Mezőgazdaság
Szlovákiában is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár
Szlovákiában is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár.
A szlovák növényegészségügyi hatóság hivatalos tájékoztatása szerint Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom) is megjelent a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis). A kihelyezett csapdában összesen 18 kifejlett imágót fogtak. A pufferzóna határon átnyúló kiterjedése miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi szakemberek növényegészségügyi intézkedéseket végeznek az érintett térségekben. Hazánkban június végén igazolódott a kiemelt zárlati károsító jelenléte Beregsurány térségében. Jelenleg két ország érintett az Európai Unió területén.

Fotó: NÉBIH
A károsító jelenlétének megerősítését követően az szlovák hatóság a rendeletet1 szerint haladéktalanul meghatározta a körülhatárolt területet. Ennek részeként a fertőzött növények körül legalább 100 méter sugarú fertőzött körzetet, valamint annak határától számítva legalább 10 kilométer széles pufferzónát kell kijelölni. A pufferzóna a szlovák–magyar határszakaszt is érinti, ezért a határon átnyúló területeken hazánkban is a növényegészségügyi intézkedések történnek. A cél a kártevő terjedésének megakadályozása, az esetleges további magyarországi előfordulásának mielőbbi felderítése, valamint a szükséges növényegészségügyi zárlati intézkedések gyors végrehajtásának biztosítása.
Kulcsfontosságú az időben végzett felderítés a kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megfékezése érdekében. A Nébih a kormányhivatalok növényvédelmi felügyelőinek bevonásával intenzív felderítést végez az érintett magyarországi területeken. A felderítés keretében Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 40 darab, kifejezetten a kőrisrontó karcsúdíszbogár vonzására alkalmas csalogató anyagos színcsapdát helyeztek ki a szakemberek. A csapdázás elsődleges célja a kártevő jelenlétének mielőbbi észlelése. Egy esetleges újabb egyed befogása megerősítheti a populáció jelenlétét, továbbá pontosíthatja a fertőzés kiterjedését. A csapdázással párhuzamosan a szakemberek célzottan a környező kőrisállományokat (Fraxinus spp.) vizsgálják, különös figyelmet fordítva a károsító jelenlétére utaló tünetek felderítésére.
Az intenzív felderítés és a megfigyelés célja, hogy a károsító esetleges újabb magyarországi megjelenését a lehető legkorábban észleljük, és indokolt esetben azonnal megtörténjenek a szükséges lépések a hazai kőrisállomány hosszú távú védelmének érdekében. A gyors beavatkozás fontos, hiszen ezek a fák természetes erdeink, települési fasoraink, parkjaink és számos közkedvelt közösségi zöldterület meghatározó részei. A rovar terjedésének megfékezése így nemcsak a természetes élőhelyek, hanem a lakott területek zöld infrastruktúrájának megőrzését is szolgálja.
A hatósági munka mellett a lakosság ébersége is döntő fontosságú, ezért a Nébih kéri a kőris erdők környékén élőket és a természetjárókat, hogy járjanak nyitott szemmel és a károsító gyanúja esetén fényképfelvételeket készítve haladéktalanul tegyenek bejelentést a Nébih vagy az illetékes kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztálya felé.
A károsítóról részletes információk elérhetőek a következő cikkben: https://portal.nebih.gov.hu/-/kiemelt-zarlati-karosito-a-korisronto-karcsudiszbogar
A bejelentéshez szükséges dokumentum az alábbi linken érhető el: https://portal.nebih.gov.hu/-/bejelentes-kotelezett-karositok.
1(EU) 2024/434 végrehajtási rendelet 3. cikk
Mezőgazdaság
JELENTKEZZ: Újra indul a földmérési és térinformatikai képzés Szegeden
Újra indítják Szegeden a földmérési és térinformatikai munkaterületekre középszintű vezetői, valamint magasabb szakmai igényű fizikai munkakörök betöltésére alkalmas szakemberek képzést – tájékoztatta az Agro Jager Svéda Gergely, a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum mb. igazgatója.

Újra indul a földmérő, földügyi és térinformatikai technikus képzés Szegeden!
Munkaterület rövid ismertetése:
A földmérés, térinformatika és földügy területén szükséges kompetenciákkal rendelkezik és alkalmas középfokú végzettséget igénylő munkakörök ellátására. Ezeken a területeken alkalmas középszintű vezetői feladatok ellátására, vagy vállalkozóként önálló munkavégzésre illetve annak megszervezésére. A szakképesítéssel rendelkező képes: együttműködni a munkahelyi vezetővel, közreműködni a vállalati feladatok elvégzésében, irányítani a rábízott dolgozók munkáját.

Terepi gyakorlaton a földmérő hallgatók a diákok körében csak CSK-nak nevezett csemetekertben. Fotó: Agro Jager archív
Jellemzően betölthető munkakörök / végezhető tevékenységek:
- Birtokrendező földmérő
- Fotogrammetriai szakember
- Föld-/területhasznosítási szakember
- Földmérő
- Földrendező
- Geográfus
- Kataszteri földmérő
- Kutató térképész-földmérő
- Mezőgazdasági földmérő
- Térinformatikus
- Térképész
- Vízgazdálkodási földmérő
Képzés időtartama:
2 év Felvételi eljárás: Felvételi vizsga nincs. A jelentkezés feltétele az érettségi bizonyítvány megléte és az egészségügyi alkalmasság igazolása. Jelentkezni az iskolánk honlapján található jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével lehet.
A jelentkezési laphoz az alábbi dokumentumokat:
- születési anyakönyvi kivonat másolata
- érettségi bizonyítvány másolata
- nyilatkozat szakképesítésről
- középiskola befejező évfolyamának bizonyítvány másolata
- orvosi alkalmassági igazolás.
Jelentkezési határidő: 2026. augusztus 31. Értesítés a felvételről legkésőbb: 2026. augusztus 31.
Agro Jager – a magyar vadászat online otthona
Tartalmak 1999-től
Oktatott tárgyak: I. évfolyam
- munkavállalói ismeretek
- általános alapozás
- szakmai alapozás
- geodézia
- térképismeret
- topográfia
- CAD-ismeretek
- digitális térkép ismeretek

Ritka pillanatok egyike, amikor órán is készülhetett egy fénykép. Fotó: Agro Jager archív
Oktatott tárgyak II. évfolyam:
- munkavállalói idegen nyelv
- digitális térképek szerkesztése
- fotogrammetria
- távérzékelés
- ingatlan-nyilvántartási ismeretek
- térinformatikai műveletek
- mérnökgeodézia
- földmérési adatgyűjtés közigazgatási
- jogi ismeretek térinformatika

A Kiss Ferenc Erdészeti Technikum, jelenlegi nevén Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum az Agrárminisztérium alá tartozó Alföldi Agrárszakképzési Centrum által fenntartott szegedi gimnázium.
Konzultációk rendje: Az első évfolyamon (1/13.) 10 a második évfolyamon (2/14.) 10 alkalommal lesznek konzultációs hetek. Egy konzultációs héten hétfőn-kedden-szerdán 9-9 óra időtartamban kerülnek megtartásra a gyakorlati foglalkozások. A konzultációkon –mivel azokon főként a gyakorlati feladatok készségszintű elsajátítása történik– a részvétel kötelező. Ekkor lesznek a beszámolók és számonkérések is. Az elméleti órák is havonként egy héten lesznek. Ezek az órák délutáni időpontban, online felületen lesznek megtartva.
Kollégiumi elhelyezés: Igény esetén a konzultációk idejére a Szegedi Városi Kollégiumok Ady Endre Tagintézményében szállást tudunk biztosítani térítés ellenében. A képzés díja: A képzés ingyenes abban az esetben, ha a 2019. évi LXXX. törvény 3. § -ban foglaltaknak megfelel a képzésben részt vevő személy, azaz még nem rendelkezik két szakmával és egy szakképesítéssel. Erről a jelentkezéskor nyilatkozni kell.
Egyéb fontos információk:
- A képzésben résztvevőkkel felnőttképzési szerződést köt az iskola.
- Az első tanév után 105 óra egybefüggő nyári gyakorlatot kell teljesíteni iskolánk szervezésében vagy a képzésben részt vevő személy lakhelyéhez közeli duális partnernél.
Ennek teljesítése a következő évfolyamba lépés feltétele. További kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal!
Elérhetőség:
- https://kissf-szeged.edu.hu/
- Filó Bernát műszaki vezető: filo.bernat@gmail.com
Szeged, 2026. augusztus 23.
Svéda Gergely
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Mezőgazdaság
Újabb uniós forrás segíti a tavalyi aszály által sújtott gazdálkodókat
Az Európai Bizottság – Magyarország kezdeményezését is figyelembe véve – jóváhagyta, hogy a 2025. évi rendkívüli aszály által sújtott gazdálkodók uniós krízistámogatásban részesülhessenek.
Az Európai Bizottság – Magyarország kezdeményezését is figyelembe véve – jóváhagyta, hogy a 2025. évi rendkívüli aszály által sújtott gazdálkodók uniós krízistámogatásban részesülhessenek. A mezőgazdasági válságtartalékból hazánk számára 10,8 millió euró támogatás áll rendelkezésre, amelyet az elmúlt évi aszály miatt jelentős veszteségeket elszenvedő kukoricatermelők megsegítésére fordítanak.

Fotó: AÉM
Mezőgazdaság
Izrael Állam nagykövete a MATE-n
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen tett látogatást Őexc. Maya Kadosh, Izrael Állam magyarországi nagykövete.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen tett látogatást Őexc. Maya Kadosh, Izrael Állam magyarországi nagykövete, akit Dr. Gyuricza Csaba rektor fogadott Gödöllőn. A találkozó középpontjában a magyar–izraeli kutatási és felsőoktatási kapcsolatok fejlesztése, valamint a jövőbeni együttműködési lehetőségek álltak.

Fotó: MATE
Kiemelt téma volt a vízgazdálkodás, az öntözésfejlesztés, a fenntarthatóság és az agrárinnováció, amelyek területén a MATE jelentős szakmai tapasztalattal és kutatási infrastruktúrával rendelkezik. A megbeszélés megerősítette, hogy a MATE nyitott új nemzetközi partnerségek kialakítására, és kész aktív szerepet vállalni a közös tudományos és innovációs kezdeményezések előmozdításában.
Forrás: MATE


