Mezőgazdaság
Baromfi piaci jelentés
Az AKI cikket írt tojás hazai és nemzetközi piacáról
Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) júliusban megjelent előrevetítése szerint az USA tojástermelése 2 százalékkal csökkenhet 2024 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, éves szinten 1 százalékkal mérséklődhet.
Az egy főre jutó tojásfogyasztás csaknem 3 százalékkal maradhat el az idei év harmadik negyedévében, míg 2024-ben előreláthatóan 1,5 százalékkal múlhatja alul a tavalyi évi mennyiséget.
Az Európai Bizottság adatai alapján az unió (EU27) tojás- és tojástermékimportja 19 százalékkal 35 ezer tonnára nőtt 2024 első négy hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az import 78 százaléka Ukrajnából és az Egyesült Királyságból származott. A közösség tojás- és tojástermékexportja 21,5 százalékkal csaknem 120 ezer tonnára emelkedett 2024. január–áprilisban az előző év azonos
időszakához képest. Az unió legnagyobb célországai: az Egyesült Királyság (38 százalék részesedés az exportból), Japán (18 százalék) és Svájc (13 százalék) együttesen 83 ezer tonna tojást és tojásterméket vásároltak a közösségből az idei év első négy hónapjában. Az Egyesült Királyságba 4 százalékkal, Svájcba 16 százalékkal, Japánba pedig 29 százalékkal nőtt a kivitel a megfigyelt periódusban.
Az Európai Bizottság adatai szerint az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 214 euró/100 kilogramm volt 2024 első harmincegy hetében, ami 13 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A KSH adatai alapján Magyarország csaknem 13 ezer tonna héjas tojást (–8 százalék) vásárolt a nemzetközi piacról 2024 első öt hónapjában, ezen belül 11 százalékkal több, 8 ezer tonna friss tojást szállított be. A héjas tojás exportja 25 százalékkal 7 ezer tonnára emelkedett, ezen belül a friss tojás kivitele 532 tonna (+9 százalék) volt 2024. január–május között az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a ketreces tartásból származó étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 49,38 forint/darab volt 2024 első harmincegy hetében, ami 18,8 százalékkal maradt el a 2023. év azonos időszakának átlagárától.
Az M méretosztályú, dobozos tojás csomagolóhelyi ára 17,6 százalékkal 52,46 forint/darabra, az L méretosztályú, dobozos tojásé 16,0 százalékkal 61,66 forint/darabra csökkent. Az M-es tálcás tojás csomagolóhelyi ára 21,7 százalékkal 44,25 forint/ darabra, az L-es tálcás tojásé 22,0 százalékkal 47,26 forint/darabra mérséklődött. A mélyalmos tartásból származó étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 57,60 forint/darab volt 2024 első harmincegy hetében, ami 16,3 százalékkal alacsonyabb a 2023. év azonos időszakának átlagáránál.
Forrás: Agrárpiaci jelentések – AKI
Mezőgazdaság
Fenntartható növényvédelem és élelmiszer-biztonság Magyarországon
Növényvédőszer felhasználás Magyarországon:
A gyorsan változó világban az élelmiszer-biztonság egyre fontosabbá válik, melynek alapját a növényvédelem jelenti. Az EU jelenleg az egyik legszigorúbb növényvédőszer-engedélyezési rendszert működteti, és elkötelezett az integrált növényvédelem mellett- jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium államtitkára „ Egy reziliens európai mezőgazdaság felé – A növényvédőszer-függőség csökkentése” című konferencián, Budapesten.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az EU szabályozási környezetének olyan egyensúlyt kell teremtenie, amely támogatja a környezeti és klímacélokat anélkül, hogy veszélyeztetné az élelmezésbiztonságot. Majd kifejtette, hogy Magyarország az uniós átlagnál kevesebb növényvédőszert használ: míg az EU-ban 2012-2020 között átlagosan 2,2 kg/ha növényvédőszer került felhasználásra, addig Magyarországon csak 1,65 kg/ha. Ez az alacsonyabb felhasználási szint is megerősíti Magyarország elkötelezettségét a fenntartható növényvédelem mellett, és a 2024 elején visszavont SUR javaslat tükrében is fontos szempont.
Az államtitkár elmondta, hogy Magyarország 2022-ben Cselekvési Tervet dolgozott ki, amely célja az ökológiai gazdálkodás területének megduplázása 2027-ig. Ez jelentős lépés a növényvédőszerek használatának csökkentésére és a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok megerősítésére, amit az új Közös Agrárpolitikai Program támogatásai is elősegítenek.
Dr. Nobilis Márton hangsúlyozta, hogy a növényvédő szerek kockázatainak csökkentését az integrált növényvédelemre kell alapozni, amelyet Magyarországon a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvos Kamara szakértői támogatnak. Az államtitkár kiemelte, hogy a növényorvosi szakma kulcsfontosságú a fenntartható és biztonságos mezőgazdaság megvalósításában.
