Aki a Börzsöny lábainál járja a Dunába, illetve az Ipolyba torkolló patakok völgyeit, egyre gyakrabban találkozhat körberágva kidöntött fatörzsekkel, faanyagból eszkábált gát-építményekkel, felduzzasztott tavacskákkal. Egyre többen tudják, hogy ezek a jelenségek a térségünkben is újra terjeszkedő, őshonos nagyrágcsáló fajunk, az eurázsiai hód (Castor fiber) élettevékenységének nyomai.

Fotó: Ipoly Erdő Zrt.

Hódunk megtelepedésének jelei már nem csak erdőn-mezőn, hanem a folyóközeli települések patakparti kertjeiben is tapasztalhatók, ahol a gyümölcsfák megrágásával, a vízfolyások átrendezésével komoly károkat okoz. Egy hazánkból százötven éve kipusztított, a környezetét alakítani képes állatfaj visszatérésének vagyunk tanúi. Ám ez egészen más környezetben zajlik, mint ami a vidéket a történelmi időkben jellemezte. A hód néhai élőhelyeinek nagy részét belakta, vagy intenzíven műveli az ember, állományait pedig már nem, vagy alig korlátozzák nagyragadozók.

Elsőre örvedetes, hogy egy nagytestű őshonos fajt újra üdvözölhetünk a faunánkban, amely tájformáló tevékenységével értékes vizet tart vissza, és fokozza a biológiai sokféleséget. A számára alkalmas élőhelyeken terjeszkedve azonban, egy határon túl már nemcsak vízügyi, erdő- és mezőgazdasági problémákat vet fel, hanem akár természetvédelmi kérdéseket is.

Ezért, a hódok szakmai és társadalmi megítélése ellentmondásossá vált. A dilemmák feloldásához számos ágazat együttműködésére van szükség, egészen a jogalkotásig.  Most ott tartunk, hogy a szakterületek párbeszéde megkezdődött. A hód-ügyben cikkek jelennek meg, konferenciák szerveződtek. Ezek eddig a tényeket tárták fel, különböző nézőpontokból.

A konfliktusok feloldását szolgáló tennivalók pontosítása azonban még a szakemberekre vár. Cikkünk ezzel a háttérrel kíván figyelmet irányítani a hód és az ember kapcsolatára. Hódunk ismételt hazai megjelenése az ezredforduló környékére tehető, annak minden kedvező és kedvezőtlen hatásával együtt.

A fajról általánosságban

Fotó: Ipolyerdő Zrt.

Az eurázsiai hód (Castor fiber) a földrész legnagyobb termetű rágcsálója, a hódfélék családjának egyetlen őshonos képviselője. Hossza a jellegzetes, lapos és pikkelyes farkával együtt 100-120 cm, tömege meghaladhatja a 30 kg-ot. A nemek között csak méretükben van látható különbség.

Bundája sötétbarna, a fiataloké világosabb. Mellső, rövidebb lábait kézszerűen használja, hátulsó lábainak ujjai között úszóhártya feszül. Hátsó lábujjainak egyikén speciális karom fejlődött. Faroktő-mirigyeinek váladékát, a hódpézsmát ezzel keni szét, hogy a bundáját vízhatlanná tegye.

15 percig is kibírja a víz alatt, levegővétel nélkül.

Hallása és szaglása fejlett, látása nem túl jó. Kizárólag növényeket fogyaszt. Tavasszal, nyáron inkább vízinövényekkel, lágyszárúakkal táplálkozik, télen pedig a fák kérgét, hajtásait rágja a folyamatosan növő metszőfogaival. Főként a puhafákat (pl. fűzfélék, nyárfák) kedveli.

Méretes fákat is képes körberágva kidönteni, hogy azok zsengébb ág- és kéregrészeit, rügyeit, leveleit elfogyassza, illetve a törzset, a vastagabb ágakat gátépítéshez használja fel.

Illatanyagai a kommunikációt és territóriumának jelölését szolgálják.

Fotó: Ipoly Erdő Zrt.

Hódunk monogám, a párok életük végéig kitartanak egymás mellett. Párzási időszakuk a hímek illatkibocsátásával kezdődik, januártól márciusig tart.

Mintegy 110 napos vemhesség után, egy-két utód születik május-júniusban. A kölykök a 2-3 éves korukig szülőkkel maradnak – így többgenerációs családok élnek együtt.

A nőstények a szaporulat gondozásáért, a hímek inkább a védelemért és az élelemért felelnek.

A fiatalok önállósodva, a szülőhelyüktől 10-20 km távolságban foglalnak új szállást és telepszenek le, vízpartok, mocsarak mellett. Családonként egy átlagosan 1-2 km hosszú partszakaszt, vagy néhány hektáros területet foglalnak el – ezt a territóriumot védik a fajtársakkal szemben. Mivel veszély esetén vízbe merülnek, a parttól csupán 20-50 méteres sávban mozognak, leginkább éjszaka.

Az eurázsiai hód ritkán épít várat, inkább partfalba ásott, akár 10 méter hosszúságú üregekben lakik.

A vízszintet faágakból és szerves hulladékból épített gátakkal megemelve biztosítja, hogy a kotorék bejárata a víz alatt maradjon. Kedvelt élőhelyei a legalább két méter magas, meredek falú partszakaszok. Lassú folyású vizek puhafás, cserjés környezetét keresi.

A hód nem alszik téli álmot. A természetben 15-20 évig is elélhet.

Fotó: Ipolyerdő Zrt.

A hód a Kárpát-medencében is elterjedt volt – de a kártétele miatt, valamint prémjéért, pézsmájáért (illatanyagát, a kasztóreumot a parfümipar használta), és a húsáért intenzíven vadászták.

Főként emiatt, a 19. század közepére gyakorlatilag kipusztult.

Legközelebb az ezredforduló előtt, az ausztriai, Duna-melléki telepítésből származó hódok bukkantak fel a Szigetközben. Elterjesztésüket a Hortobágyi Nemzeti Park karolta fel. A WWF 1996-2008 között folytatott visszatelepítési programjában, hód-kihelyezések történtek a Hanságban, Gemencen, a Tisza és Dráva partjain. Mára már az összes folyónk mellett találkozunk a nyomaival, valamint országszerte előfordulnak hódok a kisebb tavakon, patakokon is.

Természetes ellenségei, a nagyragadozók (például a farkas) ritkák. Ugyan a terjedőben lévő aranysakál a hódot is prédának tekinti, de az állományait nálunk nem veszélyezteti.

A faj igen alkalmazkodóképes, urbanizációra is hajlamos. Már a fővárosban is megvetette a lábát – a Duna partszakaszain és a Dunába folyó patakok mentén. Becsült hazai egyedszáma már jelentősen meghaladja a tízezret. További terjedése – a még szabad élőhelyek elfoglalásáig – biztosra vehető.

A hód az EU-ban Natura 2000 jelölőfaj, az Élőhelyvédelmi Irányelv és a Berni Egyezmény hatálya alatt. Magyarországon ezen felül is védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

A hód megítélésének különböző szempontjai

A hódot „ökoszisztéma-mérnöknek” szokták nevezni. Az ember után ő az egyik legjelentősebb faj, amely befolyásolja a tájat, ahol él. Az életmódja jelentős hatásokat gyakorol a környezetére.

Ezek a hatások lehetnek támogató, közömbös vagy akadályozó jellegűek – attól függően, hogy éppen milyen szempontból nézzük őket. Tehát minden szempontból fontos figyelemmel kísérni az eurázsiai hód populációinak alakulását és körülményeit.

A közelmúltban két, országos szinten szervezett konferencia is foglalkozott a hód elterjedésével és az ebből fakadó konfliktusokkal.

Ökológiai szempontú megítélése

A hód visszatelepítését az egyik legsikeresebb természetvédelmi akciónak tartják Európa-szerte.

A több évtizedes program számos országot érintett. Indító hatására a korábban néhány ezresre becsült, szigetszerű állományai milliós egyedszámú populációvá fejlődtek a földrészünkön.

A klímaváltozás problémái különös jelentőséget adnak a természetes vizek visszatartásának, a biológiai sokféleség fokozásának és a szén-dioxid megkötésének.

A hód újbóli megjelenése önmagában is növeli a biodiverzitást, gátépítő tevékenységével pedig értékes vizek elfolyását képes lassítani. Vizes élőhelyeket képez, amivel más fajoknak is teret biztosít, gazdagítva az ökoszisztémát. Vízinövények, halak, kétéltűek, madarak, rovarok, rákok és egyéb gerinctelenek tömegei találhatnak így új életterekre. A hódok olyan sekély és fával teli tavacskák, vizes élőhelyek létrehozásában jeleskednek, amelyekkel nélkülük nem találkoznánk.

A visszatartott vizek jó hatással vannak a termőhelyekre, a talaj- és a légnedvességre is.

A gátakban és a hódvárakban hosszú időre felhalmozott, holt faanyag természetes szénraktár.

A hód partközeli növényzetre gyakorolt hatásának megítélése már természetvédelmi szempontból sem egységes. Egyes tapasztalatok szerint, az általa okozott bolygatások inkább az őshonos fajok térfoglalását segítik elő, míg más megfigyelések az invazívok terjedésének fokozódó kockázatát látják.

Természetvédelmi megítélésének az eredője azért még mindig pozitív.

Műszaki és gazdasági szempontú megítélése

Noha a természetes vízvisszatartás napjaink aktuális kérdése, műszaki és gazdasági irányból mégis kritikusan értékelik a hódok terjedését – amivel arányosan növekszik táj-átalakító szerepük jelentősége.

„A védett állatok fákat döntenek ki, töltéseket fúrnak meg, patakokat duzzasztanak vissza, amivel az árvízvédelemben, a termő- és lakóterületeken is károkat okoznak. Csak a vízügynek évi százmilliós plusz költséget kell kiköhögni miattuk. Településvezetők, vízügyesek, gazdálkodók, biológusok sürgetik a megoldást, ami lehet gyérítés, hódmenedzserek munkába állítása és „no hód-zónák” kialakítása is” – idéz egy tanulmányból az egyik hetilap.

Igen: az árterek modern hasznosítása miatt, e hatások egy része ember-vadvilág konfliktushoz vezet.

A hód rágása, kotorékásása, vár- és gátépítése egyaránt ellentétek forrása, továbbá a hódüregek nagy károkat okoznak a vízügyi létesítményekben. A töltésekben ásott vájatok felszámolása, az ismételt ásás megakadályozása a vízügyi igazgatóságokat többletfeladatokkal és költségekkel terheli.

A hódgátak befolyásolják az árhullámok levonulását és a vizek szétterülését a tájban. Elbontásukat az ország számos területén, rendszeresen kérelmezi a vízügy a természetvédelmi hatóságnál.

Az építmények problémákat okozhatnak beépített, mélyfekvésű területeken, vagy hídlábaknál is.

A hódgátak okozta elöntés esélyét és mértékét szintezéssel, vagy domborzati modellel lehet értékelni.

Erdőgazdasági jelentőségük érdemben nem a börzsönyihez hasonló hegyvidéki erdőkben van, hanem az ártéri és galériaerdőket kezelő gazdálkodókat érinti. Napjaink felszaporodott hódállománya az ilyen adottságú faállományokban, évente már sok százmilliós nagyságrendű rágáskárokat okoz.

Az ember közelségét megszokni képes hód belterületi kártétele pedig külön téma is lehetne, ahol az állatok járat- és üregásása a föld alatti közműveket is meggyengítheti.

Ugyanakkor, a települések között létrejött gátrendszerek a víz meglassításával, oldalirányú kivezetésével fékezhetik az árhullámok levonulását, csökkentve az árvízcsúcsokat. E rágcsálók tevékenységének pozitív hozadéka, hogy a mederduzzasztással és a medren kívüli elárasztással szerepet kapnak vízkészleteink megőrzésében, az aszályok mérséklésében. Ezért olyan stratégiát kell kialakítani, melyben nemcsak kockázatként tekintünk építményeikre, hanem azok árvíz mérséklő és vízmegtartást támogató szerepét is figyelembe vesszük.

Fotó: Ipoly Erdő Zrt.

A hódkár szemmel látható nyomai

A konfliktusok kezelése

Legutóbb egy idén nyáron megvalósult konferencia nyitott párbeszédet a hód általi vízvisszatartás jelentőségéről, és a hódhatások kezelésére kifejlesztett gyakorlatok alkalmazási lehetőségeiről.

Érdemi egyetértés itt még nem alakult ki, de biztató a megindult információ- és tapasztalatcsere.

Külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hódgátak elbontása, az állatok áttelepítése, vagy hagyományos kerítések építése sem kínál hosszútávú megoldást a konfliktushelyzetekre. Ausztriában és Szlovéniában azonban már alkalmaznak a hódok távoltartására és a „várak” vízszintjének szabályozásra valóban alkalmas, nálunk is adaptálható műszaki eszközöket.

Fotó: Ipoly Erdő Zrt.

A hódállomány túlszaporodása a vadászat eszközének bevetését is szükségessé teheti. Egyes országrészekben ott tartunk, hogy több száz hód gyérítési célú elejtésére kérnek és kapnak természetvédelmi hatósági engedélyt vízügyi és gazdálkodó szervezetek.

A konferencia témája volt a patakok árterén, részben a hód-tevékenység révén kialakuló, időszakosan vízzel borított területek (nedves rétek és mocsarak) megőrzése, amely nemcsak vízgazdálkodási és természetvédelmi, hanem mezőgazdasági kérdés is. Az EU már támogatja a vízzel borított területek megtartását, ami a hóddal összefüggő konfliktusok kezelésének is fontos pénzügyi eszközévé válhat.

Patak-ártereken a helyi adottságoknak megfelelőbb tájhasználat – tehát intenzív szántóföldi művelés helyett gyepgazdálkodás, a legmélyebb területeken pedig felhagyás – ösztönzésével, támogatásával az ember-hód konfliktusok, így a szükséges beavatkozások száma csökkenthető lehet.

A konferencián számos hazai és külföldi szakember adott elő, és a végén mindenki levonhatta a saját következtetését. A közös nevezők megtalálása érdekében, a párbeszédnek folytatódnia kell!

Fotó: Ipoly Erdő Zrt.

Dióhéjban

Nagyon kisarkítva: a hód hazai térnyerését a természetvédők, ökológusok hatalmas szakmai sikerként értékelik, s kiállnak a faj további védelme mellett. A műszaki és gazdasági érdekek képviselői leginkább a faj károkozását szenvedik el, és a következményekkel nem számoló, azokért helytállni képtelen – ezért felelőtlen kezdeményezésnek tartják a visszatelepítését.

Szerencsére egyre többen képviselik, fogadják el az ember és a hód együttélésének természetességét.

Ám ahhoz, hogy ezt ne terheljék konfliktusok, meg kell teremteni hozzá a megfelelő kereteket és tompítani az érintettek ellenérdekeltségét. A folyamat egyik része lehet a hódok legális távoltartása a legérzékenyebb területektől, a másik pedig a jelenlétüket elviselők támogatása, korrekt kártalanítása.

Fotó: Ipoly Erdő Zrt.

Legelőször pedig, széles körben kell terjeszteni a hódokkal kapcsolatos tudásanyagot!

Sokat tehetünk a hódokért már csak azzal is, hogy megismerjük őket – és nem csupán egy óriási rágcsálót látunk bennük, hanem egy fontos jószágot, amely alakítja és gazdagítja a környezetünket.

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31

Idén 19. alkalommal gyűltek össze szép számban vadászíjászok Dusnokon, hogy együtt vadászanak mezei nyúlra. Ez egy komoly múltra tekintő hagyomány, főleg annak a fényében, hogy a vadászíjászat legalizálása megközelítőleg harminc évvel ezelőtt történt. Azoknak a vadászíjászoknak, akik szeretnek hajtásban vadászni, a november első hétvégéje már egy éve be van vésve a naptárba. Annak ellenére is, hogy idén, rendhagyó módon, november második hétvégéjén harsant a kürtszó a település határában.

Fotó:  Tar Katalin – Magyar Vadászíjász Egyesület – Agro Jager News

Ábra: Facebook

Miért is különleges ez a hely minden résztvevő számára?

Az első a helyszín és a szervezés. Dusnok alapvetően egy nyúlban gazdag terület. Mindez viszont nem garantálja az izgalmas íjas hajtást, hiszen az íjászoknak a valódi lehetőség 20 méteren belül kezdődik. Ahhoz, hogy elérjük ezt a távolságot, illetve ezt a közelséget, igenis tudni kell azt, hogy mik azok a helyek, ahol ez kivitelezhető. Az idők során kialakult és általában csak finoman változó irányú hajtás sok olyan helyet tartalmaz, ahol nem ritka az, hogy 10-15 méteren belüli lövést adhatunk le. Nap végén pedig általánosan elmondható, hogy minden résztvevő többször is jó lövési lehetőséghez jutott. A többi pedig már csak az egyénen múlik.

A második pedig a társaság. A régre nyúló hagyománynak köszönhetően, ez az a hely, ahol biztos lehet benne az ember, hogy újra fogja látni a barátait, akikkel lehet, hogy legutóbb 1 éve ugyanitt találkozott utoljára. Jól mutatja ezt, hogy mindig akad olyan, aki Afrikából, vagy Spanyolországból utazik haza, csupán azért, hogy ezen az egy hétvégén részt tudjon venni.

Fotó:  Tar Katalin – Magyar Vadászíjász Egyesület – Agro Jager News

Mit élt át az, aki idén is ellátogatott Dusnokra?

Személy szerint 4. éve látogatok el erre az eseményre. Első alkalommal, még sok ismeretlen között éreztem újnak magam. Azóta nagyot fordult a kocka. A korábbi hajtások és a Magyar Vadászíjász Egyesület tagsága révén, az vált kellemetlenné, hogy nem tudok annyi emberrel beszélni vadászat előtt és után, amennyivel szeretnék. Régen az volt a bajom, hogy senkinek nem tudtam a nevét, most gyakorlatilag a baráti társaságomba érkezem.

Reggel a beiratkozásnál 27 íjász és körülbelül 15 hajtó gyűlt össze. Már ekkor látszott, hogy kellemes időnk lesz. A föld sem volt felázva, így gumicsizmára sem volt okvetlenül szükségünk. Azt viszont előre közölték, hogy idén nem annyira erős a mezei nyúl állománya, mint tavaly.

A nyulak hiányát én egyáltalán nem vettem észre. Már az elején, bár nem egy „tökéletes lövést” sikerült leadnom, de bizakodással töltött el egy vessző, ami hosszában súrolt egy nyulat, majd megtaláltam rajta a szőrét. Éreztem, hogy már csak pár centi kell és elejthetem életem első mezei nyulát.

Valamiért az első elejtés kicsit tovább váratott magára a megszokottnál. Már a negyedik hajtásban lehettünk, amikor egyszer csak a vonal túloldalán meglepően hangos lett, az egyébként némán közlekedő hajtósor. Hamar eljutott szájról – szájra a hír, hogy „megvan az első nyúl”.  Ez mindenkit megnyugtatott egy kicsit.

A nyugalmat csak az zavarta meg, hogy az egyik elálló, egy ültő helyében, 3 nyulat lőtt! Mindegyiket mozgás közben. Mudra László egyébként is azok között van, akik bizonyítják, hogy nem csupán szerencse kérdése, hogy eltaláljuk-e a nyulat. De, hogy hármat egy helyen? Ezzel azért mégis sikerült újat mutatnia.

Azt viszont kissé szomorúan vettem tudomásul, hogy változni fog a hajtás iránya. Azt a részt fogjuk hajtani, ami régen a hajtás vége, a finálé volt. Itt egy erdőfoltot álltunk körbe, és csak hajtók mentek be. A vadászok pedig kifelé, az erdőből előtörő nyulakra, tudtak lövést leadni.

