Keressen minket

Vadászat

Vadásztörténet: Levett kalappal – 1985

Közzétéve:

Aki olvasta az őzbakos könyvemet, az végig követhette, hogy milyen nehéz volt Újvárfalván trófeás őzbak lelövést kapni. Ettől még nehezebb volt egy szarvasbikához jutnia a tagoknak. Selejtesnek mondott, kisebb agancsúhoz még csak-csak néha sikerült, de golyóérett bikát, amíg én több mint húsz évig ott tag voltam, hivatalosan senki nem lőhetett! Pedig volt szarvasunk bőven, de mindig annyi volt a vadkárunk, hogy jóformán minden trófeás vadat értékesítenünk kellett.

Árva Laci négyszárú bikájának trófeája. Fotó: Bozóki László – Agro Jager News

Természetesen néha kisorsoltak egypár kisebb, selejtes agancsúnak mondott bikalelövést, de engem ilyenkor csak kevésszer talált meg a szerencsém, mert nem sokszor voltam a kiválasztottak között!

Egyszer, emlékszem rám is rám került a sor, de akkoriban annyi dolgom volt a vendégek kísérésével, hogy örültem, ha otthon maradhattam a családommal egy – egy napra, kipihenni a hajnali keléseket, esős ázásokat, havas fázásokat. Amikor meg ráértem, és mehettem magam is vadászni, valahogy elkerült a vadászszerencse, de megmondom őszintén, nem is nagyon hajtott a vágy, hogy még egy aganccsal több legyen a vadászszobám falán.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Ha meg időm és kedvem is volt, lelövési engedélyem is, de nem találtam olyan “agancsárt” amelyik kedvemre való lett volna! No, meg aztán nagyon kellett vigyáznom, hogy tényleg igazi „selejt” bika legyen, amelyikbe a „vájt fülű” vadásztársak, vagy a rosszmájú, „földszintes” vadászmesterünk bele ne kötött volna. Sokszor, pedig igencsak kellett igyekeznünk az év végén, hogy a tarvad lelövési terv teljesítve legyen, mégis majd minden szarvastehénbe, vagy nagyobb borjúba belekötött, hogy „kár volt érte”! Persze, ő soha nem járt ki, hogy tarvadat lőjön, apassza a számukat! Egyszer jól össze is vesztem vele, mert az alapszabályunk kimondta, hogy a vadászrészt, ami általában egy borjúból, vagy egy kisebb ünőből állt, esetleg egy vaddisznóból, mindenkinek magának kellett meglőnie, és fővesztés terhe mellett sem lehetett a vadkamrából a más által lőtt és leadott borjút, vagy ünőt onnan saját felhasználásra kivenni! Mégis, az én „nagyon szeretett” vadászmesterem az általam behozott nyakon lőtt ünőmet akarta kicibálni, és elvinni, mondván közeledik a karácsony, neki kell egy „szépen” lőtt szarvas! Ezen „jól” össze is vesztünk! Természetesen, hogy utána még jobban kellett vigyáznom, mert elkezdett szaglálódni utánam, és kiment mindig ellenőrizni, hogy abban a körzetben lőttem-e tarvadat, vagy a disznót, amelyikben be voltam írva? Nem csak ilyenkor, de máskor is igyekeztem, hogy ne legyen alapja a rosszindulatú áskálódásainak. A legjobb védekezés az, ha egyszerűen nem szolgáltatok felületet, amibe belekössenek! Ez ugyan az, mint a záróvonal esete: van, akinek azért van az ott, hogy egyenesen átmenjen rajta, nekem például azért, hogy betartsam az előírást, hogy nem mehetek át rajta! Sokszor gondoltam is, hogy „mindenki magából indul ki”! Mert azért mi sem voltunk vakok és süketek, és a vadőrök néha „súgtak” nekünk, mert nekik is elegük volt a vadászmester áskálódásaiból, és görbe útjaiból!

Egyszer emlékszem, télidőben, egy egész bika rudli jött be a magaslesem elé. Gondoltam is, hogy ilyen nincs! Mert volt selejt bikára engedélyem, és már január vége felé közeledtünk, tehát igyekeznem kellett, hogy meglőjem a bikámat.

Nagy izgalommal vizsgálgattam meg egyenként minden agancsost! És amilyen szerencsétlen voltam, a húsz bikából egy sem volt olyan, amit nyugodt szívvel meglőttem volna. Mind koronás, hogy úgy mondjam, a „jövő reménységei” voltak! Ezért csak nézegettem őket. Árva Laci vadásztársamnak több szerencséje volt. Egy ilyen bikacsapatban talált egy dárdás, mint később kiderült, négy agancsszárat növesztő bikát. Még a terítéken vizsgálgattuk is, hogy hogyan jöhetett létre egy ilyen agancsalakulás? Mint utólag, a lefőzés után kiderült, a bika agancstőtörést szenvedhetett fiatal korában, és az agancs csapja kétfelé tört, és így négy koszorú fejlődött ki, négy különböző szárral. Csodájára is járt az egész társaság a különös képződménynek.

Fotó: Bozóki László – Agro Jager News

Annak ellenére, hogy gyakran ugyancsak nem sikerült valami különlegességgel találkozni, egyszer mégis rám mosolygott a szerencse. Már a bőgés után jártunk, és ekkor már mi is mehettünk vadászni, a terület nem volt lezárva. Egy este elég későn érkeztem a vadászházunkba, fáradt voltam, ezért nem tudtam már kimenni, de a beíró könyvet sem próbáltam átforgatni, hogy kikeressem magamnak a másnapra azt a körzetet, amelyet a vadásztársaim az utóbbi napokban a legkevésbé büdösítettek össze járkálásukkal, vagy nyugtalanították az állatokat lövöldözéseikkel. Reggel pedig a beírókönyvben a következő vadászmesteri beírást és utasítást olvastam, ami addig nem volt visszavonva, de áthúzva sem! Az utasítás így szólt: – „Aki találkozik egy 8 kiló körüli, teljesen szabályos agancsú bikával, azt lője meg, mert egy külföldi vendégünk sebzett egy bikát a bőgésben!” Még alája volt írva: „Az agancs a vadásztársaság tulajdona marad!” – Hát, nem sokat gondolkoztam a dolgon, mert ilyen volt máskor is, és volt úgy, hogy valaki meglőtte az ilyen „sebzettet”, hogy a vendég megkapja az agancsát!

Ha vadászruházat, akkor -> EWIDENT

Persze, amilyen az én szerencsém… alig kezdett pirkadni, az erdőszéli ritka kukoricásból egy sántikáló bika bicegett befelé az erdőbe! Még volt annyi időm, és világosság, hogy úgy nagyjából lássam, hogy ez az a bika, amely meg lett sebezve. Gyorsan kellett cselekednem, és mielőtt még a takarásba ért volna. Sikerült oldalba lőnöm! Gondoltam is, hogy ilyen nincs!

Hogy nehogy elrontsak valamit, nem mentem a bika után, hanem beballagtam a vadászházba, hogy felkeltem a vadőrünket, jöjjön a vérebével, és nézzük meg együtt, hogy mi lett a bikával. Beérve a szolgálati lakáshoz, vadőrünk éppen jött kifelé, és meglepődött, hogy én ilyen hamar bejöttem a hajnali lesről! Elmesélem neki a helyzetet, látom, hogy kikerekedik a szeme, és hátra tolja az éppen akkor feltett kalapját a tarkójára. Láttam, hogy valami baj van!

–       Csak nincs valami baj? – kérdem tőle! – „Most még nincs, de ha fekszik a bikád, akkor lesz!” – Majd leültem a válaszára!

–       Mi a baj? – Kérdezem.

–       „Hát az, hogy „ezt a bikát”, illetve annak az agancsát tegnap oda adtam a vendégnek, aki már itt állt, és naponta kérdezősködött, hogy mikor főzöm már ki és bíráltatom le a trófeáját!” – „Igaz, hogy amit odaadtam neki, az egy „padlás” bikáé volt, de boldogan kifizette, és elvitte!” – „És a baj ott van, hogy én az este elfelejtettem kihúzni, vagy törölni a vadászmester beírását, ami engedélyt adott „ennek a bikának” a meglövésére!”

– Na, szépen vagyunk, gondoltam! – Mondtam is a vadőrnek, hogy engem ezek megölnek, amennyire szeretnek, hogy egy golyóérett, jó bikát meglőttem! – Vakartuk is a fejünket mindketten, de nem volt más megoldás, mint az, hogy mindkettőnknek állnunk kell a sarat.

Minden esetre összeszedelőzködtünk, és nehéz szívvel elindultunk, hogy először a bikát megkeressük. Hamar megtaláltuk a rálövés helyét, és nem kellett még ötven lépést sem mennünk, hogy megtaláljuk, dermedten. Agancsa mesze kiállt a magas fűből, könnyű volt megtalálni, mert a jó öreg 8×57-es olyan vastag vércsapát hagyott, hogy még a vérebre sem lett volna szükségünk.

A sántasága okára is fényderült! Az első lába mögött a szegycsontja volt szétlőve, és ez a sebzés, már kezdett üszkösödni, begyulladni, amitől a bika valószínűleg nem érte volna meg a tavaszt, de talán még a telet sem. Agancsa olyan lett, amilyennek néztem, 8 kiló körüli, és 10-11 éves, a golyóra érettség első jeleivel. Ha megmarad, lett volna talán jobb is, esetleg vastagabb, de több ágat nemigen tudott kihozni magából. Az agancsok formája, ágainak száma, szárainak hossza „génkódolt”, ami azt jelenti, hogy a génállományában benne vannak a növekedési paraméterek. Ettől csak a jobb, vagy rosszabb évek táplálkozási viszonyai tudnak az agancs vastagságára, és a súlyára kihatni. Olyan igazi „somogyi” kilenckilós lett volna, ha még 1-2 évet él! De ezt már a német vendég kicsit alacsonyra sikerült golyója megakadályozta. Mert ha valaki a lövés pillanatában „pislant” (már előre fél a puska hangjától, vagy a puska rúgásától, ezért becsukja a szemét) akkor általában alacsonyabbra szalad a golyója!

Közösen előkészítettük a bikát az elszállításra, kizsigereltük, és kiöntöttük belőle a vért, kitámasztottuk, hogy minél hamarabb hűljön ki a hús, majd visszamentünk a vadászházba. Egy jó kávé mellett, amit a vadőr kedves felesége készített nekünk, átgondoltuk és megbeszéltük, hogy hogyan tovább. Okosan kellett eljárnunk, mert a „sárga irigység frakció” egy ilyen bika agancsa láttán már “előgyújtással” beindítja a rosszindulatú fröcsögését, csak hogy ártson! Ahelyett, hogy örültek volna, hogy a 200 kilónyi húsmennyiség nem veszett kárba. Persze piszkálta a csőrüket, hogy „Miért éppen a Bozókinak sikerült”? Ilyenkor szoktam nekik mindig az orruk alá dörgölni, hogy „a TV előtt ülve ne várd, hogy bármi is oda álljon eléd a nappali közepébe!”

Ezért aztán mindjárt felhívtuk Bebes Tibor elnök urat, és előadtuk a bajunkat! Ő meghallgatott bennünket, aztán csak annyit kérdezett: – „László, sebzett volt-e a bika, amit meglőtt, vagy nem?” – A válaszunk természetesen egyöntetűen – „Igen” – volt!

– „Nos, Lacikám, akkor a bika a magáé, ha vendég már elvitte a „magáét”! – Még hozzá tette: – „Hívják ki az állatorvost, hogy legyen róla papír, meg fénykép is!” –

Szerencsére ezzel el is simítódott az ügy, és senki, nem mert kukacoskodni. Pedig láttam a szemeken, hogy majd megölte őket az a bizonyos „sárga irigység”, ami a “lelkileg kicsiny” emberek legnagyobb betegsége, és belső ellensége! Viszont akkor sem értem, hogy nálunk ez miért szaladt el mostanában ilyen messzire. Azelőtt ez nem volt így! Sokfelé jártam a nagyvilágban, sehol sem éreztem ezeket a kellemetlen mellékzöngéket. Németországban sem, a skandináv országokban meg főleg nem! Ott mindenki örült a másik sikerének, pedig ott aztán tényleg kevesebb a vad, és ezért kevesebb az egyéni eredmény is. Talán mi, akik itt élünk az országnak ezen a gyönyörű részén, túl vagyunk kényeztetve a nagy vadbőségünk miatt, vagy néhányan mélyen tüdőre szívták azt a telhetetlen, önző érzést, hogy „nekem semmi sem elég!”- ami idővel aztán teljesen eluralkodik rajtuk… és életük végéig velük is marad!

