Kiemelt cikk
Kiadó két csomag a Móri-árokban – Megnéztük – GALÉRIÁVAL
Pár napja érkezett az Agro Jager News szerkesztőségébe egy telefonhívás, hogy két csomag kiadó a Móri-árokban. Jó terület, jó szomszédokkal. A társaság átalakítja a vadásztatást és fix, ha úgy vesszük, állandó vendégkört alakít ki. Ez megőrzi a társaságon belüli baráti, közvetlen viszonyt, megmarad a gazdákkal kialakított együttműködés és végül, de nem utolsó sorban, a vad számára és a vadgazdálkodás számára is stabilitást hoz. A Bakony és a Vértes közötti völgybe, a Móri-árokba tartunk..
Nincs titok. Dr. Szilágyi Gergely, lapunk főszerkesztője, jól ismerte Holczinger Lászlót. Ő kereste meg, hogy írjunk pár sort a társaság területéről, nézzük körbe, kerüljünk egyet, várnak szeretettel bennünket, vigyünk puskát is. Sőt szívesen kézbe vennék a Franchi Horizon Black Syntjét, az új KONUS céltávcsövet, a távolságmérős keresőtávcsövet és otthon ne hagyjuk, a svéd Aim Sport hangtompítóját sem!
Mindent összepakoltunk Gergő barátjának, amit persze a FROMMER Fegyverboltba meg is lehet vásárolni Budapesten, a Szenes Iván téren. Laciék meg két csomagot szeretnének kiadni, benne a következő lehetőségekkel – terít Holczinger László, ahogy kártyában szokás és már mondja is, hogy mire lehet vadászni:
Őzbak: súlykorlátozás nélkül lőhető (650 grammig). Cserkelve, 3 alkalommal, – kísérőt biztosítanak. Az elejtett vad zsigerelve, nyúzva, darabolva a vadász tulajdonában kerül, felár nélkül.
Dámbika: súlykorlátozás nélkül lőhető (6,5 kilogrammig). Cserkelve, 3 alkalommal, kísérőt biztosítanak. Az elejtett vad zsigerelve, nyúzva, darabolva a vadász tulajdonában kerül, felár nélkül.
Gímbika: súlykorlátozás nélkül lőhető (11,5 kilogrammig). Cserkelve, 3 alkalommal, kísérőt biztosítanak. Az elejtett vad zsigerelve, nyúzva, darabolva a vadász tulajdonában kerül felár nélkül.
Ezen kívül a csomag korlátlan alkalommal tartalmazza a területen történő vadkár elhárító vadászatot, a lesvadászatot és a cserkelést, vaddisznóra és dúvadra. A kvótán felül elejtett vad zsigerelve elvihető, a hatályos felvásárlási árak befizetése ellenében, továbbá öt alkalommal vadászvendég hívható a csomag terhére.
Mikor megérkezünk, a beírókönyvet a falu szélén találjuk meg, amely mellett a társaság szolgálati mezei nyula őrködik. Persze őt fokozott védelem és tisztelet illeti meg és mintha tudná a privilegizált helyzetét, úgy őrködik.
“A beírókönyvet nem viheti el senki, az mindig, a nap 24 órájában megtalálható. Nem kell senkinek könyörögni, a vadőrt felhívni, hogy kimehessünk a területre – sorolja Besser Balázs. Az ilyen itt nem szokás, teszi hozzá, mint aki a területért, a csomagos részért felel. Bár hallottunk már olyat, hogy a vadőr a beírókönyvvel alszik, nehogy a tagság önállósítsa magát” – dől a terepjáró a nevetéstől.
Annyiban viszont jó és aktív a kapcsolattartás a vadásztársaság tagjai között, hogy egy privát VIBER csoportot hoztak létre, ahol megbeszélik, ki merre jár, mit lő, mire vadászik és ha kell, akkor segítséget is kérhet a többiektől. Itt szoktuk azt is megbeszélni, hogy ha valahol nagyobb a vadkár és a gazdák segítséget kérnek. Együttműködésünk alapja a kölcsönösség és a segítőkészség, az aktív kommunikáció. E nélkül nem megy – szögezte le Besser Balázs.
