Vadászat
Kró
Elolvad
tak az utolsó hófoltok is a hegytetőn, a sziklák repedéseiben pedig szirmot bontottak a kökörcsinek. A lila virágok ráfeküdtek a barna kövekre, mert az egyre magasabban járó nap felmelegítette a bazaltot, a kemény, élettelen anyag pedig kisugározta a hőt sötétedés után is.
Ez a kis enyheség annyira jól esett a tavasz első vadvirágainak, hogy egymás után emelték fel bimbófejüket a sokszor csak késpengényi sziklarepedésekben összegyűlt kevéske termőtalajról. Pár nap múlva a legelő szélén álló rekettye bontott barkát, a fényes, szürke, nyúlfarkforma képződmények tövén pedig sárga pihék bomlottak ki, hogy nektárt találjanak bennük a kaptárokat elsőként elhagyó méhek.
Fekete kökörcsinek
Így kezdődik a kisregény, hogy aztán a hollófészek mindennapjaival folytatódjon és a nagy, fekete madarak kalandjain keresztül mutassa be a vadászat igazi arcát néhol humorral, néhol keserűen, ahogyan az élet is írja a maga forgatókönyve szerint. A lényeg, hogy a hazai középhegységi erdőktől az Alföld szívéig előforduló vadfajok többségével részletesen, a Kárpátokban élőkkel, ritka kóborlókkal pedig legalább az említés szintjén foglalkozik a mű.
A négy holló hajnalban még csipegetett egy kis maradékot a róka csontvázáról nem sok volt már belőle amikor a holtág felől lövéseket hallottak. Ezek nem csattantak, hanem dörrentek, s miután rövid idő alatt jó néhány elhangzott belőlük, csend lett.
A madarak felköröztek a magasba és utána néztek, hogy mi történhetett. A folyópartra vezető úton három embert vettek észre, egy kutya is járt velük. A kalapos, zöldruhás kétlábúak madarakat cipeltek: zöld fejű tőkésréce gácsérok és barna színű, kék szárnytükrű tojó madarak lógtak az aggatékokon.
– Jól kezdődött az idény – mondta az egyik ember. – Tavaly összesen hetet lőttem, most meg a legelső napon négyet!
– Kutya nélkül nem érdemes kijönni – toldotta meg a másik. – A fele sem lett volna meg!
– Mi az, hogy kutya? – mordult fel erre a harmadik ember. – Jegyezd már meg, hogy ő vizsla! Mondani ugye nem lehet csupa nagy betűvel, csak leírni, de magyar vizsla!
A másik meghökkenését látva gyorsan megtoldotta:
– Esetleg, kellő tisztelettel, szólíthatod Alinak
A vizsla, nevét hallva megcsóválta a farkát és megtorpant az útszélen.
– Mélyen tisztelt, nagyságos vizsla úr, írásban csupa nagy betűvel – hajolt meg kellő tisztelettel a másodikként szóló ember Ali felé – hálás szívvel köszönjük a ma reggeli vadászatot! Ön nélkül nyolc helyett négy kacsa sem lógna az aggatékainkon! Ugye, nem szabad tegezni? – fordult az előtte megszólalóhoz.
Ali lihegett, ajkai kissé lefittyedtek, amitől úgy tűnt, mintha nevetne. Jól nevelt és képzett vadászeb volt, túl a kutyaközépkoron és az az évi első galambászásokon, amelyeken volt alkalma feleleveníteni az elmúlt évek során összegyűjtött sok-sok tudást. Most is megállt az út szélén, figyelt, hogy elhangzik-e valamilyen parancs, de mivel gazdája nem utasította semmire, hátsó lábát felemelve alaposan meglocsolta a gazt.
– Értékeli a mondanivalódat – húzta el a száját az egyik kacsavadász. – Látod, egy vizslának még arra is van esze, hogy a gúnyolódást mély megvetéssel visszautasítsa! Azzal elnevették magukat, még a kárvallott is szívből kacagott.
A hollók hallották ezt a magasban, de a lövések most nem jelentettek számukra élelmet. Ami réce szárnyazottan elveszett a nádasban vagy a vízen, az a róka, esetleg a vidra zsákmánya lett.
Azon az estén újra szólt a puska a holtág körül, de folyó árterén is. Megkezdődött a récevadászat, mert akkor fordult szeptember első napjára a kalendárium.
Holtág
Kró virradat után elrúgta magát a vörösfenyő ágáról és egy keskeny, sziklás völgy felett kezdett körözni. A mélyben csermely bukdácsolt asztallapnyi gránitsziklák között. A forrása nagyon magasan volt, s az a jég táplálta, ami talán évszázadokkal és -ezredekkel korábban fagyott meg a sziklák árnyékában. A patak nagyon magasról indult, ezen szakasza mentén még nem éltek fák, csak a henyefenyő alkotott áthatolhatatlan bozótot itt-ott.
A holló lefelé tartott a csermely felett, aztán egyszercsak három nagy, barna állatot vett észre a sziklás oldalban. Egy anyamedve volt a két bocsával! Kró a következő pillanatban még valamit meglátott: a hegy gerincén egy zöld ruhás ember hasalt, miközben valamit a szeméhez tapasztott. Nem törődött most a kétlábúval, a medvék felett kezdett körözni, hogy szemügyre vehesse őket. A bocsok felkapták a fejüket azt hallva, hogy a szárnytollai között süvít a levegő, de aztán nem törődtek vele. Az évi fiatalok voltak, de tudták már, hogy a madaraktól nem kell tartaniuk.
Aznap délben az erdész széles mosollyal ült le az ebédhez.
– Reggel láttam az anyamedvét és a két bocsát! – mondta. – Csak az a baj, hogy a fényképezőgép mindig ilyenkor marad itthon
– Jobb vigyázni velük – intett a felesége, mert tapasztalatból tudta, hogy a gyerekekre ilyenkor könnyen átragad a lelkesedés és alkalomadtán megfeledkezhetnek az óvatosságról.
– Messze voltak
, áfonyáztak, majdnem ugyanúgy, mint az emberek! Csak nekik a karmaik és a mancsuk volt a fésűsdoboz, amivel lehúzzák a termést az ágacskákról
.
Kró aznap reggel egy elpusztult pisztrángot talált a patak mellett. Nem is mozdult mellőle addig, amíg egy falat is volt belőle, utána pedig némi szárnypróbálgatás után felrepült jó magasra és meg sem állt a Bölényesig. A tisztás szélén megszokott helyére, a bükk koronájába szállt le éjszakázni. Gondolkodni nem tudott, de talán érezte, hogy álomképei nyomán megtalált valamit mindabból, amire addig csak ősei tapasztalatai alapján emlékezhetett a zsigerei mélyén. Ő maga korábban sosem látott hiúzt, farkast, medvét vagy zergét, de mégiscsak tudta, hogy ezeknek a vadfajoknak is létezniük kell a gímszarvas, a dám, az őz, a vaddisznó, a muflon mellett.
A mélyben csermely bukdácsolt asztallapnyi gránitsziklák között. A forrása nagyon magasan volt, s az a jég táplálta, ami talán évszázadokkal és -ezredekkel korábban fagyott meg a sziklák árnyékában.
Vörösáfonya
A SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének Szentlászlói kerületében osztrák vendégünk – Váczi Sándor közreműködésével – szeptember 15-én két gímbikát is terítékre hozott:
Fotó: SEFAG Zrt.
„A reggel elejetett példányt két hete láttam először, egy elég nehezen megközelíthető területen bőgött mélyen bent az erdőben, ráadásul az eső is esett. Kiadós cserkelést követően tett rá lövést a vendég, a vadat megsebezte, melyet egy eredményes utánkeresést követően talált meg Nagy Árpád vérebvezető, Cárral, a 7 éves hannoveri véreb kannal. Az öreg, visszarakott bika trófeájának becsült tömege 8,5 kilogramm, kora véleményem szerint legalább 12 év. Idén az agancsának bal szárán már hiányzik a jégág és a középág, igazi kuriózum, a vendég nagyon boldog volt.
Fotó: SEFAG Zrt.
A második bika délutáni lesvadászat alkalmával került terítékre. Az erdő felől érkezett a vad, megállt a nyiladékon és az elejtő kb. 100 méterről egyetlen jól irányzott lövéssel terítékre is hozta. 7 év körüli bika agancsának bal szára villás, az agancs vékony, a jobb szár koronája gyenge, a trófea becsült tömege 6,5-7 kilogramm.”
Gratulálunk a vendégnek és gyakorlott kísérőjének
Forrás: SEFAG Hunting Hungary
Vadászat
Második bikám elejtésének története
Tuba Szilárd gímszarvasra vadászott a Barnakmenti Vadásztársaság területén, amely Rábakecöl határában fekszik Győr-Moson-Sopron vármegyében.
Élményeiről beszámolt lapunknak:
Az idei évben a társaságunk szabályzata szerint jogosult lettem szarvasbika elejtésre. Már jóval az idény kezdete előtt, figyelmesen jártam a területet, néhányszor a hivatásos vadász barátommal és próbáltunk minden apró jelből következtetni a szarvasok jelenlétére, mozgására.
Fotó: Tuba Szilárd – AJN
Néhány kihelyezett vadkamera is a segítségünkre volt, szórók, dagonyák környékén láttunk tarvadakat és bikákat is. Nagy reményekkel, fellelkesülve, bizakodva vártam az idény kezdetét. Volt elképzelésem a vadászhely kiválasztását illetően,de a szélirány néha módosította a terveket.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Szeptember 7.-éig, minden este és pár alkalommal reggel is, a lesen ülve vártam a bika megjelenését. Többször láttam tarvadakat, nagyon távolról bikát is, de lövéshez nem jutottam. Eljött a szombat hajnal, amikor már 4 óra után nem sokkal igyekeztem minél csendesebben elfoglalni az aznapra jónak vélt leshelyet. Ez a hely a Rába árterében van, egy hosszú és rá merőlegesen elágazó allé kereszteződésében. Szemből, kissé balról ért a dél/délkeleti szél, minden optimális volt a vadászathoz. Némi várakozás után egy őzsuta, kicsit utána egy bak váltott át előttem. A bennük való gyönyörködésemből egy nagyon várt hang ,,rázott” fel. Igaz messze tőlem, de egy bika bőgése törte meg a hajnali csendet.
Fotó: Tuba Szilárd – AJN
Nem maradt magára, elkezdődött a felelgetés. Annyira magával ragadott ez a csodálatos ,,koncert”, hogy szinte elsiklottam afelett, hogy kb. 150 méterre előttem egy szarvas állt keresztben. Egy tehén volt. Egyedül. Teljesen elkapott a vadászláz, figyeltem, vártam, hátha akad követője. Jobbról, amerre távozott, többször hallottam zörgést, ágroppanást. A távcsövet szinte le sem engedtem a szemem elől, annyira akartam látni és reménykedtem benne, hogy jön a tehén után bika is. Nem jött. Legalábbis nem onnét. Lassan már egészen kivilágosodott, még jobban, még többet lehetett látni. Ahogy kémleltem az előttem lévő területet, egy nagyon kicsi, szinte jelentéktelen roppanást hallottam, tőlem balra. Már-már nem is gondoltam lényegesnek, mert a nyulak is nagyobb ,,balhét “ szoktak csapni. Persze azért elkezdtem távcsövemmel azt a részt is figyelgetni és pár pillanat múlva megjelent egy nagy sötét folt, a szálerdő sűrű aljnövényzetében. Bíztam benne, nagyon reméltem, hogy bika lesz. Nem kellett sokat várnom és megláttam. Tényleg bika. Még az erdő szélében állt, amikor jobban szemügyre tudtam venni az agancsát és el tudtam bírálni. Most kezdődött az idegek harca. Nagyon lassú mozdulatokkal távcső le, puska föl.
Kétszer is megálltam a cselekvésben,mert felém fordította a fejét és pár pillanatig figyelt. Végre lövésre kész helyzetbe kerültem, viszont a bika még nem lépett ki teljesen az alléra, néhány bokor, ág takarta a testének nagy részét. Újabb idegőrlő pillanatok jöttek, mert nem sietett sehova az Uraság, nem akart előrébb lépni. Néhány fejforgatás, szaglászás után már megtette azt a pár lépést előre, ami által tisztán láttam a lapockáját. Ekkor elindult a PPU lőszer magja. A 300-as belekiáltott az ébredező reggeli erdőbe. A bika kiugrott, és hatalmas csörtetéssel eltűnt a sűrű fiatal tölgyesben. Pár másodperces, alig távolodó zörgés után hirtelen csend lett. Jöttek a gondolatok, régi intelmek,-,,várj egy kicsit,ne siess”! ,- ,,ha zajosan megy el a vad, akkor találat érte, ha csendben, akkor nincs meglőve”! Néhány magasabb csalán, kóró is volt előttem, erre a fegyvermester szavai jutottak eszembe. -,, ezzel a lőszerrel belelőhetsz a gazosabb részbe is, nem expandál”!
Minden eszembe jutott, amiket hallottam, ezekkel próbáltam nyugtatni magam. A fegyver pontosságában nem kételkedtem, hiszen nemrég tettem vele néhány próbalövést és minden rendben volt. Elszántam magam, elindultam a rálövés helyére, amiben biztos voltam, mert egy nagy tölgyfa ágai előtt jött ki, ami mellett akácfák vannak. A rálövés helyén vért, kifröccsenést nem találtam.
Közben már hívott Gyuri barátom, hogy én lőttem-e? Mondtam, hogy igen. Erre felajánlotta, kihozza a hannoveri vérebét, hadd gyakoroljon. Természetesen igent mondtam és vártam az érkezésüket. A kutya néhány szaglás után, kb 2 lépésre az erdő szélétől, egy kisebb fát megkerülve, kijött a nyiladékra. Na, gondoltam, ezt elhibáztam!! Aztán újabb -,,keresd Báró” kérésre, ismét elindult a kutya, határozottan, befelé a sűrűbe. Én utánuk. Közben vércseppeket,esetleges kenést kerestem. Talán egy, talán két perc elteltével, hallom Gyuri barátom kiáltását: itt van! Olyan hangon mondta, azt hittem még áll a bika. De kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam, már én is odaértem és láttam: a magyar erdők királya már megpihent.
Nagyon nagy öröm volt, barátom nagy ölelések közepette gratulált és megkaptam a töretet is Tőle, amit büszkén tettem a kalapomra! A bikának is megadtuk a végtisztességet, utolsó falat, sebtöret és természetesen a ,,megtalálónak”, Bárónak a nyakörvébe is került egy. A bika rálövéskor kb 75 méterre állt, szívlövéssel, az allé szélétől mintegy 40 métert ment be a sűrűbe. 10.7 grammos PPU lőszert használtam, 300-WinMag kaliberből.
Nagy köszönet a sok információért Szigeti Béla hivatásos vadász barátomnak, Tuba Gyuri barátomnak és kutyájának a keresésben végzett munkájukért, és minden jelenlévő vadásztársnak, akik osztoztak örömömben és segítettek a vad beszállításában!
A bika becsült életkora 6 év. A trófea súlya,lefőzés után 24 órával 4.4 kg. Kívánom, hogy minél több magyar vadásznak legyen hasonló élményben része! Mindenkinek jó egészséget kívánok!
Vadászüdvözlettel: Tuba Szilárd
Vadászni szeretne Győr-Moson-Sopron vármegyében található Barnakmenti Vadásztársaság területén?
Keresse bizalommal Szigeti Béla hivatásos vadászt:
Tel: + 36 30 603 62 60
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Vadászat
Az első alföldi bakom
Angyal Szabolcs Csongrád-Csanád vármegyében őzbakra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:
Augusztus 3.-t írunk. Az őzek üzekedése a zenitjén jár. Édesapámmal egy Csongrád megyében található településre, Rúzsa felé vettük az irányt, hogy találkozzunk egy régi barátunkkal, Dani Zsolttal, akit egyben vadászati mentoromnak is tekintek.
Fotó: Angyal Szabolcs – AJN
Fiatal korom ellenére számos őzbakot sikerült már elejtenem, mindezt különböző vadászati módokon tettem, de eddig üzekedés során hívással még nem sikerült bakot terítékre hoznom. Barátunk neve talán sokak számára nem ismeretlen, mivel egy országos szinten ismert és elismert szakember a vadászat területén.
