Keressen minket

Hubert

MESE: 15. rész – Réti sasok vertek tanyát az öreg nyárfán

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Napokig tartott, mire Arthur és Hubert kipihente a mátrai hajtás fáradalmait. Már önmagában az is csodaszámba ment, hogy egyáltalán abban a nagy hóviharban feljutottak Rudolf-tanyáig, nemhogy Hubert végigbírta az egész napi hajtást. Sok jó élménnyel, tapasztalattal és rengeteg vadászati meghívással tértek haza. Jó, ha a felére el tudnak menni. Hubert a tanácskozáson új barátokat is szerzett és úgy van az, hogy apja és Arthur bácsikájának a barátait ő is megkapta. Lassan véget ér a január, hamarosan véget ér ez a vadászati év is. Még vannak teendők odakint, még lehet vadászni, de hamarosan a vadászat mellett a megfigyelésé lesz a főszerep. Elhatározta, hogy felkeresi az öreg nyárfát, ahol tavaly is réti sasok költöttek.

Forrás: Dr. Szilágyi Bay Péter

A délelőtt csendesen telt. Senki nem akart kimozdulni. Malvinka tett vett a konyhában, mert neki mindig voltak külön feladatai, mindig volt valami gyógyszer, amit el kellett készíteni és amiket rendszeresen visz  a faluba a beteg gyerekeknek. Az egyik fára mászott, a másik kabát nélkül ment ki, a harmadik alatt leszakadt a jég, meg ki tudja még mi minden történt a geszti gyerekekkel és azoknak mindig volt valami különleges teája, krémje, kenőcse. Persze először meg kellett néznie, hogy mi a baja kis betegnek, aztán másodjára már vitte is, amit úgy gondolt, hogy használni fog.

Malvinkának egyes gyógynövényekből temérdek mennyiségű volt. Ilyen kedves növénye a szíkfű, ahogy errefelé mondták az orvosi kamillára. Biharország ezen részén, itt Nagyszalonta alatt, vagy Orosi-pusztának, Macskásban, Fancsika-pusztán termett a legszebb kamilla. Olyan helyt nő, ahol kicsit szikes, ahol forrásos a föld és a mélyből a talajvízzel só is feljön. Meg lehet azt könnyen ismerni, mert, ha ilyen helyt szántanak, a föld fehér, de az okos gazda az ilyen földet nem töri fel, csak legelőnek használja. Előfordul azonban olyan, hogy egy jó szántó közepén van szikfolt. Senki nem tudja, hogy miért? Ha száraz az év, akkor megművelik, de a nedvesebb, kerülni kell, mert abba beleragad minden gép. Na, olyankor aztán úgy marad és nyár elejére ott szokott virítani a kamilla, azaz a szíkfű, ahogy errefelé mondják. A puszta különleges ajándéka ez, a száraz, már-már kopár földön. Pelyhecske, úgy szokta szedni, hogy van neki egy olyan sűrű, ujjas szíkfűszedője, amit, ha néhányszor meglenget, akár jó félzsáknyit is lehet egyszerre szedni vele. Az ujjak között a növényke szára nem akad meg, de a virágzat szép, ki fehérszirmos, ki sárga bibés virágai azonban igen s ahogy jól meglengetik, azoknak sorban az összes virágzata mind ott marad. Ezt aztán csendes, szellős helyen, napfénytől óva, meg kell szárítani. Előfordul, hogy Malvinka desztillál is kamilla olajat, de az nagyon erős és nagyon kevés betegség van, amire olyan töményen szabad használni. Ha létezik a természetben valami gyönyörű kék szín, akkor az a kamilla olajé. Mivel nagyon alacsony hőfokon már elillan, elpárolog, ezért kell árnyékos helyen szárítani, hogy a teában az a különleges olaj mind benne maradjon. Na, emiatt sem mindegy, honnan gyűjtjük a gyógynövényt, meg persze amiatt sem, hogy ott vegyszerezni sem lehet. Malvinka teái között, így igen kedvelt helyen szerepel. A hársteát már nem adja ilyen mennyiségben, mert azt messzebbről kell gyűjteni, de a kamillát sosem sajnálja és ha nem is bőven méri, de minden gyereknek jut.

Arthur és Hubert a könyvtárszobában leveleket ír, miszerint épségben hazaérkeztek, meg válaszolnak a vadászati meghívásokra, címeket cserélnek és persze más fontos dolgokról is egyeztetnek. Szakmai kérdésekben, amiket ugyan meg lehetett volna beszélni a Mátrában is, de arra már nem volt idő, mert vadászni is mentek, másrészt bizonyos dolgoknak alaposabban utána kellett nézni: hogy pontos és hiteles, mindenre kiterjedően, tiszta, világos véleményt tudjanak adni. Arthur nem szeretett a levegőbe beszélni. Igen, amolyan előkészítő, háttérmunka volt ez, amihez a széles ismeretek ahhoz voltak csak elegendőek, hogy tudják mit, hol kell keresni, mert mindent még egy manó se tudhat. Néha vagy Arthur, vagy Hubert állt fel és ballagott a könyvekhez, vett le egy lexikont és pontosított. Így telt a délelőttjük, amit Malvinka se bánt, mert csendben dolgoztak és így ő is tudott haladni a munkájával. Igaz otthon voltak, de mindenki korán kelt és dolgozott…

Hubert nagyon igyekezett, mert elhatározta, hogy ebéd után most már hazamegy. Malvinka összepakolta neki az ajándékait és a hátizsákba került egy tábla füstölt szalonna, sonka, disznósajt és már rakott neki egy szál idei kolbászt is, ami a nagy, száraz hidegben már igen jól kezdett megszikkadni, de még nem volt az igazi! Aztán pár befőtt, egy kis csomag tört dió, ami Malvinka részéről nagy luxusnak számított, mert az ilyen portéka a süteménybe való volt, de mivel Hubert nagyon szerette, ezért csomagolt azt is. Volt elől kamilla és mivel édesköménnyel is dolgozott, ezért a manóteából is kapott egy dobozzal.

Arthur sokáig nézte Hubertet az ajtóból, Malvinka pedig a konyhaablakból figyelte, ahogy eltűnik a kastély sarkán. Várta, hogy bejön Arthur, de egyszer csak füstöt pillantott meg és tudta, hogy egy pipára is rápöffentett – nem is volt kétség számára, mert még a kucsmáját is fejébe húzta és a hegyes fülei csak úgy meredtek az ég felé. Vastag irhakabátját, meg csak a vállára lökte. Úgy támaszkodott a nagy tiszafa törzsének és miután takarosan megtömködte a pipáját, egy hosszú szál gyufával meggyújtotta. Megvárta, hogy leégjen a mérge és utána gyújtotta meg a dohányt. Mikor belepöffentett és felnézett, Hubert akkor ért a kastély sarkára és visszanézett. Két ujját a szájába véve olyan éleset füttyentett, hogy a kastély tetején ücsörgő kis csóka, Csucsi, a levegőbe dobta magát és visszafordult a falu felé. Arthur még intett egyet és azután Hubertet elvesztette a szeme elől. Sajnálta, hogy elmegy, pedig milyen jól elvoltunk. Igaz-e? És felnézett az öreg uhura, ami szokásától eltérően a nagy tiszafa sötét lombjai között töltötte a nappali órákat. Csak hunyorgott Arthurra és egyet markolt az ágon, amin ült. Igen közel a fatörzshöz. A mozgásra cinkék azonnal hangoskodni kezdtek, de Arthur rájuk parancsolt, hogy ugyan, csendesedjenek már el. Na, még az a felháborodás, amit azok műveltek, de egy bögrényi friss napraforgó, ami az etetőbe került, némiképp segített a helyzeten. Az egyik öreg fekete hasú annyira mondta, hogy a napraforgót is kiejtette a csőréből… Arthur épp kivette a pipát a szájából, hogy mondjon valami modortalant, de a kis cinke érte röppent és a kérges hó tetejéről felvette.

  • Hamarosan jön az éjszaka, aztán mindjárt elcsendesedik az udvar is. Aludj nyugodtan, ha valami varnyú észrevesz, itt a kis Franchi az ajtó mögött, majd odapattintunk neki!

Nappal volt még és ilyenkor nem lehet jót beszélgetni az öreg uhuval, a nagy bagollyal, de Arthur tudta, hogy Hubertnek nem lesz egyszerű hazajutnia és lehet, hogy segítségre lesz szüksége. Az állatok mindent tudtak a kastély körül, de azt senki sem tudja, hogy miként keveredett oda a nagy uhu a tiszafára. Malvinka se értette, hogy miért került elő a puska, de tudta, hogy valami oka lehet.

Csak egy valaki tudta még, hogy valami ott ülhet a tiszafa sűrű, fekete lombjai alatt, az pedig Csucsi volt, a kis csóka. Sejtette, mert amikor fent ült az egyik kéményen valami megmozdult a fán. Már találkozott egyszer a bagollyal, akkor is itt. Nagyon félt tőle. Különösen azért, mert a bagoly tudta, hogy ki és még azt is, hogy merre lakik, pedig ő sose látta. El se tudta képzelni a kis csóka, hogy lehet éjjel olyan jól látni, hogy vadászni is tud. Távoli rokonoktól hallotta, hogy kint a Fekete hántásban volt, hogy az éjszaka a varjakat szedte le az ágakról és emiatt a szabad nép rettentően haragszik rá. Támadja is, ha nappal meglelik a búvóhelyét. Ám ő, hogy az emberhez közel él, hogy bizalmas az öreg kocsmárossal, messze elkerülik a dolmányos varjak és más családtagok is, csak a szajkó olyan bátor és sokszor szemtelen, hogy meg-meglátogatja. Emiatt nagyon is szereti Csucsi a Mátyást és neveti, pedig az életével játszik mikor berepül a vadászházakhoz…

Hubert természetesen már sötétben ért haza. Nem volt könnyű átjutnia a geszti kastélyból Peszere-pusztára, de végül sikerült. Rettentő, ordító hideg volt az egész házban. A hátsó ajtó ki sem nyílott, annyi hó volt előtte, így az udvar felől kellett először bemennie. Igen örült, mert úgy indult el, hogy bekészítette a fát. Alá papírt, majd arra vékony gallyacskákat rakott és folyamatosan vastagabb és vastagabb ágak kerültek rá. A nagy kandallónak, mindig van egy kis huzatja és így, ha eddig nem lett volna száraz a fa, akkor is teljesen megszárad. Egyetlen egy gyufaszál és lobogott a tűz. Úgy döntött, hogy a sparheltbe is begyújt és a szépen bekészített fából csak rakta a tüzet, ahogy égett. Míg melegedett a ház, fogta a lapátot, megkerülte az épületet és körbement a hátsó ajtóhoz, ellapátolta a havat. Ahogy az udvarra kilépett a kérges hó recsegett és Tikk, a harkály kidugta a csőrét a diófa nagy odújából. Nagyon álmos volt, de megpillantotta a barátját, Hubertet, akit már hetek óta nem látott. Nem szólt semmit és visszavonult a meleg odúba. Ilyenkor nem illik kiabálni, meg egyébként is. Az egész környéken csak neki van doktorija és mit gondolnának róla az emberek, meg az állatok is. Majd eljön annak az ideje, amikor tudnak rendesen beszélgetni.