Hamar kiderült, mi a változtatásnak az oka. A nem túl nagy erdőfoltban, hosszában, egy traktornyi széles csíkot kivágtak. Ezt már nem lehet ugyanúgy körbeállni. Bár 4 év a vadászatban nem olyan hosszú idő, de most éreztem életemben először azt, amivel annyi könyvben találkoztam már. „Régen itt még burjánzott az élet… Mostmár csak gyenge utánzata önmagának. Mi még láttuk, de más valószínűleg már sosem fogja látni.”

Fotó:  Tar Katalin – Magyar Vadászíjász Egyesület – Agro Jager News

Elmélkedésemet tudatosan vágtam el. Sajnos tapasztalataim alapján, amikor az ember nem figyel, akkor kéne duplán figyelni. Valahogy megérzik ezt a nyulak. De rajtam már nem fognak ki. Keveset beszélek. Már akkor is van vessző az idegen, ha az ellőtt vesszőmért megyek. És nem hagyom, hogy gondolataim sokáig kalandozzanak.

Néha azért, amikor áll a hajtás, keresünk valamit, vesszőt vagy vadat, valahol a túlvégen, olyankor jut idő. Élvezem a napsütést. Veszek jó pár mély levegőt. Hálás vagyok, hogy jó helyen, jó társaságban izgalmas kalandokat élhetek át. Bár egy kicsit ilyenkor is fejem fölött lebeg Damoklész kardja, hogy ha teljesen ellazulok biztos ugrik majd valami. Ha kell a föld alól is… Sőt nem is egy, hanem kettő…

De vissza a történésekhez.

Az elmélkedést lezárva vezettem a bal szárnyat. A vetésen természetesen nem sok nyúl ugrott, ami ugrott, az sem felém jött. A végén viszont egy gazoshoz értünk, ahol elkezdtek sűrűsödni az izgalmas pillanatok.

A végén egy kisebb foltot teljesen körbevettünk. Páran íjukat fejük fölé emelve hajtották végig. Hallottam, a „Nyúl előre!” kiáltást és feszítettem az íjam. Tőlem 12-15 méterre bontakozott ki egy mezei nyúl. Néhány ugráson keresztül követtem a mozgását, elé fogtam és elengedtem a tökéletes vesszőt, amire már oly régen vártam.

Láttam, hogy jó helyen találtam el. A vessző benne maradt. Néhány másodperc múlva már indult utána a kutya is (Boszi, akinek és vezetőjének ezúton is köszönöm) és én is. Azonnal elpárolgott az utolsó kételyem is, amikor megláttam, hogy a kutya megfogta a nyulat és már hozza is.

Fotó: Balogh Tibor – Magyar Vadászíjász Egyesület – Agro Jager News

Nekem ugyan nem adta oda, de nem kellett sokat várjak, hogy az a plusz pár kiló a vállamon azt az érzést keltse bennem, hogy a testem és a lelkem súlytalan. Nekem már rossz napom nem lehet. Rossz napom? Rossz hónapom sem! Talán az évemet is kipipálom ennyivel…

Akkor még nem is sejtettem, hogy a saját sikerem utáni boldogságot legalább megduplázza majd az, amikor a sok „régen idegen”, mára pedig vadásztársam és barátom, elmosolyodik és szinte kitör belőlük a gratuláció. Tudták, hogy mennyire régóta próbálkozom, mennyit gyakorlok és mennyire régóta várom már, hogy eljöjjön ez a nap. Ami ezáltal, hogy a legtöbb vadászbarátom ott volt, nem is lehetett volna szebb! Az már csak a hab volt a tortán, hogy egyesületünk elnöke, Ambrózy Árpád avatott mezei nyúl vadásszá.

Fotó:  Polster Gabriella – Magyar Vadászíjász Egyesület – Agro Jager News

Az viszont hozzátartozik az igazsághoz, hogy az én történetem semmivel sem különb másénál. Úgy gondolom, hogy aki hajtásban, íjjal, mezei nyulat ejt el, ugyanezt tapasztalja. Talán ez az egyik legfőbb oka és értéke annak, hogy íjjal vadászunk.

A hajtás végéről pedig nem maradt el a finálé sem. A végén egy nyárfás részt hajtva, egy hajtásban további 3 nyúl került a terítékre.

