Keressen minket

Vadászat

Vaddisznóvadászat a Beregben

Vári István barátaival vaddisznóra vadászott a Beregben

Közzétéve:

Vári István barátaival vaddisznóra vadászott a Beregben. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Izgalmas és emlékezetes két hetet tudhatok a hátam mögött. Az iskolai farsangról és szalagavatóról már beszámoltam, rengeteg fotót mutattam be. Azt is bemutattam, hogy tanulóink milyen sikeresen vették az ágazati vizsgát.

Fotó: Vári István – Agro Jager News

Esténként és hétvégén sokat vadásztam, ahol ügyesen meg is fáztam, melyet komoly antibiotikumos kúra követet. Mára jó eredményeket mutatott a kontroll vizsgálat. A vese problémák is elmúltak. Ezért aztán ismét vadásznom kellett tegnap estére is. Különben pedig betartottam doktornéni parancsát, mert csak az utolsó szem gyógyszer bevétele után indultam barátaimmal a Beregbe vadászni.

A vadászatokról is adnék némi ízelítőt. Sok baráttal szép eredményeket értünk el. Ignéczi Csaba, Dr Farkas Péter és Oláh Sanyika szarvas tarvadakat, aranysakált és rókát lőtt. Ősz Laci barátom pedig két disznót és két dám tarvadat ejtett el az én vendégemként. Az én puskám csövébe sem költött bele az egér! Tegnap estére Csabával három disznót is sikerült terítékre hoznunk. A 300. vaddisznó elejtésére eléggé hosszadalmas várakozás után került sor. Most viszont pár hét alatt ötöt is lőttem és barátaim is elejtettek még négy darabot. Jól beindult ez az üzlet is.

Fotó: Vári István – Agro Jager News

Tegnap délután már tűkön ültem, hogy mikor érkeznek meg a fiúk. Ki voltam éhezve a vadászatra, mint éhes disznó a makkra. Csaba, Dudás Gabi és Sanyika szokásukhoz híven most is késtek. Ennek ellenére vidám hangulat közepette érkeztünk Beregdarócra. A Beregszászi erdő közelében lévő vetések mellett helyezkedtünk el vadkárt elhárítani.

Sötétedés előtt Csaba felől lövés zaja verte fel a csendet. Szólt is azonnal a telefonom, hogy lőtt egy disznót és úgy látta, hogy az én nyiladékom felé is közeledik egy konda serte vad. Figyeltem, mint a vett malac. Észrevettem az erdő szélétől pár lépésre egy hatalmas disznót, de a fák közé nem tudtam belőni. Aztán gondolt egyet és óvatosan elsunnyogott. Csak a büdös szagát éreztem még egy darabig. Most már a belső erdei nyiladékra figyelek és észreveszek kb 300 méterre két nagy disznót, akik átváltottak jobb oldalra. Ez már nem is igaz! Nincs szerencsém! Ilyen messzire nem célszerű lövöldözni. Aztán jobb oldalról fekete alakok jelennek meg a fiatal tölgyfák között. Disznók! Gyorsan magamhoz térek.

Fotó: Vári István – Agro Jager News

Távcsövezem a kondát, akik a nyiladék felé tartanak nagy unottan. Eltelik jó 15 perc mire az első kilép aztán a második, majd a harmadik. A többiek az erdőben turkálnak. Ez a harmadik viszont jól áll és elejthetőnek tartom. Hát akkor hadd szóljon! Az oldalba lőtt kis kan halálvágtával elugrott balra, a többiek jobbra vissza, ahonnan jöttek. Gyorsan elő a kis hőkamerám és látom a meglőtt, mozdulatlan disznót a fák között. Amint visszanézek akkor veszem észre, hogy nyiladéktól 5-10 méterre állnak a megijedt társak, majd kis tétovázás után ismét elindulnak felém. Most egy nagyobbat veszek célba, aki lövésemre helyben is marad. Gyorsan újra kell töltenem, mert megint megindultak felém. Ez nem igaz!

Ilyen csak a mesében van! Aztán egyre erősödő zúgással megjelenik a határvadászok helikoptere. Körülnéz és folytatja útját. Tudják, hogy ott vadászunk, mert bejelentettük az ügyeletre. A disznóknak pedig már elegük lett ebből a zsivalyból, durrogtatásból. Futtában visszatörtek felém. Volt még lőszer a tárban. A nyiladékon átugró két disznó közül a hátsóra célozva leadtam még egy lövést, ami nem csoda, hogy célt tévesztett. Aztán kissé beljebb még kettő is átrohant az úton, de értelmetlennek tartottam a további lövöldözést és letettem a puskámat.

Fotó: Vári István – Agro Jager News

Izgalmas este volt, annyi szent. A pestis járvány előtt tudtunk ilyen szép eredményeket elérni. Mostanra viszont kezd visszaállni a régi állomány. A vadakat összeszedtük, alig fértek el a vadszállítón. Az újjáalakított vadászházunknál készítettük el a terítéket és adtuk meg sertevadjainknak az ünnepélyes végtisztességet.

