Kiefer József / Agro Jager
A vadászterület szívében helyezkedik el Kisherend. A kistelepüléshez tartozó Kisherendi erdő a barcogási szezon központi helyszíne.
A dámvadon felül a körülmények változásának köszönhetően, egyre nagyobb gímállományunk van, ami már helyben is marad. A szezonban esett bikák trófeasúlyai jellemzően 10 kg körüliek. Az éves gímvándorlás áthalad a területünkön, így a téli időszakban nagy számú gímrudlikkal is találkozunk.
A vaddisznó állomány az ASP helyzet következményeként nagyon lecsökkent a területen. A jelenlétük és az egyedszámuk hektikus. Ezért is kuriózum többek közt, ha egy kivételes egyed esik el nálunk. A vaddisznóra jellemzőbb az átváltás a területen. Ezt igazolja, az éves teríték adatok közt, a jóval nagyobb kan darabszám.
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A tagság és a vendégeink is szívesen időznek nálunk. Gondozzuk is a területünkön élő és átváltó vadat, s ha tehetjük, vállunkra akasztjuk a puskánkat, ami a legtöbb esetben csak hallgat, de nem április 28-án, amikor elhangzott egy lövés – mesélt a vadásztársaságról Kiefer József, a vadásztársaság elnöke.

Az újpetrei remete. Forrás: Kiefer József / Agro Jager
Az újpetrei Dámvad Vadásztársaság területén vadkár elhárító vadászatra indultunk és több körzetet is meglátogattunk, de eredménytelenül szemléltük az estét, mert a mezőgazdasági táblák érintetlenek voltak, ami a legjobb hír a gazdáknak. Úgy gondoltam, megnézünk még egy körzetet, annak ellenére, hogy ott napraforgót vetettek, viszont a tavalyi betakarításkor elhullott kukoricacsövek azoban csemegeként vonzzák a sertevadat! Amikor odaértünk ikertestvéremmel a körzet szélére, akkor megpillantottunk egy sakált, amire rácserkeltünk, de sajnos elugrott.

Balázs Márk egy ragyogó vadkannal! Forrás: Kiefer József / Agro Jager
Gondoltam egyet s úgy voltam vele, hogy van itt egy szóró s ha már itt vagyunk, kukkantsunk be! A szóró a nádasban áll, pont ennek a táblának a szélén. Mikor a szóró közelébe értünk, akkor észrevettük a kereső hőkameránkkkal, hogy egy hatalmas test turkál odabent. Közelebb cserkeltünk és úgy 50 méterre lehettünk, mire biztosan megállapítottuk, hogy egy hatalmas kan lakomázik!

Balázs Márk úgy nyiltakozott az Agro Jagernek, hogy ezt a vadászatot sohasem fogja elfelejteni. Forrás: Kiefer József / Agro Jager
Nem is kell mondanom, hogy a vadászláz úrrá lett rajtam és remegtem, mint a kocsonya. Egy kis nyugtatás után egy pontos lövéssel sikerült terítékre hoznom a remetekant, amelyet .308WIN kaliberű puskámmal ejtettem el. A zsigerelt tömege 149 kilogramm, míg az agyarak hossza 20 és 20,5 centiméterre nyúlt.
Ezt a vadászatot sohasem fogom elfelejteni!
Balázs Márk
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az alábbiakban találja a 2025-ös vadásznapok listáját. Minden érdeklődőt várunk szeretettel a Vadászkamara és Területi Szervezetei által illetve közreműködésével megszervezett eseményeken!

A fénykép illusztráció. Fotó: Agro Jager News archív
Bács-Kiskun
vármegyei vadásznap
időpont: szeptember 13.
helyszín: Baja, Petőfi-sziget
kontakt: Miklós Károly – 06302394916
Baranya
vármegyei vadásznap
időpont: május 24.
helyszín: Szentlőrinc
kontakt: a vármegyei vadászkamarai Területi Szervezet, 0672332354; baranya@omvk.hu
Békés
VI. Békés Vármegyei Vadász- és Horgásznap
időpont: június 14.
helyszín: Békés, Dánfoki Üdülőközpont
kontakt: Zuberecz Tibor – 06302394917; 0666321234, bekes@omvk.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén
Nemzetközi Gömöri Vadásznap
időpont: május 10.
helyszín: Putnok
kontakt: Gyurán János, 06309351674
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Vadásznap
időpont: május 24.
helyszín: Edelény
kontakt: Tóth Á. Dénes, 06302394920
Országos Vadász-Borász Borünnep és Zempléni Vadászfesztivál
időpont: május 31.
helyszín: Erdőbénye
kontakt: Lavotha Gábor, 06304409233
XXII. Nemzetközi Vad- és Halételfőző Verseny
időpont: június 14.
helyszín: Sátoraljaújhely – Széphalom
kontakt: Kracson Norbert, 06205723040
XII. Szendrői Gazdanap és VIII. Bódva-völgyi Vadásznap
időpont: szeptember 13.
helyszín: Szendrő
kontakt: Szaniszló János, 06302804814
Abaúj térségi Vadásznap és Trófeaszemle
időpont: október 11.
helyszín: Encs
kontakt: Vezse Attila, 06709330801
Csongrád-Csanád
információk a későbbiekben
Fejér
Vadgasztronómiai Fesztivál és Fejér vármegyei Vadásznap
időpont: szeptember 6.
helyszín: Soponya
kontakt: a Vadászkamara vármegyei területi szervezete, elérhetőségek ide kattintva
Győr-Moson-Sopron
ORSZÁGOS VADÁSZNAP
időpont: október 11.
helyszín: Göbös-major
kontakt: Orbán Henrik – 06302394926; gyor@omvk.hu
Hajdú-Bihar
információk rövidesen
Heves
információk rövidesen
Jász-Nagykun-Szolnok
információk rövidesen
Komárom-Esztergom
2025-ben nem tartanak vadásznapot
Nógrád
információk rövidesen
Pest
információk rövidesen
Somogy
információk rövidesen
Szabolcs-Szatmár-Bereg
információk rövidesen
Tolna
vármegyei vadásznap
időpont: június 28.
helyszín: Tamási Parkerdő
kontakt: dr. Király István – 06302394640
Vas
információk rövidesen
Veszprém
vármegyei vadásznap(a Sümegi Jakab napok keretében)
időpont: június 26.
helyszín: Sümeg
kontakt: Takács András, 0631718306, takacs.andras@omvk.hu,
valamint a Vadászkamara vármegyei Területi Szervezetének elérhetőségein, amelyek elérhetők itt
Zala
Zalai Vadászati Évadnyitó
időpont: augusztus 30.
helyszín: Sohollári-völgy
kontakt: Győrvári Attila, zala@omvk.hu
Forrás: OMVK