Keressen minket

Mezőgazdaság

Milyen szerepe lehet a génszerkesztésnek az európai mezőgazdaságban?

Print Friendly, PDF & Email

A 2020-as kémiai Nobel-díjat Emmanuelle Charpentier-nek és Jennifer Doudnának ítélték a CRISPR/Cas9 technológia, vagyis a génszerkesztés kifejlesztéséért. A módszer olyan pontosságú génmódosító eszközt adott a kutatók kezébe, amilyenről korábban nem is álmodhattak – közölte a Magyar Tudományos Akadémia.

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

A 2020-as kémiai Nobel-díjat Emmanuelle Charpentier-nek és Jennifer Doudnának ítélték a CRISPR/Cas9 technológia, vagyis a génszerkesztés kifejlesztéséért. A módszer olyan pontosságú génmódosító eszközt adott a kutatók kezébe, amilyenről korábban nem is álmodhattak – közölte a Magyar Tudományos Akadémia.

 Európai Unió Bírósága szerint a CRISPR/Cas9 technológiával létrehozott növényfajták a genetikailag módosított organizmusokról (GMO) szóló jogi szabályozás hatálya alá tartoznak. (Kép: Pixabay)

A felhasználási területei beláthatatlanok, és bizonyosan a biológia minden ágára kiterjednek. Természetes módon merül fel, hogy a molekuláris ollónak nevezett eljárást a növénynemesítésben is alkalmazni lehetne, ahol kiválthatna más, sokkal kevésbé hatékony génmódosító módszereket, illetve a hagyományos nemesítést is felgyorsíthatná. Ugyanakkor vannak, akik nem tesznek különbséget a génszerkesztés és más génmódosító eljárások között. Az európai szabályozás nagyrészt az ő álláspontjuk szellemében született. Az Európai Tudományos Akadémiák Szövetsége (All European Academies, ALLEA) 2019-ben szimpóziumot tartott a mezőgazdasági génszerkesztés lehetőségeiről, a megállapításaikról pedig készült egy jelentés is. E tanulmány konklúzióit ismertetjük.

Két évvel ezelőtt az Európai Unió Bírósága a mezőgazdasági génszerkesztésről hozott ítéletében úgy határozott, hogy a CRISPR/Cas9 technológiával létrehozott növényfajták a genetikailag módosított organizmusokról (GMO) szóló jogi szabályozás hatálya alá tartoznak. Vagyis az Unió területén nagyon korlátozottak a felhasználási lehetőségeik. A döntést a genetikai módosítás minden formáját elutasítók örömmel fogadták, míg a terület kutatói – kevés kivétellel – bírálták a döntést, hangsúlyozva, hogy a bíróság olyan technológiákat vett egy kalap alá, amelyek sem eljárásukban, sem eredményüket tekintve nem azonosak.

Tudományos bizonyítékok és következtetések:

A bírósági döntés semmiképpen sem csitította el a mezőgazdasági génszerkesztés körüli tudományos vitát, ezért is nagyon időszerű az ALLEA-jelentés, amely összefoglalja a terület jelenleg elérhető tudományos bizonyítékait, és a belőlük levonható következtetéseket. Egyúttal keresi annak módját is, hogy hogyan lehetne az európai uniós szabályozást harmonizálni a legújabb felfedezésekkel (mivel, ez a jelentés sorai közül kiolvasható, a jelenlegi jogszabályok nem felelnek meg teljes mértékben a tudományos adatok alapján levonható konklúzióknak). A jelentés szerzői azt is kiemelik, hogy a tudományos ismeretek mellett az európai szabályozásra legalább olyan erősen hatnak a társadalmi és az etikai tényezők.

