Drámai mértékben kiszáradt a Kolon-tó: vízszintje elérte az eddig mért legalacsonyabbat, és várhatóan teljesen kiszárad augusztus közepére. A fokozottan védett lápi pócot azonnal menteni kellett génmegőrzés céljából. A Duna-Tisza közi csatornák, lápok és mocsarak kiszáradása miatt a lápi póc helyzete kritikus.

A halászat több napon át zajlott (fotó: Morvai Edina)

60 millió éves ősi faj

A lápi póc (Umbra krameri) a Kárpát-medencében kialakult bennszülött halfajunk. Európában ez az egyetlen őshonos póc faj, legközelebbi rokonai Észak-Amerikában élnek.

A folyószabályozások és a belvízrendezések előtt olyan gyakori volt, hogy állatok takarmányozására is használták. Mára nagyon megritkult, élőhelyei – a növényzettel sűrűn benőtt sekély, háborítatlan állóvizek (lápok, mocsarak) és a lassan áramló kisvízfolyások – eltűntek vagy oly mértékben átalakultak, hogy nem alkalmasak a faj számára. Hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250.000 forint.

Az élőhelyek átalakulása és a klímaváltozás mellett az idegenhonos, távol-keleti származású amurgéb is jelentős veszélyt jelent rá. Ahol ez az agresszív inváziós faj megjelenik, ott a lápi póc állománya drasztikusan lecsökken, vagy teljesen eltűnik.

Lápi póc (fotó: Morvai Edina)

Eltűnt a víz a tájból

2015 után a fokozódó szárazság miatt először a kisebb csatornák száradtak ki a Duna–Tisza közén, amelyek egykor bizonyítottan lápi póc élőhelyek voltak. 2023-tól már nagyobb csatornák is hosszú hónapokig szárazon álltak, mint a Baracsi-csatorna, az Adacsi-csatorna vagy a Dong-ér jelentős része. Ágasegyháza külterületén az olyan anyagnyerő gödrök is kiszáradtak, amelyekben normál vízállás esetén 2-2.5 méter víznek kellene lenni.

Jelenleg a fajnak már csak az alábbi víztestekben találhatók biztosan létező állományai:

• Kolon-tó,
• Vörös-mocsár,
• Duna-völgyi-főcsatorna,
• Kalocsai Sárköz néhány csatornája.

A táj általános vízhiánya természetesen a Kolon-tó vízszintjében is megmutatkozott: 2025 októberére a valaha mért legalacsonyabb vízszint alá csökkent a tó szintje.

Az északi rész nádasai, és az ott kialakított Tókás már két éve teljesen szárazon áll, onnan már eltűnt a lápi póc. 2025-ben a tó minden náddal borított része szárazzá vált. Víz csak a két mély kotrásban (ahol az átlag vízmélység 2025. október 6-án mindössze 60-70 cm) és a tó északi részén, az 1970-es években kialakított anyagnyerő gödörben maradt.

Tartalmak 1999-től

Sajnos 2025 ősze és az azt követő tél sem hozta meg a várt csapadékot. A tó vízszintje olyan kritikus szintre csökkent, hogy a szigorú vízmegőrzés ellenére a Kolon-tó teljes medre a benne lévő kotrásokkal együtt nyár végére teljesen ki fog száradni. Ez a Kolon-tavi lápi póc állomány teljes összeomlását, és a többi vízhez kötött élőlény pusztulását vetíti előre.

Akcióterv a katasztrófa ellen

Sajnos vizet vezetni nem tudnak a Kolon-tóba, de a legfontosabb halfajokat megpróbálják megőrizni az utókornak.

A halak kimentését a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ (NBGK) Haszonállat-génmegőrzési Intézet Vízi Genetikai Erőforrások Megőrzése Osztályának szakembereivel közösen végezték, illetve a kimentett állományt is az intézetbe szállították.

A halászat több napon át zajlott, július 8-9-én, 14-én és 16-án. Ez nem egyszerű művelet, mivel a sűrű, tündérrózsával, rencével és hínárfajokkal benőtt területen kell megtalálni és kihalászni az apró, kifejlett méretben is mindössze 5-8 centiméteres lápi pócokat. Ráadásul a gyorsan melegedő vízben életben tartásuk és a szállításuk is rendkívül nehéz.

A mentőakció során a lápi póc mellett más, lápi vizekhez kötődő őshonos halfajokat is kimentettünk, például kurta baingot, réti csíkot, széles kárászt és compót.

A III. övcsatornában mindössze 1 db lápi pócot sikerült találni, de fogtak vörösszárnyú keszeget, széles kárászt, csukát és réti csíkot.

Az Öreg-kotráson már sikerült több, mint kétszáz lápi pócot találni a sűrű növényzetben. Itt viszonylag sok kurta baing ivadékot is találtak a szakemberek.

A Nagy-kotráson széles kárászt, compót, ezüst kárászt és csukát fogtunk, lápi pócot sajnos nem találtak, de a tó melletti kubikgödörben mintegy 50 lápi pócot emeltek ki.

A mentőakció során a lápi póc mellett más, lápi vizekhez kötődő őshonos halfajokat is kimentettünk (fotó: Morvai Edina)

Biztonságban a gödöllői génbankban

A befogott halak Gödöllőre, a Génmegőrzési Központ vízinövényekkel betelepített kis tavaiba kerültek. Itt hosszú távon, biztonságos környezetben élhetnek tovább és remélhetőleg szaporodni is fognak. Amint stabilizálódik a Kolon-tó vízszintje, innen lehet majd visszatelepíteni a halakat a természetes környezetükbe.

A lápi pócok mentése még folytatódik. Az állomány egy részét a Kurgán Természetvédelmi Bemutatóhely tavába vitték, mert biztonságosabb, ha nem csak egy helyen van az állomány (például ha betegség ütné fel a fejét valamelyiknél).

Egyelőre 163 lápi pócot szállítottak a Génmegőrzési Központba. Ez már akkora mennyiség, hogy biztonsággal szaporíthatók, és a genetikai változatosságuk is megőrződik hosszú távon. Ezen kívül még 68 réti csík, 158 széles kárász, 27 compó, és mintegy 300 kurta baing ivadék került Gödöllőre. A Kurgán Ház tavába eddig 79 lápi pócot talált menedékre.

Fontos hangsúlyozni, hogy az elmúlt évek szárazsága és az összehúzódó vízfelületen koncentrálódó ragadozónyomás miatt következtében a halak száma már jelentősen lecsökkent. A sekély vízben most is sok madár – bíbicek, nagy godák, szürke gémek, nagy kócsagok – táplálkozik.

A halmentés elsődleges célja a lápi póc kolon-tavi genetikai állományának megőrzése, hiszen minden egyes példányt fizikai képtelenség kimenteni a mederből.

A halak kimentésével párhuzamosan egy komolyabb beavatkozás előkészítése is folyamatban van (fotó: Puskás József)

Célzott mederkotrás

A halak kimentésével párhuzamosan egy komolyabb beavatkozás előkészítése is folyamatban van. Olyan kotrást tervezünk, amelynek mederszintje eléri a nyugvó talajvíz szintjét. Reményeink szerint ez a mélyebb mederrész nagyobb aszályok idején is képes lesz megtartani a vizet, így akár hosszabb távon is menedéket és élőhelyet biztosít majd a Kolon-tóban lápi életközössége számára.

Kiskunsági Nemzeti Park

A Predátor című akciófilm jeleneteit idézte fel a hőkamera képe június 7-én, az egyik Kunpeszér-környéki védett lápréti élőhelyen. A hőképet ezúttal kollégáink használták még pirkadat előtt, hogy kvadrokopter segítségével „predátorokat” keressenek a sűrű, magassásos, magaskórós növényzetben. 

A fokozottan védett hamvas rétihéja ugyanis ilyen növényzetben, a talajszinten építi fészkét. A költési időben számukra végzetes kaszálás mellett a területek legeltetése is kedvezőtlen számukra: a rövidre rágott növényzetben a szőrmés ragadozók sokkal könnyebben rájuk találhatnak.

Nappal visszaellenőrzött, tojásokat melengető, rejtő színezetű tojó hamvas rétihéja (fotó: Kazi Róbert)

Csoportos fészkelés

A hamvas rétihéják meglepően közel, akár 20 méterre is építhetik a fészkeiket egymástól. Ezen a védett területen több csoportos költőhelyet ismertünk meg az elmúlt években. A koncentrálódó párokra kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen kisebb területen egyetlen intézkedéssel egyszerre több egyed védelméhez is hozzájárulhatunk.

Az idei évben gabonában és természetes növényzetben is észleltünk ilyen csoportos fészkeléseket. A fészkek pontos helyének azonosítására azért volt szükség, mert a napokon belül kezdődő legeltetés a megfigyeléseink alapján érintette volna a fészkeket.

A fészken ülő tojó éjjeli hőképe (felvétel: Kazi Róbert)

Miért éjszaka repült a kvadrokopter?

Mivel a legeltetést nem szerettük volna indokolatlanul korlátozni, a lehető legpontosabb helymegjelölésre volt szükség. Nappal már több próbálkozás történt kvadrokopterekkel, de a növényzet változatos színezete, magassága és formája szinte lehetetlenné tette a fészkek megtalálását. A hőképes éjszakai repülés viszont rendkívül hatékonynak bizonyult.

A korai ébredést ellensúlyozta az eredmény: a négy ismert párból három fészkét sikerült azonosítani, így a legelésből kizárt területet is pontosan meg tudtuk határozni.

Biztonságosabb a madarakra nézve

A hőkamerás eszköz hatékonyságát jól mutatja, hogy távolról is jó felvételeket tud készíteni, miközben a kotló madarakat egyáltalán nem riasztotta meg. Később, már napfénynél egy néhány másodperces visszaellenőrzést végeztünk, melynek zavaró hatása minimális volt.

Ez a biztonsági szempont azért is fontos, mert a fészekről vagy annak közeléből felrepülő rétihéják esetenként rátámadnak a drónra, ami sérülésveszélyt jelenthet számukra

A sötétben derengő kijelzőfények különös hangulatot adnak az éjszakai órában (fotó: Turny Zoltán)

Köszönjük a hőkamerás drón biztosítását a Syba Napvédelem Kft-nek, valamint Kazi Róbertnek a szakmai segítséget! 

A fészkek felderítése a Grassland-HU LIFE integrált projekt  keretében valósult meg.

Írta: Turny Zoltán – KNP

A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén nem költenek ugyan barna kányák, de időnként sikerül megpillantanunk egy-egy, a folyó felett suhanó példányt.

Ha ragadozómadár-sziluettet pillantunk meg az égbolton, sok esetben csupán az élőhelyi adottságokból már szinte egyértelműen megállapíthatjuk, milyen fajról van szó. Ha például valamelyik folyóvizünk felett közepes méretű, karcsú, enyhén villásfarkú ragadozót pillantunk meg, akkor az nagy valószínűséggel barna kánya lesz.

Fotó: Balla Tihamér

Ahogy a pusztai élőhelyekhez hozzátartozik a parlagi sas, a nádasokhoz a barna rétihéja, úgy a folyók tipikus, de ritka ragadozója a barna kánya. A Maros mentén húzódó ártéri ligeterdők, szántókkal tarkított kaszálórétek alkalmas fészkelő- és táplálkozóhelyet is kínálnak a faj számára. Mindezek ellenére hosszú évek óta nincs ismert fészkelése a hazai szakaszon, még a tiszai torkolathoz közelebb eső részeken sem, holott a Tisza mentén rendszeresen költ. Bár fészke nem került elő, azért rendszeresen fel-felbukkan a Maroson is, és mindig megkapó látványt nyújt ez a karakteres, folyókhoz kötődő ragadozó madár.

Megjelenésének legfeltűnőbb eleme az enyhén villás farka, mely a hazai ragadozók közül csak még ritkább rokonára, a vörös kányára jellemző. Világos barnásszürkés feje, barna teste, hosszú, karcsú szárnyai vannak. Táplálékának döntő részét dögök teszik ki. Előszeretettel portyázik hosszában a folyó felett, a felszínen úszó, elpusztult halakat lesve. Nyáron, amikor nagyobb számban jönnek a felszínre elpusztult kagylók, akkor azokat is szívesen fogyasztja. Igazán látványos jelenet, ahogyan csaknem vízszintesen, a vízfelszínnel párhuzamosan repülve kapja ki a vízből a sokszor nagyméretű kagylókat. A kaszálások megindulásával az ártéri rétek felett is láthatunk kányákat, az oda gyülekező, sok más ragadozó között.

Forrás: KMNP