Azért én, nagyon örültem ennek a bikának, ha még ilyen kacskaringós úton is jutottam hozzá. Újvárfalva egy szép része, kedves darabkája lett az életemnek, a szívem csücske maradt… s ha ránézek a falon erre az agancsra, felelevenedik a régi szép szarvasbőgések emléke. Vele együtt a régi vadászcimborák halványodó arca is… sajnos!

Amikor ezeket a sorokat írom, egyik vadőrünk temetésére indulok, akit a múlt héten vesztettünk el. Francsics Ferit temetjük, akivel sok szarvasbőgési szeptembert éltünk át! Ferikém! Te is része vagy már ennek a könyvnek, mert nehéz elfogadni, hogy minden megváltozott, hogy lassan még többet fog változni, amikor már senki sem fog emlékezni ránk.

Írta: Bozóki László (1985) 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Vadászat

Őrizzük Geges István emlékét!

10 éve hunyt el Geges István fegyvermester

Published

on

“Kevesen vagyunk itt, akiknek valamelyik fegyvere ne viselné magán Pisti keze nyomát, legyen az javítás, szerelék felrakás, vagy pusztán csak belövés…őrizzük az ujjlenyomatot emlékünkben és mindig jusson eszünkbe majd, ha célzásra emeljük a tust.”

Így búcsúztunk Tőle egykor, hiszen már 10 éve, hogy nincsen közöttünk Geges István a mindig vidám, a lősportot és a vadászatot szerető és tisztelő családfő, vadásztárs és barát.

Fotó: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Ilyenkor, ősszel szerveztük mindig a Somogyi Vadászok Lőbajnoksága versenyeket – amelynek dolgos házigazdája is volt Pista -,  és amely versenyek a Geges család messzeföldön híres vendégszeretetéről, a barátságról, az együtt eltöltött kellemes emlékektől, vidám napokról voltak híresek.

„Elmegy lassan a berek, az erdő,
el a nádas, a tél, a nyár,
a hegy, a völgy, a nappal s az éjjel,
a szememlátta egész határ…

Elmegy? De talán mégsem egészen,
Meglátom tán az örök vizen,
Hiszen a szépség maga az Isten!
Lelkemben ott lesz, hiszem, hiszem!”

(Fekete István: Búcsú)

Őrizzük Geges István emlékét!

Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Tovább olvasom

Vadászat

A bronzérmes kan

Révész Zsolt élménybeszámolója:

Published

on

Révész Zsolt, a Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság területén egyéni vadászaton vett részt. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Fotó: Révész Zsolt – Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság – Agro Jager News

Hát röviden, kissé hihetetlen, ahogy történt. Kiültem a múlt héten a társaság egyik szórós lesére. Általában az autó kesztyűtartójába több doboz cigi is szokott lenni, de ez most nem így volt. 21 óra körül jöttem le a lesről és akkor szembesültem azzal, hogy nincs egy szál cigarettám sem. Akkor pakoltam és mentem a közeli városba vásárolni.

Fotó: Révész Zsolt – Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság – Agro Jager News

Ahogy visszaértem a területre, a földes út kezdete után, 50 méterre megálltam és gondoltam elszívok egy cigit, ott, ahol egy gazos rész van. Kiszálltam a kocsiból és még a cigarettát meg sem tudtam gyújtani, már kamerán láttam, hogy tőlem nem messze turkálgat. Hátsó ajtó kinyit, lőbot felállít. Belenézek a kamerába, még mindig ott van. Oké. Majd puska betölt.

Fotó: Révész Zsolt – Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság – Agro Jager News

Útjára engedtem a lövedéket. A kan súlya, megközelítőleg 180 kilogramm lehetett. A hatósági bírálat bronzéremmel jutalmazta a trófeát.

Írta és fényképezte: Révész Zsolt

 

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegyváltás – megszűnik az Ügyfélkapu!

Az OMVK cikket közölt a vadászjegyváltásról

Published

on

Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.

Fotó: Agro Jager News

Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.

A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.

Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.

Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.

Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.

Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.

Forrás: OMVK

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31

Tovább olvasom