A 2024-es évre vonatkozó egységes kérelem benyújtására rendelkezésre álló 61 nap alatt 159,5 ezer termelő 4,98 millió hektárra nyújtott be támogatási kérelmet. Idén 44 közvetlen támogatási, illetve vidékfejlesztési jogcím tekintetében volt lehetőség az Egységes Kérelem eljárásrendjének keretében támogatást igényelni vagy adatszolgáltatást teljesíteni.
Fotó: Pixabay
A tavalyi év során is már várakozásokat messze felülmúló népszerűségű Agro-ökológiai Programban (AÖP) idén még tovább nőtt a résztvevő területek aránya, a tavalyihoz képest 3,9%-os növekedéssel, 4,2 millió hektár után igényeltek AÖP támogatást a gazdálkodók. A legnagyobb növekedés a gyep földhasználati kategóriában volt tapasztalható, amely összefüggésben van a választható gyakorlatok számának bővítésével, valamint a korábbi gyakorlatok alkalmazási lehetőségének kiszélesítésével.
– Szántóterületek esetében az idei esztendőben is a növénytermesztés diverzifikációja előírást választották a legnagyobb területen (több, mint 2,18 millió hektáron), ezt követi a karbamid műtrágya környezetbarát használata (majdnem 1,1 millió hektáron) és a mikrobiológiai készítmények alkalmazása (több mint 1 millió hektáron).
– Gyepterületeken továbbra is a pásztoroló, illetve szakaszos legeltetés gyakorlat lett a legnépszerűbb (több, mint 187 ezer hektáron). A kizárólag alternáló kasza használata gyakorlat idéntől hátsó felfüggesztésű, illetve vontatott, szársértő nélküli kasza használatának lehetőségével bővült. Ennek köszönhetően több mint 70%-al nagyobb területen tudták a gazdálkodók vállalni (egyéb gyepen 78 ezer hektáron, Natura2000 gyepen 96 ezer hektáron).
– Állandó kultúra területeken, azaz a különböző ültetvénytípusok esetében a tavalyi évhez hasonlóan idén is az évelő kultúrával vagy gyepesítéssel történő talajtakarás (összesen 51 ezer hektáron), a mikrobiológiai készítmények alkalmazása (22,6 ezer hektáron) és a méhekre veszélyes szerek használatának tilalma (13 ezer hektáron) volt a legnépszerűbb.
Szintén kedvező folyamat, hogy a generációváltást ösztönző fiatal gazda támogatást igénylők száma is tovább emelkedett. A 2023-as 6,8 ezer után az idei évben több, mint 7.300 termelő, közel 270 ezer hektárra nyújtott be ilyen típusú igénylést.
A termeléshez kötött támogatások igénylési és jogosultsági feltételeiben nem következett be lényegi változás. Az állattenyésztési ágazatok adatai között a 206 ezer tejhasznú tehén és a 223 ezer anyatehén stabilitást mutat. A tavalyi évhez képest csökkent a hízott bikák utáni igénylés (62 ezer állat) és az anyajuhok utáni igénylés (702 ezer állat). A növénytermesztési ágazatok célzott támogatása esetében kiemelendő, hogy 120 ezer hektárt meghaladó területen nyújtottak be támogatási igényt szemes fehérjenövény támogatásra, ami közel duplája a 2023-as értéknek.
A következő hetekben a Magyar Államkincstár megkezdi a kérelmek ellenőrzését, adminisztratív és helyszíni ellenőrzések formájában. A tavalyi évben megismert Területi Monitoring Rendszer (TMR) segítségével pedig, műholdfelvételek elemzésével vizsgálja, hogy a termelők teljesítették-e vállalásaikat, hol van elmaradás vagy ellentmondás az igénylésben megjelöltekhez képest, illetve szükség esetén tisztázó kérdéseket tehet fel. Érdemes ezekre az elektronikus úton érkező megkeresésekre minél nagyobb arányban reagálni a kérelmek kijavításával vagy az erre való felszólítás esetén geo-referált fotó beküldésével. Ezzel ugyanis a gazdák maguk is hozzájárulhatnak a helyszíni ellenőrzések megelőzéséhez, illetve a mielőbbi kifizetésekhez. A kérelmek kijavítása szeptember végéig továbbra is szankciómentes.
Az említett folyamatok átláthatósága érdekében a közeljövőben célzott tájékoztatók fognak megjelenni az ellenőrzések ütemezéséről, valamint a TMR idei működéséről, újdonságairól. Ezek minden esetben megtalálhatóak lesznek a kap.gov.hu tematikus honlapon.
Forrás: AM