Egy évvel ezelőtt Brüsszelben az ALLEA és a Flamand Királyi Tudományos és Művészeti Akadémia szervezésében szimpóziumot tartottak „Génszerkesztés a terményfejlesztésért” címmel. „A terményfejlesztési célú génszerkesztésről szóló társadalmi vita kiterjesztése a tudományos közösség, benne az európai akadémiák kulcsfontosságú felelőssége. Miközben ezek az új technológiák izgalmas új lehetőségeket kínálnak, továbbra is fontos, hogy a tágabb összefüggéseket is szemléljük, és a közvéleményt, illetve a kulturális különbségeket is figyelembe vegyük” – jelentette ki Antonio Loprieno, az ALLEA elnöke.

Minden szakértő fontosnak tartja, hogy a génszerkesztést külön kezeljék a „klasszikus” génmódosítástól minden szinten, tehát a jogalkotásban és a jogalkalmazásban is. Ennek oka, hogy a CRISPR/Cas9 technológia (amelyet gyakran neveznek molekuláris ollónak is) szinte semmiben sem hasonlít azokhoz a génmódosító eljárásokhoz, amelyeket az európaiak többsége ellenez (az egy másik jelentés témája lehet, hogy ez az ellenzés megalapozott-e, vagy sem). Fontos a növénynemesítéshez kevésbé értők számára is nyilvánvalóvá tenni a bíróság által azonos kategóriába sorolt módszerek különbségeit.

A Magyar Tudományos Akadémia a kérdésben már 2017-ben
a jelentés megállapításaival szoros összhangban lévő állásfoglalást tett közzé. Az állásfoglalás kifejtette, hogy „a 21. század biológiájának egyik legjelentősebb felfedezése a genomszerkesztési technikák kifejlesztése, amelyekkel egy kiválasztott célgén DNS-ét megtervezetten lehet elvágni, illetve módosítani, és így tetszés szerinti mutációt előidézni. Ez a lehetőség forradalmasította a kutatást, és jelentősen előmozdítja a biológiai funkciók megismerését.”

A génszerkesztés és a korábban is alkalmazott génmódosító eljárások közötti alapvető különbség a pontosságban van. A CRISPR/Cas9 segítségével egészen nagy biztonsággal lehet célozni, elméletileg a rendszer csak azokat a nukleotidokat vágja ki (és cseréli le kívánság szerint valami másra) a genomban, amelyeket a kutatók szeretnének. A hagyományos GMO-k génállományát jórészt véletlenszerűen beépülő génekkel változtatták meg, esetenként más élőlényekből származó gének beültetésével – ez utóbbi körülmény sem jellemző a génszerkesztésre. Fontos tudni, hogy a klasszikusnak tekintett (tehát nem génmódosításnak tartott) nemesítési eljárások is megváltoztatják a növények génállományát. Ráadásul ehhez igen invazív technológiákat, például besugárzást használnak.

A jelentés tudatosítja, hogy „az Európai Unió Bíróságának 2018-as döntését nagyrészt zavarodottság és csalódás fogadta a terület kutatóinak körében”.
A kutatók ugyanis attól tartanak, hogy a döntés megbénítja az európai kutatást, és ezzel az európai kutatók jelentős hátrányba kerülnek azon kollégáikkal szemben, akik kevésbé korlátozó szabályozású országokban dolgoznak. Minden arra mutat tehát, hogy soha nem volt fontosabb
a döntéshozók elé tárni a tudományos adatokat, hogy ők felelősségteljesen tudják meghatározni az európai kutatás kereteit.

A jelentés a téma minden aspektusát érinti, a genomszerkesztett növények biztonságosságától a bennük rejlő lehetőségekig, amelyek megoldást jelenthetnek a mezőgazdaság előtt tornyosuló problémákra. Ha egyszer széles körben elterjednek e termények, a hatásuk az élelmiszer-termelés és
a kereskedelem szinte minden részterületén tetten érhető lesz (függetlenül attól, hogy ez a hatás pozitív vagy negatív). Megváltoztathatják a nemzetközi élelmiszer-kereskedelem rendszerét, a nemesített növényeket illető szellemi tulajdonjogok rendszerét, de a növényvédelem bevett eljárásait is.

A jelentés szerzői kiemelik, hogy a kutatóknak nem szabad figyelmen kívül hagyniuk a közvélemény reakcióit, ösztöneit, előítéleteit, informáltságát sem. Sok kutató meg van győződve arról, hogy az EU Bírósága döntésének hátterében alapvetően a nem megfelelő tájékozottság áll.

Mindezeket figyelembe véve a jelentés fő konklúziói a következők:

Az európai szabályozásnak inkább a konkrét növény tulajdonságait kellene figyelembe vennie, semmint a technológiát, amellyel létrehozták. Így elkerülhető lenne, hogy egyértelműen veszélytelen, sőt előnyös tulajdonságú növények kerüljenek a de facto tilalom hatálya alá.

Azok a célzott génszerkesztő beavatkozások, amelyek nem visznek be idegen géneket, semmivel sem jelentenek nagyobb egészségügyi vagy környezeti veszélyt, mint a klasszikus nemesítéssel létrehozott fajták. Ez egyben azt is jelenti, hogy adott esetben a megszokott (és így a közvélemény számára
a biztonság látszatát keltő) nemesítési technikák sem mentesek a kockázatoktól.

Ha továbbra is ilyen korlátozó marad az európai szabályozás, akkor ellehetetlenítheti azokat a törekvéseket, amelyek éppen a környezetvédelmi megfontolások alapján előnyösebbnek tartott (a klímaváltozással szemben ellenállóbb, genetikailag diverzebb és termékenyebb) fajták megtalálását célozzák.

Ahhoz, hogy biztosítsuk az európai mezőgazdaság fenntartható működését,
és csökkentsük a növényvédő vegyszerek használatát, illetve a mezőgazdaság ökológiai lábnyomát, a kutatóknak elemi szükségük van a legmodernebb tudományos technológiákhoz való hozzáférésre és arra, hogy az így létrehozott növények gazdaságilag is hasznosulhassanak. A termelt növényfajták sokszínűségének fenntartásához egyre hatékonyabb és gyorsabb nemesítési eljárásokra van szükség, ami a klasszikus módszerekkel már egyre kevésbé oldható meg.

Mindezek miatt mindannyiunk – az európai kutatók, döntéshozók és fogyasztók – érdeke, hogy a mezőgazdasági génszerkesztés kérdése és jogi szabályozása szigorúan a tudományos bizonyítékokon és az objektív vizsgálati eredményeken alapuljon, és sikerüljön megszabadulni a párbeszédet szinte ellehetetlenítő és a nem elégséges tudományos ismeretekből származó, alaptalan előítéletektől.

Forrás: MTA

Mezőgazdaság

Új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben

Print Friendly, PDF & Email

Az Országgyűlés elfogadta a termelővédelmi törvénycsomagot

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Szankcionálhatóvá válnak a felvásárlók általi, 30 napon túli késedelmes fizetések a gazdálkodók felé az Országgyűlés által elfogadott termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A szabályozás új lehetőségek megteremtésével javítja a termelők felvásárlókkal szembeni kiszolgáltatott helyzetét és jogi eszközökkel biztosít erősebb védelmet számukra. A legtöbb új szabály a szükséges felkészülési idő biztosítása érdekében 2025. január 1-jétől lép életbe.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Feldman Zsolt kiemelte, világszerte jellemző az, hogy az élelmiszer előállítási láncban a termelők arányaiban nagyobb kockázatokat viselnek, az eredményekből pedig kisebb mértékben részesülnek. Ennek oka, hogy a termelők legtöbbször kisebb alkuerővel és érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, mint a láncban felettük álló feldolgozók vagy a kereskedők. A kockázatok és az eredmények arányosabb megosztása érdekében szükség van a termelők szabályokkal történő támogatásra, azért, hogy a felvásárlók, feldolgozók ne háríthassanak minden kockázatot a termelőkre. A termelők számára emellett átláthatóbbá és tervezhetőbbé kell válnia a felvásárlási folyamatoknak – tette hozzá.

Az államtitkár szerint a magyar kormány az agrárium vonatkozásában arra törekszik, hogy ne csak a támogatáspolitikában, hanem a hazai termékpályák működésében is előrelépés történjen. Ezért folyamatosan fejleszti a hazai szabályozási rendszert, mely megalapozza a hazai termelők felvásárlókkal szembeni védelmét, helyzetük jogi eszközökkel történő javítását és integrációjuk erősítését. Ezt szolgálja a most elfogadott termékpiacokról szóló törvény módosítása is, mely számos, a termelők védelmét erősítő, kézzelfogható szabályozási elemet tartalmaz. Ezek közé tartozik a kockázatmegosztási rendelkezések kötelező alkalmazása a zöldség-gyümölcs, valamint sertés- és baromfi ágazati szerződésekben, a 30 napnál későbbi késedelmes fizetések hatékonyabb szankcionálása 2025. január 1-jétől, valamint bizonyos esetekben a felvásárló tevékenységtől történő eltiltásának bevezetése. A cél mindezzel az, hogy ne egyedül a termelő viselje a termékpálya működésének teljes kockázatát. Fontos cél, hogy a szerződések a jövőben egyértelműen tartalmazzák ezeket a kockázatokat és a teherviselés arányait. A termelők védelmének javítását szolgálja az is, hogy az ágazati érdekképviseleti szervezetek mintaszerződéseket vezethetnek be a jó gyakorlatok széleskörű elterjesztése érdekében – hangsúlyozta.

Kifejtette, ez a törvénymódosítás kiterjed a vertikális együttműködésekre vonatkozó, önkéntesen alkalmazható termeltetői szerződés kategóriájának és szabályainak megteremtésére is. Ez az új szerződéstípus keretet ad a termeltetői együttműködéseknek, ami nemcsak a termelők helyzetét teszi kiszámíthatóbbá, hanem a feldolgozók alapanyag ellátottságának biztonságához is hozzájárul, valamint csökkenti a piaci túltermelés kockázatát is. A termeltetői együttműködésekre vonatkozó előírások alapján az árat olyan módon kell meghatározni, hogy az a szerződés egész időtartamára vonatkozóan biztosítsa az átláthatóságot és kiszámíthatóságot – ismertette Feldman Zsolt.

Az agrártárca azt kívánja elérni, hogy ezek a szabályok gyorsan és sikeresen beépüljenek a magyar mezőgazdasági gyakorlatba és átláthatóbb, tervezhetőbb viszonyokat teremtsenek országszerte.

Forrás: AM

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Aszály információk: 2024. május 2.

Print Friendly, PDF & Email

Az aszály alakulása május elején

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A mögöttünk álló egy hétben nagyrészt száraz, többnyire napos időjárás volt a jellemző hazánkban. A múlt csütörtökön, pénteken és szombaton kevés helyen előfordultak még gyenge záporok, majd országszerte száraz napok következtek, és csak szerda estétől eredt el néhol ismét az eső.

Ábra: MME

A talaj felső fél méteres rétege sokat száradt az elmúlt egy hét során, a felszínközeli néhány centiméter ismét teljesen kiszáradt. Kritikusan száraz felső 20 cm-es talajréteg a déli országrész középső tájain található, míg máshol egyelőre kielégítő a talaj felső 20 illetve 50 cm-es rétegének nedvességtartalma.
Az említett területen tapasztalhatók aszály jelei a tavaszi vetésű növényeknél.
A folytatásban változékonyabbra fordul az idő, növekszik a csapadékhajlam, elsősorban záporos jellegű csapadékra van kilátás. Csütörtökön és pénteken főként az ország délnyugati felén kell ismétlődő záporokra, zivatarokra számítani, így a déli országrészben is enyhül az aszály, majd vasárnap az északi országrészben várhatók nagyobb számban záporok, zivatarok. A záporos időjárás a jövő hét első felében is folytatódik.

