Keressen minket

Természetvédelem

KITEKINTŐ: Gyenge László – Barangolás a napsütötte Tunéziában

Print Friendly, PDF & Email

Karthágó romjai, tengerparti turistaparadicsom, vándormadarak téli szállása: ezekkel a tervekkel vágott neki Tunéziának Gyenge László

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Karthágó romjai, tengerparti turistaparadicsom, vándormadarak téli szállása: ezekkel a tervekkel vágott neki Tunéziának Gyenge László, akit több mint négy évtizedig a Nimród Vadászújság felelős-szerkesztőjeként ismerhettünk, miközben nemcsak a hazai és az európai madárfauna ismerője, hanem egy olyan szakember, aki több kontinens madárvilágát is ismeri. Persze, a sok nyelvet beszélő szakfordító, sohasem távolodott el a vadászattól. Különleges útibeszámolója igazi csemege, nemcsak a biológusoknak, hanem azoknak is, akik csak érdeklődnek vagy élvezik az effajta felfedező utakat.

Cap Bon sziklás tengerpartja Fotó: Gyenge László

Tunéziában a magyar turisták többségét a pálmafák szegélyezte keleti tengerpart, Hammamettől Dzserbáig húzódó homokos strandjai, elegáns szállodái, nyüzsgő éjszakai élete, a trópusi piacok színes kavalkádja, a sivatagi tevegelés kalandja vonzza. Természetközeli emberként én azonban inkább távol tartom magamat ezektől a harsány helyektől.

Kilátás a romkertből a négymilliós fővárosra, Tuniszra Fotó: Gyenge László

Közismert, hogy Tunézia, a vonuló madarak egyik telelőhelye Afrikában, és február végén indulnak vissza költőhelyükre. De mielőtt átrepülnének a Földközi-tenger fölött, egy darabig még elidőznek Tunézia északi részén, például az Ichkeul-tó környékén, a szolimani lagúnákban, mocsarakban vagy az ország északkeleti csücskén, Cap Bon környékén, amelynek neve valami hasonlót jelent, mint Afrika túlsó, déli végén a Jóreménység-foka. Nos, egyebek között őket szerettem volna megfigyelni és képeimen is megörökíteni.

Az Ichkeul Nemzeti Park és kísérőm Fotó: Gyenge László

Az egyhetes út első és utolsó napja persze a repülés, átszállás, taxizás, szállás elfoglalása miatt az ördögé, ezért a kalandozásra csak öt nap marad. Illetve nem várt kaland már az első napon is akadt, mert a jó előre lefoglalt szálláson nem várt senki, és telefonon is elérhetetlenek voltak. A szomszéd és a taxisofőr segítségével azonban sikerült másik szállást találnom, s máris megtapasztalhattam, milyen kedvesek, segítőkészek a tunéziai emberek, és milyen türelemmel igyekeznek megérteni, mit is kíván az angolul beszélő idegen, mert hogy arab anyanyelvükön kívül jellemzően csak franciául beszélnek.

Karthágóban egy pun ház feltárt maradványai Fotó: Gyenge László

E kis affér aztán egyáltalán nem befolyásolta a további programomat. Másnap az ókori történelem gyakran véres eseményei elevenedtek meg képzeletben előttem, a fővárostól, Tunisztól keletre, a tengerparton elterülő romváros, Karthágó ősi maradványain barangolva. A föníciaiak által időszámításunk előtt, a nyolcadik században alapított városállam, birodalmi központ századokon át virágzott, majd öldöklő háborúkba keveredett a Római Birodalommal, aminek végén ennek gyarmata, provinciája lett.

A jelenlegi elnöki palota is a romokon épült Fotó: Gyenge László

Később, időszámításunk szerint a hetedik században az arabok hódították meg, s Tunéziát már ők alapították. A 19. század végétől francia gyarmat lett, s a függetlenségét az ország 1956-ban nyerte vissza. A múlt eseményeiről, a letűnt kultúrákról az erre fogékony turista gazdag, részletes információkat kaphat a mintaszerűen karbantartott történelmi emlékhelyeken, romkertekben, múzeumokban. Kedves, érdekes látványosság, a Karthágó közelében lévő Sidi Bou Said kisváros házainak kék-fehér színvilága is.

A kék-fehér kisváros, Sidi Bou Said Fotó: Gyenge László

Az Ichkeul-tó és körülötte az azonos nevű nemzeti park olyan jelentős természeti érték, hogy az UNESCO a világörökség részének nyilvánította. Ide már bérelt autóval indultam. A park munkatársa (elég jelentős díj fejében) kalauzolt körbe, s mutatta meg a nagy vízfelületen a távolban időző madárcsapatokat, récéket, ludakat, rózsás flamingókat, gázlómadarakat, a sekélyebb részeken parti madarakat, majd egy domb tetején az Ökológiai Múzeumot, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a térségre. Távcsővel nézve valóban lebilincselő látvány, de a távolság miatt madárfotózásra nem igazán alkalmas hely. A parkon kívül a helyenként mocsaras legelők és a mögöttük emelkedő hegyek kőfejtői már több reménnyel kecsegtettek.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

Itt kell elmondanom, hogy hasonló külföldi útjaim előtt mindig kiválasztok egy-két különleges madárfajt, amely arra térségre jellemző, és igyekszem is lencsevégre kapni néhány példányát. Nos, ez a „célfaj” most a gyémánt rozsdafarkú volt, amely egy körülbelül verébnyi, de igazán mutatós, azonban ott sem éppen közönséges kismadár.

Nálunk nem él, de Tunéziában gyakori az egyszínű seregély Fotó: Gyenge László

Nagy öröm volt megpillantani egy példányát, még ha kissé távolról is, akárcsak a nyaktörő sziklákon röpdöső másik ritkaságot, a kormos hantmadarat. A télen nálunk is előforduló nagy őrgébics már türelmesebb volt, és közelebbre bevárt. A távolibb zsombékok közt egy pillanatra egy kék fú is megmutatta magát, de fotózására reményem sem lehetett. Az apró rágcsálókra, rovarokra leső, oszlopokon ülő vörös vércsékbe olykor beleláttam egy-egy fehérkarmú vércsét, de alaposabban megvizsgálva mindannyiszor csalódnom kellett, ez utóbbi nem került a szemem elé.

Kormos hantmadár Fotó: Gyenge László

A negyedik naptól áttettem a székhelyemet a Tunisztól délkeletre, mintegy 60 kilométerre eső Szoliman város tengerparti településrészébe, ahol az út túloldalán már mocsaras legelők és nyílt vizű lagúnák terpeszkedtek. A főút és a tengerpart között gyors ütemben épül, terjeszkedik az új városrész, ami sajnos rengeteg építési törmelékkel is jár, és ezt az őrületes sittmennyiséget mind az út melletti mocsárba zúdítják, s nem is suttyomban, hanem fényes nappal.

Épülő városrész Szolimanban, tehenekkel Fotó: Gyenge László

Sajnos errefelé nincs szervezett hulladékkezelés, a flakonok, üres sörösdobozok elárasztják a természetet, a műanyag zacskókat hordja a szél, szinte beborítják a környező tüskebokrokat. Ennek ellenére ilyenkor, február végén csapatostul érkeznek a gázlómadarak, parti madarak a vizes tájra. Több százas gólyatöcscsapatok és még nagyobb parfutócsapatok keringtek, majd szálltak le táplálkozni, pihenni valamelyik limányra, nem is szólva a sirályok rikácsoló tömegéről.

Gólyatöcsök a mocsárban. Fotó: Gyenge László

A városi házak között még ott vannak az állattartó telepek, megszokott látvány, hogy az épülő, többszintes városi házak közül reggel kihajtják a mocsaras legelőkre a marhákat, a szárazabb részekre a juhokat, kecskéket, majd estefelé vissza. Itt, az út mellől, a mocsár széléről fotóztam a marhák között szedegető, tébláboló pásztorgémeket, batlákat.

