Keressen minket

Vadászat

Kiss Sándor: A Nagy-Sárrét apró vadászai – Eredeti képekkel

Közzétéve:

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Nem is olyan régen történt eddigi természetjárásaim legszívhez szólóbb, legaranyosabb élménye. A szokásos hétvégi utamat terveztem a Nagy-Sárréti vadonban, ahogyan én hívom. Ragadozó emlősöket napközben fotózni a majdnem lehetetlen kategóriába tartozik, de maradjunk annyiban: ha mégis sikerül, ott bizony hatalmas szerencsére van szükség – vágott bele az Agro Jager érdeklődésére Kiss Sándor természetfotós.

Fotó: Kiss Sándor / Agro Jager

Egy olyan úton jártam, ahol az elmúlt években megszámlálni sem tudom, hányszor haladtam el, ezen a napon viszont valami megállásra kényszerített. Az efféle környezet, a sűrű bozót, nádas, csatornapart igazi rejtekhely hazánk egyik legleleményesebb, legügyesebb vadászának, a vörös rókának.

Fotó: Kiss Sándor / Agro Jager

A róka gyerekkorom óta szimbolikus állat számomra, mindig mosoly jelenik meg az arcomon, ha meglátok egy ravaszdit, akár egy hírportálon, filmben, esetleg egy könyvben. Én még az a generáció vagyok, aki nemcsak kötelességből, hanem valódi érdeklődésből kifolyólag olvasta Fekete István regényeit. A Vuk olyan mélyen érintett gyerekként, hogy a mai napig tudok meríteni annak tanulságaiból, bármikor újra tudnám olvasni, és évente legalább egyszer biztosan megnézzük a családommal az 1981-ben készült rajzfilmet is.

Fotó: Kiss Sándor / Agro Jager

De térjünk vissza, mi történt pontosan ezen a napon, aminek azóta is a hatása alatt vagyok.

Agro Jager News
Tartalmak már 1999-től

Ahogy lassan haladtam az autóval, csak annyit láttam, hogy valami kis barna, hegyes fülű jószág „átpattog” az úton, majd utána még két ugyanilyen jövevény követte. Nem hittem a szememnek: három kölyökróka. Azonnal nyúltam a fényképezőért. Nem titkolt vágyam valósult meg: szemtől szemben a kis vörösök és én. Amint megálltam a kocsival, ők is megálltak, és jól szemügyre vettek engem. Egyáltalán nem zavartatták magukat, játszottak, sőt az egyik még egy kis produkciót is bemutatott, ahogy lehempergőzött a csatorna partján. Viszont a nagy hancúrozás közben azért észrevettem, hogy egyre jobban húzódnának lefelé a bozótosba. Ameddig tudtam, készítettem róluk folyamatosan a képeket, és itt készült néhány különleges fotó is, ahol a sűrű növényzet közé bevillanó napsugarak pontosan a róka pofiját világítják meg.

Fotó: Kiss Sándor / Agro Jager

Talán tíz perc leforgása alatt történhetett az egész, viszont az biztos, hogy nem fogom elfelejteni, amíg élek. Talán öt-hat alkalommal sikerült eddig rókával találkoznom a fotóstúráim során, kölyköket viszont még most láttam először.

Fotó: Kiss Sándor / Agro Jager

A leírásban direkt nem említek pontos helyszínt és időpontot sem, hiszen bár tudom, hogy dúvadként van nyilvántartva, én mégis óvni szeretném a kis cimborákat. Zárszóként pedig bízom benne, hogy felnőnek, és „erős, fogas rókák lesznek”. Hiszem, hogy a Nagy-Sárrét pedig számukra „biztonságos és elég tágas is…”

Írta és fényképezte:
Kiss Sándor Püspökladányból

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Vadászat

29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.

A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.

Eredmények

Férfi egyéni

  1. Siffer Géza – 47 találat
  2. Hüll László – 45 találat
  3. Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)

Női egyéni

  1. Hettyei Emőke – 45 találat
  2. Hettyei Anita – 39 találat
  3. Hettyei Bianka – 29 találat

Csapatverseny

  1. Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
  2. Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
  3. Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat

Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat

Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.

A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.

Fotó: Szegedi László

Forrás: -PS- OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Hivatásos vadászok regionális válogató versenye

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK

20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.

Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!

Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!

Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Az eddigieknél is intenzívebb vaddisznóállomány-csökkentés indul az ASP megfékezésére

Az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Az afrikai sertéspestis (ASP) házisertés-állományban történt megjelenése miatt az országos főállatorvos rendkívüli vaddisznóállomány-csökkentési intézkedéseket rendelt el a járvány további terjedésének megakadályozása és a hazai sertéságazat védelme érdekében.

Fotó: NÉBIH

A beavatkozások Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyékben az M1–M3 autópályák menti 10 kilométeres sávban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében elrendelt megfigyelési körzet területén, az érintett vadgazdálkodási egységekben valósulnak meg. Az intézkedések a vaddisznóállomány csökkentésére, területenként meghatározott állománysűrűségi célértékek elérésére és fenntartására, valamint a teljesítés fokozott ellenőrzésére irányulnak.

Az afrikai sertéspestis továbbra is Magyarország egyik kiemelt állategészségügyi kockázata. A vírus évek óta jelen van a hazai vaddisznóállományban, amely a fertőzés természetes fenntartójaként játszik szerepet. A júniusi házisertés-kitörés arra is rámutat, hogy a korábban elrendelt járványvédelmi intézkedésekkel – kiemelten a diagnosztikai célú kilövéseket és az állománycsökkentési intézkedéseket – nem minden térségben sikerült egyforma hatékonysággal elérni a kitűzött járványügyi célokat, ami több tényezőre, köztük a végrehajtás eltérő mértékére és a területi sajátosságok összetett hatására vezethető vissza.

Az országos főállatorvos dr. Nemes Imre döntése alapján Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyék területén, az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 kilométeres sávban célzott, rövid határidejű rendkívüli állománycsökkentési műveletnek kell indulnia. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Vállaj térségében kialakult házisertés-kitöréshez kapcsolódóan a megfigyelési körzetekben elrendelésre került az állomány teljes felszámolása, a fent leírt többi területen pedig meghatározott állománysűrűségi célérték elérése és fenntartása. A teljesítést szigorú hatósági ellenőrzés kíséri, nem teljesítés esetén komoly szankciókra, bírságra számíthatnak a vadászatra jogosultak.

Minden elejtett állatból kötelező mintavétel történik, a hullákat pedig előírás szerint ártalmatlanítják, miközben a résztvevők ruházatának és az eszközök fertőtlenítése is kötelező.

Az ASP betegséggel kapcsolatban minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis

Forrás: NÉBIH

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom