Keressen minket

Természetvédelem

Emlékeztek még Mónikára? A kerecsensólyom felépült, és biztonságban hazatért Bulgáriába

Szabadon engedték azt a Bulgáriában gyűrűzött kerecsensólymot, amelyet tavaly röpképtelen állapotban találtak meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén.

Közzétéve:

Tavaly júliusban adtunk hírt, a fiatal kerecsensólyomról, akit ismeretlen elkövetők lőttek meg Hortobágy térségében. A bolgár gyűrűs madarat röpképtelen állapotban találta meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) Természetvédelmi Őrszolgálata. Mint kiderült, a „Mónika” névre keresztelt fiatal tojót a Green Balkans munkatársai nem sokkal a lelövése előtt engedték szabadon Bulgáriában, visszatelepítési programjuk részeként.

Fotó: Gócs Kata, Angelina Yaneva

A madarat a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították, ahol a röntgenfelvételek alapján kiderült, hogy sörétes puskával lőtték meg. Az Állatkert állatorvosai a madarat megműtötték és állapotát stabilizálták. Mónika ezt követően a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársainak felügyelete alá került. Szabadon engedésének lehetősége is felmerült, azonban a szakemberek ezt végül elvetették, így a telet nálunk töltötte.

Mónika igazi túlélő: közel egy évvel lelövése után néhány nappal ezelőtt átadtuk a bolgár kollégáknak, akik sikeresen visszaszállították Bulgáriába. A bolgár kerecsensólyom-állomány rendkívül sérülékeny: 2025-ben mindössze hat foglalt territóriumot regisztráltak, így a visszatelepítési program jelenti az egyetlen esélyt a faj újbóli megtelepedésére az országban.

A tojó kerecsensólyom felépülése nemcsak önmagában jelent hatalmas sikert, hanem a bolgár állomány számára is komoly jelentőséggel bír, hiszen a tervek szerint bevonják a bolgár kerecsensólyom-tenyésztési programba, ahol várhatóan számos kerecsenfiókának adhat életet.

A madár a Bulgáriába indulás előtti pillanatokban. Fotó: Gócs Kata, Angelina Yaneva

A Hortobágy térsége, ahol a sérült kerecsensólymot megtalálták a LIFE SakerRoads (LIFE21/NAT/HU/101074704) projekt egyik kiemelt területe. Az Európai Unió és a magyar állam által támogatott projekt célja, hogy megállítsa és megfordítsa ezen ikonikus madarunk populációjának csökkenő tendenciáját hazánkban, az észak-alföldi régióban.

Mónika tavalyi röntgenfelvételén is látszik a sörétszem (Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert). Fotó: Gócs Kata, Angelina Yaneva

Az 1980-as évek óta Magyarországon eddig 23 kerecsensólyom került meg biztosan lelövés következtében. Bár az elmúlt 15 évben az esetek száma csökkent, sajnos még mindig előfordul, hogy ez a fokozottan védett sólyomfajunk is áldozatul esik ezen illegális cselekményeknek. Sürgetjük, hogy ilyen és az ezekhez hasonló természetkárosítási ügyekben a bűnüldöző szervek hatékony nyomozást folytassanak és mielőbb bíróság elé állítsák az elkövetőket.

Szerző: Gócs Kata, Vasvári Babett – kerecsensolyom.hu

Fotók: Gócs Kata, Angelina Yaneva

Természetvédelem

KITEKINTŐ: Németország, Bonn: a város ismét csökkenteni akarja a nutriaállományt a Rheinauensee térségében

Bonn városa vadászattal kívánja csökkenteni a nutriák számát. A Dél-Amerikából származó nutria Németországban is inváziós faj, mivel természetes ellenségei alig vannak, gyorsan szaporodik, és jelentős kárt okoz a vízparti élőhelyekben.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Bonn városa 2026. május 11-én bejelentette, hogy a Rheinauensee környékén ismét vadászattal kívánja csökkenteni a nutriák számát. A következő tavaszi és nyári hónapokban ezért újra vadászok dolgoznak majd a Rajna bal partján fekvő Rheinaue területén. Az intézkedés oka, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt az állomány.

Fotó: Wild und Hund

A város már 2022-ben és 2023-ban is engedélyezte a nutriák vadászatát. Ezt követően 2023 őszén kevesebb mint tíz állatot számoltak össze. A 2025-ös felmérések során azonban ismét több mint 80 nutriát mutattak ki. A város tájékoztatása szerint ezért újabb beavatkozásra van szükség, hogy megakadályozzák az inváziós rágcsálók ellenőrizetlen elszaporodását.

A nutriák – más néven hódpatkányok – eredetileg Dél-Amerikából származnak, Németországban és az Európai Unióban is inváziós fajnak számítanak. Mivel természetes ellenségeik nagyrészt hiányoznak, az állatok gyorsan képesek szaporodni. Bonn városa arra hivatkozik, hogy az uniós rendeletek és a német szövetségi természetvédelmi törvény alapján köteles fellépni az inváziós fajok terjedése ellen.

A Rheinauensee partján a nutriák a város szerint jelentős károkat okoznak. Üregeikkel aláássák a part menti területeket, emellett lehántják a fák kérgét, amivel egyes fás szárú növényeket is veszélyeztetnek. Különösen problémásnak tartják, hogy az állatok víz alatti növényeket fogyasztanak. Ezeket az úgynevezett makroalgákat a Rheinauensee nagyszabású helyreállítása során telepítették be, és az érzékeny ökoszisztéma fontos részének számítanak.

Forrás: Wild und Hund

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Természetvédelem

Trópusi színek a Kis-Sárrét egén: megérkeztek a gyurgyalagok

Ebben az időszakban napi rendszerességgel találkozhatunk vonuló gyurgyalagokkal.

Published

on

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén ebben az időszakban napi rendszerességgel találkozhatunk vonuló gyurgyalagokkal. A pusztákon sétálva már messziről hallhatjuk, amint csapatokba verődve, egymással kapcsolatot tartva hallatják jellegzetes, gurgulázó hangjukat, amiről a nevüket is kapták. Ha felpillantunk az égre, meg is láthatjuk ezeket a trópusi madarakra jellemző, igen színes tollazatot viselő madarakat, melyek megjelenésével nem sok hazai madárfajunk vetekedhet. A gyurgyalag hasa és mellrésze kékeszöld, dolmánya, feje gesztenyebarna, vállfoltja és torka aranysárga.

Fotó: Wenczel Erika – KMNPI

Egyik legkésőbb visszaérkező, melegkedvelő madarunk, amely csak május első harmadában jön meg telelőhelyéről. Ősszel augusztus második felében megkezdi vonulását, hogy a telet melegebb területeken, Kelet- illetve Dél-Afrikában töltse.

Viszonylag rövidebb itt tartózkodása alatt repülő rovarokat zsákmányol, amelyeket valamilyen leshelyről, például ágról, vagy villanydrótról figyel és enyhén hajlott csőrével, röptében fog el. Méhészmadár néven is emlegetik, mivel étlapján méhek és darazsak is szerepelnek.

Telepesen költ, lösz- és homokfalakban, homok- és agyagbányákban, csatornák, folyók meredek partfalában alakít ki üregeket fészkelés céljára. Évente ebben a rövid időintervallumban csak egyszer költ, fészekalja 6-7 tojásból áll, melyeken mindkét szülő kotlik. A fiókák táplálásában is mindketten részt vesznek, a kis gyurgyalagok pedig 30-34 napos korukban már ki is repülnek.

A folyószabályozások előtti időkben a természetes, függőleges partfalakon jóval nagyobb telepekben fészkeltek a gyurgyalagok.  Állományaikra napjainkban sok veszély leselkedik, a homok és löszfalak leomlásakor a költőhelyek megsemmisülnek.

Forrás: KMNPI

Fotó: Wenczel Erika

Tovább olvasom

Természetvédelem

Orbán Zoltánt nevezték ki az Élő Környezet Minisztérium szóvivőjének

Published

on

A hiteles környezetvédelem alapja a párbeszéd. Ezért kértem fel Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szaktekintélyét minisztériumunk szóvivőjének – közölte Gajdos László miniszter.

Orbán Zoltánt nevezték ki az Élő Környezet Minisztérium szóvivőjének.

Az elmúlt 15 évben a civil szervezeteket sokszor akadályként kezelték, én szövetségesként tekintek rájuk. Hiszek abban, hogy csak az elkötelezett szakemberek bevonásával építhetjük újjá az ágazatot. Bízom benne, hogy a hangja eljut mindenkihez – emelte ki Gajdos László miniszter.

Forrás:
Gajdos László miniszter Facebook oldala

Tovább olvasom