Forrás: MME

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Mérsékelt emelkedés a FAO élelmiszerár-indexben

Print Friendly, PDF & Email

A hús- és gabonafélék és növényi olajok magasabb jegyzése túlszárnyalta a cukor és tejtermékek árcsökkenését

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Róma, 2024. május 3. – Feljebb kúszott áprilisban az élelmiszer-alapanyagok nemzetközi piaci árainak mutatója, miután a hús jelentős és a növényi olajok és gabonafélék mérsékelt drágulása érvényesült a cukor és tejtermékek alacsonyabb árával szemben az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) ma frissített indexében.

©FAO/Rijasolo

FAO élelmiszerár-index, ami a nemzetközi kereskedelem legjelentősebb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi le, március óta 0,3%-kal erősödött, de még így is 9,6%-kal múlja alul az egy évvel korábbi értékét.

A gabonafélék árindexe szintén 0,3%-kal emelkedett márciushoz képest, megszakítva a három hónapja tartó árcsökkenését. A búza exportpiaci ára stabilizálódott áprilisban miután a főbb exportőrök közötti verseny ellensúlyozta az Európai Unióban, Oroszországban és az Amerikai Egyesült Államokban tapasztalt kedvezőtlen időjárási körülményeket. A kukorica külpiaci ára nőtt a nagy kereslet hatására és az ukrán infrastruktúrában bekövetkezett károk  okozta logisztikai fennakadások és a betakarítás előtt a brazil termés körüli aggályok miatt. A rizsfélék almutatója 1,8%-kal csökkent főleg az Indica alacsonyabb jegyzésének köszönhetően az aratás jelentette nyomás közepette.

A növényi olajok árindexe is 0,3%-kal erősödött áprilisban 13 hónapja nem látott szintre érve, ahogy a napraforgó- és repceolaj drágulása ellentételezte a pálma- és szójaolaj árcsökkenését.

A FAO húsárindexe 1,6%-kal nőtt az elmúlt hónapban, mivel mind a szárnyas-, a szarvasmarha és a birkahús is megdrágult a nemzetközi piacokon. A sertéshús ára globálisan valamelyest csökkent, tükrözve a lanyha keresletet Nyugat-Európában és a főbb importpiacokon, például Kínában.

A cukor indexe 4,4 %-kal esett, így 14,7%-kal múlva alul a tavaly áprilisi értékét. A csökkenés főként a javuló ellátási helyzetnek köszönhető, kiemelten a vártnál nagyobb indiai és thai termésnek és a kedvező brazil időjárásnak.

A FAO tejtermék árindex 0,3%-kal csökkent, pontot téve egy féléves drágulási ciklusra. A fő okok között találjuk a sovány tejpor gyengélkedő importkeresletét és az amerikai dollár erősödése miatti alacsonyabb nemzetközi sajtárakat. A stabil importkereslet által fűtve a vaj nemzetközi ára ezzel szemben nőtt.

További részletek itt.

Megnyirbált búza-előrejelzés

Megjelent a FAO új Gabonakínálati- és keresleti gyorsjelentése is, amelyben 2846 millió tonnára növelte a szezon globális gabonatermelésre vonatkozó előrejelzését, ami 1,2%-os bővülést jelentene éves szinten. A frissített számok a Mianmarból és Pakisztánból érkező adatokra reflektálnak.

A FAO szakértői valamelyest csökkentették a 2024-es globlis búzakibocsátásra vonatkozó előrejelzést, ami a várható 791 millió tonnával még így is félszázalékos éves bővülést jelentene.

A szemestermények esetében a fő betakarítási szezon a déli félteke országaiban hamarosan kezdődik, ám a nem megfelelő időjárás lehűtötte a hozammal kapcsolatos várakozásokat a főbb termelő országokban, mint Brazília és Dél-Afrika.

További részletek itt.

Forrás: FAO

Tovább olvasom