Alig hagyjuk el a falut, az egyik lucernaoldalban egy gímszarvast vesz észre Besser Balázs. Ugyan már, mosolygok magamban, de azért csak odanézek, s ami igaz, az igaz, tényleg kint áll délután 3-kor. Én kölcsönadom az új távolságmérős keresőmet, a KONUS-t, de a szarvas még azt is megvárta, hogy kiszálljak, mert bár az utastérből már az üvegen át készítettem fotót, hátha az autó mellett jobbat is készíthetek. Bentről érkezik az infó, hogy 154 méter, én meg csak fotózok. Jó jel, nappal szarvast látni, legelni. Nincs annál utálatosabb vadászterület, ahol retteg, fél a vad. Olyan helyt nincs vadász, aki szívesen menne vadászni…
Az 5-600 hektáros részt járjuk körbe. Előttünk a Vértes, mögöttünk a Bakony és mi most a völgybe tartunk. Érik a madárcseresznye és a vadgyümölcsökkel, vadkörtékkel teli a határ. A két állandó vízfolyás miatt, az erdők közé ékelődő mezőgazdasági területek s a völgyben egy 30-40 méteres állandó kis mocsaras tó miatt, ez a terület kétségtelen, hogy a vad Mekkája.
Gergely és Balázs, azaz Besser Balázs, elindulnak egyet cserkelni, mert a szórók rendben vannak, ha szerencséjük lesz, felbukkan a kívánt őzbak is. Kikaszált utak, nyiladékok, állandó és mobil lesek váltogatják egymást. A nyiladékokat, az utakat valahol a vadászok s valahol a mezőgazdászok tartják karban. Ezt mi tisztítottuk ki, ezt a gyepes szegélyt meg zúzóval vágta le a legnagyobb gazda. Szót értünk egymással s ha kell biztosan segítjük őket, mert a vetőmag, a növényvédő szer, a gépi munka sokba kerül. Neki is vannak gyerekei, nekem is három – mondja Besser Balázs. Tudom mit jelent a családot felnevelni s ha ő nem is vadászik, egymásnak igyekszünk segíteni. Úgy gondolom, kettőn áll a vásár, de a társaság elnöke is arra törekszik, hogy faluban és a szomszédokkal is jó viszonyt ápoljunk. Nem szemben, hanem egy oldalban állunk.
Hatalmas kősó várja a vadat, honnan máshonnan került volna ide, mint Parajdról. Ezzel is lehet segíteni a kishazánkat, hogy hazait vásárolunk – nevet Holczinger László, őt Besser Balázs és megjegyzi: Közgazdász. Mindig csak a számok. Mindig csak az üzlet!
Érik a madárcseresznye. Felhőkben járja a seregély. Majd oda lent lesz egy fekete szemű, majd ott megállunk, bár szaporátlan, mert kicsi a szeme, de annál ízletesebb. Vadkörték, vadalmák tarkítják a kocsányos tölgyeseket, de van itt akác is. Sok eső hullott a napokban, s ahol megáll, összegyűlik a víz, nyomolunk. Nehéz, párás a levegő. Meleg estével érkezik ez a nyár eleji éjjel. Érik a búza. Még tejes, de amott már szőkül.
Szarvasok bújnak elő, őzek lépnek ki. Suta, fiatal őzbak, ígéretes ez is, amaz is. A vaddisznó még várat magára, de különös hangokat hoz a szél. Hollók keresik éjszakázó fájukat…
A terület önmagáért beszél s beszél annak a vad is, aki érti, meglátja, milyen egy jó terület. Hallgat a puska a kezünkben. Kétségtelen, hogy megváltozik a vadászat Magyarországon. Elég a látogató, az egy-két estét kijáró vadászból, aki csak a húst látja és nem akar holnap jönni, szemben azokkal, aki legalább szeretne, még akkor is, ha nem tud. A zaklatott területen nem lehet sem vadászni, sem vadgazdálkodni. Itt a Móri-árokban, ha nem is leszünk tagok, de jó lehetőséget kínál a társaság arra, hogy aki vadászni, aki erdőt járni akar, aki vadcseresznyét szedne, így a nyár előn, úgy, hogy az őszön bikát is lőhet, nem kell másik területet keresnie. Igaz, csak egy bikát ejthet el a csomagban, teszi hozzá Besser Balázs, de ha nem kapkod és kivár, türelmes, a bőgés vége felé igen nagy bikák tűnnek fel, ami évről, évre igaz a területen. Azután meg jön a barcogás. A víz, a jó élőhely mágnesként vonzza a vadat s aki önmérsékletet tanúsít, azt mindig meglepi Diána.
Nálunk úgy megy, hogy névre kiosztjuk a krotáliákat. Mindenki, amit felvesz, annak a sorozatszámát felírjuk s amikor elejti a vadat és birtokba veszi, már teheti is a csánkba és zsigerelheti, szállíthatja be vagy éppen haza.
