A kis sárszalonka (Lymnocryptes minimus) hazánk egyik ritkán látható, tavasszal és ősszel átvonuló madárfaja. A szalonkafélék családjába tartozik, költőterülete Észak-Európa valamint Szibéria távoli tundravidéke. Sehol sem gyakori, de talán ez azzal magyarázható, hogy igen nehezen figyelhető meg köszönhetően a rendkívüli tollazatának, aminek segítségével szinte teljesen beleolvad a környezetébe.

A kis sárszalonka a rejtőtollazatának köszönehetően igen nehezen mefigyelhető madárfaj (fotók: Nyúl Mihály)

Ellentétben a sárszalonkával (Gallinago gallinago), ami közeledésünkre már hamar felröppen a földről, a kis sárszalonka szinte csak az utolsó pillanatban ugrik fel az ember lába alól. Jellegzetes hátmintázata tökéletesen elrejti a ritkás füvű, alacsony vízborítású, mocsaras, iszapos élőhelyén és ezt a madár is tudja. Ha veszélyt észlel szorosan a földhöz lapul és csak sok idő elteltével kezd el újra táplálkozni jellegzetes „rugózva táncoló” mozgásával. Az esetek többségében egyszerűen nem veszi észre a ragadozó vagy elsétál mellette az ember. A Kiskunságban elsősorban a szikes mocsarak szegélyében, a szikes puszták vízállásos részein és a turjánvidék mocsár-és láprétjein lehet vele találkozni, már akinek szerencséje van. Az utóbbi években egyre több az áttelelő példány is, azokat lecsapolt halastavak medrében, be nem fagyott csatornák mellett lehet megfigyelni. Csőrével az iszapot szurkálva keresi táplálékát, hasonlóan a cankókhoz és partfutókhoz. Rovarlárvákat, férgeket és apróbb csigákat fogyaszt.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság több helyszínen végez természetvédelmi célú vízpótlást a „Vizet a tájba” program keretében, többek között Kunszentmiklós és Soltszentimre térségében. Utóbbi területen (ahol az alábbi felvétel is készült) kiemelt jelentőségű a Csaba-rét, ahol az Igazgatóság mintegy 40 hektárnyi terület árasztásával, valamint őshonos magyar szürkemarhák és magyar házi bivalyok élőhelykezelő legeltetésével alakít ki számos madárfaj számára kulcsfontosságú pihenő, táplálkozó és költőhelyet.

A szárazság ellenére a Csaba-réten kialakuló vizes élőhelyek továbbra is fontos szerepet töltenek be a szalonkafajok számára

Az elmúlt évek aszályos időszakai hasonlóan más vízhez kötődő élőlényekhez úgy a kis sárszalonkának sem kedveznek. A szárazság ellenére a Csaba-réten kialakuló vizes élőhelyek továbbra is fontos szerepet töltenek be a szalonkafajok, a nagy póling (Numenius arquata), a pajzsoscankó (Calidris pugnax) számára, valamint költőhelyként szolgálnak a piroslábú cankónak (Tringa totanus), a bíbicnek (Vanellus vanellus) és az elmúlt években világszinten is jelentősen megfogyatkozott nagy godának (Limosa limosa).

Forrás:  Nyúl Mihály, természetvédelmi őrszolgálati csoportvezető – KNP

Zsiros Sándor élménybeszámolója:

Ma reggel is megpakoltam a kocsit vércseládákkal, néhány mezei verebeknek szánt odúval és egy szalakótaodúval. A kékvércséknek szántam a vércseládákat. A vörösök már többnyire kotlanak, 6–7 tojásos fészekaljakat is láttunk.

Fotó: Zsiros Sándor – Madárles

Április eleje korai kezdésnek számít, ilyen akkor fordul elő, amikor van bőven a fő táplálékukból, a mezei pockokból. Amelyik költeni akar, az már minimum ládát foglalt. A vörös vércsék kevésbé tolerálják egymás közelségét, mint a kékvércsék. Ha egymás közelében van két vércseláda, valószínűleg csak az egyiket foglalják el a vörösök, a másik megmarad a kékeknek.

Úgy alakítottam a menetrendet, hogy a polgári kamerás ölyvfészek közelében végezzünk. Szerettem volna leszedni a közvetítő felszerelést, és átrakni egy vércseládához, hogy ne maradjunk idén vörös vércse költés nélkül. Amikor ránéztem az ölyves közvetítésre, örömmel láttam, hogy két ölyvet láttak a megfigyelők a fészeknél. Ha egy órával később jön a hím, nem tudnánk róla. Természetesen így marad a kamera az ölyveknél.

A vörös vércséknél pedig hátha lesz egy kései költés. Mert egyelőre a polgári vércsetelepen csak egy vörös vércse tojó árválkodik a ládában. Bár még bőven van ideje, hogy „bepasizzon”. Jobbra vörös vércsék költenek, középen az új láda a kékvércséknek, bal szélen Csaba barátom.

Írta és fényképezte: Zsiros Sándor – Madárles