Vadászat
Szollár András: Biztonságosan, jó stílusban
Nemcsak a vadászat technikáját hanem a fegyver és a vadak tiszteletét is tanítja Szollár András egy nemrég indult képzésen. A lőoktató az angol vadászkultúra elemeivel is megismerteti a hallgatókat. Az órákra az egész Kárpát-medencéből nagy az érdeklődés.
Szollár András lőoktató az agyaggalamb-lövészet fortélyait mutatja. Többek között ezzel is megismerkedhetnek óráin a érdeklődők. A képzés neve: Biztonságosan, jó stílusban. Az előadásokon nem a vadászat alapjaival, hanem a vadászati kultúrával foglalkoznak.
Szollár András, lőoktató:
Tehát akkor amikor arról gondolkodunk, hogy a lőfegyvereknél mi a legfontosabb akkor rögtön a biztonság jut az eszünkbe, illetve az kell, hogy eszünkbe jusson. Na most, ez a képzés egy angol tananyagot hozott át az angol szigetvilágból ide az európai kontinensre azért, hogy ezt megismertesse a magyar vadászokkal, illetve a magyar lősportot kedvelőkkel.
Siófok most először ad helyszínt a képzésnek, amelyet korábban óvári egyetemen sajátíthatott el az ott végzett százötven vadász, akik közül most harminc folytatja itt a tanulmányait. Kónya Balázs volt olimpiai kerettag sportlövő is a vadászat szerelmese már húsz éve. Mint mondja, a képzés azért jó, mert hasonló gondolkodású emberekkel tanulhat együtt, illetve tapasztalt, világlátott tanártól tanulhatnak.
Kónya Balázs:
Ennek van egy nagyon nagy újdonság értéke, ugyanis Magyarországon ilyen képzst eddig még nem nagyon tartottak, tehát ez az első alkalom. Siófokon is, tehát ebben a régióban ez teljesen egyedül álló. Szollár András tapasztali úton szerzett tudása pedig igazi kuriózum..
Nagyon jó benyomást keltett az, hogy ezeket az újdonságokat, amiket külföldön látott és elsajátított, azokat próbálja itt velünk megismertetni. Szerintem nagyon jó és hasznos dolog, hogy megismerjük azt, amit mi csinálunk, azt más országok más kultúrákban hogyan csinálják. Ennek elsajátításához, pedig a gyakorlati oktatás mellett az elmélet is fontos.
Szollár András, lőöktató:
Mint valamennyi sport, így a lősport is tele van paradoxonnal, ellentmondással, amit az ember a saját eszétől másképp csinálna, mint ahogy azt valójában kellene. A lősportnál is nagyon fontos megismerni az alapelvét, majd aszerint, már irányba állva, a helyes dolgokat elsajátítani.
Így tehát a már szakképzett vadászok is tanulhatnak és tökéletesíthetik technikájukat. Szollár András szerint nincs korhatár, ameddig valaki rendelkezik fegyvertartási engedéllyel és érdekli a vadászat szépsége, részt vehet az előadásokon.
somogytv.hu
Vadászat
Dél felé terjed a járvány: Mogyoródon talált vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét mutatták ki két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálatai megerősítették az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét két, Mogyoród térségében talált vaddisznóban. A Pest vármegyei esetek miatt az országos főállatorvos szigorúan korlátozott területté nyilvánította az érintett vadgazdálkodási egységet, valamint további négy vadgazdálkodási egységet fertőzött területként sorolt be. Magyarország házisertés-állománya továbbra is mentes a betegségtől, ugyanakkor kiemelten fontos a fertőzés házi sertésekre történő átterjedésének megelőzése és a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása az állattartók részéről.

Fotó: NÉBIH
A Nébih laboratóriuma május 18-án kimutatta az afrikai sertéspestis vírus jelenlétét a Pest vármegyei Mogyoród belterületén, az M3 autópálya északi oldalától mintegy 500-700 méterre talált vaddisznókból származó mintákban.
Az érintett egyedek közül az egyik elhullottan került elő, míg a másik gázolás következtében pusztult el. A laboratóriumi vizsgálatok mindkét esetben igazolták az afrikai sertéspestis jelenlétét. Az állatokat az ASP-vel már fertőzöttnek minősített terület kockázati kategóriájába tartozó, 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységben találták meg. A legközelebbi eset légvonalban körülbelül 14 kilométerre található, ami a járvány terjedése szempontjából a szokásosnál nagyobb távolságot jelent.
A járványügyi helyzetre tekintettel az országos főállatorvos az 572650 kódszámú vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánította. Emellett további négy vadgazdálkodási egység került fertőzött területi besorolásba.

Ábra: NÉBIH
A hatóság felhívja a vadászatra jogosultak, az állattartók és a lakosság figyelmét a felelős magatartás fontosságára. Az elhullott vaddisznók vagy sertések észlelése esetén a haladéktalan bejelentésük, a mintavételi és hullakezelési előírások betartása, valamint a megfelelő higiéniai intézkedések alkalmazása elengedhetetlen a járvány terjedésének megelőzéséhez és a védekezési intézkedések hatékonyságának biztosításához.
A témában minden további hasznos információ elérhető a Nébih portálon: https://portal.nebih.gov.hu/afrikai-sertespestis
Forrás: NÉBIH
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Dr. Bárándy Péter a Védegylet új elnöke
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott éves választmányi ülésén Dr. Bárándy Pétert választotta elnökévé.
A választásra az Országos Magyar Vadászati Védegylet május 20-án megtartott, éves választmányi ülésén került sor.

balról: Hrabovszki János alelnök, dr. Jámbor László alelnök, dr. Bárándy Péter elnök, Pechtol János ügyvezető elnök és Imre János, a Felügyelőbizottság elnöke
A korábbi igazságügyi miniszter és ügyvéd az egyetlen jelölt volt, a megjelent választmányi tagok egyhangú támogatásával vezetheti a szervezetet a következő négy évben.
Dr. Semjén Zsolt is lemondásról bővebben itt adtunk hírt.
Forrás: OMVV
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Vadat és halat is lopott egy orvvadász
A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben
A Fonyódi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival szemben. Az elkövető illegálisan kialakított etetőhelyen orvvadászott egy roncsautóból, míg a munkahelyéről értékes halakat lopott el.

Fotó: Ügyészség
A vádirat lényege szerint a férfi vadászként érvényes vadászjeggyel és fegyvertartási engedéllyel rendelkezett, illetőleg tagja volt egy dél-balatoni vadásztársaságnak is. Ennek ellenére a vádlott egy méhészetnek használt üzemi vadászterületen vadetető-helyet, úgynevezett „szórót” alakított ki azért, hogy a vadakat odacsalogassa. A férfi a helyszínen hagyott roncs autóból vadászlest alakított ki, ahová többször kiment azért, hogy lőfegyverével vadat ejtsen el. A vádlott ennek során két, egyenként kb. 50 kg-os vadmalacot lőtt ki, melyeket feldolgozott és elfogyasztott.
A vádlott emellett gépkocsivezetőként dolgozott egy tógazdaságban. 2023 decemberében azt kapta feladatul, hogy az egyik tóból lehalászott halakat szállítása át a teleltető tavakba. A férfi a szállítás során ellopott 9 darab, összesen 23,55 kilogramm tömegű és közel 180.000 forint értékű süllőt, amiket zsákban az általa használt teherautó vezetőfülkéjébe rejtett, azonban a sértett cég munkatársai ellenőrizték, így a kár végül megtérült.
Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és foglalkozástól eltiltás kiszabására, illetőleg a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt.
A fényképet a Fonyódi Rendőrkapitányság készítette a lesnek használt roncsautóról és az abban talált töltényhüvelyről.
Forrás: Ügyészség



You must be logged in to post a comment Login