Besser Balázs még jónéhány érdekességről, lehetőségről mesélt, ami összetartja a közösségüket és hozzátette, hogy a két csomagos vadász, aki közéjük kerül, nem lesz kizárva a társaság életéből sem, ami ha úgy vesszük, nagy szó a mai világban. Ha akar, jöhet velünk lest építeni s minden közösségi munkában is részt vehet. Hozhatja a gyerekeit, hiszen a mi srácaink is itt vannak. Legalább megtanulják, hogy mit is jelent vadásznak lenni…
Jelentkezni, érdeklődni az akahvadaszat@freemail.hu e-mail címen lehet
Írta és fényképezte: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Kiemelt cikk
Megerősítették: szabad az út Románia és Magyarország között
A Tanács határozatot fogadott el, amelynek értelmében 2025. január 1-jével megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös, valamint a két ország közötti belső szárazföldi határokon.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
A Tanács határozatot fogadott el, amelynek értelmében 2025. január 1-jével megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös, valamint a két ország közötti belső szárazföldi határokon.
Schengeni térség
Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere: A mai határozatunkkal megszüntettük a személyellenőrzést a Bulgáriával és Romániával közös belső szárazföldi határokon, ami mérföldkövet jelent a schengeni térség szempontjából. Köszöntjük Bulgáriát és Romániát a schengeni családban!
Bulgária és Románia az EU-hoz való csatlakozása óta alkalmazza a schengeni jogi keret (a schengeni vívmányok) egyes részeit, köztük a külső határok ellenőrzésével, a rendőrségi együttműködéssel és a Schengeni Információs Rendszer használatával kapcsolatosakat.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
A Tanács 2023. december 30-án határozatot fogadott a schengeni vívmányok fennmaradó részeinek 2024. március 31-től történő alkalmazásáról, valamint a belső légi és tengeri határokon történő személyellenőrzés megszüntetéséről.
A miniszterek megvitatták a schengeni térség helyzetét, és véleményt cseréltek a Schengen Tanács éves ciklusához kapcsolódó prioritások végrehajtásáról. Ennek során elsősorban az általános biztonságnak a digitalizáció révén történő fokozására összpontosítottak.
Határregisztrációs rendszer (EES) és átjárhatóság az uniós bűnüldöző hatóságok által használt informatikai rendszerek között
A Bizottság és az eu-LISA (a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség IT-rendszereit felügyelő uniós ügynökség) ismertette a miniszterekkel az EES működésének megkezdésével kapcsolatban megteendő lépéseket. A Bizottság tájékoztatást nyújtott a 2024. december 4-én kiadott, a határregisztrációs rendszer fokozatos elindításáról szóló javaslatáról.
A tagállamok támogatták az elnökség javaslatát, amely szerint új ütemtervre van szükség annak érdekében, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a várható következményeket.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Az EES a rövid távú tartózkodás céljából az EU-ba utazó harmadik országbeli állampolgárok regisztrálására szolgáló automatizált informatikai rendszer. Az új rendszerben a határőrök az első határátlépésnél leveszik a belépők ujjnyomatát, vagy fényképet készítenek róluk, és ezeket az adatokat egy digitális fájlban tárolják.
Az EES az egyike azon számos informatikai rendszernek, amelyet az EU a következő néhány évben be fog vezetni a bűnözés elleni küzdelem, illetve a határbiztonság megerősítése céljából. Idetartozik az ETIAS utasinformációs és engedélyezési rendszer is, amely a schengeni térségbe vízummentesen beutazó harmadik országbeli állampolgárok által jelentett biztonsági, migrációs és egészségügyi kockázatokat fogja ellenőrizni.
Magyar Elnökség
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kiemelt cikk
Meghatározó döntés: Románia és Bulgária egy lépéssel közelebb a schengeni csatlakozáshoz
Magyarország uniós elnöksége továbbra is mozgatórugója az európai integrációnak. A múlt heti sikeres budapesti találkozót követően, ahol Magyarország, Bulgária, Románia és Ausztria miniszterei határvédelmi csomagról állapodtak meg, november 27-én a két utóbbi ország újabb fontos lépés tett az európai integráció és a schengeni térség irányába. Az Állandó Képviselők Bizottsága ugyanis véglegesítette a Tanács határozatának előkészítését, amelynek értelmében 2025. január 1-től megszűnnek a belső szárazföldi határellenőrzések Bulgáriával és Romániával. A döntés hivatalos elfogadása a Bel- és Igazságügyi Tanács december 12-i ülésén várható.
