Keressen minket

Vadászat

Egy vadászat, háromszoros siker

Nimród Vadászújság: A vadászszerencse olykor igen bőkezű tud lenni. Megtapasztalhatta ezt egy Veszprém megyei vadász is, akinek egy alkalommal három különböző vadfaj egyedét sikerült elejtenie.

Gombási Árpád ejtette el a fényképen látható három különböző vadat Veszprém megyében. (Kép: Nimród Vadászújság)

Gombási Árpád elé „kavargott” egy konda, amikor a kedvenc hívóhelyére cserkelt. Rögtön megakadt a szeme egy sebesült, sántikáló vaddisznón. Egy lövéssel terítékre hozta a sérült egyedet. Miután végzett a disznó kizsigerelésével és rendbetételével, előkerült a síp, és felhangzott a nyúlsirám, amire kisvártatva be is ugrott egy róka. Az újabb sikeres elejtést követően egy másik, közeli leshez cserkelt. A célja felé igyekezve, a távolban mozgásra lett figyelmes. Nagy meglepetésére egy aranysakál oldalazott felé, ám a vad tőle körülbelül 80 méterre megtorpant. A vadász, kihasználva az alkalmat, egy pontos lövéssel terítékre hozta. Így történhetett, hogy egyazon este során Gombási Árpád egy vaddisznót, egy rókát és egy aranysakált ejtett el.

Vadászat

Új bértábla ajánlás a hivatásos vadászok számára

Az Országos Magyar Vadászkamara a 2022-es évet a hivatásos vadászok évének nyilvánította, ezzel is elismerve a hivatásos vadászok által végzett munka jelentőségét a vadgazdálkodás terén. A munkához fűződő belső elköteleződés, odaadás, azaz hivatástudat ennél a munkakörnél nélkülözhetetlen, hiszen a munkakör fizikailag megterhelő, a feladatok sokrétűek és szabályozottak, a munkaidő beosztás változó.

A Vadászkamara új bértáblát ajánl a hivatásos vadászok munkáltatóinak. (Ábra: OMVK)

A Vadászkamara álláspontja szerint az erkölcsi elismerés mellett azonban az anyagi elismerés is jár azoknak a hivatásos vadászoknak, akik áldozatos munkájukkal szolgálják a hazai vadgazdálkodást, természetvédelmet és az egész vadásztársadalmat.

2017. márciusában a Vadászkamara Elnöksége az anyagi megbecsültség előmozdítása érdekében ajánlást fogalmazott meg a bérminimumokra, amelyek a 2022. évre vonatkozó minimálbér és garantált bérminimum tükrében korrigálásra szorultak. A Vadászkamara 2022. május 19-én Hatvanban tartott ülésén a 2017. évi bértáblából kiindulva új bértáblát ajánl a hivatásos vadászok munkáltatóinak, melyben a kezdő béreknél elismeri a munkakör sajátosságait és a végzettséget, a fizetési fokozatoknál pedig a hivatásos vadász munkakörben eltöltött szolgálati évek kerülnek figyelembevételre.

Ábra: OMVK

A bértábla 3 évenkénti  béremeléssel számol annak érdekében, hogy a vadászatra jogosultak hosszú távon is meg tudják tartani munkavállalóikat, illetve előrelátható módon tudjon kalkulálni a bérekkel a munkavállaló és a munkáltató egyaránt.

Az ajánlásban meghatározott bérek a 2017. évi garantált bérminimum és a korábbi vadászkamarai ajánlás arányában kerültek felülvizsgálatra és megállapításra a 2022. évre vonatkozóan.

Forrás: OMVK

Tovább olvasom

Vadászat

Őzbakvadászat a Hódagro Zrt. Vadásztársaságnál

Hódagro Zrt. Vadásztársaság területén ejtették el a fényképen látható őzbakokat

Három vadásznapon, négy vadászvendég, mintegy 13 őzbakot hozott terítékre a Csongrád-Csanád megyei Hódagro Zrt. Vadásztársaság területén. Az idei legerősebb őzbak trófeája 580 grammot nyomott – tájékoztatta lapunkat Nagy Sándor fővadász. Szabó Lajos elnök hozzátette, hogy az osztrák vendégek további két 500 gramm feletti agancsost is elejtettek.

Hódagro Zrt. Vadásztársaság területén ejtették el a fényképen látható őzbakokat. (Kép: Nimród Vadászújság)

Az idei nyitány, az idei tavasz, csapadékban nagyon szegény, amely miatt késtek az őszi káposztarepcék. A kalászosok is alacsonyabbak voltak, ami kedvezett a vadásztatásnak, de a növénytermesztés szempontjából már problémákat vet fel.

Forrás: Nimród Vadászújság Facebook oldala – Szilágyi Bay Péter

Tovább olvasom

Vadászat

Aranysakál vadászok találkoztak Békés megyében

Békés megyében, Nagyszénáson, a Sterbetz István Lőtéren hagyományteremtő céllal aranysakál vadászok találkoztak szűk, baráti körben. Az összejövetelen csak meghívással lehetett részt venni – tájékoztatott Matuska Pál, a rendezvény főszervezője, aki a Békés megyei OMVK Sportlövő Bizottságának a tagja. Mivel korábban még egyikünk sem szervezett hasonló rendezvényt,  Horváth Mihállyal vágtunk bele, aki SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. egyik erdészetének vezetőjeként, a Lábodi Vadászterületet is igazgatja, egyben hazánk legismertebb aranysakál vadásza is. 2016. év második felétől mostanáig, összesen 1588 aranysakált hozott terítékre.

Hagyományteremtő céllal aranysakál vadászok találkoztak Nagyszénáson. (Kép: Agro Jager News)

Mivel ez a faj, nem túl régen – vélhetően a délszláv háború után – került Magyarországra, a rejtett életmódja miatt, jó ideig alig-alig esett belőle néhány egyed. Valójában a 2000-es éveket követően kezdett el nagyobb számban felszaporodni. A rendezvény célja Nagyszénáson, a baráti kapcsolatok megerősítése és a tapasztalatcsere mellett, a lőkészség csiszolása is volt. Borza Ferenc, a lőtér tulajdonosa biztosította a helyszínt a körülbelül 50 fős társaságnak. A lőtéren egész nap szóltak a különböző kaliberek, a 129 méterre lévő aranysakál lőlapokra. Bárki, bármilyen golyós fegyverrel indulhatott. Minden lőállásban egy körbálát helyeztek el a szervezők, erről, illetve lőbotról is 10-10 lövést kellett leadniuk a résztvevőknek. A verseny jó hangulatban telt, akinek nem volt saját lőbotja, válogathatott a felajánlásokból, amit egymásnak biztosítottak a vadászok.

Verseny előtti bemelegítés. Matuska Pál hasznos tanácsokkal látta el a versnyzőket. (Kép: Agro Jager News)

A lőversenyen,  a szakma mellett, többszörös ifjúsági, és megyei lövészbajnokok is részt vettek. Hivatásos vadászok, tájegységi fővadászok mellett sportlövők is érkeztek az ország minden részéből. A résztvevők többsége ugyanannak a szenvedélynek hódol nap mint nap, vagy amikor az ideje engedi – a ragadozóvadászatnak. A közösségi médiának köszönhetően hazánk legjobb ragadozóvadászai napi kapcsolatban állnak egymással.

Pataki Bálint, többszörös Békés megyei bajnok egy 0.22-es fegyverrel. (Kép: Agro Jager News)

A SUCCESSFUL VARMINTERS of HUNGARY (Sikeres Magyar Ragadozó Vadászok) Facebook csoport éppen ezért alakult meg – összegezte Horváth Mihály. Az elmúlt években jócskán megnövekedetett a ragadozóvadászat iránt érdeklők tábora a vadásztársadalomban, közülük néhányat most meghívtunk ide Nagyszénásra. Az aranysakál hazai jelenléte komoly feladatot ad a magyar vadgazdálkodási szakembereknek, hiszen a haszonvadfajok állományában okozott kártétele egyre jelentősebb, intelligenciája és alkalmazkodó képessége miatt pedig a vadászata nagy felkészültséget igényel.

Békés Megyei Dianák is képviselték magukat (Kép: Agro Jager News)

A Békés megyei Dianák is képviselték magukat a versenyen. A szervezésben és a logisztikában is aktívan részt vettek. Az itteni vadászhölgy-közösség 2014 óta évről évre erősödik, amiért mindent megteszünk – mesélte két szünet között Diriczi Rózsa, a Békés Megyei Dianák Szakbizottságának elnöke. Bottáné Tisza Zsuzsa volt a felelős a lőlapokon lévő pontok összeszámolásáért a teljes nap során. A versenyen, a rendkívül jó lőtudással rendelkező mezőnyben, mindkét Diana megméretette magát. A tűző nap ellenére új barátságok születtek, az aranysakálok viselkedéséről, szokásairól hasznos tanácsokat osztottak meg a résztvevők egymással. Az előadók között volt Horváth Mihály is, aki az elmúlt évek alatt közel kétezer éjszakát töltött kint a magaslesen ülve vagy cserkelve a nádi farkasokra.

Horváth Mihály, és Matuska Pál főszervezők átadják a második helyezést Kovács Sándorné-nak. (Kép: Agro Jager News)

A rendezvény végén, az eredményhirdetés következett, ahol a legjobbak átvehették a díjaikat. A helyben főzött birkapörkölttel ért véget a rendezvény, amit a tervek szerint jövőre, kibővített létszámmal újból megszerveznek majd – tudta meg az Agro Jager News.

A lövészverseny győztesei:

  • férfi kategóriában: I. Kovács Sándor, II. Kovács Tibor, III. Hajzer Szabolcs
  • női kategóriában: I: Botta Zsófia, II. Kovács Sándorné, III. Diriczi Rózsa
  • ifi kategóriában: Pataki Bálint, Matuska Máté – (Viharsarki Sportlövész Egyesület tagjai)

Írta és fényképezte: Dr. Szilágyi Gergely

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

Tovább olvasom