Keressen minket

Természetvédelem

Már költésbe kezdtek a nyári ludak a Körös-Maros Nemzeti Parkban

Költésbe kezdtek a nyári ludak

Közzétéve:

A nyári lúd az egyetlen, Magyarországon is költő vadlúdfaj. A meleg időjárás hatására a Körös-Maros Nemzeti Park vizes élőhelyein már párba álltak és költésbe kezdtek a párok.

Fotó: Őze Péter

Ez a nagytermetű vadlúd a házi ludak őse, a két faj jellegzetes gágogása is ugyanolyan. Az egyik legkorábban költésbe kezdő madárfajunk, enyhébb időjárás esetén márciusban már kotlik. Nádasok, mocsarak és sűrű növényzetű vízállások biztonságos részére, növényi anyagokból építi fészkét. Fészekalja legtöbbször 5-6 tojásból áll, a kotlás 27-28 napig tart, a fiókák szinte azonnal elhagyják a fészket, de még 50-60 napig a szülők vezetik, védelmezik őket. Ilyenkor több nyári lúd család alkot egy nagyobb csapatot. A szülők együtt figyelnek a kislibák biztonságára. A költőhelyekhez közeli gyepeken táplálkoznak, majd veszély esetén gyorsan a sűrű növényzettel borított területre húzódnak.

A Körös-Maros Nemzeti Park részterületei közül a legnagyobb számban a Kis-Sárréten költenek nyári ludak. Az elmúlt években 300 pár körül ingadozott az állományuk. Előzetes felméréseink szerint ebben az évben is hasonlóra számítunk. A szokásosnál is enyhébb tél miatt már igen korán, január végén párokra szakadva mutatkoztak a költőhelyeiken. Február utolsó és március első napjaiban megkezdődött a tojásrakásuk. Legnagyobb számban a két halastó-rendszeren, valamint az Ugrai-réten, a Sző-réten és Kisvátyon mocsaraiban költenek. A költőpárokon kívül még több száz példány állomásozik nálunk, amelyek nemsokára elvonulnak majd.

Megbízható távcsövet keresel? Távolságmérős távcsövek és minden, ami a megfigyeléshez kell – > FROMMER Fegyverbolt! Kattints a fényképre!

A Cserebökényi pusztákon jelenleg a tőlünk északabbra költő példányokkal együtt mintegy 1000 példány nyári lúd tartózkodik. Az alkalmas élőhelyeken – elsősorban a halastavak közelében -, a nagy lilikek között elkülönülve, valamint 30-as, vagy akár 200-as csoportokban láthatjuk őket. Idén a tavaszias téli időjárásban korán párba álltak, március elején találtuk meg az első tojásaikat. A költőállomány felmérésére később nyílik lehetőségünk. Az elmúlt évben 135 pár költését regisztráltuk a területen. A költőállomány nagyságát befolyásolják az adott év csapadékviszonyai. Az idén szárazak a mocsarak, így a nyári ludak elsősorban a tavak mellett kezdtek költésbe.

A Kígyósi-pusztán mintegy száz nyári lúd egész télen kitartott, de február eleje óta jól érzékelhetően fogynak, tűnnek el, mert viszonylag kevés a víz. Valószínűleg a legközelebbi vizes élőhelyekre, a békéscsabai bányatavakra mennek be. A jelek szerint idén az átlagosnál kisebb pusztai vízállások miatt nem kezdenek költésbe a Kígyósi-pusztán. A korábbi években is csupán néhány pár költött a területen.

A Dévaványai-Ecsegi pusztákon február első hetében egyre több magányos nyári ludat láttunk, ami azt jelzi, hogy a párjuk már a fészken ül. Sok pusztai víz beszáradt, tehát a régi klasszikus helyek közül nem mindegyiken fészkelnek, de például Ecsegpusztán néhány vízálláson vannak nyári ludak. A fészkelő párok többsége a Hortobágy-Berettyót illetve a Kenderesszigeti-halastavakat választja. Évente átlagosan 30-40 pár költ a térségben, idén is körülbelül ennyire, esetleg valamivel kevesebbre számítunk, mivel kevés a számukra alkalmas költőhely, a halastavakról pedig az ott fészkelő bütykös hattyúk sokszor elüldözik őket.

Kardoskúti részterületünkön belül a Fehér-tavon nem költenek nyári ludak. A Sóstó-érben viszont 28 példányt láttunk az elmúlt napokban, a Kakasszéki-tavon pedig két pár került szemünk elé. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindannyian itt raknak majd tojásokat. A korábbi években csupán néhány pár költött az említett területeken.

A Csanádi pusztákon az elmúlt két évben a szárazság miatt nem költöttek nyári ludak. Idén a kedvezőbb csapadékviszonyoknak köszönhetően jó vizes élőhelyek alakultak ki, így költésekre is számítunk. A Nagy-Zsombékban március első hetében 42 nyári ludat számoltunk, melyek jellemzően már párban, szorosan összetartva úsznak a vízen, illetve táplálkoznak a mocsár körüli gyepeken. Várhatóan hamarosan tojásokon ülnek majd a Nagy-Zsombék nádasaiban. A Csikóspusztai-tóban is igen sok víz van jelenleg és itt is rendszeresen megfigyeltünk három pár nyári ludat. A tájegységen belül általában ezen a tavon tart ki legtovább a víz, ezért itt mindenképpen eredményes költésekre számítunk.