Középen Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere. Fotó: Magyar Elnökség
Ódor Bálint nagykövet, az Állandó Képviselők Bizottságának elnöke kiemelte ennek jelentőségét Magyarország számára, így fogalmazott:
„A Coreperen most meghozott döntés olyan mérföldkőnek számít, amely különös jelentőséggel bír Magyarország számára. Első elnökségünk alatt, 2011-ben kulcsszerepet játszottunk Bulgária és Románia schengeni csatlakozásának előmozdításában. Most, a második elnökségünk alatt pedig különös megtiszteltetés számunkra, hogy le is zárhatjuk e folyamatot. A magyar elnökség számára kiemelt prioritás, hogy a belső, illetve két tagállam közötti szárazföldi határokon az ellenőrzések megszűnjenek. A mai döntéssel megtettük az utolsó előkészítő lépést annak érdekében, hogy ez valósággá váljon, s hogy az az egységet, a szabad mozgást és az EU ellenálló képességét is megerősítse.”
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
“Ez győzelem nemcsak Bulgária és Románia, hanem egész Európa számára!”
– Ódor Bálint nagykövet, az Állandó Képviselők Bizottságának elnöke –
A mai döntéssel megerősítésre kerül Magyarország elkötelezettsége az európai egység előmozdítása és a schengeni térség zavartalan működésének biztosítása mellett, jelentős lépést téve az Európai Unió összetartozásának megerősítése felé.
Forrás: Magyar Elnökség
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Kiemelt cikk
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
A nagyvárosok mellett egyre többen választják a vidéki, a faluhoz közel eső területeket lakhatásra és befektetésre, ezért az alföldi kisvárosokat, kistérségi központokat folyamatosan fejlesztik. Iskolákat építenek, egészségügyi intézményeket fejlesztenek, ahogy teszik ezt a Hajdú-Bihar vármegyei Komádiban is – meséli Tóth Ferenc a város polgármestere. Érkezik az M47-es, az M4-es autópálya és ezzel nemcsak Debrecen, hanem közelebb kerül Békéscsaba, Szeged és Kecskemét is. S ha valóban megépül az új közlekedési folyosó, az M47 is, akkor Komádi hirtelen a Baltikumot a Balkánnal összekötő folyosó mellett találja magát. Sok lehetőség előtt áll a kisváros és nagy várakozással tekintünk a jövőnk elé, ezért közel 32 hektáron készítettük elő ipari területet, amely nagyságában, elhelyezkedésében no és ár/érték arányában jelenleg verhetetlen a Tiszántúlon. Nagy összefogással sikerült ezt kialakítani, amely az egyik pillére lehet a városnak – tájékoztatta az Agro Jagert Tóth Ferenc, Komádi város polgármestere.
A Komádi Ipari Park műszaki leírása itt érhető el!
Angol nyelvű ajánlója itt érhető el!
Román nyelvű ajánlója itt érhető el!
Magyar nyelvű ajánlója itt érhető el!
Kérdése van?
Keresse Tóth Ferenc polgármestert telefonon: + 36/30 970 10 31 vagy érdeklődjön e-mailben: phkomadi@t-online.hu
A Bihari-síkon járunk. Vadászni már jártunk erre az Agro Jagerrel, most azonban egy ipari területet nézünk meg a városban. Komádi „lába” alatt folyik a Sebes-Körös és a városban található egy TV torony, amely 180,5 méter magasságával Magyarország egyik legnagyobb TV-tornya, amelyet mind nappal, mind éjjel is igen messziről lehet látni, s amely Kelet-Magyarország digitális TV adásáért is felel.
A város reményteljes várakozással tekint a jövő elé – vág bele Tóth Ferenc – egyetértek azzal, ahogy Bulcsu László, a Hajdú-Bihar vármegyei közgyűlés alelnöke fogalmazott: itt a komádiaknak nemcsak a városért kell tenni, hanem a környező településeket is támogatni kell, hiszen kormányablak, bankfiókok, három háziorvos, egy gyermek- és egy fogorvos, továbbá két védőnő is dolgozik a városban.
Mentőállomással, rendőrőrssel, szociális intézményekkel és minden olyan lehetőséggel bír, amely más kisvárosokra jellemző. Mindez itt a Kis-Sárréten, a Bihari-síkon elérhető, ami kicsit szokatlan egy ilyen kicsi, de városi rangú településtől.
