Vadásztársaságunk Somogy megye mértani közepén található, nagysága 7882 hektár, részben határos a Lábod Rt. területével.

Főként mezőgazdasági jellegű, 20,7 százalékát borítja erdő, a réteket, legelőket ligetes facsoportok tarkítják. Több vízfolyás jelenlétével kiegészülve kitűnő élőhelyet biztosít a vadállománynak. Itt történtek az alább elmondandó őzbakélményeim.

Fotó: Agro Jager News

2002. március 13-a is egy megszokott napnak indult, azonban a telefonom emlékeztetője korán jelezte, hogy a társaságunknak ma van a közgyűlése. Egy kicsit valamiért felvillanyozódtam, úgy éreztem, ma valami történni fog. Úgy is lett, nagy örömömre a társaság megszavazta, hogy az idén én is lőhetek egy őzbakot. Nagyon örültem, végigfutott rajtam, hogy az eddigi vadászataimat, megfigyeléseimet egy szép trófea fogja koronázni.

Vadászataim során nagy figyelmet szenteltem az őzek megfigyelésének, melyik területen milyen állomány tartózkodik, milyenek a bakok. Természetesen adrenalinszintemet még fokozta, hogy a bérvadászok előnyt élveztek, tehát nekem továbbra is csak a megfigyelés jutott. Jobbnál jobb, szebbnél szebb bakokat láttam, de lőni nem lőhettem.

Kinéztem egy nagyon jó, kb. hatéves, mintegy 350 grammos bakot. Az egyik oldalon teljesen szabályos, a másik oldalon viszont egy tőből elágazó szára volt. Napokon, heteken keresztül ugyanazon a területen tartózkodott, említettem is a hivatásos vadászunknak, hogy meglövetheti a vendéggel. Kimentek a megadott területre, de nekik nem mutatta meg magát. Gondoltam ez az enyém akar lenni.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Aztán eljött az én időm, szóltak, lőhetem a bakot.

Annak rendje és módja szerint mentem arra a helyre ahol rendszeresen megfigyeltem. Természetesen az én bakom megjelent, csakhogy nem ott ahol szokott, hanem jóval messzebb, lőtávolon kívül. A terepviszonyok olyanok voltak, hogy aznap rácserkelni nem tudtam.

Másnap ismételtem elidultam, de amikor a lesen elhelyezkedtem, megjelentek a gyógynövénygyűjtők. Ez így ment több napon keresztül, tehát nem kerültem olyan helyzetbe, hogy elejthessem a rendellenes agancsú bakot.

Az egyik alkalommal munkahelyi elfoglaltságom miatt késve tudtam kiindulni a területre. A dombok hajlatában, az erdőszegélyek mentén cserkelve közelítettem meg a lest. Természetesen a bak úgy és ott helyezkedett el, ahogy az meg van írva. A lesre már nem lehetett észrevétlenül felmenni, ezért a magasles oszlopa mellől lőttem. Valószínű a hosszas procedúra és az izgalom miatt nem tudtam kellőképpen koncentrálni és elhibáztam. Szerencsére nem sebeztem meg. Még egyszer láttam, és mivel többé nem jelentkezett a szokott helyén, lemondtam róla.

Másik területre váltottam, ahol a második napon kedvezett a szerencse, egy korábban megfigyelt bak jelent meg. Egy szép búzatáblán keresztül közelítettem meg a lest, az autót egy erdősáv mellé rejtettem el.

Itt kívánom megemlíteni, hogy lányom is velem jött, mivel szerinte ha ő velem van, akkor a vadászszerencse is mellém áll.

Ahogy lopakodtunk keresztül a búzán, észrevettem a távcsövel, hogy ahová én tartok ott van a kiszemelt bak. Az idő, amíg sikerült becserkelnünk, egy örökkévalóságnak tűnt. Céloztam, és a lányom örömteli hangja nyugtázta a lövést: – Anya, ugye megmondtam!

A 330 grammos.bak tűzbe rogyva feküdt a búzában. A végtisztességet megadva fényképezés után a vadászatot befejeztük aznapra. Boldog voltam az eredményes vadászat után, a trófea igen tetszetős, de ezt döntsék el Önök.