A terítékhez már a naplemente kísért minket. Összesen 8 nyúl esett a 19. dusnoki mezei nyúl hajtáson. A teríték mellett viszont nem csak engem avattak mezei nyúl vadásszá. Minden tiszteletem Pista bácsinak, aki első íjjal elejtett mezei nyulát, 80 éves kora fölött ejtette el.

Fotó:  Polster Gabriella – Magyar Vadászíjász Egyesület – Agro Jager News

A vadászatot záró ünnepélyes teríték átadást követően Ambrózy Árpád, egyesületünk elnöke, az MVE nevében kifejezte köszönetünket Kovács Gergőnek a vadászíjászat érdekében végzett sokéves tevékenységéért. Elismerésünk jeleként, az egykori hivatásos vadászok szolgálatát jelképező gravírozott szarvastőrt adott át. Az íjász hagyományaink szerint, vadász szerencsét hozó “Ukko” szobrocskát Kovács Zoltán titkár nyújtotta át. Ezzel a cikkel is szeretném kifejezni köszönetemet Gergőnek, hiszen így a számomra legkedvesebb hajtáson ejthettem el első mezei nyulamat.

Írta: Balogh Tibor

További információ a Magyar Vadászíjász Egyesületről itt érhető el.

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31

Németh László kerületvezető vadász 47 éve szolgál Lábodon. Vadásztarisznyájában számtalan élmény és történet lapul, jöjjön most ezekből egy újabb:

Fotó: Németh László

“Ennek a szép hivatásnak – mint az életben oly sok mindennek – az alappillére az idő és a türelem. Idő kell a kapitális bikának, idő kell a nagy kannak, de sajnos a mai felgyorsult, rohanó világban éppen ideje nincs az embereknek.
Míg régen lovaskocsival, kismotorral jártuk az erdőt, addig most terepjáróval. 1984-től 7 éven át a Homokszentgyörgy melletti Mariettapusztán laktam. Bizony, időbe telt, míg elmentünk Nagysallérba takarmányért, szénáért, aztán széthordtuk az erdőn.
Lovaskocsival gyűjtöttük össze a lőtt vadat is a vadászatok után. Nem vittük egyesével a Nagysallérban lévő hűtőházba, hanem a kis vadtároló kamránkban gyűjtöttük, míg nem jött össze egy fuvarra való.

Fotó: Németh László

A szeptember viszont más volt. A bikákat természetesen egyesével szállítottuk be Én elmondtam a hajtónak, merre találja a bikát, ő lovaskocsival kiment érte az erdőre, felhúzatta a lovakkal a kocsira a vadat és elkocsikázott szépen Nagysallérba vele. Volt, hogy egy fél napba, olykor még egy napba is beletellett, de idővel meg volt. Ha délután kettő órára ért be a bika, akkor kettő óra után volt teríték. Nem volt ezzel senkinek – a vadásznak sem -, semmi problémája, mi pedig megadtuk a módját mindennek, ahogy kellett, még ha későn is volt teríték. De szép idők voltak, az a sok különleges szarvasbika, annyi vad volt, mint égen a csillag és a vadkár kérdéséhez is másként álltak!

Fotó: Németh László

Nem tetszik, amerre a világ tart, sok szempontból egyre nehezebb dolga van a vadgazdának a mindennapokban, rengeteg a kerítés, a villanypásztor, a vad állandó stresszben él, az utánunk jövő fiatal generáció, a mai ifjú hivatásos vadászok már nem is tudják milyen az, ha valóban nyugalomban van a vad!

Fotó: Németh László

Felgyorsult a világ és szerintem nem jó irányba halad. Mindenki mindent azonnal akar, nincs idő semmire és türelmetlenek az emberek. Amikor én kezdtem, még nagyon más világot éltünk és teljesen más mentalitást kívánt meg tőlünk a hivatás.

Fotó: Németh László

Hogy élem ezt meg? Jó egészségem ellenére elmegyek nyugdíjba, ebben, azt hiszem, benne van minden. Talán nem is olyan nagy baj, hogy ebben a formában ebből én már kifelé megyek…”

Forrás: SEFAG Zrt.

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31