Forrás: KMNP

Természetvédelem

Az „Ezres tűz” után újraindul a vegetáció Csönge határában

Vöröstölgyet telepítettek az erdészek a csöngei erdőtűz által elpusztított területen

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Gyönyörűen sorolnak a kis vöröstölgy csemeték, és az elegyfafajok is szépen hajtanak. A csöngei erdőtűz által elpusztított 9.64 hektáros állami erdei fenyves helyére megfelelő talajelőkészítés után 2025 őszén 2 ezer 400 kilogramm vöröstölgy makkot vetettünk el, és 3 ezer 600 vöröstölgy csemetét ültettünk, azután, hogy az úgynevezett „ezres tűzre” emlékezve szemléletformáló nap keretében diákok a katasztrófavédőkkel és az erdészeinkkel közösen jelképesen ezer csemetét ültettek el itt.

A téli csapadék az elmúlt években kimaradt, ennek és a forró, száraz nyaraknak következtében jelentősen csökkent országszerte, így Vas vármegyében is a talajvíz szintje, és nőtt meg jelentősen a szabadtéri tüzek veszélye. A klímaváltozás várható hatásai és a termőhelyi viszonyok miatt döntöttek úgy szakembereink, hogy ezen a területen vöröstölgy kerül az elpusztult erdei fenyő állomány helyére. Dr. Nagy László, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Sárvári Erdészeti Igazgatóságának erdőművelési műszaki vezetője rendszeresen figyeli a természeti katasztrófa sújtotta területen a kis csemeték fejlődését. A silány, úgynevezett rozsdabarna cseri erdőtalajon szépen növekednek a vöröstölgyek és a beültetett vadkörte, vadalma, madárcseresznye, mezei juhar elegyfafajok is. A tűz pusztítása után a természet élni akarását mutatja, hogy a kökény, a galagonya, a vadrózsa, és a lágyszárúak is megindultak. A sekély termőréteg alatt vörös kavics van, így fontos szerepe van kipárolgás megakadályozásában, a vízvisszatartásban a talajt fedő növényzetnek. A vöröstölgy árnyéktűrő fafaj, és hamarosan túlnövi a többi itt élő cserjét, lágyszárút. De ha túlságosan megerősödnének, akkor a sorokból kiszedjük ezeket, hogy biztosítsuk a fő- és elegyfafajok fejlődését. – mondja szakemberünk. A vadkártól óvott, bekerített területen még hosszú évekig ápoljuk majd a kis csemetéket, hogy újra erdő lehessen a területen

Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

 

Tovább olvasom

Természetvédelem

Különleges találkozás a Hortobágyon: Kövesi Péter darvakat fényképezett

Kövesi Péter pünkösdvasárnap Nádudvar közelében indult fotózni, majd Püspökladány határában, az Ágota-pusztán darvakkal találkozott.

Published

on

Pünkösdvasárnap különleges természetfotós élményben volt része Kövesi Péternek a Hortobágy déli részén. Eredetileg egy virágzó pipacs- és facéliamezőt szeretett volna lefotózni Nádudvar közelében, hazafelé azonban Püspökladány határában darvakkal találkozott.

A nyarat Magyarországon tölti néhány daru. Fotó: Kövesi Péter / Agro Jager

Kövesi Péter Püspökladányban él. Ha csak hobbi szinten is, de 2019 óta fotózik. Elmondása szerint kezdetben még a látványosabb égi jelenségek és viharok keltették fel az érdeklődését, de a határt járva hamar felfigyelt a körülöttünk lévő gazdag élővilágra: az itt élő madárfajokra, az őzekre, valamint a változatos táji környezetre.

Messziről virít a pipacs. Fotó: Kövesi Péter / Agro Jager

2023-ban sikerült beszereznie egy teleobjektívet, amelynek segítségével a környék élővilágát közelebbről is megörökíthette. Pünkösdvasárnap azonban váratlan élmény érte, hiszen a nyarat nálunk töltő darucsapattal találkozott, amelyről az Agro Jager érdeklődésére be is számolt.

Lehet a gidája is a közelben fekszik. Fotó: Kövesi Péter / Agro Jager

Pünkösdi túra Nádudvar és Püspökladány között

Pünkösdvasárnap eredetileg egészen más céllal indultam útnak: egy Nádudvar közelében virágzó pipacs- és facéliamezőt szerettem volna megnézni és lefotózni. Innen aztán a Hortobágyi Nemzeti Park déli részén át vezetett az utam vissza Püspökladányba, és bár már maga a táj is bőven tartogatott látnivalót, a nap végül egy egészen váratlan élmény miatt maradt emlékezetes.

Valaha nagy tömegben költött a daru hazánkban. Fotó: Kövesi Péter / Agro Jager

A Szent Ágota-hídon áthaladva, a Püspökladány északnyugati határában elterülő Ágota-pusztára érve először nagy kócsagokat vettem észre kisebb-nagyobb csapatokban, miközben a távolban egy-két őz is feltűnt. A puszta ilyenkor különösen élőnek tűnik, mindenhol akad valami mozgás, amit érdemes figyelni.

Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren

Darvak az Ágota-pusztán

A legnagyobb meglepetés azonban csak ezután következett. A Rév-halomhoz közeledve egyszer csak darvakat pillantottam meg. Elsőre szinte nem akartam hinni a szememnek, hiszen a darvak látványa legtöbbünknek inkább az őszi hortobágyi vonulás emlékeivel forrt össze.

Ilyen időben ma már ritkán lehet daruval találkozni a Hortobágyon. Fotó: Kövesi Péter / Agro Jager

Bár ismert, hogy tavasszal és nyáron is lehet velük találkozni a hortobágyi tájakon, mégis egészen különleges érzés volt ilyen váratlanul szembetalálkozni velük.

A pusztán sétáló, majd később felröppenő csapat látványa igazi ajándék volt egy olyan túrán, amely eredetileg egészen másról szólt.

A daru a magyarság mindig kedves madarának számított. Fotó: Kövesi Péter / Agro Jager

A Hortobágy már csak ilyen: az ember elindul egy pipacsmező miatt, aztán végül darvak teszik igazán emlékezetessé a napot.

Írta és fényképezte:
Kövesi Péter

Kövesi Péter további fényképei itt érhetőek el

Van egy jó története, egy szép élménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Természetvédelem

Az esőzések megtöltötték a Mecsekerdő vízmegtartó erdei „tókáit”

Partos Kálmán, a Mecsekerdő Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese nyilatkozott:

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

 A közelmúlt jelentős csapadéka nemcsak az erdők talaját frissítette fel, hanem ismét igazolta a természetes vízmegtartást szolgáló erdei infrastruktúrák fontosságát. A Mecsekerdő Zrt. által kialakított tókák több helyszínen is megteltek, újra vízhez juttatva a környező erdei élőhelyeket.

Fotó: Mecsekerdő Zrt.

Az elmúlt időszakban számottevő csapadék érkezett a Mecsekerdő Zrt. működési területére. A társaság mérőpontjai alapján Sellye térségében 67,2 mm, Miklós-várnál 123,8 mm, Bakonyán 77,6 mm, Kisvaszaron pedig 91,6 mm eső hullott. A jelentős mennyiségű csapadék különösen fontos volt az erdők számára, hiszen az elmúlt években egyre gyakoribbá váló aszályos időszakok komoly terhelést jelentenek az erdei ökoszisztémákra.

A mostani esőzések hatása a terepen is látványosan érzékelhető: több, erdészek által kialakított erdei tóka megtelt vízzel. Ezek a kisebb, természetközeli vízmegtartó létesítmények nem horgászati vagy turisztikai célokat szolgálnak, hanem az erdei vízháztartás javítását, a vizes élőhelyek megőrzését és a helyben lehulló csapadék minél hosszabb ideig történő megtartását. A tókák szerepe azért kiemelkedő, mert a hirtelen lezúduló esővíz egy része így nem folyik el azonnal a területről, hanem helyben marad. Ez javítja a környező talaj nedvességi állapotát, kedvezőbb mikroklímát teremt, és vízhez juttat számos erdei élőlényt. A kisebb vízfelületek különösen fontosak a kétéltűek, rovarok, madarak és más vadon élő állatok számára, miközben hozzájárulnak az erdők klímaváltozással szembeni ellenálló képességéhez is.

A Mecsekerdő Zrt. az elmúlt időszakban több helyszínen alakított ki ilyen vízmegtartó erdei infrastruktúrát. Az Almamellék–Sasrét térségében kialakított tóka maximális víztérfogata 2 470 m³, a fekedi tókáé 752 m³, a mecseknádasdié 1 331 m³, az erdősmecskei tókáé pedig 804 m³. Ezek a létesítmények együttesen több ezer köbméter víz időszakos megtartására képesek az erdei környezetben.

Fotó: Mecsekerdő Zrt.

„A klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak a hosszú, száraz időszakok és a hirtelen érkező, nagyobb csapadékesemények. A tókák feladata, hogy ezekből a vizekből minél többet helyben tartsanak: csökkentsék az elfolyást, javítsák a mikroklímát, és biztosítsák az erdei élővilág számára nélkülözhetetlen időszakos vizes élőhelyeket. A most feltöltődött tókák kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy ezeknek a kis léptékű, természetközeli beavatkozásoknak komoly ökológiai jelentőségük van” – foglalta össze Partos Kálmán a Mecsekerdő Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese.

A Mecsekerdő Zrt. célja, hogy az erdők természetes folyamataira építve, a táji adottságokhoz illeszkedő megoldásokkal segítse az erdei élőhelyek megőrzését.

Forrás: Mecsekerdő Zrt.

Tovább olvasom