Keressen minket

Vadászat

Soha ne mond, hogy soha!

Közzétéve:

Mihály Pál aranysakálokra vadászott idén februárban. Tapasztalatait és élményeit osztotta meg lapunkkkal:

Fotó: Mihály Pál – Agro Jager News

Az elmúlt időszakban jutott nekem a rosszból s jóból egyránt. A tavalyi évet kényszerpihenővel zártam, az ideit pedig azzal nyitottam. Februárban viszont a vadászat terén Diána a szárnyai alá vett, bár egy kis fejtörést azért okoztam neki is. Ellátott élményekkel gazdagon, minden második vadásznap különféle disznókat vezetett elém. Biztosan értetlenkedve nézte, amint elengedtem őket. Nem nagyon tudta kitalálni, mit is szeretnék, de tegnap este siker koronázta a próbálkozását.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Igen, egy szép sakált szerettem volna terítékre hozni. Utoljára agusztusban voltam ezen a téren eredményes. Azt tudtam, melyik részeken laknak, így abba az irányba orientálódtam. Láttam is belőlük néhányat, valami miatt lövéshez mégsem jutottam. Volt, hogy vendéggel ültem ki rájuk, láttunk is, azonban lövéshez akkor sem jutottunk. Ez furcsa is lett volna, mert alapból kijelentettem már többször, a sakál az enyém, azt nem engedem át másnak. (Eddig egyetlen egy kivétel volt.) Ezért érdekes lett volna a helyzet, bár a másik kijelentésem a “soha ne mondd, hogy soha.”

Fotó: Mihály Pál – Agro Jager News

Ábra: Facebook

A tegnapi napot viszont alaposan megterveztem. A szelet is figyelembe véve, jó előre elterveztem a vadászat helyszínét, egy tartalék tervvel kiegészítve. Már kora délelőtt előkészítettem mindent és elfogott az az érzés, hogy igen, ma meglesz. Szinte tudtam, hogy sikeres leszek.
Az öltözködésnél egy régi “kabalazokni” került a kezembe. Elméletileg már nem hoz szerencsét, de mosolyogva csak felhúzom a lábamra. A bakancs úgyis eltakarja.

Útnak is indulok és hamarosan a kigondolt helytől kicsit messzebb pakolok elő a kocsiból. A járművet beerőszakolom a bokrok közé és magamra aggatom a felszerelést. Stabil tripod, puska és a hátizsák, benne a hívókészülék, szék, valamint a szükséges apróságok. Gyorsan összeadom fejben a súlyukat, nekem 4,9 kg jön ki, bár általanos hetedikben megbuktam matematikából. Cigivel ellenőrzöm a szelet, majd lassan elfoglalom a helyemet. Minden a helyére kerül, a hívó szemben a széllel, úgy 70 méterre. Egyenlőre csupán hasznos vadat látok csak mozogni, viszont az erdőt átszelő csatornától riaszt az őz. Sűrűbben pásztázom azt a részt, de én nem látok semmit. A szürkületet felváltja a sötétség, így elérkezettnek ítélem az időt, az aktívabb vadászat megkezdésére. Elindítom a hívót és a “wild rabbit distress” hangot verik vissza az erdő fái. Pár perc után rágyújtok, ellenőrizni a szelet. Az első slukkot fújom ki, amikor a hőkamerán egy gyorsan mozgó foltot látok, ami kicsit oldalazva, de felém tart. Rögtön felismerem; sakál. A koporsószöget olyan ívben hajítom el, hogy messzebről hullócsillagnak is nézhette valaki,és talán még egy kívánságot is elmormolhatott. Remélem bejön neki. Az én kívánságom viszont teljesülni látszik, határozottan jön a földön keresztben futó árokig. Ott viszont megáll. Nézelődik, forgolódik. A fogaskerekek csikorognak a fejemben, próbálom a legjobb megoldást kitalálni. Menjek én közelebb? Várjak, hátha elindul? Próbáljak másik hangot? Végül a sakál oldja meg a dilemmám, átugrik az árkon és jó tempóval megcélozza a hangot.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja! Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

A céltávcsőben nézem, pillanatokra néha megáll,de gyors tempóban közeledik. Elkocog pár nyúl mellett is, azonban a bajba jutott  jobban érdekli.

Előretolom a biztosítót és készülök a lövésre, amikor a szürkeállományom kisebbik részében megjelenik egy gondolat. Mire viszont ideje lenne elhatalmasodni, cselekszem automatikusan. Bőven lőtávra jött már be és mivel nem áll meg magától, kikapcsolom a hangot. Erre aztán lecövekel és érdeklődve figyeli, hogy hová tűnhetett a vacsora. A kereszt akkor már az oldalán pihent és megérintem a billentyűt. A dörrenés végigzeng az erdőig, viszhangozzák a fák, ezzel adva a világ tudtára, az életét vettem el egy toportyánnak. A csikasz pár ugrás után végleg elcsendesül.