A terület, ahol vadásztunk, egy tipikus alföldi táj, kisebb erdőségekkel tarkítva. Az őzeknek ideális terület. Vadászatunk során először egy kisebb erdőbe mentünk be, ahol gondosan elhelyezkedtünk, majd a kísérőm elkezdett hívni. A hívás során számos őz reagált, de mind suta volt. Hihetetlenül izgalmas, ahogy az ember bent áll az erdőben és bármerről megjelenhet a vad, ezért a figyelem és a koncentráció egy pillanatra sem lankadhat.
Érdemes tudni ezen területekkel kapcsolatban, hogy itt az őz a legnagyobb nagyvad, élete során ritkán találkozik nála nagyobb vaddal, ellentétben a Dunántúlon, vagy az Északi-Középhegységben élő társaival szemben, így a viselkedésben is lehetnek különbségek.
Fotó: Angyal Szabolcs – AJN
Utunk következő állomása egy akácerdőbe vezetett, felvettük a pozíciót, majd vadásztatóm elkezdett hívni. Talán 1 vagy maximum 2 perc telhetett el, amikor feltűnt a bak. Szemmel látható volt, hogy ő az adott revírnek az ura, magabiztosan mozgott. A bakot bírálását követően engedélyt kaptam annak elejtésére. Viszont a bak idő közben takarásba került, felkészültem a lövésre és amint kilépett a takarást nyújtó fa mögül, útjára engedtem a golyót. A lövést követően az őzbak tűzben rogyott. Jól megtanultam eddigi vadászéveim alatt, hogy a tűzben rogyott vad mindig gyanús, kell neki időt hagyni, hogy a vad a földi létet hátrahagyva, békében tudjon távozni.
Rövid várakozást követően elindultunk a rálövés helyére és, ahogy azt vártuk, birtokba vehettük a vadat. A bak első ránézésre átlagos hatos baknak tűnhet. Igen ám, de nem nekem. Egy igaz vadásznak egy trófea értékét sosem a trófea nagysága, illetve azok száma határozza meg. A vadász, amikor ránéz egy trófeára mindig visszaemlékezik az elejtés módjára, mikéntjére, minden pillanatára és ha mindez arra méltó, baráti társaságban történt, akkor mindig melegséggel fogja elönteni a szívét. Ez az őzbaktrófea éppen ezért mindig közel fog állni a szívemhez. Az meg csak hab a tortán, hogy ugyanezen a reggelen, ugyanezen a módon, édesapám is elejtett egy őzbakot.
Fotó: Angyal Szabolcs – AJN
Véleményem szerint az egyik legszebb és legizgalmasabb vadászati mód a cserkelés. Ennek a reggelnek köszönhetően ezt annyiban máshogy gondolom, hogy talán az üzekedésben, erdőben, hívással történő őzbakvadászat talán még ezt is felülmúlja….
Ezek azok az alkalmak és pillanatok amiért érdemes vadászni!
Írta és fényképezte: Angyal Szabolcs
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
A szentlászlói gímbikák
Második bikám elejtésének története
Az első alföldi bakom
Beszámoló az odúimban idén költő madarakról: a szalakóta
Az Alföldön is megszűnik a tűzgyújtási tilalom
Két déli vármegyében is elszaporodtak az olaszsáskák
Cseh és német vendégvadászok a SEFAG vadászterületein
Már a műholdakról is látszanak a Magyarországon bajba került fecskék – VIDEÓVAL
Szántódi vadászterületünkről jelentjük
Koros bikák a terítéken – Kardosfa
Már a műholdakról is látszanak a Magyarországon bajba került fecskék – VIDEÓVAL
Nem várt szerencse egy csodálatos reggelen
Augusztus a Kálozi Gyurgyalag Vadásztársaságnál
Az aranysakálok miatt lettem vadász
KITEKINTŐ: V. Magyarkanizsai Vadásznap – GALÉRIÁVAL
Idénykezdés Kardosfán
Második bikám elejtésének története
A cakkosfülű öreg aranysakál
Vaddisznó utánkeresése magyar vizslával
You must be logged in to post a comment Login