Forrás: Dr. Szilágyi Bay Péter

A kémény füstölt és a nagy huzat miatt szikrákat is lökött az éjszakába. Lapátolta a havat az ajtó elől, végül körbe a járdán, egészen az udvari ajtóig. Le se tagadhatta volna, hogy ebben a házban nem lakik senki. Mindenki tudta, hogy valami történik Peszere-pusztán és ahogy mi, a hóban olvasni tudunk az állatok mozgásáról, úgy a falu is tudta, hogy egy-egy háznál mi történik. A nyomok, a füst mind-mind azt erősítették meg az ottaniakban, hogy valaki, vagy valami lakik a házban. Néha világ gyúlt. Imbolygó fény járt az egyik szobából a másikba, de nem tört be senki. A kutyák nem ugattak. Különös. A tiszta járdán aztán csakhamar Jolanda is feltűnt, de azt már Hubert nem tudta, mert a nagy kőkerítésen addig meg sem mozdult, míg Hubert végleg be nem tette az ajtót maga mögött. Kicsit várt és utána körbenézte a házat a szomszéd nagy fekete-fehér macskája!

Csak akkor fújt egy nagyot, mikor az uhu szárnyainak a szelét megérezte. Ilyenkor, kint a határban, a macskának már annyi lenne. Tudta ezt ő is és ettől rémült meg igazán. Hamar kereket is oldott és magában azt hitte, hogy szerencséje volt. Persze a nagy baglyot egyáltalán nem érdekelte, hogy a szemtelen macska mit gondol, mert megvetette. Megvetette, mert bekéredzkedik az ember mellé s vadászni nem azért indul, mert éhes, mert fiai vannak, hanem azért, mert hajtja a vére. S foghatna egeret is, de mennyiszer csak a nyúlfit, a fácáncsirkét szedi össze. Mindenki az ellensége és a róka, ha úgy hozza a sor, ráfordul. Nem úgy van, hogy egy-egy birkadögnél mindenki sorba ül és várják, hogy leessen egy-egy konc. Nem, a macskát nem tűri odakint senki és hogy egyre több a sakál, egyre veszélyesebb is kijárnia…

Hubert elrendezte a dolgait, az ajándékokat s amit kivitt a kamrába, azt mind felakasztgatta és annyi fát rakott a tűzre, amennyit csak tudott. Szinte dorombolt a nagy kandalló és a sparhelt is. Igazi téli idő volt. Szél nem fújt, de hideg volt és a csillagok odafent remegtek az éjszakában. A nagy bagoly eközben fent ült a fán, az udvar közepén a vén dión és látta, hogy Hubert épségben megérkezett, elrendezte a dolgait és tüzel odabent. Sokáig nem maradt, nagyon hideg volt és elrúgta magát a fáról. Mint egy darab kő, amit elhajítanak, olyan csöndben repült az éjszakában és az utca lámpafényében, ahogy elsuhant, látszódott, hogy Geszt felé vette az irányt… A kis harkály hangokat nem hallott, de ahogy a nagy madár elrúgta magát, azt megérezte és mikor kidugta a csőrét, megint érezte azt a hideg fuvallatot, amit a bagoly nesztelen röpte keltett. Beleborzongott. Rosszul is látott a sötétben és nem szerette az efféle történéseket. Nehezen tudott elaludni. Hallgatta az éjszakát, de feljebb egy dióval játszott egy pele, valahol az öreg fa odvas törzsében. Az is aludhatna már, de nem tudott mit tenni ezekkel az éjszakai, bojtos farkú egerekkel. Egyszer látta őket, egy holdfényes éjszakán, amikor ugráltak az ágak között. Sose látott még olyan egeret, aminek ilyen hosszú farka van és úgy ugrál, mint egy kenguru. Na hát!! Csodálkozott rájuk – így emlékezett vissza arra az éjszakára. Igazából semmi baj nincs velük – gondolta, jó szomszédok, de ezek az éjszakai motoszkálásaik. Meg még az! Amikor a gyerekeik elkezdenek szerteszéjjel mászni. Na, akkor milyen felfordulás van az öreg fán! Éjszaka a pelék, nappal meg a seregélyék csinálják a fesztivált. Lehet, hogy el kellene költözni, gondolta a kis balkáni fakopáncs, de annyira szerette az öreg diófát, ami vagy 70 éves, hogy nehezen vált volna meg tőle.

Hubert már virradat előtt úton volt. Ki a halastavakhoz igyekezett, mert nagyon kíváncsi volt, hogy a réti sasok visszatérnek-e a szokott fészkükhöz, vagy átköltöznek az újonnan épített fészekre. Sajnálta volna, mert az ő magasleséhez a legközelebb volt ez a fészek és spektívvel nagyon jól figyelte őket. Távolságtartók voltak. A fészküket minden madár közül a legmagasabb fára építették és ilyenkor már előfordul, hogy tojást is raknak. Őket mostanság a halastó tartja el, de annyit kibír a gazdaság – mondják, csak akkor van baj, amikor halágyon van a piacos hal és megérkeznek a kóborló és vonuló sasok is. Jaj, akkor kezdődik ám a lakmározás. Persze olyankor már van vízi vad is, a határban levágták a kukoricákat és ami beteg állat előkerül, a sasok éles szeme azt meglátja. Mindent megfognak. A rókát, a kutyát, de ha úgy van, a nyájból hátra maradt, gyenge, vagy az elpusztult birkát is pillanatok alatt megkezdik. Különösen ilyen nagy hidegben. Egyáltalán nem válogatósak, szemben a bagollyal és a sólyommal. Most a tavak befagytak. A telelőkön lékeket vágtak a halászok, levegőztetik a vizet, szóval a sasok éles szeme még inkább megakad mindenen, amit el lehet fogyasztani.

A réti sas Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke, avagy ahogy mostanság szokták mondani, természetvédelmi értéke, egy millió forint. Nagyon érdekes, hogy a sasoknál a tojók nagyobbak a hímeknél és súlyuk megközelítheti a hét kilogrammot is, míg a legnagyobb hímek mindössze az öt kilogrammot nyomnak. Szárnyuk, repülés közben, pedig gyakran két méter feletti!

Rendkívül érzékeny madarak, de ennek ellenére a falubelieket, a halászokat és a gazdaság embereit már messziről megismerik, ahogy a juhászokat is kint a legelőn. Ma már nem mérgezik őket és más madarakat sem, mert tilos és ez azt eredményezte, hogy egyre több réti sas fészkel Magyarországon. Sok sas a telelés is idején is szívesen tölti nálunk a téli hónapokat, mert északon, Norvégiában nagyon nagy hideg vannak télen…

Ahogy Hubert felkapaszkodik a lesre, még sötét van és mikor dereng, a spektívjét felállítva a sasok nagy fészkét lesi. A spektív egy nagy nagyítású, egyszemes távcső, de olyan nagy a nagyítása és olyan messzire lehet vele nézni, hogy azt megtartani nehéz! Egy állványon, egy háromlábú alkalmatosságon lehet csak használni.

Virrad..

Az Emlék, a régi tavak egyike, úgy 45 hektár lehet, amely azt jelenti, hogy az egybefüggő vízfelület ekkora, meg körülötte a nád, ami jobban vagy kevésbé terjedt el a tóban. Teljesen természetes tó, vadászni nem lehet rajta és a tó körül sem. Dúvadat csak-csak, de vízi vadat semmiféleképpen nem lehet!  Nagyjából errefelé már libára se lehet vadászni, így igazi mentsvára a vízi vadnak. Etetőoszlopok állnak magányosan a tó közepén, aztán egy oszlopokra épített sziget, amit még akkor építettek, amikor lehetett szabadon rucát, azaz kacsát hízlalni. Azok voltak a szép idők, mind a tó, mind a vízivad életében, mert etetni kellett, de a tóban a ruca megtalálta a számítását és a tóra is igen jó hatással volt. Ma megfordult a világ. A kacsát, libát zárva kell tartani, nem mehet a vízre, mert terjed a betegség. Mióta világ a világ, szabadon éltek, ma be kell zárni. Senki sem érti. Elfogyott a faluból is a ruca és míg a Holt-Körösön megannyi jószágot neveltek, mára mind eltűnt. Hírmondója nincs a falu gazdagságának. Jószág nincs, sokan elköltöztek, a csarnok bezárt. Megint szegényebbek lettünk.

A természet pedig lassan visszavesz mindent, ami az övé. Már nem árkolják meg a földeket, nem vezetgetik a vizeket és nincs egy nyom, egy csizmanyom, ami a sáros dűlőn a határba vezetne, mert, hogy biciklivel se lehet ilyenkor kimenni, akinek meg lova van, nem engedi bele a habarékba, ámbátor szépen rendbe lehet tenni utána a lovat is.

A nyomok mindig beszélnek annak, aki észreveszi. Még azt is elárulják, hogy sietett-e, vagy éppen mennyi idős? Kiféle? Kopott a csizmája? Félrejár? Lúdtalpas? Sztatisz lábú? Ebből aztán elárulják a gazdáját, annak persze, aki meglátja – akarva akaratlan. Ahogy a távolban Lajcsi is szépen jön felfelé Hubert nyomán. Igaz, a dolga is errefelé esik és ott meg-megáll, ahol Hubert kilépett a nyomból. Ebből tudja Lajcsi, hogy nem fordult vissza és még mindig jó irányban halad. A nyúl képes arra, amikor a róka a nyomában van, tesz egy nagy kört és mikor körbeér, újra a saját nyomán jár. Kiugrik belőle! A róka csak akkor veszi észre, ha a saját nyomán jár, de ennyi előny elég a nyúlnak.

A les az út mellett van s bár messziről nézte Lajcsi, van-e rajta valaki, csak akkor látja meg, hogy Hubert ott lehet fent, amikor a nyomból, a keréknyomból a kis csizmácskák el nem váltak és a létra előtt meg nem szakadtak. Érthető, hiszen Hubert felmászott rá!

  • Jó reggelt! Korán keltél!
  • Jó reggelt! – köszön vissza Hubert, aki tudta, hogy Lajcsinak minden reggel körbe vezet az útja és megnézi, mi történt az éjjel a tavakon. Hátha nem vettek észre valamit. Sose lehet tudni, körbemegyek én mindig, amikor unatkozok akkor is! – szokta mondani.
  • A sasokat lesed, mi?
  • Azokat!
  • Hordják már a gallyat, úgy lehet tojás is van már, de a holló biztos lerakta, mert a tojó fel sem kell a fészekről!
  • Na, azt is tudod merre költ?
  • Tudok én mindent, csak kérdezzed Hubert! De tudod mit?
  • Mit Lajcsi koma?
  • Gyere onnan le, mert beviszlek a nádba.
  • Miért?
  • Tudom, hova járnak most a sasok!

