Keressen minket

Mezőgazdaság

Felébredt az 1972 óta alvó Dráva

51 éves árvízszint-rekord dőlt meg

Közzétéve:

1972-es rekordárvizet adtunk át a múltnak a tegnapi nappal, amikor Őrtiloson, a Mura és a Rába összefolyásánál, 51 éves árvízszint-rekord dőlt meg. Az elmúlt évek vízügyes fejlesztései jól vizsgáznak. A Rába, a Mura, a Dráva és a Sajó mentén továbbra is folytatódnak a védekezési munkák, a vízügyes szakemberek az ország egész területéről érkeznek az említett folyók mellé az azonnali átcsoportosításoknak köszönhetően. A vízügyes szakembereknek a tetőzések után még fokozottabban kell figyelniük az árvizi jelenségekre, hiszen a mostani apadások szokatlanul lassúak.

Fotó: OVF

Rába Szentgotthárdnál és Körmendnél apad, a folyó most a nyílt ártereken okoz majd elöntést, de lakott területeket közvetlenül nem fog veszélyeztetni. A szántóföldi elöntések miatt pedig az alsó szakaszokon lassul majd az apadás. Győrnél a rakpart szintjét megközelítheti a vízállás, mely a Duna és a Rába árhullámainak egybeesésétől függ.

A Mura Letenyén tegnap a reggeli óráktól tetőzés közeli állapotban volt 546 cm-es észlelt vízállással. Ezt követően további 8 cm-es vízszintemelkedést követően hétfőn 15 órakor megkezdődött a folyó tetőzése (552 cm-es észlelt vízállással), mely este 23 óráig tartott. Ez mindössze 2 cm-rel alacsonyabb a valaha mért legmagasabb vízállásnál. A tetőzést követően ma délig közel 30 cm-t apadt a folyó.

Fotó: OVF

Dráván Őrtilosnál 493 cm-rel megdőlt a rekord tegnap délben, 17 cm-rel a korábbi legmagasabb vízállás (476 cm) felett tetőzött a folyó. A Dráva mellett a vízügyes szakembereknek 7 olyan településnél is segíteniük kell, amelyeket nem véd állami védvonal, valamint meg kell védeniük azt a 31 települést is a Dráva bal partján, amelyek a terhelt árvízvédelmi töltésen túl vannak. Ez közel 20.000 hektárt jelent a maga termőföldjeivel és települési vagyoni értékeivel. A nyár közepén a folyó útjában a legerősebb az ellenállás, hiszen ilyenkor alakul ki a legnagyobb vegetáció, amely fékezi az árvizet és ezzel emeli a szintjét. Drávaszabolcsnál folytatódnak a felkészülési munkák, a védvonalak homokzsákos erősítésével és magasításával készülnek a vízügyes szakemberek. Itt csütörtökön várható a tetőzés, rekord értéket (1972-ben 596 cm) megközelítő vagy akár el is érő vízállás mellett. A vízjárást továbbra is meghatározza a külföldi tározók üzemrendje.

Fotó: OVF

A Sajó jelenleg Sajószentpéternél tetőzik, a fenti határszakaszon ütemes az apadás. Sajópüspökinél a tegnap hajnali tetőzés óta már több mint egy métert csökkent a vízszint. Az árvízvédelmi készültségekkel érintett védelmi szakaszokon továbbra is a fokozatoknak megfelelő éjjel-nappali figyelő- és járőrszolgálatot tartanak a Vízügyi Igazgatóságok.

Forrás: OVF

Mezőgazdaság

Újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyében

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki Kiskunfélegyházán

Published

on

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Bács-Kiskun vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása befejeződött, a járványügyi nyomozás folyamatban van. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy az országban továbbra is jelen van a madárinfluenza vírusa, így nem lazulhat a járványügyi fegyelem.

Fotó: NÉBIH

A Bács-Kiskun vármegyei Kiskunfélegyháza településen található, 499 példányt számláló tömőlúd telepen a megemelkedett elhullás és az állatok bágyadtsága hívta fel az állattartó figyelmét a betegség gyanújára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát igazolta az elhullott állatokból.
Az érintett állomány gyanú alapján megkezdett felszámolása mostanra befejeződött. A járványügyi szakemberek a gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, és megállapították a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet.

A Nébih ismételten felhívja az állattartók figyelmét, hogy a madárinfluenza továbbra is jelen van az országban, így azokon a területeken is újra megjelenhet, ahol korábban már sikerült felszámolni a betegséget. A járványügyi fegyelem éppen emiatt sehol sem lazulhat, a madárinfluenza baromfitelepre történő bejutásának kockázatát ugyanis kizárólag a biológiai biztonsági intézkedések szigorú és következetes betartásával lehet minimálisra csökkenteni.

A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Továbbra is magas a búza ára

Az AKI cikket közölt az étkezési búza árakról:

Published

on

A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) januári előrevetítésében az előző szezonét 1 millió tonnával meghaladó, 796 millió tonna globális búzatermést jelez a 2024/2025. gazdasági évre vonatkozóan. A várható felhasználás 805 millió tonnára tehető. A termény zárókészlete 265 millió tonna (–3 százalék) lehet a 2024/2025. gazdasági év végén. A Tallage francia piacelemző vállalat januári tájékoztatása szerint 21,6 millió hektárról (+6 százalék) arathatnak őszi búzát az EU-ban a 2025/2026. évi szezonban. Helyenként a sok csapadék hátráltatta a búza vetését, így a nyugat-európai tagországokban egyes táblákon későn került a földbe a vetőmag. Ennek ellenére a növények jó állapotban voltak január elején, bár Franciaországban, Németországban és a Benelux államokban túl magas volt a talajok nedvességtartalma.

Ezzel szemben Romániában és Bulgáriában az esők újbóli megjelenése javított a vetések állapotán. Az EU legészakibb részein jelentősen lecsökkent a hőmérséklet, de nem hatott kedvezőtlenül a növényekre. A többi tagországban, különösen Kelet-Európában, az év eleji időjárás enyhe volt. Franciaországban a növények által elfoglalt terület 4,7 millió hektárra (+11 százalék), Németországban pedig 2,8 millió hektárra (+10 százalék) bővülhet az idén. Lengyelországban 2,4 millió hektáron (+1 százalék) került a földbe a vetőmag 2024 őszén. Romániában 2,3 millió hektárra (+3 százalék) emelkedett a búzaterület.

Az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 90,4 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával január utolsó hetében. Ez az árszint az egy évvel korábbit 38 százalékkal haladta meg. A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a búza márciusi jegyzése 197–216 dollár/tonna tartományban mozgott január 27. és február 7. között. Ezzel egy időben a párizsi árutőzsdén
(Euronext/MATIF) a termény márciusi jegyzése 225–235 euró/tonna között alakult.

Forrás: AKI

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Mezei pocok: milyen lehetőségeink vannak a védekezésre?

Ismét problémát okoz a mezei pocok kártétele

Published

on

A mezei pocok (Microtus arvalis) mind a szántóföldi-, mind a kertészeti kultúrák esetében jelentős kárt okozhat (1. kép).

A betakarítás után gyakran betelepülnek a tarlókra, majd a növénymaradványok elfogyasztása után az őszi vetésű kultúrákban is megjelennek. Kártétele foltszerűen a kultúra sárgulását, elszáradását okozza. A rágcsáló gyors szaporodásra képes, évente akár 5-10 nemzedéke is kifejlődhet. Az idei enyhe, csapadékban szegény tél helyenként kedvezett a kártevő szaporodásának, így akár jelentős kárra is számíthatunk.

1. kép: Mezei pocok. Fotó: NAK

A védekezés során az integrált szemléletet kell követnünk. A további betelepedés elkerülése érdekében a szomszédos táblákkal együttműködve célszerű a védekezés megszervezése, mivel a környező területekről a kártevő áttelepülése gyors. A pocok nem kedveli a rendszeres talajbolygatást, ezáltal talajműveléssel mérsékelni tudjuk a kártételt. Emellett más agrotechnikai beavatkozással, például megfelelő tarlókezeléssel is jelentősen csökkenthetjük az okozott kárt. A pocok természetes ellenségeinek védelmére és betelepedésük elősegítésére is figyelmet kell fordítani. A T-ülőfák elősegítik a ragadozómadarak megjelenését, melyek az alacsony pocok populációt kordában tudják tartani (2. kép).

2. kép: Mezei pocok természetes ellensége (sólyom) T-ülőfán. Fotó: NAK 

Nagy rágcsáló nyomás esetében, ha 100 m2-ként 3-5 aktív járat található a területen elkerülhetetlen a kémiai védelem. Mezei pocok ellen csupán két hatóanyag engedélyezett: a cink-foszfid gyomorméreg, valamit a gázosodó kalcium-karbamid. Azonban 2025. január 23. és május 22. között szükséghelyzeti engedéllyel újra alkalmazható egy véralvadásgátló klórfacion tartalmú készítmény is.

A védekezés során kiemelten fontos a növényvédő szerek engedélyokiratainak betartása. A készítményeket kizárólag járatkezelésre lehet felhasználni, a talajfelszínre kiszórva nem alkalmazhatók! Egyes készítmények más melegvérű állatokra is veszélyt jelentenek, ezért a kezelés időtartamára a T-ülőfák eltávolítása szükséges. Emellett a védekezés során a helyi vadásztársaságokkal való együttműködés is kiemelten fontos. A kijuttatás előtt érdemes ellenőrizni a hatóság honlapján, hogy az adott készítmény rendelkezik-e érvényes engedélyokirattal. A munkafolyamatokba célszerű a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szakembereinek bevonása is.

 

Forrás: NAK / Filler Zsófia, Fodor Attila

Tovább olvasom