Leülök a székemre és elszívok egy bűzrudat, közben azt a gondolattöredéket próbálom megérteni, ami a fejemben nemrégen megfordult. Sikertelenül. Feltápászkodom és levett kalappal birtokba veszem zsákmányom. Egy nagytestű, egészséges kan aranysakált ejtettem el. Kicipelem a hozzá méltó teríték és fotó elkészítéséhez, közben eszembe jut az orvos utasítása. Március 7-ig 5 kg-nál többet nem emelhetek, nem vadászhatok, nem vezethetek autót. Természetesen dohányozni sem szabad és egészségesen kell hogy étkezzem. Elmosolyodom, ezekből azért legalább egyet tudtam betartani.

A terítékkel kicsit elszöszmötölok, a szőrét is elsimogatom. Készítek jó pár fotot és igen, csodálom. Tényleg tökéletes ragadozó.
Hamarosan feladom mára, így pakolok és amilyen óvatosan érkeztem, ugyanúgy távozom. Igen, ma is elraboltam egy életet az erdőből.
Otthon a fénykép és videó visszanézése közben megint eszembe jut az a kis gondolattöredék. Sok, egyre több vadat engedek el lövés nélkül. Sokszor hangoztattam, hogy ez alól kivételt képez a dolmányos varjú és az aranysakál. Most mégis, egy pillanatra felötlött hogy ezt a gyönyörű ragadozót én csak elengedem. A terítéken látszik hogy nem történt meg, lehet nem is fog.

Fotó: Mihály Pál – Agro Jager News

Azonban a másik kijelentésem is él, miszerint ” soha ne mondd, hogy soha!”

Tisztelet a vadnak!
Kan aranysakál a terítéken.
Kaliber: 243 win.
Lőtáv: 96 m.
Súlya: 12,2 kg.
Ui: reggel a hivatásos cimborámmal visszamentünk lemérni a súlyát, így készült nappali fotó is.

 

Írta és fényképezte: Mihály Pál

 

***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu

Vadászat

Társas vadászati figyelemfelhívás 2024/2025

Felhívást tett közzé a Bakonyerdő Zrt.:

Published

on

Jellemzően a késő őszi és téli időszak a legalkalmasabbak a vadállomány szinten tartására, szabályozására, melynek egyik leghatékonyabb eszköze a társasvadászat. A vadgazdálkodónak ilyenkor van lehetősége a számára előírt vadállomány-szabályozási feladatok elvégzésére.

Fotó: Bakonyerdő Zrt.

A vadászatok szakszerű és eredményes végrehajtása, ezzel együtt a vadlétszám hatékony szabályozása érdekében a Bakonyerdő Zrt., mint vadászatra jogosult és erdőgazdálkodó, a kezelésébe tartozó vadászterületeket érintően a tervezett társas nagyvad vadászatok időpontjában átmenetileg korlátozhatja egyes területrészek látogatását az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. 94. § alapján.

Erdőgazdaságunk vadászterületein előreláthatólag február közepéig rendszeresen zajlanak a vadászatok, melyekre az előkészületeket már korábban megtették kollégáink. Egyes esetekben egy-egy út és terület rövidebb-hosszabb ideig történő lezárása elkerülhetetlen, baleset-megelőzési szándékból. A vadászatok előkészítése és végrehajtása az illetékes hatóságok folyamatos tájékoztatásával és hozzájárulásával, valamint időszakos ellenőrzésével zajlik.

A társas vadászatok helyszíne időjárásfüggő, gyakran csak a vadászat előtti napokon derül ki, hogy a tervezett időpontokban egyáltalán megtartható-e vadászat. Ezért, KÉRJÜK a természetjárókat, a fentiekre tekintettel, hogy kirándulásaikat, túráikat az átmeneti korlátozások figyelembevételével tervezzék.

Az alábbi táblázatban összefoglaltuk, hogy a 2024/2025-ös vadászati szezonban mely területeken lehet társas vadászatra számítani. Amennyiben a közöltnél részletesebb információra van szüksége, úgy kérjük keresse az adott erdészet igazgatóját. Elérhetőségek a táblázatban, illetve az erdészet oldalán találhatóak, további segítségként pedig tájékozódhat erdészeti térképeinken is, melyeket az adott erdészetre kattintva érhet el.

Továbbá kérjük a természetjárókat, hogy legyenek arra is figyelemmel, hogy a megadott dátumokon kívül a szezonban egyéni vadászatok is előfordulhatnak, amik a kora reggeli és a sötétedés előtti időszakokat érintik.

 

Társas vadászatok a 2024/2025-ös vadászati szezonban

Időpont Erdészet          Kapcsolat
2024.12.02. Farkasgyepűi Erdészet Korn Ignác erdészeti igazgató
+36 30/268-8970
2024.12.02. Bakonyszentlászlói Erdészet Szórádi Zalán erdészeti igazgató
+36 30/348-2540
2024.12.03.  Bakonybéli Erdészet Kovács Attila erdészeti igazgató
+36 30/530-6101
2024.12.04.  Devecseri Erdészet Nagy Gergely erdészeti igazgató
+36 30/385-4982
2024.12.12. Pápai Erdészet Peer László erdészeti igazgató
+36 30/956-8033
2024.12.13. Balatonfüredi Erdészet Némethi Kálmán erdészeti igazgató
+36 30/742-1887
2024.12.14. Bakonyszentlászlói Erdészet Szórádi Zalán erdészeti igazgató
+36 30/348-2540
2024.12.18. Devecseri Erdészet Nagy Gergely erdészeti igazgató
+36 30/385-4982
2024.12.19. Farkasgyepűi Erdészet Korn Ignác erdészeti igazgató
+36 30/268-8970
2024.12.20. Devecseri Erdészet Nagy Gergely erdészeti igazgató
+36 30/385-4982
2025.01.05-06. Balatonfüredi Erdészet Némethi Kálmán erdészeti igazgató
+36 30/742-1887
2025.01.06. Pápai Erdészet Peer László erdészeti igazgató
+36 30/956-8033
2025.01.07-08. Devecseri Erdészet Nagy Gergely erdészeti igazgató
+36 30/385-4982
2025.01.08. Balatonfüredi Erdészet Némethi Kálmán erdészeti igazgató
+36 30/742-1887
2025.01.09. Bakonybéli Erdészet Kovács Attila erdészeti igazgató
+36 30/530-6101
2025.01.10. Devecseri Erdészet Nagy Gergely erdészeti igazgató
+36 30/385-4982
2025.01.11. Bakonyszentlászlói Erdészet Szórádi Zalán erdészeti igazgató
+36 30/348-2540
2025.01.13. Balatonfüredi Erdészet Némethi Kálmán erdészeti igazgató
+36 30/742-1887
2025.01.14. Farkasgyepűi Erdészet Korn Ignác erdészeti igazgató
+36 30/268-8970
2025.01.15. Balatonfüredi Erdészet Némethi Kálmán erdészeti igazgató
+36 30/742-1887
2025.01.16. Pápai Erdészet Peer László erdészeti igazgató
+36 30/956-8033
2025.01.17. Bakonybéli Erdészet Kovács Attila erdészeti igazgató
+36 30/530-6101
2025.01.17. Farkasgyepűi Erdészet Korn Ignác erdészeti igazgató
+36 30/268-8970
2025.01.20-21. Balatonfüredi Erdészet Némethi Kálmán erdészeti igazgató
+36 30/742-1887
2025.01.23. Pápai Erdészet Peer László erdészeti igazgató
+36 30/956-8033
2025.01.24. Devecseri Erdészet Nagy Gergely erdészeti igazgató
+36 30/385-4982
2025.01.24. Bakonybéli Erdészet Kovács Attila erdészeti igazgató
+36 30/530-6101
2025.01.27. Bakonyszentlászlói Erdészet Szórádi Zalán erdészeti igazgató
+36 30/348-2540
2025.01.28. Farkasgyepűi Erdészet Korn Ignác erdészeti igazgató
+36 30/268-8970
2025.01.30. Devecseri Erdészet Nagy Gergely erdészeti igazgató
+36 30/385-4982
2025.01.31. Balatonfüredi Erdészet Némethi Kálmán erdészeti igazgató
+36 30/742-1887

 

A balesetek és kellemetlenségek elkerülése végett kérjük a természetjárókat, hogy a megjelölt területeken az adott napokon ne tartózkodjanak.

Forrás: Bakonyerdő Zrt. 

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Megalakult a Védegylet drónos szakbizottsága

A dróntechnológia a magyar vadgazdálkodásban.

Published

on

A szervezet budapesti székhelyén november 28-án ültek össze a szakemberek, hogy egyeztessenek a dróntechnológia bevezetésének lehetőségéről a magyar vadgazdálkodásban.

Fotó: Vadászati Védegylet

A szakbizottság tagjait az ötletgazda, Szabó László, a Nógrád Megyei Vadász Szövetség elnöke kérte fel. A testület megfelelő tapasztalatokkal, illetve háttérismeretekkel rendelkező tagjai:

  • Bleier Norbert tájegységi fővadász, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Erdő- és vadgazdálkodási országos osztály elnöke (az alakulóülésen egyéb feladatai miatt nem tudott részt venni; Tolna vármegye)
  • Bögöti Gábor vadászati szakoktató, vadgazdálkodási szakember (az alakulóülésen egyéb feladatai miatt nem tudott részt venni; Vas vármegye)
  • Góré Tibor informatikus, vadásztársasági tag (Szabolcs-Szatmár vármegye)
  • Pukánszki Zoltán vadgazdálkodási, agrár- és természetvédelmi szakember (Vas vármegye)
  • Szilágyi Dávid drónpilóta, agrárgazdálkodó és vadász (Békés vármegye)
  • Török Henrik, vadgazdálkodási szakember, a Védegylet nyugalmazott főmunkatársa

Az eseményen megjelenteket Pechtol János, a Védegylet ügyvezető elnöke köszöntötte. Kiemelte a dróntechnológia fontosságát és perspektíváit, illetve a Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviseletének szerepét az új megoldások propagálásában.

Fotó: Vadászati Védegylet

Szabó László az ülésen hangsúlyozta: a Védegylet és személy szerint dr. Semjén Zsolt elnök támogatása igen fontos a további eredmények szempontjából. A drónok alkalmazási területéről szólva elmondta: az utóbbi években már Magyarországon is megtanulhattuk, hogy remekül használhatók a kaszálások előtti gidamentésben. Azonban fontosak lehetnek ezek az eszközök a vadkárfelmérésnél, használhatók a vadlétszámbecslésben (akár a nagyragadozók esetében is), az elhullott vad keresésénél vagy éppen az illegális agancsozás elleni küzdelemben. További felhasználási területe lehet az eszközöknek például a vad kiterelése a mezőgazdasági táblákból, vagy a sebzett nagyvad utánkeresése is. Mindezen információk minél szélesebb körben való tudatosítása a szakbizottság első komoly feladata.

Szabó László ezért már egyeztetett az Országos Magyar Vadászkamara hivatásos vadász alelnökével, Agyaki Gáborral, és a kamara kötelező vármegyei hivatásos vadász továbbképzéseinek központi témája 2025-ben a drón lesz. (Ez már csak azért is fontos, mert a kamara Országos Vadgazdálkodási Alapjából idén drónra és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra is lehetett pályázni.) A Védegylet szakbizottságának tagjai pedig a továbbképzéseken előadásokban mutathatják majd be a technológia széleskörű felhasználási lehetőségeit a vadgazdálkodásban.

Forrás: Vadászati Védegylet

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31

Tovább olvasom

Vadászat

Dr. Polgár Kálmán vadászkutyás emlékverseny Siófok-Balatonszabadiban

Dr. Polgár Kálmán kir. ügyész emlékére “Szent Hubertus vadász és vizslája” versenyt szerveztek.

Published

on

Dr. Polgár Kálmán kir. ügyész (1877 – 1936) nevéhez fűződik a Magyar vizsla Tenyésztők Országos Egyesületének 1920-as megalapítása ezt követően 1924-ben megalakult az OVC (Országos Vizsla Club). Emlékére szombaton “Szent Hubertus vadász és vizslája” versenyt szerveztek a Sióvölgye Földtulajdonosi Vadászegyesület apróvadas vadászterületén, a Papp pincészet közreműködésével.

Fotó: OMVK

A bírók a vad kihelyezését követően indították a versenyző párokat., egy – egy futam 20’ –ig tartott, ez alatt kellett a vizslának megtalálni a fácánokat, azokat megfelelően jelezni a vadásznak, aki lőkészsége függvényében igyekezett terítékre hozni a fácánt. A nap folyamán sok látványos munkát láthatott az érdeklődő közönség, köztük a Vadászszövetség tanfolyamos/vadászjelöltjei, akiknek az apróvad gazdálkodás gyakorlati foglalkozásuk is itt történt!

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A dobogós versenyzők és a fajtánkénti különdíjasok díszes serlegeket, A KASZÓ Zrt. vezérigazgatója által felajánlott fődíjat Dr. Kemenszky Péter a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének fővadásza adta át és méltatta az emlékverseny eseményeit. A fődíj egy hétvégi egyéni, vaddisznó és tarvad vadászatra szólt teljes ellátással.

I. helyezett: Barta István és Bereki Ciklon rszmv. kan kutyája
II. helyezett: Sándliné Kiss Erzsébet és Billegi Vadász Jupiter rszmv. szuka kutyája
III. Szabó Sándor és Mezőföldi Kajtató Díva dszmv. Szuka kutyája

Fotó: OMVK

Megköszönve a házigazda Sióvölgye Földtulajdonosi Vadászegyesületnek a versenyhez való hozzáállását, Pomázi Ágoston Árpád az OMVK Svm. Területi Szervezete kynológiai szakbizottságának elnöke, a rendezvény vezetőbírója zárta a rendezvényt.

Forrás: OMVK

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

 

 

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31

Tovább olvasom