Sok nem kellett Hubertnek, mert igazán meg akarta lesni a madarakat és már szedte is össze a cókmókját! Mikor elindult lefelé, akkor a vállára akasztva meglátta a Lajcsi a kis .22-es magnumot, a 20-as sörétessel szerelt kis vegyescsövűt!

  • Na, látom, anélkül nem mész sehova!

Meg is csodálták közösen a kis spanyol Carrarat. Kétkezes, fa agyazású. Felül a golyós, alul a sörétes és mivel kétkezes kis fegyver, a scottkulcsot, amit elfordítva megtörhetjük a csövet, mind a két irányban el lehet fordítani. Külső kakasos, amelyen az ütőszeget átváltva eldönthetjük, hogy melyik csövet süssük el!

  • Nem egy ideges embernek való ez Hubert – mondja Lajcsi.
  • De nem ám, egyet lehet vele lőni, de az megfontolt lövés lesz. Igazi vadőr puska!

Még forgatták egy kicsit, de Lajcsi komolyan gondolta a megfigyelést és amennyire csak lehetett, csendben mentek tovább, mindig a nyomra lépve, a keréknyomokban maradva. Mint kiderült, Lajcsi észrevette, mert, hogy egy vaddisznó pusztult el s olyan helyt, hogy a madár is be tud szállni.

  • Én nem tudom mit akart az a tó közepén? Biztos ment volna a vízhez, mert esetleg az árokban még lehet.
  • Hogy került oda?
  • Én úgy láttam a nyomokból, hogy megsebezték, azért ment az árkon-bokron túl.
  • Aztán nem mentek érte?
  • Mentek azok, míg tudtak, de a tó még nem fagyott fel és a mederben olyan iszap van, hogy oda nem lehet bemenni, most meg sehogy se.

Nem sokat mentek, vagy jó 500 métert, amikor Lajcsi azt mondta, Hubertnek, hogy kövesse, de nem lépjen egy centit se arrébb, mert ott nincs befagyva a nád miatt a víz és ha a pallóról lelép, akkor nyakig besüllyed. Hubert meg biztosan.

Mire észbe kapott, Lajcsi eltűnt előtte és összezáródott a nád. Kész. Na mindegy, ahol sejtette, utána lépett s mikor bent volt a nádban, akkor kerekedett ki a szeme, hogy itt tényleg csillog a víz és meglehetősen keskeny a palló is. Hubert követte Lajcsit a nádba. Azért jó 30-40 métert biztosan mehettek, mikor bevárta Lajcsi.

  • Na, most innen már lassan menjünk, itt van egy megfigyelő helyem, nem tudja senki. Innen szoktam nézni a vizet. Belátom az egészet, rögtön meglátom, ki jár éjjel halért.

Hubert nem szól semmit.

  • Na, de azért mondom, hogy csak lassan bújjál ki, mert szerintem lesz már rajta madár s ne verjük fel, hogy mielőbb idejöjjenek a sasok is.

Több szó nem esett és lassan, mint a párduc, bújtak tovább. Ahogy közelgett a nádas széle, úgy tárult ki eléjük a leengedett tómeder.

Amott fent gémek ácsorogtak, mozdulatlanul. Ha van madár, ami észreveszi a mozgást, akkor azok a madarak. Vegyesen van szürke gém és nagykócsag is, azoknak pedig már el kellett volna menni, de úgy látszik, megtalálják a számításukat. Béka ugyan nincs, de a kis hal a csatornákon mozog, aztán pockoznak is a réteken, szóval, amelyik ügyes, marad. Amott már zajongnak a vadlibák. Valami víz lehet alattuk, de majdcsak sárban ülnek. Hogy miért ezen a vízen vannak, azt csak ők tudják. Itt, a nyárfán, egy sólyom ül, amott meg feketéllik a vaddisznó teteme. Ott már a szarkák, dolmányos varjak tornáznak, de a fagyott döggel nehezen boldogulnak. Kövérek. Ha nincs dög, akkor felkeresik a szórókat, felszedik a tengerit, miegymást. Szemtelenebb szarkák a faluszéli házakhoz is benéznek, a szajkók meg állandó látogatói a halásztanyának, ahol, ha ilyenkor nincs is olyan élet, mint nyáron, de valamit csak össze lehet szedni. Aztán ott vannak a zsigerek, a vadászatok után hátrahagyott belsőségek. Aztán pusztul a vadliba is, a ruca is. A víz is csak-csak kivet egy halat, vagy a halászok löknek ki valamit a vízből, szóval, ha más madár nem is, de a varjak, meg a szarkák azért csak megtalálják a számításukat.

  • Na, ez az én helyem – mondja Lajcsi – telepedj csak le! Aztán addig maradj, ameddig csak akarsz, nekem el kell menni!

Hubert szeretett volna még Lajcsinak mondani egy-két dolgot, de tényleg sietős volt neki és ott hagyta a vadászmanót. Régi idők embere köszön vissza Lajcsiban, aki ismerte a nádat, a vadat, a halat. Tudja a csapásokat, tudja, mikor, ki merre jár és nem lehet neki újat mondani, mert mindent látott már fiatal korára, amit látni kell. Egy élő legenda…

Aztán csend. Amilyen gyorsan bejöttek olyan gyorsan eltűnt a nádban, visszafelé és úgy lépkedett, mint a macska. Meg sem lehetett hallani, mikor eltűnt a nádfal közt. Hubert egyedül maradt. Elhelyezkedett, felállította a távcsöveket, a spektívet és azért a fegyverét is szépen lefektette! Sose lehet tudni – gondolta!

Ahogy egyre jobban kelt fel a nap, a vadlibák szárnya keltek, helyükbe rucák jöttek. Sokféle volt azok között, voltak tőkés récék, amelyeket lehetett lőni és voltak cifra, színes récék. Díszes tollú igazi ritkaságok. Egy jópofa kerceréce, amelynek a fekete fején egy fehér foltot viselt, nagyon megtetszett Hubertnak. Azt figyelte, mert a dögön, emide, semmi nem történt.

Egyszer csak nagy ribillió vette kezdetét, amikor is az egyik réti sas érkezett meg. A nagy madár nem kerülgetett senkit. Hozzászokott, hogy amikor megérkezik, mindenki eltakarodik az útjából és a dög mellett leszállt. Ugrásra készen álltak a dolmányos varjak, a szarkák is. Mindenki ismerte az öreg sast. Tolla fakóbb, farka tollai fehérek és sárga, nagy csőre akkora, hogy egy dolmányos varjú belepislogott. Mikor mindenki elcsendesedett, akkor esetlenül odatotyogott a döghöz, felugrott rá és égtelen nagy csőrével bontani kezdte: a horpaszánál. Hamar kikezdte. Ahogy hajigálta a cafatokat, egy-egy hétpróbás dolmányos már gyűjtögette is a morzsákat, de azért fél szemmel a sast figyelte. Falt. Mikor eleget evett, otthagyta a varjakat.

Na, azok meg nekiestek a dögnek és egymásnak. Micsoda neveletlen, egymást szidó, gyalázó társaság volt! Mindenki a koncon marakodott és sajnálta a másiktól annak minden egyes falatját!

Egyszer aztán arra lesz figyelmes Hubert, hogy szétugrálnak megint. A mocsaras, iszapos tómederben, egy aranysakált már megbírt a fagy, az követelte most a jussát! Acsarkodott. Meglehetősen szép, kövér sakál volt, de pocsék módon vicsorgott és támadta a szarkákat és a dolmányos varjakat is. Mindent magának akart, de ha jobban nekirugaszkodott, lába alatt az iszapos rész beszakadt, lassan csupa sár lett.

Hubert gondolkozott. 170-180 méterre lehetett tőle, ami, a .222-es, a .223-as vagy a .243-as őzes fegyverével igazán nem lenne távolság, de nem azt hozta, hanem a kis .22-es magnumot! Valamit tenni kéne! Ha előjött így reggel, nem igen talált magának semmit. Tegyünk egy próbát – gondolta.

Forrás: Dr. Szilágyi Bay Péter

Septében elővette a nyúlsíró sípját és miután lefeküdt a pokrócára és a puskát maga elé vette, megfújta! A sakál nyomban felkapta a fejét és a pontosan odanézett, ahol Hubert hasalt. Egy rossz mozdulat, egy rossz hang és elugrik!

A sakál azonban újra a dögöt maradt. Hubert tett újra egy próbát! A sakál újra felkapta a fejét és elindult. A varjak rávetették magukat a dögre. Volt egy-két szarka, ami a nádat figyelte, de mivel több hang nem volt, a véres dög, meg ott piroslott előttük, nem törődtek a sakállal, amelyet mintha zsinóron húzták volna Hubert felé! Lajcsi a túloldalról is meghallotta a sípot és nagyon óvatosan kibújt. Akkor látta meg, hogy a sakál pontosan oda tart, ahol Hubert lehet.

Pontosan jól tudta, hogy Hubert csalhatta be, de azt is tudta, hogy nagy veszélyben lehet a kis barátja, aki jó, ha a térdéig ér! Leste! Körbemenni már nem volt idő, meg akkor a sakál is elugorhat. Nem volt mit tenni, ki kellett neki bírni, hogy a barátja ilyen nagy veszélybe kerül. Olyan volt ez, mikor bejött a török, a tatár a nádba. Amikor kereste, hogy merre lehetnek a sárrétiek. Amikor elhajtotta volna a marhát. Amikor mindent akart a rabló. Ez volt a szerencse, mert ez megzavarta a józan eszét. S aki idebent volt, csak leste, mi történik. A nádi ember meg csalogatta be az ellenséget. Ritkán voltak olyan nagy fagyok, hogy megbírta volna a lovast s ha csak a szemének hitt és nem voltak elegen, innen bizony nem ment ki többet. Senki sem. Ez volt a vesztük, meg az, amikor lebecsülték az egyszerűnek hitt embert, aki, ha úgy vesszük, csendességében néha olyan, mintha kettőig nem tudna számolni…Régi hiba.