Több mint 12 000 ember, ennyien vagyunk itt, – folytatja a polgármester – a környező településekkel és Komádival együtt, ehhez a földrajzi térséghez ennyien tartozunk s ha itt is húzódik Békés és Hajdú-Bihar vármegye határa szinte nem jelent semmit az itt élőknek, mert ha más miatt nem is, de a szolgáltatások és a kereskedelem, a nagypiac miatt biztosan megfordulnak várasunkban a környékbeliek.
Ezért is döntöttünk úgy, hogy a város belterületi részén kialakítunk egy ipari parkot. Sok buktatója volt a pályázatnak– teszi hozzá Tóth Ferenc- de sikerült kialakítani, rendbe tenni és így ma már rendelkezésünkre áll egy hat+hat hektáros terület, amely további 20 hektárral bővíthető. A területen infrastruktúrafejlesztés is folyt.
Ez azt jelenti, hogy jelenleg 350 m3/óra gázt tud vételezni aki itt befektet. Az elektromos áram kapacitása 550 kW. Ivóvizet 432 m3/nap mennyiségben tudunk jelenleg biztosítani, a csatornázás jelenleg 400 m3/nap szennyvizet képes elvezetni, miközben a tűzivízből percenként 4000 litert lehet lekötni – mutatja be Tóth Ferenc polgármester a területet.
Bár városunk Budapesttől 250 km-re található, de például a romániai Nagyvárad csupán 47 km-re van tőlünk. Az ott kiépült fejlett infrastruktúra, a repülőtér, a körgyűrű, az autópályák közelsége és Románia schengeni egyezményhez való csatlakozása lerövidíti a településeink közötti menetidőt. A bővülő nagyváradi lakosságszám mellett Komádi számára további előny lehet az is, hogy az ottani egyetemek jól képzett szakembereket bocsájtanak a munkaerőpiacra. Nagyvárad a Partium – az egyik legdinamikusabban fejlődő régió – fővárosa, amihez mi is csatlakozhatunk.
Miközben Nagyvárad 47 kilométerre fekszik Komáditól, addig Berettyóújfalu 30 kilométerre található, ahol a nemzetközi vasútvonal az egyik legforgalmasabb kereskedelmi ütőerét adja a térségnek, mely kelet-nyugati irányban, Erdély felől bonyolít le jelentős forgalmat.
Debrecen, az épülő berettyóújfalui nyugati elkerülővel már 30-35 perc alatt elérhető lesz, de így is 45 perc alatt megközelíthetjük Magyarország legnagyobb vidéki városát, amelybe Berettyóújfalutól már most is az M35-ös autópályán juthatunk be.
Érkezik Szolnok felől az M4-es autópálya s mi több az M47-es is valahol a közelben fut majd. Információnk szerint hamarosan napirendre kerülhet az építkezés indítása is, amely már Kelet-Európa észak-déli folyosójaként nemcsak a magyar lakosságnak, de a Baltikumtól a Balkánig a legjelentősebb gazdasági közútja lesz. A tervezés részéről érthető is, hogy a Szegednél, az M5-ös autópályába csatlakozva, egyben Európa leghosszabb főútvonalát elérve, az E75-ös főúttal köti majd össze az unió keleti régióit. Kétségtelen, hogy meghatározó úttá fog válni, amelyet nem lehet egyszerűen csak egy szélesített, kibővített úttá alakítani.
Tóth Ferenc kiemelte, hogy a város az ipari területtel kapcsolatban első sorban hosszútávú bérletben gondolkodik, de nem zárkózik el a Komádiban található ipari területek értékesítésétől sem. A terület értékét első sorban az adja, hogy régészeti érintettsége nem releváns, nincs sem természetvédelmi, sem NATURA 2000-es területek közelségében, továbbá ökológiai hálózat és erdők övezete által sem érintett. Nem kell mezőgazdasági ágazatból kivonni és mivel teljesen új minősítésű ipari terület, ezért kármentesíteni sem kell. Vízfolyás sem nehezíti a beruházást és a helyben és a környező településeken lakó munkaerő mellett Nagyvárad közelsége biztosíthatja a munkaerőt is.
A Komádi Ipari Park műszaki leírása itt érhető el!
Angol nyelvű ajánlója itt érhető el!
Román nyelvű ajánlója itt érhető el!
Magyar nyelvű ajánlója itt érhető el!
Kérdése van?
Keresse Tóth Ferenc polgármestert telefonon: + 36/30 970 10 31 vagy érdeklődjön e-mailben: phkomadi@t-online.hu