Batlák a legelő szarvasmarha mellett. Fotó: Gyenge László

Ezen a helyen kellemes, tágas, tiszta apartmant sikerült kifognom, kedves és még angolul is beszélő házigazdákkal. A központi fűtés ugyan még nem volt kiépítve ebben a házrészben, de hősugárzóval és légkondicionálóval elfogadhatóan fel lehetett melegíteni a helyiségeket, mert Tunéziában is beigazolódott, hogy legjobban a trópusi, szubtrópusi országokban lehet fázni, mert a házak falai, ablakai nincsenek szigetelve, a helyiségek hidegpadlósak, nincs igazán hatékony fűtés, de éjszaka a külső hőmérséklet tíz fok alá csökken. Nappal azért már többnyire kellemesen meleg, napos idő volt.

Pásztorgém Fotó: Gyenge László

Akármerre jártam, az út menti árusok zöldséges- és gyümülcsöspultjai mindenütt roskadoztak a mandarin- és narancshegyektől, a sokféle korai zöldségtől, s mindezt igen olcsón adták. A helyi specialitásokat áruló gyorsbüfékben is szinte fillérekért jól lehetett lakni. A benzin ára fele az itthoninak, így aztán messzebbre is elkóboroltam. Egészen a már említett Cap Bonig, abban a reményben, hogy ott, a „világ végén” torlódnak fel igazán az északra tartó madarak, ahogy az a neten is olvasható. Hát ebben csalódnom kellett. Néhány sirályon és egy csenevész bokorban bujkáló kucsmás poszátán kívül semmit sem láttam.

Kucsmás poszáta Fotó: Gyenge László

Irány hát a tengertől távolabb eső területek felé, csak úgy találomra a kisebb utakon, egészen Zaghouanig az olajfaültetvények, kisebb dombok, ligetek, legelők között, és láss csodát, az egyik ültetvény kerítésére egyszer csak odaröppent a megálmodott gyémánt rozsdafarkú, alig 5-6 méterre, s meg is várta, hogy teleobjektívemmel megörökítsem.

Gyémánt rozsdafarkú. Fotó: Gyenge László

A siker öröme megóvott attól, hogy különösebben idegesítsem magam amiatt, hogy a visszaúton leesett, elveszett az amúgy is eléggé ramaty állapotban lévő kölcsönautómról az első rendszám. Szerencsére ez csak a repülőtéri parkoló bejáratánál tűnt fel az ott posztoló rendőrnek, és némi kártérítésért sikerült megállapodásra jutni az autókölcsönzővel is.

Tunézia visszavár. Fotó: Gyenge László

A sivatagig, az oázisokig nem jutottam el, az még visszavár.

 

Írta és fényképezte: Gyenge László

Természetvédelem

Újra medve tűnt fel az Északi-középhegységben

Print Friendly, PDF & Email

Hunter vadkamerák rögzítették a szlovák-magyar államhatártól 30 kilométerre, Magyarország területén, az Északi-középhegységben, a fényképen látható barnamedvét – tájékoztatta az Agro Jager Newst Dr. Fekésházy Szabolcs.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Hunter vadkamerák rögzítették a szlovák-magyar államhatártól 30 kilométerre, Magyarország területén, az Északi-középhegységben, a fényképen látható barnamedvét – tájékoztatta az Agro Jager Newst Dr. Fekésházy Szabolcs.

Barnamedve az Északi-középhegységben 2024. május 7-én Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs / Hunter vadkamera

Az Agro Jager News olvasója számos alkalommal szerepelt már lapunk hasábjain és most egy rendkívüli képsorozatot juttatott el szerkesztőségünkbe. Amikor ellenőriztem a képeket, a szóróra kihelyezett kamera képeit, még nem gondoltam, hogy ilyen meglepetés ér.

Semmi különöset nem lehetett észrevenni a szórón. Szárazság van és nem is akartam összejárni a területet. Nem szokásunk és akkor minek is helyeztünk ki vadkamerát, ha ugyanúgy viselkedünk, mintha nem lenne éjjel-nappali szeme az embernek.

Ezek a vadkamerák, amelyet a Hunter Vadkamerák forgalmaznak, sok érdekességet megmutattak már nekünk, de most különös élményben volt részünk. Erre igazán nem számítottunk – mesélte a vadász.

Barnamedve az Északi-középhegységben 2024. május 7-én Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs / Hunter vadkamera

Azt pontosan jól tudtuk, hogy járja a medve a területet, de most, hogy májusban is feltűnik és látszólag nyugodtan járkál, pihen, mindenképpen fontos tudatni, nemcsak a vadgazdálkodókkal, hanem mindenkivel, aki az erdőn jár.

Kövesse a Hunter vadkamerák oldalát a Facebookon is. Kattintson a képre!

A medve kiszámíthatatlan. Fokozott figyelemmel túrázzunk, szedjünk gombát, vadgyümölcsöt. Az eddig megszokott módon ma már nem járhatjuk a hegyeink sűrűségeit s ha voltak is, akik szabadon sétáltatták házi kedvenceiket, arra kérik őket a szakemberek, hogy a medve és a farkas miatt ezt ne tegyék.

Barnamedve az Északi-középhegységben 2024. május 7-én Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs / Hunter vadkamera

A területre most még több kamerát helyeznek ki, amelyet Hunter Vadkamera támogat. A medve jelenlétére az Északi-középhegységben folyamatosan számíthatunk, ezért érdemes az erdőben kirándulóknak, túrázóknak arról is tájékozódni, hogy miként kell viselkedni, ha medvével találkoznak. Fontos hangsúlyozni, ha véletlenül bocsot, vagy bocsot vezető medvét látunk, semmiféleképpen ne próbáljuk megközelíteni az állatokat. Ez a szabály továbbra is igaz a malacokat vezető kocára és esetlegesen a farkasra is – tájékoztatott Dr. Fekésházy Szabolcs az Északi-középhegységből.

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Dr. Fekésházy Szabolcs

Tovább olvasom

Természetvédelem

A bütykös ásólúd újabb költése a mórahalmi Nagyszéksós-tavon

Print Friendly, PDF & Email

Ásólúd költését dokumentálták Mórahalmon

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Idén tavasszal kiemelkedően nagy csapatai mutatkoztak a bütykös ásólúdnak, amely valaha ritka kóborló madarunk volt, de mára rendszeres, kisszámú költőfaja a Dél-Alföldnek. Idén viszonylag korán kikeltek az első fiókák, elsőként a mórahalmi Nagyszéksós-tavon.

Fotó: Dr. Tokody Béla – MME

A bütykös ásólúd (Tadorna tadorna) Nyugat-Európa tengerpartjain és az ázsiai sztyeppéken is közönséges költőfaj, hazánkban két évtizede jelent költőfajként, azóta lassú terjedéssel egyre több pár költ.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

Idén tavasszal a Dél-Alföld vizes élőhelyein feltűnően nagy példányszámban mutatkozott, voltak olyan napok, amikor több mint 300 pd volt egyidőben a különböző halastavakon és szikes tavakon.
A mórahalmi Nagyszéksós-tó eredetileg egy kb. 100 hektáros szikes tó, amelyet azonban az 1950-es években halastóvá alakítottak át; a közepén áthúzódó csatorna gondoskodott a vízszabályzásról. A tavat az 1980-as évekig hasznosították, azonban utána a tó, – a víz csökkenése mellett –, elnádasodott, nyílt vízfelületet évekig nem lehetett látni.

Húsz évvel ezelőtt, 2004-ben, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és Mórahalom Város Önkormányzata egy élőhely-rekonstrukciós munka keretében vízibivaly-gulyát telepített a tóhoz, újra gondoskodva a megfelelő vízkormányzás mellett az élőhelykezelésről.

Fotó: Dr. Tokody Béla – MME

A csatorna ugyan megmaradt, de annak két partja, – két zátonysorként elnyúlva a tó közepén –, jó költőhelyet hozott létre partimadaraknak és sirályféléknek.

A bütykös ásólúd néhány éve kezdett rendszeresen költeni a tavon, idén április végén jelent meg egy pár 12 fiókájával.

Fotó: Dr. Tokody Béla – MME

Az ásóludak tavak mentén foglal el nyúl, róka vagy borz által ásott üregeket. Fészekalja 7-15 tojásból áll. Csak a tojó kotlik, de a fiókák felnevelésében mindkét szülő részt vesz. Táplálékában nagy szerepet kapnak különféle csigák, kagylók, férgek, rákok. Növényi tápláléka főleg vízi és parti növényekből áll.

Az ásólúd-család viszonylag bizalmas, ha valaki kíváncsi rájuk, jó eséllyel megtekintheti az apróságokat a Nagyszéksós-tó mindenki által szabadon látogatható nagy kilátójából.