Forrás: AM
Mezőgazdaság
Árvízvédelmi intézkedések a Pilisi Parkerdőnél
Az árvíz elleni védekezésbe a Pilisi Parkerdő szakemberei is bekapcsolódtak
Az elmúlt napok előrejelzései alapján rendkívüli árhullám vonul végig hazánkban. Az árvíz elleni védekezésbe a Pilisi Parkerdő szakemberei is bekapcsolódtak, hogy a katasztrófavédelemmel és az önkormányzatokkal karöltve tudjanak segítséget nyújtani a veszélyhelyzet során.
Hétfőn, a reggeli órákban a Parkerdő terepjárói és erdészeti szállítógépei jelentek meg Pilismarót határában, hogy segítséget nyújtsanak az árvízvédelmi munkálatokban részt vevő szervezeteknek és a lakosságnak. A felkészülés érdekében az erdészek már az elmúlt hétvégén közvetlen kommunikációs csatornát alakítottak ki Visegrád és Dömös településekkel, rövidesen pedig minden, az erdészeti társaság működési területén található vízparti településen is kijelölik az ügyeletes kapcsolattartókat.
A Pilisi Parkerdő felkészült továbbá arra, hogy a közutak lezárása esetén erdészeti útjait az árvíz miatt elzárt települések vészhelyzeti ellátását biztosító járművek számára járhatóvá tegye. A 2013-as nagy árvíz tapasztalatai alapján így a Pilismarótot a Két-Bükkfa-nyereggel (Esztergom-Dobogókő- Pilisszentkereszt elágazás) összekötő erdészeti úton a kerékpárosbarát sorompókat szükség szerint kinyitja, valamint irányjelző táblákat helyez ki a vészhelyzetben szolgálatot teljesítő járművek számára. A várható forgalomnövekedés miatt az erdőgazdaság arra kéri a gyalogos/kerékpáros erdőlátogatókat, hogy a veszélyhelyzet idején kerüljék el az útszakaszt.
Szükség esetén a Parkerdő készen áll további erdészeti utak megnyitására is, valamint a hét közepéig lezárul a Társaság teljes, árvízi védekezésre fordítható képességének felmérése. A turistáktól fokozott figyelmet kérnek az erdészek: lehetőség szerint kerüljék el a vízpartok közelében található erdőket és legyenek tekintettel a vészhelyzetben segítséget nyújtó, erdőben közlekedő gépjárművekre!
Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.
Mezőgazdaság
A Német Erdészeti Tanács Budapesten tárgyalt
Magyarország elkötelezett az erdő alapú gazdaság fejlesztésében, amely számos lehetőséget rejt magában az Európai Unió globális versenyképességének megerősítése területén – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a magyar EU-elnökség kapcsán, a Német Erdészeti Tanács vezetőivel folytatott megbeszélésen.
A faanyag és az erdei ökoszisztéma egyéb szolgáltatásainak fenntartható felhasználására épülő innovációk jelentős szerepet játszanak az Európai Unió ipari bázisának megerősítésében. Az Európa-szerte felgyorsult zöld és digitális átállás során nagymértékben támaszkodhatunk erdeinkre, amelyeket egész Európában a körkörös gazdaság alapelveinek figyelembevételével kezelnek a gazdálkodók – fogalmazott az államtitkár.
Zambó Péter a német delegációval folytatott szakmai megbeszélésen kifejtette, a fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás fontos szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben, a biológiai sokféleség, valamint a természet védelmében és ezen keresztül az emberi civilizáció értékeinek megőrzésében. Európai vonatkozásban egyértelműen fenntartható és versenyképes biomassza alapú gazdaságról beszélhetünk, amelynek megalapozásához elengedhetetlen a tudásalapú és innovatív agrárgazdaság és erdőgazdaság.
A Német Erdészeti Tanács vezetőivel való találkozón elhangzott, hogy a felbomlott globális ellátási láncok helyreállításában, valamint a szuverén európai élelmezési rendszer és az európai stratégiai autonómia célkitűzéseinek elérésében kiemelt szerepet játszhat a teljes európai agrár- és erdőgazdaság és a rá épülő ipari feldolgozás, amely területen nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tudástranszferre és a helyben történő hozzáadott érték megteremtésére.
Mindennek elérése érdekében a mostani Európai Uniós elnökségi ciklus során az Agrárminisztérium előtérbe helyezi a növényi és erdészeti szaporítóanyagok előállításával és forgalmazásával kapcsolatos kérdéseket, valamint ösztönzi az erdők monitorozásra alkalmas egységes keretrendszer kialakítását, amely információt fog nyújtani az Európai Unió erdeinek állapotáról, ökológiai, társadalmi és gazdasági értékéről, az erdőkre nehezedő terhelésekről, illetve az általuk nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatásokról.
A magyar és a német erdészeti vezetők megállapodtak a közös célok érdekében végzett munka folytatásáról, és az ágazati kapcsolatok több szinten történő megerősítéséről. Ennek keretében szorgalmazzák az állami és magán erdőgazdálkodói, valamint a civil szervezetek közötti tapasztalatcserét, amely már el is indult a magyar Országos Erdészeti Egyesület és a Német Erdészeti Egyesület közötti kapcsolatfelvétellel. Az együttműködést ágazati vezetői szinten is megerősítik, melynek keretében a következő találkozóra tervezetten a berlini Zöld Héten, 2025 januárjában kerül sor.
Forrás: Agrárminisztérium