Egy őzbakra voltam hivatalos, valamikor rég. Egy kedves barátom hívott  meg egy őzbak lelövésére. A területének egyik része egy nagyobb kiterjedésű gyümölcsös. Megtalálható volt itt az alma, szilva és még több, más nemes gyümölcsfaféle, sőt olyan elöregedett fákból álló, kezeletlen, szederindával és más felnövekvő fafajokkal lévő, több hektáros része is volt a területnek, ami méltán beillett volna dzsungelnek.

Fotó: Kovács Gábor – Agro Jager News

Ezen gyümölcsös csak részben volt bekerítve. Az elvadult felénél már maga a kerítés is már elvadult, helyesebben elavult és olyan lett, mint egy népmese. Azaz hol volt, hol nem volt. Az őzek, szarvasok, vaddisznók bátran bejárhattak és ezt meg is tették, kiváltképpen érés idején. Mert bár elöregedett a gyümölcsösnek azon része, de azért az öreg fák is hoztak annyi termést, hogy a vadnak bőséget nyújtottak nyár végén, ősszel. Az említett történet azonban májusban esett meg velem, amikor a fák többsége virágba borul és messzehangzón szól a kakukk, burrog a vadgerle és búg az örvös galamb. Az említett barátom lakása a gyümölcsös szélén volt, onnét indultam cserkelni egyedül a szokatlan erdőbe. Csodás látványt nyújtottak a virágzó fák, melyek sokasága, inkább az idilli paradicsomra, az elveszett édenkertre emlékeztettek.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A rózsaszínű és fehéres virágözön erdejében inkább tündérek megjelenését vártam, akik virágkoszorúval az édesded buksijukon, körbe állnak és misztikus, a mennyországból eredő táncba kezdenek, melynek minden üteme a gyönyörű tisztaságot és az igaz boldogságot sugallja. A pompás erdőt a földön ültömben figyeltem, mélyeket szippantva a balzsamos levegőből, de amikor a kezemet megcsípte egy hangya, a mennyországi tisztaságot eloszlatta mindaz, amit mondtam. Tovább indultam, de egy-két lépés után megtorpantam, mert abban a sorban, amelyikben éppen voltam, messze tőlem vörös folt kapta meg a szemem. A távcső azonban megmutatta az igazságot: suta. A látási viszonyok egyébként is eléggé korlátozottak voltak. Amelyik sorban voltam, ott messze el lehetett látni jobbra-balra. De előre és hátra, azaz a szomszéd sorokba csak akkor nyerhettem betekintést, – úgy sem túl messze – ha meggörnyedve lehajoltam és a fák lelógó ágai alatt lestem el. Alig léptem megint párat, hangos robajjal csörtet felém valami. Két bak kergetőzött nagy hévvel, talán észre sem vettek. Úgy vágtattak el mellettem, mint két vörös lihegő, sistergő, fújtató gőzmozdony. Sajnos csak rövid ideig követhettem őket tekintetemmel. Miután eltűntek, arra vettem az irányt, amerre futni láttam őket. A hátsó bakot lőhetőnek véltem. Mintegy 80-100 méter megtétele után egy újabb őzbak került a látókörömbe. Ez azonban nem a kergetőzők közül való volt, ez újabb, immár a harmadik bak, amit ezen a kora estén láttam.

Fotó: Kovács Gábor – Agro Jager News

Mivel kicsit messze volt, ezért a fák törzsét takarásként kihasználva, közelebb lopakodtam. Sikerült is 50-60 méterre belopni, de akkor már a legelő őz gyanúsan fel-felkapkodta a fejét és irányomba nézelődött. Az egyik tündérszirom borította fa törzséhez szorítottam a puskacsövet, majd lélegzetet visszafojtva céloztam. Az ezüstlégy a lapocka mögött volt, amikor elhúztam a ravaszt. A lövést jól jelezte, pillanatra összerándult és két első lábát is maga alá emelte kissé, de hirtelen vágtába kezdett elfelé és szem elől tévesztettem. Odamentem a rálövés helyére, de semmit nem találtam, se szőr, se vér, semmi. A kétely higanyszála újból emelkedni kezdett bennem. Mégis elhibáztam volna? Tán csak hirtelen ijedtében rezzent össze? A kötelező cigarettányi szünetet megvárva, lassan elindultam abba az irányba, amerre szaladt. Megint csak nem találtam semmit. Közben kijutottam egy útra. Ennek egyik felén a gondozott, tiszta gyümölcsfa sorok, másik felén pedig igen sűrű dzsungellá vadult, iszalag és borostyán kötözte, kökény, szederinda tűzdelte, valamikori gyümölcsös volt. Magamba roskadva ballagtam az úton, amikor egyszer csak átfutott az út egyik oldalát szegélyező gazosból a másik oldalra, egy kicsiny kölyökróka.

Ha vadászruházat, akkor->EWIDENT     Az áruházat a fényképre vagy ide kattintva éred el!

Egy pillanattal később még egy! Aztán visszarohantak. A távcső látómezejében észrevettem, hogy a rókamama ott pihen az egyik almafa árnyékában. Körülötte három rókafi hancúrozik, akárcsak gyerekek a játszótéren. Idilli látványt nyújtott. Lassan, óvatosan közelebb mentem. Egyelőre nem vettek észre, talán a hátam mögött búcsúzó napsugarak vakították el Ravaszné asszonyságot, de mikor már 20 méterre voltam, mégis meglátott. Ekkor hirtelen kiugrott az útra és rohant felém. Közben morgó, vakkantó hangokat hallatott és nem éppen barátkozó tekintettel nézett felém. Mintha támadást színlelt volna, de végül előttem öt méternyire beugrott a sűrű gyümölcsösbe. Én, ha jól emlékszem földbe gyökerezett lábakkal vártam a fejleményeket. Emberevő rókára mégsem számítottam ebben a tündéri, virággal borított környezetben. A kis komák azonban meggondolták magukat és végül elhagyták a helyszínt. A tréfálkozást félre téve viszont érdekes megfigyeléssel lettem gazdagabb. Ezután visszaindultam a rálövés irányába, hogy megkeressem a bakot. Nagy szerencsémre meg is találtam, a rálövés helyétől mintegy 80-100 méternyire feküdt egy almafa tövében. Szemében már megtört a fény. Jó tüdőlövése volt és bár sejtettem, hogy az elrohanás az úgynevezett halálvágta, de ilyenkor gyakori az emberben a kétség és remény váltakozása. Agancs kézbe véve is olyan, mint amilyennek láttam. Megette már ez a bak a kenyere javát, de ereje teljében is csak amolyan örökös közepes lehetett. Most meg még gyengébb. De számomra így élménnyel, tapasztalattal, rókamamával és álomba illő, virágzó gyümölcsfákkal együtt örök, szép emlék!

(Kaposvár 2012. szeptember)

Írta: Kovács Gábor

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu