Keressen minket

Vadászat

Életem egyik legjobb bakja

Horváth Zoltán élménybeszámolója:

Közzétéve:

Szeretném önökkel és olvasóikkal megosztani életem eddigi legjobb bakjának elejtését:

 2024. július 30.-án hajnalban indultam ki barátommal vadászni társaságunk területére. Még sötétben érkeztünk. Gyors megbeszélés, ki, merre megy, aztán indultam is tovább. Szálltam ki az autóból mikor egy bakra lettem figyelmes a horizonton. Nem vett észre. Óvatosan, ajtó nyit. Kiszállás. Távcső kézbe. Sajnos egy fiatal 6-os bak volt, így nem mentem utána. Az üzekedés már javában ment, de nekem egy őzet sem sikerült találnom ezen a részen, mintha a föld nyelte volna el őket.

Fotó: Horváth Zoltán – AJN

Egy bokorsor mellett sétáltam, mikor észrevettem egy sutát. Gondoltam, lesz akkor ott bak is. Próbáltam rácserkelni, de mikor észrevettem vele a bakot, őt sem láttam lőhetőnek. Lassan sétáltam vissza az autóhoz, hogy átmenjek egy másik területre, mikor jött velem szembe egy öreg, visszarakott bak. Ő előbb észrevett már engem, így mire a puskát felemeltem volna, már minden izmát megveszítve nézte, mit csinálok. Meg sem mertem mozdulni, hátha megnyugszik, de nem így lett. Nézett egy darabig, aztán elszaladt. Tetszett nagyon, így kicsit sajnáltam, hogy most ő nyert. Arra gondoltam, legközelebb majd én leszek a figyelmesebb.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Átmentem egy másik részre, ahol több takarásom volt. Tudtam, arra is sok őz jár. Az úton sétálva láttam egy rókát, de elengedtem, ma nem ő volt az áhított vad. Aki ismer, tudja, nagyon szeretek rájuk vadászni, ritka, hogy elengedjem őket. Egy bokorsor mellett sétáltam, mikor megláttam egy sutát, de bak vele sehol. A suta átváltott a bokorsor másik oldalára, így tudtam menni tovább. Ekkor kilépett egy páratlan nyolcas bak a bokorból, de engem nem vett észre, a sutát kereste.

Fotó: Horváth Zoltán – AJN

Sajnos a suta visszalépett az én oldalamra és azonnal kiszúrt. Rögtön menekülőre fogta, vitte magával a bakot is. Kicsit bosszankodtam: második bak egy reggel, ami tetszik is, lőhető is, de  nincs szerencsém hozzájuk. Gondoltam, megnézem én azt a rókát. Tudom, hol van a vára, hátha még ott egerészik a közelében. Sétáltam lassan a tarlón, mikor észrevettem egy bakot, aki éppen az agancsával a bokrot veri, de olyan vadul, mintha beakadt volna az agancsával az ágak közé. Volt közöttünk egy bokor, nekem kb. 50 méterre, neki 150-re.

Elsétáltam nagyon lassan a bokorig, folyamatosan takarásban, hogy ne vegyen észre. Amikor pont felemeltem volna a távcsövemet, hogy ránézzek, kiszúrt és mereven figyelt felém. Szerencsém volt, a szél róla fújt, a nap a hátam mögött kelt, a bokor takart, így csak nekem kellett leküzdenem a bennem tomboló vágyat, hogy felemeljem a távcsövemet a szememhez. Tudtam, ha mozdulok, megugorhat. Egy-két percig feszülten néztük egymást, mikor gondolt egyet és sebesen elindult felém. Közben a keresőt felvettem, láttam, hogy nem mindennapi bak, de azt hittem,  hogy egy ágdarab maradt az agancsa között, azért látok annyi ágat neki.

Megállt tőlem 40 méterre és onnan meredten figyelt. A nap most nekem segített és a szél is, már csak az izgatottságomon kellett úrrá lenni. Nagyon lassan, óvatosan, a keresőt leengedve, a puskámat felemeltem és a csövét kidugtam az ágak között. Nem tudtam megcélozni, mert az ágak elvitték volna a lőszert. Ahol tiszta volt az út, oda kezdtem el célozni és vártam, hátha a bak belesétál a célkeresztbe. Szerencsém lett. A bakom talán úgy érezte, elzavarta a riválisát, sutája csak az övé, nem veszélyeztetem nászukat tovább. Megnyugodott. Lépett párat előre, de szerencsétlenségére pont oda céloztam. Ahogy a blattját megláttam, puskám eldördült és a bak tűzben rogyott.

Nagyon nehezen tudtam úrrá lenni az izgatottságomon, hogy ne rohanjak rögtön oda birtokba venni. Vártam pár percet, izgatottságom alábbhagyott és odamentem hozzá. Megsimogattam, megköszöntem, hogy az életét adta az én szórakozásomért (ezt minden elejtett vaddal így csinálom) gyönyörködtem az agancsában, ami szinte hihetetlen, ahogy kinéz. Nem értettem, hogy mivel érdemeltem ki Dianától ezt a különleges trófeát.

Fotó: Horváth Zoltán – AJN

Kaliber: 5,6x50R

Trófea súly:470g

Kor:5 év  Bronzérem

 

Írta és fényképezte: Horváth Zoltán

Vadászat

29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.

A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.

Eredmények

Férfi egyéni

  1. Siffer Géza – 47 találat
  2. Hüll László – 45 találat
  3. Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)

Női egyéni

  1. Hettyei Emőke – 45 találat
  2. Hettyei Anita – 39 találat
  3. Hettyei Bianka – 29 találat

Csapatverseny

  1. Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
  2. Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
  3. Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat

Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat

Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.

A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.

Fotó: Szegedi László

Forrás: -PS- OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Hivatásos vadászok regionális válogató versenye

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK

20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.

Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!

Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!

Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Az eddigieknél is intenzívebb vaddisznóállomány-csökkentés indul az ASP megfékezésére

Az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Az afrikai sertéspestis (ASP) házisertés-állományban történt megjelenése miatt az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Fotó: NÉBIH

A beavatkozások Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyékben az M1–M3 autópályák menti 10 kilométeres sávban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében elrendelt megfigyelési körzet területén, az érintett vadgazdálkodási egységekben valósulnak meg. Az intézkedések a vaddisznóállomány csökkentésére, területenként meghatározott állománysűrűségi célértékek elérésére és fenntartására, valamint a teljesítés fokozott ellenőrzésére irányulnak.

Az afrikai sertéspestis továbbra is Magyarország egyik kiemelt állategészségügyi kockázata. A vírus évek óta jelen van a hazai vaddisznóállományban, amely a fertőzés természetes fenntartójaként játszik szerepet. A júniusi házisertés-kitörés arra is rámutat, hogy a korábban elrendelt járványvédelmi intézkedésekkel – kiemelten a diagnosztikai célú kilövéseket és az állománycsökkentési intézkedéseket – nem minden térségben sikerült egyforma hatékonysággal elérni a kitűzött járványügyi célokat, ami több tényezőre, köztük a végrehajtás eltérő mértékére és a területi sajátosságok összetett hatására vezethető vissza.

Az országos főállatorvos dr. Nemes Imre döntése alapján Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyék területén, az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 kilométeres sávban célzott, rövid határidejű rendkívüli állománycsökkentési műveletnek kell indulnia. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében kialakult házisertés-kitöréshez kapcsolódóan a megfigyelési körzetekben elrendelésre került az állomány teljes felszámolása, a fent leírt többi területen pedig meghatározott állománysűrűségi célérték elérése és fenntartása. A teljesítést szigorú hatósági ellenőrzés kíséri, nem teljesítés esetén komoly szankciókra, bírságra számíthatnak a vadászatra jogosultak.

Minden elejtett állatból kötelező mintavétel történik, a hullákat pedig előírás szerint ártalmatlanítják, miközben a résztvevők ruházatának és az eszközök fertőtlenítése is kötelező.

Az ASP betegséggel kapcsolatban minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis

Forrás: NÉBIH

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom