Keressen minket

Horgászat

Továbbra is virágzik a nagytestű halak feketekereskedelme

Közzétéve:

Újabb nagytestű tiszai pontyot sikerült egy közös akcióban hazajuttatnia eredeti élőhelyére a Nébih Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) és a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetség (KTVHESZ) halőreinek. A halat 300 ezer forintért kínálta feketén eladásra egy tiszanánai horgász, a tetemes vételár helyett azonban halvédelmi bírságra, valamint a horgászattól való több hónapos eltiltásra számíthat.

Fotó: Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a magyar élelmiszerlánc biztonságának felügyeletéért felelős országos hatáskörű állami szervezet (Ábra: Nébih)

Előzetes adatgyűjtés alapján került a halőrök látóterébe az a tiszanánai horgász, aki egy 18 kg-os, 87 cm hosszúságú pontyot kínált eladásra. A próbavásárlás során a horgász mintegy 300 ezer forintért adta volna át a nagytestű egyedet, ami elmondása szerint a Tiszából származott, így az – a hal védelméről és a halgazdálkodásról szóló törvény, valamint a KTVHESZ 2022-es horgászrendje alapján – kereskedelmi forgalomba nem hozható. A Nébih ÁHSZ és a KTVHESZ halőrei a pontyot lefoglalták és visszaengedték eredeti élőhelyére. A horgásszal szemben eljárás indult, melynek lezárásakor százezeres nagyságrendű bírságra, valamint a horgászattól való több hónapos eltiltásra számíthat.

A nagytestű halak feketekereskedelme
A sporthorgászat szemlélete egyre nagyobb teret hódít: a horgásztársadalom jelentős része ma már nem, mint élelmiszer tekint a halra, hanem pusztán a minél nagyobb zsákmány kifogásában érdekelt. Ennek következtében országszerte egyre több a sporthorgászatra és horgászversenyekre specializálódott magán horgásztó, melyek kimondottan a „nagyhal” fogásának élményét garantálják a horgászok számára. A komoly horgászati reklámértékkel bíró nagytestű halak felnevelése azonban több évtizedes munka eredménye, épp ezért nehezen beszerezhetőek és piaci értékük – egy 25-30 kg-os ponty esetében – meghaladhatja a 600 000 Ft-ot. E körülmények miatt jelentős a természetes vizeinkből kifogott nagyhalak feketekereskedelme a magán horgásztavak számára, mely jelenséget a Nébih ÁHSZ többek között a hirdetési felületek, közösségi média felületek folyamatos monitorozásával is igyekszik visszaszorítani.

Természetes vizeink halállománya nemzeti kincs, élőhelyük megőrzése és fenntartható hasznosítása közös feladatunk. Amennyiben horgászattal, halászattal vagy halkereskedelemmel összefüggésben szabálytalanságot tapasztal, kérjük jelezze az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen.

Forrás: Nébih

Horgászat

Menyhal horgászata a Bodrogon

Fodor János élménybeszámolója:

Published

on

Fodor János Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye Sárospataki járásában, Bodrogolasz határában menyhalra horgászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

Közel másfél éve választottam hobbiként a horgászatot, melynek eredménye minden évszakban élményekkel volt tele. Legutóbbi horgászataim során, ismét a Bodrog folyó menti egyik faluban, Bodrogolasziban található kis tanyát választottam, amely alacsony vízállású és nagy részben kövezéses. Késő délutáni/esti órákban érkeztem a horgászhelyemre, ködös, hűvös időben.

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

A menyhalfogás volt a célom, öröm volt látni a kapások sorozatát. Általában a jól bevált feeder botjaimat választom társamnak, ez most is így történt: 26-os monofil főzsinórral, 22-es trabucco előkével, süllőző horoggal. Csalinak halszeleteket használtam , amelyekkel közel 8 óra horgászat alatt, 10-15 menyhal akadt a horgomra. Átlagosan olyan 30-35 cm méretűeket sikerült kifognom, de aznap a legnagyobb köztük 43 cm volt. Mindegyik nagyon szép kapást csinált, gyönyörűen mentek a vízben, a sorozatos kapások nagy élménnyel szolgáltak.

Fotó: Fodor János – Agro Jager News

Azt tapasztaltam, hogy abban az időpontban a halszeletek másfajta halakat is bevonzottak, ugyanis halkockát alkalmazva, egy jó pár darab süllőt is sikerült fogni. Kíváncsian várom a következő alkalmat kint a parton, hiszen sose tudni mekkora hal akad a horgomra!

 

Írta és fényképezte: Fodor János

Tovább olvasom

Horgászat

Harcsázás a Pó-folyón

Polinszky Attila élménybeszámolója:

Published

on

Polinszky Attila élménybeszámolója:

A horgásztársammal sikerült újra egy hétre eljutnunk a Pó-folyóhoz, (Olaszország) harcsára horgászni. Amikor megérkeztünk, a folyó vízszintje másfél-két méterrel alacsonyabb volt, mint a szokásos. Csak a hét közepén kezdett el emelkedni. Majdnem egész héten esett és elég hűvös idő volt.A napok során több harcsát is fogtunk, kb. másfél métereseket, de kapitális példány nem akadt horogra. Gondoltuk, keresünk egy új helyet, ahol még nem voltunk.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Ezért úgy döntöttünk, hogy a camping (aminek a területe több kilométer hosszú, ahol csalihalat lehet beszerezni, csónakot vízre bocsájtani, tisztálkodási lehetőség van) területének legtávolabbi végére hajózunk el.  Október 18.- àn, délután, lehorgonyoztuk a két csónakot. Bevittük a csalikat, lerögzítettük a helyükre és fákhoz kötöttük. Sajnos rövid időn belül, úgy 18.00 óra felé, annyit emelkedett a víz szintje, hogy újra kellett a botokat a csalikkal együtt beállítanunk a víz szintjéhez mérve.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Egy nyugodt naplemente után, hajnal 3 óra felé, telihold fényében, arra ébredtünk, hogy a bot hozzácsapódik a bottartóhoz. A kapásjelző csörög, az elektromos jelző visít és az orsóról nagy sebességgel fut le a zsinór. Miután bevágtunk, elengedtük a csónakot a főcsónaktól és beindítottuk a motort. Fogtam a botot, próbáltam a hal ellen dolgozni, a társam pedig elindította lassan, a hal irányába, a csónakot. Mikor a közelébe értünk, éreztem, hogy ez nem lesz egy átlagos hal. A fárasztás során többször megpróbált minket a fák közé húzni, ezért erősen kellett ellene tartani, vigyázva arra, nehogy leszakadjon..Kicsit később kifordult a nyílt víz felé és sodrással szemben húzta kettőnkkel a csónakot.

Fotó: Polinszky Attila – Agro Jager News

Megpróbált minden irányba kitörni. Csak úgy forrt körülötte a víz. Jó 45 perces fárasztás után sikerült nagy nehezen beemelnünk a csónakba. Ott láttuk csak meg igazán a hal óriási méreteit. Jó 5-7 percbe került, mire visszajutottunk a főcsónakunkhoz, hogy le tudjuk rendesen mérni. A mérete 2m 57cm volt, alig fért bele a csónakba.

Többféle csalit használunk pl. pisztrángot,kárászt. Ez a kapitális példány kárászra kapott. Mivel nem szeretjük kínozni a halakat, (kötéllel partra húzni, kikötni,várni a világost a jobb fényképért) ezért csináltunk pár fényképet, videót és utána óvatosan visszatettük a vízbe. Megvártuk, amíg elkezd rendesen mozogni, újra erőre kap és magától szeretne elúszni.Miután elköszöntünk ettől a csodálatos élőlénytől, megünnepeltük ezt az élményekben gazdag, izgalmas találkozást a Pó-folyó urával.

 

Írta és fényxképezte: Polinszky Attila

 

Agro Jager News

Van egy jó története, egy szép fogása?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Tovább olvasom

Horgászat

Domolykó a Rábcából

Published

on

Meleg Ábel szeptember végén Rábca Hanságligeti szakaszán kapitális domolykót akasztott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Igazából úgy kezdődött az egész, hogy az egyik barátommal megbeszéltük, hogy pergetünk egyet. Csónakból pergettünk csukára a Rábca hanságligeti  szakaszán.Több kilométert csorogtunk különösebb eredmény nélkül. Úgy gondoltuk, hogy nincs értelme tovább maradni. Koromsötétben elindultunk visszafelé, de volt egy érzésem, hogy még dobnom kell párat. És nagyon jól éreztem.

Fotó: Meleg Ábel – AJN

A semmiből érkezett egy hatalmas ütés és azonnal megindult a hal.Először nem tudtuk eldönteni hogy mi lehet a horgon, mert nagyon jól küzdött.De a végén mindketten meglepődtünk a gyönyörű domolykó láttán.

A hal 46 cm és 2+ kiló volt.

Egy Fox Rage 20 -80 grammos botot használtam, egy 3000-es daiwa orsóval, 22-es Berkley fonott főzsinórral és 70-es monofil előkével.

A csali meg egy 70mm-es Salmo Slider volt

 

A MOHOSZ szerint a rekordot Vágenhoffer Tamás tartja, aki 2019. október 11-én fogott ki egy 1,90 kg súlyú, 51 centiméter hosszú halat a Marcal folyón Koronco térségében műléggyel. 

 

Írta és fényképezte: Meleg Ábel

Tovább olvasom