Természetvédelem
Újra hódítanak a hódok Fejér megyében
A hód az elmúlt években újra megjelent Magyarország vizes területein, így Fejér megyében is több helyen felfedezték a nyomát. Vértesacsán, Bodajkon, Fehérvárcsurgón, az alcsúti arborétumban is egyre otthonosabban érzi magát, melynek ökológiai jelentősége igen érdekes.
Igen érdekes története van az eurázsiai hódnak Magyarországon: a feljegyzések szerint a vadászatoknak köszönhetően az ezernyolcszázas évek végén halt ki az utolsó példánya. Vadászták a károkozása, a bundája és a húsa miatt is. A lényeg azonban az, hogy gyakorlatilag írmagját is kiirtották, így közel száz éven keresztül semmi jele nem volt annak, hogy az egyébként őshonos állat valaha itt élt.
– Amikor az utolsó darabot is kilőtték, évtizedekig nem volt az országban egy példány sem. Az ember pusztította ki, majd a kilencvenes években valóban volt pár hódelengedés, Gemencen például. De a gyakorlat mindig azt mutatta, hogy pár egyed visszatelepítése nem lehet sikeres történet. Ami most történt, az nem ennek az eredménye, hanem annak, hogy Nyugat-Európában és a Duna felső folyásánál – a németektől az osztrákokig – erős populáció alakult ki és azok kezdtek el terjeszkedni. Vagyis a Duna mentén érkezett a hód Magyarországra – elsőként Komárom, Győr és a Szigetköz területén jelentek meg. Mivel nincs természetes ellensége, vadászni nehéz és védett állat is, így egyre jobban terjeszkedtek – mutat rá a szakember, hozzátéve, hogy a korábban őshonos, de az országból eltűnt állatok közül többet is védelem alá helyeztek Magyarországon. Ilyen volt a farkas, a medve és a hiúz is. A hód visszatérése azonban – ahogy Klébert szerint a farkasé is – a fajok populációdinamikájának köszönhető:
– Ahol túl sok egyed van, ott a fiatalok kiszorulnak társadalmuk peremére, ezért új helyet kell keresniük. A hód is ilyen – Nyugat-Európában megerősödött az állománya. S mivel Magyarországon a farkas volt az ellensége, ezért itt viszonylag nyugalmas otthont talált magának. Ahogy végigjött a Dunán, elindult a mellékfolyókon felfelé – a Rába, az Által-ér mentén vagy éppen Fejér megyét érintően a Szent László patak s a Váli-víz mellett. A hód vízfolyással szembe halad, s amikor eléri a vízfolyások felső szakaszát, például a megyében Vértesacsánál vagy az alcsúti arborétumnál, ott elkezd gátakat építeni, hogy a vizet visszatartsa. Ezáltal gazdag mikroélőhelyeket hoz létre maga körül.
Vértesacsán például egy korábban lecsapolt területet foglaltak el az invazív vagyis idegen növényfajok, melyeket a hód megjelenése tudott visszaszorítani azzal, hogy gátakat épített, s a növények nem bírták a vizet. De Bodajkon is szemmel látható nyomai vannak az eurázsiai hódnak: gyönyörű gátakat épített, mellyel a víz folyását lassították le. A legtöbben csak a károkat látják, de ökológiai szempontból páratlan előnyöket is biztosít ez az állat. – Amellett, hogy tevékenységével gyakorlatilag visszaszorítja az invazív fajokat, kirágja a fákat, beledönti a vízbe, ezáltal azok újabb gyökereket eresztenek és az ágak rendszere élőhelyet teremt a vízi élőlényeknek. Csodálatos ívó- és rejtőzködőhelyek alakulnak így ki. A hód elkezdi átalakítani a vonalzóval az emberi kultúra sivatagává alakított területeket. Az átalakításból az ember gyakran csak annyit lát, hogy káoszos, járhatatlan világok jöttek létre. Valójában azonban az történik, hogy a természet visszaveszi a vízpartot, ahol a madarak újra boldogan fészkelhetnek, a kétéltűek, halak számára újra ideális közegek jönnek létre – hangsúlyozza a szakember. Persze az igazsághoz hozzátartozik – mondja –, hogy valóban tud kárt tenni: – Például ahol az ember értéket teremtett – arborétumot, gyümölcsöst telepített –, ott tenni kell valamit a védelem érdekében. Ilyenkor természetvédelmi hatósági engedéllyel át lehet telepíttetni az állatokat vagy fizikai elkerítéssel megvédeni a fákat. És – teszi hozzá –, előbb-utóbb a hód is vadászható lesz, hiszen erre már most vannak kísérletek, párat már most is lőhetnek. De a vadászata nem egyszerű, mert ha megijesztik, nagyon elbújik.
Forrás: a Fejér megyei hírportál
Természetvédelem
Érdekes vonuló madárfajok a szegedi Fehér-tavon
Tokody Béla madarakat figyelt meg a szegedi Fehér-tavon
A Tisza mellett fekvő alföldi halastavak a nagy madártömegek mellett mindig is vonzották a ritkább vízimadarakat. 2024 áprilisában több olyan madárfaj is előfordult a szegedi Fehér-tavon, amelyek ugyan minden évben távcső elé kerülnek, de idén kicsit korábban érkeztek, hasonlóan más madarakhoz.
A szegedi Fehér-tó több mint 2000 hektáros vízfelülete vízimadarak tömegeit vonzza minden tavasszal. Abban az esetben, ha március és április között van lecsapolt tóegység, akkor partimadarak ezrei lepik az iszapfelületet táplálék után kutatva. A gyakoribb partimadarak (pajzsoscankók, havasi partfutók, füstös cankók és gulipánok) között idén is feltűnt néhány olyan madárfaj, amely ugyan minden évben előfordul, de nem nagy példányszámban és kicsit későbbi időpontban.
A csigaforgató (Haematopus ostralegus) kisszámú, de rendszeres átvonuló. Viszonylag nagy termetű madár, hosszú piros csőre és fekete-fehér mintázata miatt eltéveszthetetlen. Április első napjaiban jelent meg egy példánya a Fehér-tó új tavain.
A sarki partfutó (Calidris canutus) nagy testű partfutó, nászruhában vörös színű, összetéveszthetetlen partfutófaj. A sarkkörön túli tundraövezetben költ. Nálunk rendszeres, de kis számú átvonuló faj, főleg májusban és augusztus-szeptember között tűnik fel lecsapolt halastavakon és szikes tavakon. Április első hetében tűnt fel két téli ruhás egyed, amely viszonylag korainak számít, de maradtak több napig a területen.
A széki lile (Charadrius alexandrinus) még 30 évvel ezelőtt rendszeresen költött a szárazon hagyott halastó medrekben is és jellegzetes költőfaja volt az alföldi szikes tavaknak, de sajnos rendkívüli módon visszaszorult hazánkban, mindössze 10-15 pár költ a Kiskunságban. A szegedi Fehér-tavon már csak ritka átvonuló, ezért is volt öröm az a hím madár, amely szintén április elején vendégeskedett egy napig a tavon.
A kis goda (Limosa lapponica) régebben ritka, manapság azonban már rendszeres, de kisszámú átvonuló partimadarunk. Közeli rokona a hazánkban már vészesen megfogyatkozott nagy godának, de a kis goda északon, a tundraövezetben költ. Hosszútávú vonuló, sajátos madárrepülési világrekord fűződik a fajhoz; egy fiatal kis goda közel 13 000 kilométert repült Alaszkától egészen Tasmániáig leszállás nélkül, amely út 265 órán keresztül tartott.
A szegedi Fehér-tó egyik lecsapolt tóegységén tűnt fel egy nászruhás madár és néhány napig táplálkozott az egyik lecsapolt tóegységen.
A klímaváltozás hatására sok időszakos vízállású szikes tavunk kiszárad már késő tavaszra, ezért is értékelődött fel a mesterséges halastavak szerepe, ahol az extenzív gazdálkodás egyrészt az állandó vízállással jó költő-és vonulóhelyet biztosít azoknak a vízimadárfajoknak, amelyek táplálkozása és költése ezt igényli, de a gazdálkodásnak megfelelően a lecsapolt halastavak iszapfelületei tökéletes élőhelye a partimadaraknak. A ritkább fajokat látni mindig jó élmény, de ami nagyon fontos, hogy ezek a tavak több olyan tömegesen vonuló fajnak jelent biztos megállóhelyet, mint a pajzsoscankó, havasi partfutó vagy a nagy goda.
Forrás: dr. Tokody Béla – MME
Természetvédelem
Kékbegyek látványos nászrepülése Cserebökényben
Rendszeresen találkozhatunk kékbegyekkel Cserebökényben
A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén rendszeresen találkozhatunk kékbegyekkel. A hímek nászrepülése szemet gyönyörködtető mutatvány.
A kékbegy az egyik legszebb tollazatú énekesmadár. Március végén, április elején érkezik vissza afrikai telelőhelyéről. A hímek rögtön elfoglalják a fészkelő területüket. Rendszerint egy magasabb ponton énekelnek, akár egy kiemelkedő nádszál csúcsi részén megkapaszkodva. Énekük rendkívül változatos, sok utánzást tartalmaz, mégis egyedi.
Nászrepülésük igen látványos. A hím a tojó közelsége esetén éneklés közben rendszeresen a levegőbe emelkedik, majd széttárt faroktollakkal ereszkedik vissza. Ezt követően a hím a talajon kék melltollait felborzolja, szárnyait leereszti, faroktollait széttárja, így udvarol a tojónak.
A fészket a tojó vékony növényi szálakból, gyökérdarabokból, egymaga építi. Legtöbbször a talajhoz közel, fűcsomó alá, zsombékra, vagy nádcsomó tövébe rejti. Általában 5-6 tojást rak, melyeken csak a tojó kotlik. A hím eközben a közelben énekel. A fiókák etetésében mindkét szülő részt vesz. Ritkán második költésük is előfordul.
A násztevékenységet követően a kékbegyek – rejtett életmódjuk miatt -, alig észrevehetők. Megfigyeléseink szerint ragaszkodnak a költőterületeikhez, évről-évre ugyanott találjuk meg az éneklő hímeket. Cserebökényben az egyik vizes élőhely melletti, pihentetett, kiterjedt foltos bürkös területen hat nászrepülő hímet számoltunk. Megfigyeltük, hogy a nászrepülést követően az 50-60 cm magasságú, sűrű növényzetben tűntek el a kékbegy-párok. Reméljük, hogy a párok az idén is sikeresen nevelik fel fiókáikat.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
Természetvédelem
Madár-megfigyelés Görögországban
Gyenge László madarakat fényképezett Thesszalonikitől délre eső makedóniai tengerparton
Néhány napot nemrég Görögországban töltöttem, a Thesszalonikitől délre eső makedóniai tengerparton. No nem fürödni és napozni mentem a magyarok körében is népszerű nyaralóhelyre, és nem csak az ott is hűvös idő tartott vissza a dologtól.
Az Axiosz és az Aliákmonasz folyó torkolatvidékének és a Makrijálosztól délre eső tengerparti sólepárló kazetták, illetve a mellette elterülő mocsárvidék gazdag élővilágára voltam kíváncsi. A természetfotósok már csak ilyen furcsa helyekre járnak. Hát a madarak és a hüllők igazi paradicsomába csöppentem a tavaszi nyüzsgés, megújulás időszakában. Az odalátszó távoli Olimposz hegy csúcsát még hó borította, de a lapályon már költéshez készülődtek a madarak, és a gyíkok, kígyók, teknősök is élvezték a déli napsütést.
Sikerült igazán kecsegtető leshelyeket találnom, ahonnan főleg parti és gázlómadarakat tudtam fotózni. A tengerparthoz közeli sótűrő növényzetben botorkálva még veszélyes helyzetbe is kerültem: a hűvös hajnal utáni reggeli verőfényben még félig dermedten napozott egy jól fejlett homoki vipera, amelyet tényleg csak a legutolsó pillanatban vettem észre, és a már lépésre emelt lábamat rántottam vissza.
Szóval nem lett baj, a hüllő dühösen sziszegve tűnt el a gazban a tamariskabokrok alatt. Odébb, a sólepárló betonszegélyénél egy jó kétméteres haragos sikló kúszott tova, és lépten-nyomon görög teknősök kocogtak, döcögtek a fűcsomók között. Minden hasonló utam előtt elképzelek magamnak valamilyen addig még nem látott vagy általam nem fotózott fajt, amelyet azután igyekszem megtalálni, megörökíteni.
Ezúttal a székicsér képére vágytam, és ha nehezen is, meg nem kis szerencsével is, de sikerült. Az elmúlt napokban a különböző természetfotós csoportokban publikált madaras képeim mind itt készültek, nem a szokásos apaji “vadászterületemen”, ahol ugyanezeket a fajokat időnként szintén meg lehet figyelni.
Írta és fényképezte: Gyenge László