Boldogságom csak akkor fokozódott amikor a szezon vége felé közeledve közölték velem, jutalomként lőhetek még egy bakot.

Most egy távolabbi területre vettem az útirányt, ahol több napon keresztül figyeltük férjemmel az állományt. Láttunk sok őzet, de vagy túl fiatal volt, vagy tökéletesen szabályos, vagy nagy súlyú a megfigyelt bak.

Egyik nap aztán megjelent az én bakom. Addig nézegettük, bírálgattuk, míg a végén otthagyott bennünket. A reményt nem feladva indultunk haza. A lányom azzal fogadott, hogy – Ugye, nem voltam veletek!

Másnap éppen indultunk volna területre, mikor kislányom kijelentette, hogy ő is jön. A szokásos procedúra után kiérkeztünk a területre. A gyönyörű, gazdag fűben pompázó legelő árnyékos, hatalmas fűzfákkal volt tarkítva. Kiérkezésünkkor vettük észre, hogy a terület egy új magaslessel gazdagodott. Én szerettem volna odaülni, de a társaságom hatására úgy határoztunk, ott maradunk, ahol az előző nap mozgott a bak.

Alkonyodott már, amikor a bak megjelent, de sajnos messze, ott, ahol aznap dolgoztak és felállították az új magaslest. Nézegettük, mustrálgattuk, de nem jött közelebb. Nem volt vesztegetni való idő, úgy döntöttük, rácserkelünk. Kértük a lányomat maradjon a lesen, mert úgy több az esélyünk.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Eleinte a bokrok takarását kihasználva, később a fűben csúszva közelítettünk a bak felé. Voltak nehéz pillanatok amikor már úgy volt, hogy észrevesz bennünket, de sikerült lőtávolon belül érnünk, s a bak még mindig gyanútlanul legelt. Megcéloztam, ám mielőtt elsüthettem volna a fegyverem a bak lefeküdt. Olyan helyzetbe került, hogy biztonságosan nem lehetett lőni.

Közben a vele lévő suta gyanút fogott. Hátranéztem, hát a lányom már ott volt mögöttünk 50 méterre! Szerencsére ügyesen közelített, így a suta rövidesen jóízű falatozásba kezdve felhagyott a gyanakvással. A bak eközben gondolt egyet és felállt. Rögtön céloztam, meghúztam az elsütőbillentyűt, de legnagyobb megdöbbenésemre a puskám néma maradt, a bak pedig tovább legelt.

Nem kell mondanom mit éreztem. Gyorsan felocsúdtam és rátöltöttem, de a zár csattanását meghallották és világgá szaladtak. Pedig nagyon óvatos voltam, de közben túl közel kerültek hozzánk.

Kegyetlenül lehangolódtam, ám valami azt súgta, nincs veszve semmi. Felültünk az új magaslesre, a férjem összeszedte széthagyott felszerelésemet.

Kis idő elteltével megroppant az erdő, megjelent a suta. Csodák-csodája néhány másodperc után jött a bak is. Nem akartam hinni a szememnek, mert ugyanaz, az imént elugró a bak volt. Még egyszer elbíráltam és most dördült a puska. Lelkesedésemben csak az elugró sutát láttam, végigszaladt rajtam a gondolat, hogy hibáztam? A lányom azonban megszólalt, – Anya, itt van. És tényleg a bak ott feküdt a rálövés helyén mozdulatlanul.

Megadtuk a végtisztességet, fényképeztünk, eközben lassan ránk sötétedett, vége lett a szép vadásznapnak. Arra gondoltam, vajon máskor is lesz-e ilyen élményben részünk? A kifőzött agancs 370 grammos, érdekes formájú, hétévesnek bírálták.

A bemutatott trófeák közül egyik sem érmes, de a falon rájuk tekintve 2002 csodálatos vadászélményei elevenednek meg bennem. Minden kedves olvasómnak hasonlókat kívánok, én pedig bízok abban, hogy 2003-ban emlékeim tárháza tovább fog gazdagodni.