Forrás: Dr. Tokody Béla – MME

Tovább olvasom

Természetvédelem

Érdekes vonuló madárfajok a szegedi Fehér-tavon

Print Friendly, PDF & Email

Tokody Béla madarakat figyelt meg a szegedi Fehér-tavon

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A Tisza mellett fekvő alföldi halastavak a nagy madártömegek mellett mindig is vonzották a ritkább vízimadarakat. 2024 áprilisában több olyan madárfaj is előfordult a szegedi Fehér-tavon, amelyek ugyan minden évben távcső elé kerülnek, de idén kicsit korábban érkeztek, hasonlóan más madarakhoz.

Fotó: Dr. Tokody Béla – MME

A szegedi Fehér-tó több mint 2000 hektáros vízfelülete vízimadarak tömegeit vonzza minden tavasszal. Abban az esetben, ha március és április között van lecsapolt tóegység, akkor partimadarak ezrei lepik az iszapfelületet táplálék után kutatva. A gyakoribb partimadarak (pajzsoscankók, havasi partfutók, füstös cankók és gulipánok) között idén is feltűnt néhány olyan madárfaj, amely ugyan minden évben előfordul, de nem nagy példányszámban és kicsit későbbi időpontban.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

A csigaforgató (Haematopus ostralegus) kisszámú, de rendszeres átvonuló. Viszonylag nagy termetű madár, hosszú piros csőre és fekete-fehér mintázata miatt eltéveszthetetlen. Április első napjaiban jelent meg egy példánya a Fehér-tó új tavain.

Fotó: Dr. Tokody Béla – MME

A sarki partfutó (Calidris canutus) nagy testű partfutó, nászruhában vörös színű, összetéveszthetetlen partfutófaj.  A sarkkörön túli tundraövezetben költ. Nálunk rendszeres, de kis számú átvonuló faj, főleg májusban és augusztus-szeptember között tűnik fel lecsapolt halastavakon és szikes tavakon. Április első hetében tűnt fel két téli ruhás egyed, amely viszonylag korainak számít, de maradtak több napig a területen.

A széki lile (Charadrius alexandrinus) még 30 évvel ezelőtt rendszeresen költött a szárazon hagyott halastó medrekben is és jellegzetes költőfaja volt az alföldi szikes tavaknak, de sajnos rendkívüli módon visszaszorult hazánkban, mindössze 10-15 pár költ a Kiskunságban. A szegedi Fehér-tavon már csak ritka átvonuló, ezért is volt öröm az a hím madár, amely szintén április elején vendégeskedett egy napig a tavon.

A kis goda (Limosa lapponica) régebben ritka, manapság azonban már rendszeres, de kisszámú átvonuló partimadarunk. Közeli rokona a hazánkban már vészesen megfogyatkozott nagy godának, de a kis goda északon, a tundraövezetben költ. Hosszútávú vonuló, sajátos madárrepülési világrekord fűződik a fajhoz; egy fiatal kis goda közel 13 000 kilométert repült Alaszkától egészen Tasmániáig leszállás nélkül, amely út 265 órán keresztül tartott.

A szegedi Fehér-tó egyik lecsapolt tóegységén tűnt fel egy nászruhás madár és néhány napig táplálkozott az egyik lecsapolt tóegységen.

Fotó: Dr. Tokody Béla – MME

A klímaváltozás hatására sok időszakos vízállású szikes tavunk kiszárad már késő tavaszra, ezért is értékelődött fel a mesterséges halastavak szerepe, ahol az extenzív gazdálkodás egyrészt az állandó vízállással jó költő-és vonulóhelyet biztosít azoknak a vízimadárfajoknak, amelyek táplálkozása és költése ezt igényli, de a gazdálkodásnak megfelelően a lecsapolt halastavak iszapfelületei tökéletes élőhelye a partimadaraknak. A ritkább fajokat látni mindig jó élmény, de ami nagyon fontos, hogy ezek a tavak több olyan tömegesen vonuló fajnak jelent biztos megállóhelyet, mint a pajzsoscankó, havasi partfutó vagy a nagy goda.

Forrás: dr. Tokody Béla – MME

Tovább olvasom