Hubert hasalt. A sakál le sem vette a szemét arról a pontról, ahol Hubert feküdt és ment és ment, csak hát hol beszakadt alatta az iszap, hol meg megbírta. A hasa már sáros is, vizes is volt. Ám annyira nem volt lesoványkodva, nem viselte meg még a tél, de láthatóan éhes volt. Maradtál volna a dögnél, – gondolta Hubert, de mikor már jó 100 méterre lehetett, az éles kis távcsövében már tökéletesen látta a sakált. A fegyvere olyan pontos volt, hogy akár egy 10 forintos érmét is el tudott lőni ilyen távolságból és nem várt tovább. Félt, hogy valami szelet fog a sakál orra és futtában nem biztos, hogy golyóval meg tudná lőni, a söréttel meg messze lenne! Mikor egy pillanatra megállt és kiegyenesedett, hogy megpillanthasson valami mozgást, Hubert elsütötte a fegyverét. A sakál tűzben maradt. Látta ezt Lajcsi is, de olyan messze volt, hogy Hubertet nem tudta kivenni, aki ekkor már újra töltött és próbált bemenni a sakálhoz. Persze térdig süllyedt és a nádszálakba kapaszkodva nehezen, de visszakecmergett….

Semmi értelme nem volt tovább maradni. A sakálért képtelenség bemenni és az összes madár elrepült. Élükön a szarkákkal és a dolmányos varjakkal! Jaj, de tudták azok a csíziót és hanyatthomlok menekültek a hanggal ellentétes irányba! Lajcsi a túloldalt jól tudta, hogy merre jön ki Hubert, hiszen másfelé nem jöhetett, ezért elébe ment a Zöldhalmi tónál, ahol már a kályha melegen dorombolt és olyan fákat nyelt el, hogy becsületére vált annak is aki felhasgatta!

Ilyen halásztanyában, ha más nem, de tea mindig van. Embernek kell kint lennie, mert az egynyaras, meg a kétnyaras pontyra, ami most a jég alatt telel, vigyázni kell. Nemcsak amiatt, hogy betörhet a vidra, hanem mert szellőztetni, figyelni kell ilyenkor is a vizet. Megvágni a jeget s ha ezek mind megvannak, akkor ezek a legjobb idők, hogy a hálókat, szákokat megkössék. Értik az ilyet.  Ólmot öntenek a dobóhálóhoz, mert itt azt is lehet, meg, kell is használni. Máshol tilos, de boltba nem mennek, csak zsinórért. Mikor Lajcsi úgy gondolta, hogy Hubert a közelben lehet, kiállt a házsarkához, de csak úgy, hogy őt ne, csak ő láthasson mindent.

Hubert a nagy málhájával, távcsövével, annak az állványával, vállán a kis vegyescsövű fegyverével, térdig sárosan, takarosan, de jött. Meglehetősen kicsi volt, de nagyon nem tűnt fel, csak, ha egy zsiliphez ért. Ahhoz mérten látszott, hogy milyen kicsi és igen kíváncsi is volt, mindig megnézte, hogy fut benne a víz, forog-e benne a hal. Aztán jött tovább. Megint megállt – na ott jár át a vidra – gondolta Lajcsi, aztán mikor azt is megnézte, megint jött. Hogy a halásztanyához mind közelebb és közelebb ért, egyszer csak megállt, belépett a nádfal szélébe és a nyakában lógó keresőtávcsövével végig pásztázta a terepet. A kisház, az úttól beljebb állt. Alacsony volt. Nyomok jobban odáig jöttek be, látszik, ahol megfordult az autó. Odáig be lehet jönni, onnan már bajosan. A ház előtt nagy vastag rönkökből asztal, pad, amiről a havat leseperték, mert annak tisztának kell lenni. A tűzrakóhely körül már nincs hó, biztos szalonnát sütöttek s nem téved sokat, mert a fán minden halásznak ott van a saját nyársa! A ház falán hálók lógnak, hogy ne rágja meg az egér és szépen száraz maradjon. A kémény pedig füstöl. Vannak bent – ennek nem örült, mert nem igen akart beszélgetni, mikor a ház sarkánál egy ismerős arcot pillant meg, aki felé int! – Lajcsi az! Neki viszont igen megörült és bátran kilépett megint az útra.

Ma már nem kell sietnie sehova, mert úgy se ereszti, de nem is utasítaná vissza a meghívást! Odabent régi bútorok, székek, de tisztaság fogadja. Fehérre meszelt falak s bár a kályha már nagyon régi, de nem füstöl és szépen is ég. Ajtaja jól zár és nincs azon semmi kivetnivaló. A bögre tiszta, a tea forró és Hubert hátizsákjából is előkerül egy kis ennivaló, meg Lajcsiéból is. Mindent látott Lajcsi és tán jobban izgult, mint Hubert. Ilyen ember ő: jólelkű, becsületes. Amije van megfelezi azzal, akit szeret, aki nem akarja becsapni. Máskülönben az errefelé való ember ilyen: jó szándékú, de nincs bocsánat..

Lajcsi és Hubert sokáig kint voltak. Persze Lajcsi koma marasztalta is, ne menjen, húzta az időt, mert ebédre be kell mennie úgy is a faluba, Hubert meg ne gyalogoljon, hát beviszi. Szerette a vadászmanót, mert valahogy hasonlított rá: ha beletörik a nyelve akkor se kért. Az itteni ember ugyanis sose kér, az errefelé szégyen. Na, ők ketten aztán mindent megbeszéltek, de Hubert legjobban a sakált sajnálta. Különösen a koponyát, mert az lenne a trófeája!

  • Jaj Hubertkám, majd lőssz másikat, a fene ott eszi meg! – persze ugratta a kis barátját, tudta, ő, hogy nagyon fontos, de kíváncsi volt, hogy mi lesz a vége?
  • Valahogy be kéne érte menni, csak lesz valami fagy… – szomorkodott Hubert.

De Lajcsi már tudta, hogy ha Hubert nem is, de ő bizonyosan bemegy érte, de semmiképpen nem akarta elárulni, mert ha valamit még utáltak ezen a vidéken, az ígérgetést. A terv, a megbeszélnivaló az más, de ami csak rajtam múlik és a másik várhatja, azt nem igen bírta kiállni senki. Mert az ember a lelkében, ha nem is hiszi el magának, de készül….

Odakint megfordult az idő. A füstöt az udvarra nyomta le a szél és a déli szél kezdett fújni. Esés lesz és úgy forgott körülöttük a vadliba, mintha egy nagy tenyér odafentről kavargatta volna a milliónyi madarat, már-már a kis halásztanya kéményét is majdnem ledöntötték. Odabent jó dolguk volt, élvezték a tél minden pillanatát, nem szólt hozzájuk senki és még azzal sem törődtek, hogy a déli szél, már a tavasz első hírnökeit hozta a hátán…

 

Február 1-én folytatjuk…

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter

 

 

Hubert

MESE: Karácsony a Pádison

Print Friendly, PDF & Email

Hubert a karácsonyt a szüleinél, a Pádison tölti, ahova elkíséri Arthur bácsi is. Persze, ahogy lenni szokott újabb kalandokba keverednek és a fennsíkre menet farkasokkal találkoznak.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Karácsony előtt járt az idő és Hubert egyik délután bejelentette a kastélyban: úgy döntött, a karácsonyt fent tölti a szüleinél, a Pádison. Egyébként nagy havak jöttek, régen volt fent és elkél otthon a segítség. Malvinkának, így karácsony előtt, rettentő sok dolga akadt, mert amilyen hosszú volt az ősz, olyan hirtelen változott meg az idő. Hol fújt a szél, hol havazott, hol esőre váltott, hol meg fagyott és sok lett a beteg gyerek a faluban, meg ahogy számolgatta, úgy karácsonyra, szentestére is vártak egy babát.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Tudta, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen valószínű, sok más emberhez hasonlóan, munkával telnak az ünnepek. Mert mindig vannak, akik a többiek érdekében, még az ünnapnapok alatt is, dolgoznak: az orvosok, a mentősök, a rendőrök, de indulnak a hóeltakarítók is, ha szükség lesz a munkájukra. Az adventi időszakban Hubert jött-ment Peszere-puszta és a kastély között. Vendégek is meg-megfordultak a faluban, a környező erdőkben és voltak, akik libára is lestek. Van, akinek sikerült egyet, egyet elejtenie, de Hubert sajnálta a libákat és mindig leadta a drótot, hogy merre húzzanak ki, hol nem ülnek vadászok. Valahogy ezen az őszön nem érzett rá nagy hajlamot, hogy vadásszon és ez, ha nem is mondott egy szót sem, Arthur bácsinak nagyon tetszett. Nagy pipája alatt elmorzsolta: erdész lesz belőle, erdész!

  • Tudod is te, Arthur! Tudod is, te!  – mondta neki Malvinka, de azért neki is tetszett, hogy többet volt a vállán a mordálya Hubertnek, mint a kezében.

Malvinkának volt egy sarka a kamrában ott gyűjtögetett mindenfélét karácsonyra. Na, nem mindenkinek ám, csak akit szeretett: Etrééknek, Arthur öccsének, Hubert apjáéknak ott gyűjtögette az ajándékokat, amit felküld a hegyekbe. Tüsténkedett. Az átlagosnál is többet, mert nem mindig tudott úgy mozogni a kastélyban, mint régebben. Ha Pelyhecskétől kellett valami, azért jobban Arthur tudott kimenni, mert a kastély felújítása miatt egyre jobban lezárták a környéket és a tavaszi átadó miatt is sok idegen jött ide. Hirtelen nagyon fontos lett a régi miniszterelnök, a Tiszák fészke, de legalább már nem hagyják tovább pusztulni a kastélyt. Aztán meg ki tudja, mi lesz vele. Sokan fontoskodnak, de a történelmet nem lehet átírni, a történelmet nem lehet kisajátítani. Nagy idők tanúja volt ez a kastély, kormányülések zajlottak a nagy teraszon, országos nagy döntések születtek itt.

  • Ne morogj már Arthur! Inkább hallottad, hogy szegény Pelyhecskét a minap kidobták – panaszolta Malvinka.
  • Mondtam már neki, kerülje el a helyet, mert még valaki meg is veri.
  • Eszedbe ne jusson, semmit csinálni!
  • Azt hiszed, már félek?
  • Tudom, hogy nem félsz, de semmi értelme. Fejezzék már be a munkát, aztán menjenek innen. Nem emlékszel mit mondott a gróf?
  • Na, mit?
  • Akkor leszek a legboldogabb, mikor az utolsó vendég is kihajtat a kapun!
  • Ez igaz Malvinkám. Ez igaz!

Nehéz kibogozni, hogy mit is gondolhatott Arthur bácsi és Malvinka néni erről az egész felújításról. Annyi szent, hogy a lakást nem fedezték fel és úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit, kivárnak. Addig is Malvinka, mint orvosmanó járja a falut, gyógyítja a kicsiket és majd meglátják hogyan alakulnak a dolgok. Nem ugráltak, de a régi világra, a régi okos világra nem igen hasonlít a mai, mert ha valaki össze tudta vetni, akkor ők igen. Rettentően hiányolták az okos embereket. A ragyogó, csillogó szemű, élénk tekintetű embereket és de sajnálták az öreg tiszafát is, amit valamelyik nagyokos kivágatott innen az ajtóból. Arthur eldugta a fűrészt s mikor a markolóval indultak, akkor elvágta az üzemanyagcsövet, de csak elpusztították. Pedig majdcsak egyidős volt a kastéllyal, évente jó, ha egy centit nőtt. Sokszor 500-1000 évig él, de ismernek 2000 évet megélt példányt is. Micsoda veszteség! Hatvan évig volt iskola a kastélyban és az iskolások is megértették, hogy a fa minden porcikája mérgező, nem szabad hozzányúlni. Sosem volt belőle baj. Most meg odavan. Pedig a kastély szimbóluma volt.