Most pedig nézzetek meg néhány vaddisznós fényképet. Én pedig továbbra is bámulom a vadakat, nézem a halakat!
Persze a csinos hölgyekről sem veszem le a szememet! Üdv a vadásznak és minden tisztelet a vadnak!

Írta: Vári István

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Vadászat

Sakálok támadtak éjszaka a Kinneretnél: 11 embert vittek kórházba

Sakálok támadtak nyaralókra Izraelben: 11 ember sérült meg

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Izraelinfo: Tizenegy embert, köztük három gyereket láttak el kórházban, miután sakálok támadtak nyaralókra a Kinneretnél, a Duga strand környékén péntek éjjel. A sérültek könnyebb harapásos és karmolásos sérüléseket szenvedtek, valamennyien megkapták a szükséges oltásokat, és többségüket hazaengedték. Egy beteget további megfigyelésre bent tartottak.

Fotó: Izraelinfo

Az Izraelinfo.com nonprofit, független, magyar nyelvű hírmagazin Izraelből. Eredeti híreket, kritikus elemzéseket és véleménycikkeket közöl.

A Magen David Adom mentőszolgálat hajnali 2:52-kor kapott bejelentést arról, hogy több embert valószínűleg sakálok haraptak meg a Kinneret partján. A mentők első ellátásban részesítették a sérülteket, majd többeket a porijai Északi Egészségügyi Központba szállítottak.

Az első vizsgálatok szerint a sakálok feltehetően élelem után kutatva jutottak be a sátorozók területére. A hatóságok szerint az állatok valószínűleg megérezték a sátrak környékén hozzáférhetően hagyott étel szagát, ezért közelítették meg az éjszakázókat. A pánikban több nyaraló megsérült, a helyszínre érkező parti felügyelők és rendőrök végül elűzték az állatokat a strand területéről.

Az egyik legsúlyosabbnak tűnő eset egy 12 éves kislányt érintett. Családja szerint a gyerek az éjszaka közepén arra ébredt, hogy egy állat van a sátorban. A sötétben először azt hitte, hogy a család kutyája, majd a sakál az arcán sebesítette meg. Nagymamája az izraeli médiának azt mondta: az egész családi nyaralás néhány perc alatt rémálommá vált. A kislányt ellátták, varratokat kapott, és veszettség elleni megelőző kezelést kezdtek nála.

A történtek után az Egészségügy Minisztérium és a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatósága arra figyelmeztette a lakosságot, hogy a támadó állatok közül legalább egy veszettséggel fertőzött lehetett. A gyanús állatot a figyelmeztetés kiadásáig nem fogták be. A minisztérium közölte: aki vadállattal érintkezett, harapást vagy karmolást szenvedett, azonnal forduljon orvoshoz, mert a veszettség veszélyes és kezelés nélkül halálos betegség.

A hatóságok azt kérik a kirándulóktól és kempingezőktől, hogy ne etessenek vadállatokat, ne hagyjanak ételt vagy szemetet a természetben, még lezárt zacskóban sem, és az éjszakai táborhelyeken az élelmiszert lehetőleg zárt autóban tárolják. A háziállatok tulajdonosait arra is emlékeztették, hogy kutyáikat és macskáikat a törvény szerint be kell oltatni veszettség ellen.

Yossi Naba, a Kinneret Városok Szövetségének elnöke súlyosnak nevezte az esetet, és sürgős intézkedéseket kért a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatóságától, valamint az állategészségügyi szolgálatoktól. Szerinte a nyári szezonban éjszakai járőrökre van szükség a strandokon, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg.

A Kinneret környéke nyáron Izrael egyik legnépszerűbb belföldi üdülőhelye, a hétvégi eset azonban elég kellemetlen emlékeztető arra, hogy a természetben a „csak egy szendvicset hagytunk kint” mondat néha egészen rossz véget ér.

Forrás: Frank Péter – Izraelinfo

Az Izraelinfo.com nonprofit, független, magyar nyelvű hírmagazin Izraelből. Eredeti híreket, kritikus elemzéseket és véleménycikkeket közöl.

Tovább olvasom

Vadászat

29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.

A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.

Eredmények

Férfi egyéni

  1. Siffer Géza – 47 találat
  2. Hüll László – 45 találat
  3. Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)

Női egyéni

  1. Hettyei Emőke – 45 találat
  2. Hettyei Anita – 39 találat
  3. Hettyei Bianka – 29 találat

Csapatverseny

  1. Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
  2. Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
  3. Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat

Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat

Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.

A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.

Fotó: Szegedi László

Forrás: -PS- OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Hivatásos vadászok regionális válogató versenye

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK

20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.

Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!

Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!

Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom