Szentpéteri Sándor részt vett a fonyódi haltelepítésen, ahol ezúttal 5 tonna ponty került a vízbe. Az erdőkért felelős helyettes államtitkár elmondta: a társaság kifogástalanul végzi a tó horgászati hasznosítását, a horgászigények teljes kiszolgálását. Ezt alátámasztja az értékesített terület jegyek száma és árbevétele, valamint a horgászfogások és a haltelepítések adatai. Felhívta a figyelmet: a horgászfogások megmutatják, hogy a kereskedelmi halászat beszüntetésével halban mennyire gazdaggá vált a „magyar tenger”. A fogási naplók összesítése szerint 2019-ben több mint 750 tonna halat fogtak ki a horgászok a Balatonból. A szakszerű halgazdálkodásnak köszönhetően pedig már a nagytestű halak sem számítanak ritkaságnak, tavaly például 111 darab 20 kg feletti ponty fogását jelentették be a balatoni horgászok, 2020 novemberben pedig egy balatonszepezdi 32,22 kg-os egyeddel megdőlt a hivatalos balatoni pontyrekord is.
Szári Zsolt a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója ismertette: a Társaság horgászjegy-bevétele 2020-ban már a milliárd forintos értéket közelítette, és idén ennek már mintegy harmada megvalósult. Fontos fejlesztés, hogy az idei évtől a balatoni területi horgászjegyek a MOHOSZ által üzemeltetett horgaszjegy.huoldalon érhetőek el, ezt a horgászok saját maguk is beszerezhetik online, de az ilyen szolgáltatást nyújtó horgászboltok segítségével is hozzájuthatnak (offline).
Németh István a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke hangsúlyozta, hogy fontos felhívni a figyelmet a halfogyasztás fontosságára. A hal nemcsak finom és könnyű fogás, nagyon egészséges, csökkenti a szívroham kockázatát, sokat segíthet például a stressz leküzdésében, vagy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, csökkenti az időskori szellemi leépülés kockázatát, sőt az allergiás megbetegedések megelőzésében is segíthet. A tavaszi és nyári időszakra a halellátás biztosított.
Forrás: AM