Malvinkáék Huberttel megbeszélték, hogy innen indul a Pádisra. Arthur egyik székről, a másikra ült, nem találta a helyét. Kiment, bement, megnézte az ablakot, az ajtókat s abból már Malvinka tudta, hogy készül valamire: jó két hétre felhalmozott annyi fát, ha reggeltől estig tüzelne, akkor sem tudná elégetni, de nem szólt semmit. Az előszobában a majdcsak térdig érő, hegyi, fűzős bakancsot is meglátta. Más egyéb véletlenül se volt kikészítve. Azért csak rákérdezett:

  • Jó sok fát hoztál be!
  • Sokat, mert esőt is mondtak és nem akartam dagasztani a sarat, meg valamiféle karácsonyi vadászat is lesz – úgy hallottam, mikor fent voltam a színházterem feletti alagútban.
  • Érdekes.
  • Azt mondta az egyik őr, hogy “nagy kutyák” jönnek!

Malvinka nem bírt magával és elnevette. Kicsit mosolygott Arthur is, mert hát a falubeliek csak aggódtak, mert nekik, a kis életükben ez jelentett mindent és ami egy  nagyhatalmú embernek egy legyintés csak, az valakinek az élete. Ha jönnek, akkor tisztességgel fogadják őket, nem maradhat senki szégyenben, persze az más kérdés, hogy nagyon várja az itteni ember, hogy elmenjenek, de az már a legvége, akkor már mindenki örül. Csak addig ki kell bírni és meg kell élni….magyarul életben kell maradni – ahogy régen is.

Hubert és Arthur az elmúlt nyáron felújított egy öreg alagutat. Nem volt mit tenni, hiszen a restaurátorok, az építészek és mindenféle munkás, naphosszat jött, ment. Voltak éjjeli őrök és kutyák is, teljesen egy fogolytáborrá változott a park és mozdulni nem lehetett. Arthur aztán leakasztott egy nagy kulcscsomót és egy szép nyári napon megmutatta Hubertnek azokat az alagutakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lezártak, olyan régen, hogy még Hubert, amikor itt nyaralt gyerekként, sem ismert egyet se. Titkos alagutak, arra az esetre, ha… és láss csodát, elérkezett újra ez az idő.

Megfigyelnéd az állatokat, a madarakat? Kattints a képre!

A konyhában aztán felvillant egy kis lámpa és jelezte, hogy az északi alagúton valaki mozog. Ki más lehetne, mint Hubert?! Arthur ment is az alagsorba, hogy várja a vendéget vagy aki jön, de ki más lehetett volna, mint Hubert? A folyosó nyílegyenes volt és a végén lámpafény imbolygott. Egy füttyjellel tudtára adta Hubertnak, hogy ott van, aki felismerve, visszaválaszolta pontosan ugyanazt a dallamot. Arthur ebből tudta, hogy Hubert az és Hubert is tudta, hogy Arthur várja. Ha erdőn lettek volna, akkor rigófüttyöt fújnak, ha éjjel akkor megint más madárét. Ha ugyanazt fújják vissza, akkor nincs veszély, ha mást, akkor el kell bújni. Mindig olyan madár hangját utánozták, aki abban az erdőben, nádasban él és akkor meg lehet figyelni. Ezért, aki érti is, ismeri is a madarakat, sem tudja, hogy manók járhatnak ott. Régi, betyárfogások ezek, de nem kell ezt mindenkinek tudni. Elképzelhetjük milyen, amikor sötét, ködbevesző, nádi éjszakán megszólal a madár, amikor némán várja a hajnalt minden állat. Még az ellenség hátán is feláll a szőr, annak is, aki ránk vadászik. A Sárrét és a régi titkai, benne az emberrel, a réti, a nádi emberrel, amelyiket sem a tatár, sem a török nem tudott megszorítani s ha nem is annyi, mint régen, de abból a fajtából most is ott él belőlünk s ha találkozunk vele a faluban se ismerjük fel…

Hubert hátizsákjába pakolja Malvinka a holmit. Fűszerpaprika a halászlébe, méz, ez mézeskalács, olvasnivaló, de csak a fa alatt kibontani, meg fűszerek, csokoládé és akasztós karácsonyfadíszek, amit csak a legvégén adott oda a naranccsal.

  • Mondd meg édesanyádéknak, hogy nem tudok menni, mert sok gyerek beteg és várunk egy pici babát is, ahol az anyuka már most is nagyon gyenge. Remélem megérti.
  • Biztosan Malvinka néni, biztosan!
  • Ezt a pálinkát meg én küldöm apádnak, de az lesz a legjobb, ha én viszem, mert már nincs is a zsákodban hely!
  • Arthur, te vén lókötő!
  • Gondoltam, ne menjen ez a gyerek egyedül arra a nagy útra!
  • Ezért hoztál be ennyi fát, de láttam én a bakancsot az előszobában!

Hubert csak nevette, hogy Arthur bácsi meg akar szökni a karácsony elől, de Malvinka meg igazából nem bánta, mert szentestére várták a picit és igazán nem akarta, hogy Arthur egyedül üljön a karácsonyfa alatt. Ilyenkor egy orvosnak sokkal több a dolga és Arthur is tudta, mindig is tudta valójában, hogy ez a gyerekorvos szakma egy teljes embert kíván és egy teljes férjet! Szerette Malvinkát és tudta, hogy a kötelessége olyan erős, hogy nem várhatja el, hogy itthon üljön, amikor annyi gyerek beteg. Segíteni nem tud, hát akkor felmenne a hegyekbe. Hubert ahogy elindult, még hallotta maga mögött Malvinka nagy cuppanós pusziját és ugyanazon az alagúton megindultak a kastélyból kifelé. Nem szóltak semmit, csak hallotta Hubert, ahogy Arthur mögötte meghúzza a lépteit és lassan be is érte. Arthur gondolatai is cikáztak, mert szerette Malvinkáját, de húzta haza a Pádis, ahol felnőtt, ahol született.

Két teljesen külön világ volt a két ember, bocsánat manó. Malvinka a nagyvilági, a városi orvosmanó és Arthur, aki, ha igen iskolázott is volt és ha tudott is viselkedni úri körökben is, de valójában egy igazi vérbeli erdész, vadász volt. Hubert nem is tudja, hogy találkozhattak, de az életben vannak véletlenek, amolyan egyszeri, megismételhetetlen véletlenek és Malvinka, ha egy picit tétovázott is, de eldöntötte és Arthurját választotta. Voltak, akik megvetették, voltak, akik lenézték, de amikor vendégséget, fogadást tartottak, ámult a rokonság, hogy mit is kapott Malvinka Arthurjától…olyan életük lett, ami messze híres lett. Hogy még két ilyen távoli szakma közel kerülhet egymáshoz, mi sem bizonyítja jobban, mint Malvinka orvostudománya, ami Arthur mérhetetlen nagy növényismeretével párosult. Arthur tudta, hol, mikor, mi terem, érik, fakad, rügyezik, Malvinka meg tudta, mi, mire jó. Csak azon vitatkoztak, hogy mi a neve. Még szerencse, hogy latinul tudtak, mert meg kell hagyni, mind a kettő beszélte és akkor aztán azon kiegyeztek, de Pelyhecskét Malvinkának külön- külön  tanította, ami lássuk be, veszett fejsze nyele volt, mert Pelyhecske nem engedett a népi nevekből…

Hubert az elmúlt évben sokat változott. Igaz, egy év a manók életében nem jelent nagy időt, de szótlanabb lett és amit a fejébe vett, azt végrehajtotta. A faluban is sok minden változott, sok hangoskodó lett, erre is, arra is és rá kellett jönni, hogy teljesen felesleges vitatkozni, bosszankodni, majd az élet beigazolja, megoldja a problémákat és a sok hangoskodónak az orrára koppint. A nagy folyó előbb-utóbb partra sodorja a szemetet. De van úgy, hogy a Jóisten sokáig engedi. Csak mondják, csak hadd mondják, maradtak ebben az állatokkal, Tikkel, Húval is. Csak hát vizet akarnak ereszteni visszafelé, meg olyan fát akarnak ültetni, ami nem odavaló, de már a régieket kivágták. Aztán a falu egyik végén valaki kitalálta, hogy nem kell szántani, most meg ez terjed. Olyan dolgokat találnak ki, ami külön-külön is káros, de, ha mindenki egyszerre nekifog, akkor aztán abból kiverni már csak a Jóisten tudja őket. De ha az fog neki …márpedig ebből már csak az lehet, hogy felbőszítik. Szóval elég az hozzá, hogy ahogy mentek, sem Hubert, sem Arthur bácsi meg nem szólalt volna.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mind a ketten nagyöbű fegyvereket vittek. Arthur mi mást, mint a 9,3X62-es duplagolyósát. Hubert meg egy jó kis .30-06-ost, egy olyan éjjellátó távcsővel, ami párját ritkítja. Arthur nem szerette, de be kellett látnia, hogy annyi a sakál, hogy arra nyugodtan lehet használni. Már rókát se lőttünk, na, még védeni kell azt is! – puffogott magában, mert hát Arthur elég mérges fajtából való volt és állítólag, Malvinka szerint, rá is szokott.

A vonat ablakából csak nézték a tájat és Nagyváradon a pályaudvar restije alatt, néhány ismerőssel találkoztak. Meglehetősen nagy volt a forgalom s ha nem is ment volna el Kolozsvárra Arthur, de hazudna ő is, ha azt mondaná, hogy nem fordult meg a fejében. Hubert is ott tanult és egy-két szót váltottak, hozták, vitték a híreket és sokan a háborúról is beszéltek. Voltak, akik északról, Kárpátaljáról jöttek, mentek tovább, vagy éppen a rokonokhoz igyekeztek. Legtöbbet a kantinos tudott s egy biztos, hogy Arthurral régi jó ismerősök voltak, ha nem kellett volna sietni, hogy elérjék a csatlakozást, fix, hogy még Arthurral üzletelnek is. De most tényleg nem volt idő.

  • Arthur bácsi! Betolták a kocsit! – mondta Hubert.
  • Kellemes ünnepeket, majd valamikor két ünnep között jövök le. – búcsúzott Arthur.
  • Hozol le kesztyűket?
  • Persze, mind a két fajtából!

Azzal eltűntek a forgatagban. Egy ideig látszódtak a puskatokok a vállukon, de nem törődött velük senki. Ha meg is nézték őket, talán csak elgondolkoztak rajta páran, hogy bizonyára vadászni mennek, de nem voltak sem piperkőcök, sem szakadtak és látszott rajtuk, hogy nem azért lettek vadászok, mert divat.

Már szürkült, amikor egy hegyi úton baktatattak fel. Lóval és egy hóekével Etre megtörette nekik az utat, de nem csinált nagy takarítást, nehogy a túrázók nekiveselkedjenek a hegynek és azután majd lehetett volna azokat is menteni. Szóval csak éppen annyi utat takaríttatott meg, húzatott meg az erdésszel, hogy fel tudjanak jönni. Jó órára lehettek már csak a fennsíktól, amikor Arthurnak már nagyon nem tetszett körülöttük az erdő. Kísérteties csend volt és szinte a bőrén érezte, hogy figyeli minden rezdülésüket a táj.

Hubert még fiatal volt, ezt még nem vette észre, ez még nem alakult ki úgy benne, de Arthur már megérezte a bajt. Nagyon tudta már. Pont olyan volt ez, mint régen, amikor Etrével mentették az embereket. Aludni se volt jó, mert felébredt miatta az ember, a manó s ha megnyugtatta magát, akkor csak utolérte a baj. Nem, nem szabad megnyugtatni magunkat, elaltatni azt a hangot, ami odabent megüti a vészharangot és alighogy elhatározta magában Hubert, megtorpant. A válla fellett látja ám, hogy előbb egy fiatal, majd még egy süldőfarkas ugrik ki az útra. Nem siettek, csak úgy nyurgán. Aztán jött egy csapzottabb öreg szuka, amelyik már őket nézti és mikor a két kölyök arrébb lépett, azok is visszanézték. Utoljára egy akkora, hatalmas kan bújt elő, hogy még Arthur ereiben is meghűlt a vér. Pontosan tudta, hogy kiket kell, miket kell keresnie az úton, de nem kereste az, hanem egyenest a szemükbe nézett. Esélyük nem volt arra, hogy elővegyék a puskákat, hogy betöltsenek s mintha a farkasok tudták volna ezt. Ha sokáig nem is, de az alfa még akkor is nézte őket, mikor a két kölyök és a szuka leugrált jobbra a szakadékba. Egyáltalán nem félt, ismerte már a fegyvert, az embert, a manót is.

Hubert és Arthur összenéztek és lehet, mondani is mondtak volna egymásnak valamit, de ahogy Hubert feje mellett megint elnézett Arthur, valami mozgásra lett szemközt figyelmes s megpillantotta Etrét, aki szemközt intett nekik.

  • Apád elébünk jött!

Hubert igen megörült és szinte elhagyta Arthurt, mert sietett az apja felé, aki ereszkedett le, hogy hamarabb az úton legyen. Volt ott fent egy padka, onnan figyelték időtlen idők óta a manók ezt az utat. Nem véletlen, hogy Arthur odapillantott az előbb, mert arra számított, hogy Etre ott várja már őket.

Szeretsz a természetben lenni, akkor az EWIDENT ruháid válaszd! Kattints a képre és nézz körül a webáruházban!

Alig várták Huberték, hogy felérjenek a szülei házába. Mondhatni fogvicsorgató hideg volt már, de odabent az erdészházban is és lent a manólakban is rettentő jó meleg volt. Az erdész is és a manók is keményen tüzeltek. Fát hordtak be még az őszön és volt annyi, hogy tavaszig kitartott nekik. Etre nagyon örült a fiának és Arthurnak is. Minden, amit Malvinka küldött, kincset ért a hegyen, mert ott sem a paprika, sem más nem terem meg s ilyenhelyt a csokoládé igazán nagy ritkaság, mert bolt nincs és ha rendelne is az ember, ide senki fel nem tudna jönni. Hubert anyukája szerette volna hallani mi történt lent a Rétközben, mik a hírek, de a farkasok valóban aggasztóak voltak, tehát ki kellett várni, mert azt a legfontosabb megbeszélni. Sajnálta, hogy Malvinka nem jött, de a babák az elsők és ezt, ha valaki, az anyák biztosan megértették.

  • Láttam én! Ott jöttek felettetek az ösvényen.
  • Végig magamon éreztem a szemüket – mondta Arthur.
  • Az meglehet, de még idegenek. – mondta Etre. – Pár napja fedeztem fel a nyomukat fent a Bihar-nyergen.
  • Akkor tudsz róla!?
  • Persze. Beszélik, hogy Kárpátalján lőnek és a vad is megmozdult, átjöttek erre, meg nagy a tél és tudod mozog a farkas is. Lenyomja őket a hideg, mint 1942-ben!
  • Azt is láttam, hogy hirtelen lefordultak. Biztos lecsapta a szél a szagomat, mert egyik pillanatról a másikra letértek.
  • Lőttél volna?
  • Lőttem volna. A célon, a marján ült a szálkereszt a kannak. Még az úton is jó lett volna, de ti már irányban voltatok…

Arthur rettenetesen sajnálta. Szerette volna, ha testvérének sikerül elejtenie, de négy farkas már nem játék és valamit tenni kell. Elsőnek Hubertet kell elcsendesíteniük, mert ez már nem nádifarkas és ha jól saccolták 80-90 kilogramm is lehet, ami a toportyánféreg ötszöröse!

  • Érted Hubert? Ötször nagyobb!
  • Értem, de azt is éppen ugyanúgy fogja a sörét vagy a golyó, mint a sakált.
  • Fogni, fogja, az biztos, de Arthur bátyád a megmondhatója, hogy egy vadászaton kétszer is rálőtt egy 8×68-as kaliberű fegyverrel és a farkas elvitte.

Mindenki elfáradt és a kandallóban is roskadozott már a tűz, amikor végre mindenki ágyba került. Odakint pedig havazni kezdett és minden nyomott eltüntetett, amin meg tudtak volna indulni a vadászok.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Reggelire friss hurka-kolbászt ettek, sült szalonnát, dinsztelt savanyú káposztával. A szalonnának úgy pattant a bőre, hogy Arthur nem hagyhatta ki, hogy Etre tudományát dicsérje.

  • Ez igen! Ezt alaposan megperzselted!

Közben tervet eszeltek ki és eldöntötték, hogy ahhoz a forráshoz veszik be magukat, amelyik nem fagy be. Oda lejár a szarvas is és van ott egy etető is.

  • Úgy gondolom, hogy megjelennek, mert ott sok állat megfordul és a farkas is, higgyétek, fel fog tűnni!

Arthur ott nőtt fel, nem igen tudott sok mást mondani, de Hubertnek volt egy nyaktekerése, ami igen furcsa is volt tőle, de csak észrevették.

  • Én nem mennék messze a háztól.
  • Hogy, hogy?
  • Szerintem feljönnek a nyomunkon, ha már fel nem jöttek az éjjel.
  • Mit beszélsz?
  • Lehet, hogy igaza van – mondja  Hubert édesapja.

Na, ezen aztán mind a három felbuzdult és kitört a házból. Éppen nem hajadonfőtt, de a kabátokat nem gombolták be. Édesanyja mondani akarta, hogy tegyék be az ajtót maguk mögött, de már késő volt, nem hallották meg.

A fennsíkon kutya hideg volt. Már nem esett a hó, de hordta, vitte a havat és nem volt ott egy nyom se sehol, amit meg lehetett volna nézni. Hubert azonban tudta, mit keres. Az egyik  helyen lefújta a friss porhót, amit odahordott a szél és alatta kirajzolódott a félelmetes mancs az öreg hóban. Nem kellett azt mutatnia sem az apjának, sem Arthur bácsinak, mert mind a hárman itt nőttek fel. Hubertet ők tanították vadászni, de már lassan úgy látszik, ők tanulnak Huberttől. Hubert nem mondott semmit, csak nézte a nagy nyomot és nézte őket, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig gondolták, mert az ukrán farkas egyáltalán nem félt sem az embertől, sem a háztól és még a nyomukon is fel mert jönni. Mind a hárman tudták, hogy ez a farkas pontosan jól tudja, hogy mit akar és azzal, hogy megnézte, merre mentek, hogy feljött a nyomukon, tudatja velük, hogy nem fél tőlük…

Alapjaiban változott meg az élet a Pádison. Mindenki tervet eszelt ki, mindenkinek volt valami ötlete. Azt tudták, hogy a falka veszélyes lehet együtt, de azt nem tudták, hogy merre induljanak el. Felmenjenek a forráshoz. Kiüljenek az esztenához? Lejjebb a völgybe vagy komolyabb váltókra. Csak úgy találomra üljenek ki?

Egyszer csak Hubert megszólalt, hogy:

  • Nem vágott-e valaki disznót, lent a faluban?
  • Ha vágott is, nem adja oda senki, mert itt mindent felhasználnak, kimosnak és abba töltik a kolbászt.
  • Tegyünk egy próbát!

Etrének és Arthurnak nemigen fűlt hozzá foga, hogy kérdezősködjenek, de tudták, hogy Hubertnek igaza lehet, hát fogta a telefont Etre és felcsörgetett az erdészhez, eggyel feljebb. Kis diskurzus, persze kiderült, hogy az is hallott a farkasokról, mert a nyergen láttak a nyomukat, csak még azt nem tudták, merre vannak. No, szó, szót követett, amikor az erdésznek eszébe jutott, hogy egyhelyt elpusztult egy juh, a bárányok ugyan megvannak, de az anyjukat, ha kell odaadja a juhász, csak át kell érte menni a völgybe, nem a faluba!

Még jobb! A juhászt nagyon jól ismerik. Egyedül él az állataival a fennsík egyik völgyében. Az erdész pedig felajánlotta a lovát: vigyék. De ha baja lesz a Gábornak! Ha baja lesz…

Gábor csendesen szénázott, amikor az erdész felkantározta és kivezette. Ismerte már ezeket a manókat Etrét, Arthurt és Hubertet. Nem a nagy szánkót, hanem a kicsit kapták meg, az is elég lesz. A nagy fekete ló, a Gábor, csak nézte a szánkót, meg a manókat, majd megindultak.  Rettenetesen hordta a havat a szél és az erdész rögtön megbánta, hogy egyedül engedte el kis barátait. Hamar meggondolta magát, ugrott a csizmájába és csak éppen a nyakába kanyarította a puskáját. Majd elébük vágok  a völgynél – döntötte el magában

Csavajda Dóra illusztrátor weboldalát, a képre kattintva érheted el!

Gábort, a hatalmas magyar hidegvérűt nem kellett se nógatni, se biztatni, mert hát örült a lelkem, hogy kiszabadult az istállóból. Nem volt fázós fajta és már éppen meg is kellett volna járatni. Talán kapóra is jött ez az út. De miért nem mentem velük? Miért nem? -korholta magát az erdész. Ügyes erdész volt, ismert minden vágást és hiába a nagy hó, úgy tudta, hogy hova lehet lépni és hova nem, hogy azt nála jobban talán csak Etre ismerte. Lefelé, a gerinc után, már lécen ereszkedik – tervezte el.

Hubert anyja nem örült ennek a vadászatnak, egyáltalán nem szerette a farkast, mert okos, rafinált és kegyetlen ellenfele a manóknak. Ha meg sebzett, vagy a kölykeit védi, még az embernek is nekifordul, nemhogy a manóknak. Féltette őket, de az se lehet, hogy ez az idegen falka itt portyázzon, rettegésbe tartsa a fennsíkot. Tudta mindenki, hogy pocsék munkát végeznek. Egyáltalán nem szerencsés, hogy pont most, karácsonykor, amikor csendesedne az az erdő is, amikor ünnepre készülünk, garázdálkodjanak a farkasok.

Ahogy elhagyták az erdészházat, volt, hogy a szél teljesen elhordta a havat s volt, hogy vastagabb volt az úton, de még nagyobb torlaszokat nem épített és viszonylag könnyedén át lehetett jutni rajtuk. A nagy erős ló, persze akkor is elhúzta volna a szánkót, ha a hasáig, vagy még feljebb ér neki, de még attól messze voltak. Az ilyenfajta ló csontozata, az igáslovaké, sokkal erősebb, szörnyű nagy izomzata miatt lassabb, de rettentő erős és látszott rajta, hogy az erdésszel sokat dolgoznak kint. Az ilyen  munkalovak, igáslovak kint az erdőn megedződnek s különösen, itt a hegyen, rettentő ügyesen tudnak manőverezni. Nagy segítségére vannak az embernek. Ez a magyar hidegvérű ráadásul hosszabb távon is képes kocsit húzni, ilyenkor meg, a pillekönnyű szánnal, rajta a három manóval, csak játszik.

A nagy fekete ló élvezte, hogy mehet és Etre hagyta is, hiszen a ló mindig be tudta osztani az erejét és egyébként is, nem mennek ma sokat, mert lemennek a birkáért, aztán azzal vissza, helyesebb utána kötik a szánnak és úgy húzzák majd fel a nagy magaslesig. Ott meg egy oszlopra felhúzatják. Ez volt a terv és felváltva kiülik a farkast. A nyomon, amit a szán után kötve hagynak, felcsalják, mert megannyi váltót keresztezni fognak.

Hubert a szán hátuljában úgy döntött, hogy előveszi a puskáját és betölt. Átszámolta a töltényeket és elzárta a puskáját. Arthur hátranézett és meglátta Hubertet, amire csak elővette ő is a 9,3X62-est. A billenőcsövű duplagolyósba a két rettentő nagy töltényt behelyezte és a lábára tette, de megtörve. Etre nem szólt semmit, csak hajtott.

Ereszkedtek lefelé a szerpentinen és mit sem tudtak arról, hogy az erdész már valahol felettük jár, kigombolkozva, hátán keresztbe vetve a puskájával, már síléceire állva vág neki a lejtőnek. Mérges volt magára az erdész, de nagyon élvezte az utat, bár a felesége korholta, hogy ilyen időben kimenni. Mindenki tudta, hogy a farkas nem játék, ahogyan nem játék a téli idő, a hóvihar, különösen nem a Pádison. Ha úgy ismerte is, mint a tenyerét, csak eszébe jutott, hogy, ha most valami baj éri, pár óra eltelik, mire a manók meglelik. A szerpentinen aztán egyszer csak Gábor prüszkölt egyet, mert hát megérezte a farkasok szagát.

Biztos, hogy még a tegnapi – mondta Etre, de Hubert már nem hitt a meséknek és úgy leste fent a hegyoldalt, mint sas. Nem különben Arthur is, aki arra várt, hogy összecsapja a puskát. Valahogy Hubert azt érezte, hogy fentről lesz valami, nem tudta miért, de érezte és meg se merte gondolni, hogy az ereszkedő erdész szagára ugrottak fel a farkasok, akik, ha nem is ügyetlenül, de igen óvatlanul megugrottak és jöttek lefelé. Hubert már hátul állt a szán jobb hátsó talpán, hogy ha meglátná a farkasokat, akkor le tudjon lépni. Arthur gondolta, hogy hátramászik, de nem volt már rá idő, mert, ha tényleg ugranak, akkor késő lesz onnan előkecmeregni. Ideges volt, úgy érezte, hogy hamarabb felkészülhetett volna, talán úgy, mint Hubert.

Kavargott a hó. A ló, a nagy fekete ló, ismerte már a farkasok szagát és rettegett már attól is, nemhogy a látványuktól. A farkas átharapja az áldozata torkát, kihasítja a lágyékát és szörnyű munkát végez. A hatalmas nagy lucok sötétzölden magasodtak felettük és, hogy fújt a szél, hogy porhó esett, nem rakódott rájuk semmi. Zúgott, búgott az erdő s csak a ló orrában és a szemükben bízhattak, amikor Hubert csak mondja:

  • Apja, apja! Húzd balra a szánt!

Etre már húzta is a szárat és megállította a szánkót, de még meg sem állt, amikor megszólalt a fegyver és az első farkas már tűzben is rogyott. Arthur, nem volt irigy, de már ugrott is előre és ahogy a ló keresztben megállt, annak a lábai közé ugrott és féltérddel, ahogy kint a fronton tanulta, már lőtte is a második farkast. A harmadikat csak sebezte Hubert, amit ő még az út szélén helyben marasztalt. Etre csak nézte, hogy miért késik, de a duplagolyósnak vissza kellett állnia, mert tudvalevő, hogy az egyik lövés elhúzza a másik csövet. Miután felborult a harmadik is, ízibe megtörte, hogy ürítsen, de Hubert ekkor már újra célon volt és a hatalmas, kapitális kant blatton lőtte. Az ösvényről, ahogy ugrott le, már nem volt ideje irányt változtatni vagy nagyobbat ugrani. Etre csak nézte, ahogy egyik farkas a másik után tűzben marad és csak tartotta a szárat. Még szerencse, hogy Gábort bevadásztunk már csikó korában, de hogy a hasa alatt is lőttek, azért már egy kicsit Etrének is sok volt. A nagy, hatalmas ló azonban tűrte és állta. Rettentően félt, hogy megtapossa Arthurt, miközben a félelmetes ellenség a farkas, alig volt előttünk 50 méterre.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Olyan szél volt, olyan vihar kavargott, hogy az erdész, aki alig volt már 100 méterre felettük valami morgást ugyan hallott, de ahogy jött lefelé, csak azt látta, hogy a szép fekete lova ott áll keresztbefordulva, neki a szakadéknak. Meghűlt benne a vér, azt hitte valami baja lett a manóknak. Még két kanyar – gondolta magában és lent vagyok az úton, amikor azt látja, hogy a három kis ember ballag felé s a lovon már pokróc, hogy meg ne fázzon. Előtte pedig, itt, ni, meg négy farkas…

Még meglepődni sem tudott és éppen úgy járt, mint a farkasok, mert ő se tudott megállni, mikor az út fölé ért és le kellett ugrania az útra. Arthur csak nevette és mondja is:

  • Még szerencse, hogy jól célzunk, mert most kicakkozták volna lábad ikráját!

Ott álltak az út szélén szótlanul. Gábor aztán megunta, hogy hátrahagyták és kutya módjára közelebb húzta a szánkót, mindenestül, hátán a pokróccal.

Karácsony előtt egy nappal a Pádisra vezető hegyi úton, négy farkassal ott állt három manó, akik mellett sílécen ott csodálkozott a helyi erdész. Tombolt a vihar. A ló nagyokat prüszkölt a farkasokra. Mindannyian készültek a lesre, mert mégiscsak az a valami, de erre nem számolt senki, hogy meglövik a farkasokat. Aztán csak megszólalt az erdész:

  • Tegyük fel mind a szánkóra és menjünk le azért a birkáéért, mert azzal is lesz majd valami. Ismerem Károlyt, vár bennünket s aztán ha nem megyünk, megindul elénk, mert azt hiszi bajunk van.

Sokat nem is teketóriáztak és felpakolták a farkasokat, aztán az erdész felült a bakra. Elővette a pipáját, amit Arthur igencsak megnézett, mert, hát akkora volt az, mint Arthurék üstje a kastélyban. Igen rácsodálkozott, pedig nem szokása és egy csipet dohányt adott neki az erdész, ami olyan sok volt, hogy jutott még a bőrszütyőjébe is. Aztán takarosan mind a kettő rágyújtott. A ló néha, néha hátra nézett, mert mikor úgy fordultak, érezte a farkasok szagát, de most, hogy itt volt az erdész, meg a két manó, meg hogy a pipafüstöt is ismerte, csak megnyugodott. Hubertet nem ismerte annyira, de nem félt tőle. Egyik se beszélt, csak Hubert nézte a farkasokat és néha, néha Arthur hátrapillantott. Tetszett neki az unokaöccse, mert a fiatalos tűz most jól jött. Nézte Hubertet és örült annak, hogy nemcsak a zsíros falatok, a hasa után megy, hanem a dúvad, a dúvad a mindene. Látszik, hogy él-hal érte. Az ilyet nem lehet tanítani.

Még igencsak fent voltak a fennsíkon, amikor a kutyák, lent a hodály mellett, jeleztek és Károly már kint állt. Várta a vendégeit. Egyszerű ember volt, de szerette az erdészt, a lovat ismerte és mikor leértek, akkor látta meg a manókat. Etrét jól ismerte. Persze Arthurt is, hiszen az is idevaló volt, de Hubert úrfinak örült meg igazán, tessékelte is őket be, de amikor hirtelen meglátta a négy farkast, megállt benne az ütő!

  • Erdész úr! Mik vannak itt fent?
  • Látja Károly, hogy farkasok, nem?
  • Látom én, hogy azok, de, hogy egyszerre négy is?
  • Miért lepődik meg, hiszen mindenki lőtt egyet, úgy illik nem?

Károly kerek szemekkel leste a farkasokat, meg a vadászokat, sehogy se tudta elképzelni, hogy lehet, de pokróc került a lóra és egy perce beléptek. Szépen meszelt fal, meleg, a kályha mellett felstócolva a hasított fa.

  • Na, fogjad Károly! A nejem küldi! Bor, kalács, miegymás. Én nem néztem mi van benne, ne is pakold ki, majd lejövök a kosárért! Újévig csak találkozunk még, nem?
  • Nagyon kedvesek vagytok! Hálásan köszönöm!

A kosárba, hogy pontosan mi lehetett még, nem tudni, mert a dugós boron mellett minden kendővel szépen le volt takarva. Károlynak nem volt senkije és ha el is volt látva mindennel, ilyen házi dolgokat, karácsonyi ízeket, nem küldött fel neki senki. Ha még küldött is volna, ilyen időben nincs, aki fel tudott volna jönni. Talán majd napokkal később, ha elül a vihar. Persze az erdésznek mindig is gondja volt rá, hogy figyeljen Károlyra, mert olyan bátor, ügyes ember ez a pásztor, bármikor lehet rá számítani.

Kicsit még beszélgettek, de ha folytatták volna, akkor igen neki kellett volna vetkőzni és a lovat se akarták, hogy megfázzon, ezért feldobták a birkát és visszaindultak a fennsíkra.

  • Ne vigyétek! Nem megy arra már semmi!

Már majdnem hajlottak rá, amikor Hubert megszólalt.

  • Csak vigyük el, mert hát ki tudja, régen volt már ilyen szóró fent a Pádison.
  • Igaza van a gyereknek – mondta Arthur, aki kapva kapott az alkalmon, hogy éppen jó lehetőség lesz ez az ünnep arra, hogy kivadásszák magukat. Ha már Malvinka elengedte, nehogy a tűz mellett ücsörögjenek.
  • Nem bánom, vigyük – mondta Etre – de karácsony első és másodnapján nincs vadászat!

Hubert, Arthur szinte egyszerre válaszolt, hogy:

  • Nem, az kizárt! Biztos, hogy nem.

Az erdész is és Etre is lemondóan legyintett, nem Hubert miatt, hanem, hogy a vén lókötő, Arthur is úgy viselkedik, mint a gyerek, ha vadászatról van szó. Nem ismer tréfát. Az erdész is azon törte a fejét és Etre is, hogy de jó volna kiülni rá, de hát az már most Hubert és Arthur lese, hiszen ők már a Pádison mégiscsak vendégek.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mindannyian felszálltak a szánkóra. A szánkóról hátul szinte lelógtak a farkasok, a birka és azok ott négyen, az erdész és a három manó kaptattak fel a nagy fekete hidegvérű lóval a hegyre. Károly még sokáig ott állt a kis ház előtt. Aztán belépett és ahogy betette az ajtót maga mögött és nézte a kis fenyőgallyat, megmelegedett a szíve is. Volt már pár szem szaloncukra, volt ott a fa alatt narancs, dió és csokoládé is, egy jóféle üveg bor és bejgli, töltött káposzta és még halászlé is. Biztos Hubert úrfi hozta a Rétközből a halat. Nézte, hogy miféle karácsonya lett neki, idefent a hegyen, ahová ilyen viharba senki, de senki nem tudott volna feljönni. Jöttek, jöttek őhozzá a fennsíkról a híres vadász és erdészmanók s nézte, nézte a rengeteg ajándékot, ételt, italt. Hát mégiscsak vannak csodák! Mégiscsak vannak…És megpárásodott a szeme, mert, ha egyedül is volt idefent és semmi, de semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is a kis életében, hittel hitte, hogy eljön a kis Jézus és láss csodát, itt van, neki is lett karácsonya…

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Illusztrálta: Csavajda Dóra

Tel: +3630/394-4706
E-mail cím: dora.csavajda@gmail.com 

 

Tovább olvasom

Hubert

Eredményt hirdettek a Hubert és az állatok c. rajzversenyen – GALÉRIA

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át,

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át, de a helyi kezdeményezésű program azonban átlépte Szeged város határait, hiszen Gödöllőről, a Nyírségből és a Hajdúságból is érkeztek pályázatok.

Ünnepélyes megnyitó a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában Kiskundorozsmán. A képen balról Paksi Pauletta könyvtárvezető, Ruzsa Roland önkormányzati képviselő és Dr. Szilágyi Bay Péter író.

Paksi Pauletta, a Dorozsmai Fiókkönyvtár vezetője kiemelte, hogy nagy meglepetésre az ország számos pontjáról érkeztek rajzok, pályázatok. Hubert története, különösen az első kötet, nem a legkönnyebben olvasható ifjúsági regény a könyvtár állományában, de ennek ellenére a gyerekek szívesen kölcsönözték ki és azok a szülők, akik a kisebbeknek olvastak fel, sokszor arról számoltak be, hogy mikor a gyermekek elaludtak egy-egy történetnél, nem vártak másnap estéig, hanem maguknak olvasták tovább.

Érkeznek a Dorozsmai Fiókkönyvtár legfiatalabb olvasói és a verseny pályázói.

A könyvtár vezetője hangsúlyozta, hogy Hubert alakja a gyermekek számára egy szerethető lény, akivel nagyon szívesen azonosulnak, aki annak ellenére, hogy vadász, sokat segít az állatoknak. Olyanoknak is, akik természetüknél fogva más állatokra veszélyt jelentenek. Az éles határok, a jó és a rossz kézzel fogható elhatárolása, véleménynyilvánítása megfogja a gyermekek fantáziáját és az, hogy Hubertnek önállóan kell döntéseket hozni, a kicsiket is fejleszti. Ezért találták ki, hogy a gyermekek által elképzelt világot ábrázolják. Nem volt megkötés, részletes meghatározás és ezért is volt meglepő, hogy mennyi érdekes rajzot kaptak.

Ottokár hűságesen őrizte a díjakat.

Ruzsa Roland önkormányzati képviselő köszöntőjében elmondta, hogy a gyermekek számára az iskola mellett, Kiskundorozsmán egy stabil pont a könyvtár, amely a művelődési házzal és a belső udvarral évközben is egy meghatározó közösségi pont. Ez a rajzverseny is jól példázza, hogy mennyi gyerek érdeklődik és mennyi gyermek ragadott színes ceruzát, festett vagy éppen grafittal rajzolta le azt, ami az ifjúsági regényben feltűnik és ami itt, Kiskundorozsmán, szűken vett lakókörnyezetünkben körülöttünk él. Az állatokért, a madarakért, környezetünkért mindannyian felelősök vagyunk és jól látszott, hogy ezt az alkotásaikban megjelenítették a gyerekek. A természetjárás, a környezetvédelem már a legkisebbek számára is elérhető és Kiskundorozsma és a körülötte elterülő táj értékes, védett és fokozottan védett ritkaságai csak közös erővel óvhatók meg.

Paksi Pauletta az eredményhirdetés előtt vette át a fényképen látható rajzot. Sajnos emléklappal már nem, de a bátorsága miatt egy tábla csokoládéval tudtuk jutalmazni a fiatal alkotót.

Dr. Szilágyi Bay Péter író, a könyv, az ifjúsági regénysorozat szerzője összegezte, hogy a rendezvényre 87 fő érkezett és összesen 49 díjat adtak át. Ezek között szerepelt a legfiatalabbtól, a legtehetségesebb pályázóig valamilyen díj. Az író kiemelte, hogy Hubert alakja, a vadászmanó és a körülötte élő, főleg madárbarátok éppen ezért születtek meg, hogy odafigyeljünk azokra az élőlényekre, amelyek a legsebezhetőbbek. Nem titkolt szándéka a sorozatnak, hogy Hubert alakján keresztül megérthessük azt, hogy mi is a feladata egy vadásznak, egy erdésznek, hogy mennyi megoldásra váró kérdéssel kell nap, mint nap találkozni azoknak, akik a természetben, vagy a természet közelében élnek, dolgoznak.

Az eredmény hirdetés előtti pillanatok.

Számos rajz érkezett be, voltak, akik magaslest is ábrázoltak, voltak, akik olyan állatokat is lerajzoltak, akik nem szerepelnek a kötetben, ezért az önálló munkát, ötleteket, megfigyeléseket is szerették volna értékelni. Az író jól emlékszik gyerekkorára, a nagyszüleinél, Peszere-pusztán töltött időkre, ahol megannyi állat élt, él ma is. A rajzot, az olvasást, az alkotást mindig a megfigyelés előzi meg, amihez türelem kell. Hozzátette, hogy a gyerekek nagyon érdeklődnek az olyan dolgok iránt, amit nem lehet megvenni, elérni, csak megfigyelni és a titkok, a titokzatosság, ami pedig Skút, az aranysakált lengi körül, persze még a felnőttek figyelmét is leköti, nemhogy a kíváncsi gyerekekét.

A díjátadó izgalmas pillanatai Ottokárral.

A díjátadó egyik legkedvesebb pillanata pedig az volt, amikor egy család érkezett, ahol a kisebbik testvér – aki még óvodás – kezében egy rajzot szorongatva toppant be, hogy határidő után lehet-e még nevezni? Bátorságát ugyan oklevéllel már nem, de egy tábla csokoládéval tudták jutalmazni. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy éppen ezért született meg Hubert alakja, hogy a gyerekeket önálló döntésekre tanítsa és bemutassa, hogy mindig van választás, hogy mindig mi döntjük el, hogy milyenek leszünk. Ha kitartóak, ha okosak, ha bátrak és ami legfontosabb, hogy becsületesek, akkor az előbb vagy utóbb, de megmutatkozik az életünkben.

A zsűri a Hubert és az állatok című rajzpályázatra beadott munkák közül Kohári Gabica alkotását I. díjjal jutalmazta.

Hubert a vadászmanó c. ifjúsági regény folytatásaként idén augusztusban megjelent a Hubert Kiskundorozsmán című regény, amely igen sok kalandban bővelkedik. Belépett a regény hősei közé Ottokár, a német vizsla, aki a 2022-ben Dorozsma körül pusztító tűzvészben kimenekített két gyereket a nádból. A könyv, a regény folytatódik, hamarosan megjelenik a harmadik kötet, amelyben Hubert újra hazatér…

December 8-án Kiskundorozsmán, a Hubert és az állatok rajzpályázat eredményhirdetésén a résztvevőkkel és a szervezőkkel.

A versenyt Szarvasról Kohári Gabica nyerte, a második helyezett Bere Zsófia, a harmadik Naphegyi Dániel, a negyedik Ménesi Izabella, míg az ötödik helyezett Kovács Boglárka lett!

Kohári Gabica Szarvas 10 éves Általános iskola Horváthné Gabriella I. hely
Bere Zsófia Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka II. hely
Naphegyi Dániel Állatok 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka III. hely
Ménesi Izabella Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka IV. hely
Kovács Boglárka Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka V. hely

Agro Jager különdíjat három nevező kapott:

Batik Attila H, a vadészamanó könyvborító 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Kalcsevics Anna Vadászat 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Sörös Nikolett Hubert 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj

A Somogyi Károly különdíjat kilenc versenyző érdemelt ki:

Baráth Hedvig Krisztina Őzike 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Csányi Emese Grafika 9 éves 4. b Béke utcai iskola
Szeged
sk különdíj
Horváth Melani Klára Cirmni cica 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka SK különdíj
Kolompár Amira Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Mag Alexandra Magas les 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Nagy Viktória Dorka Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula sk különdíj
Puskás Hanna Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Schiller Sára Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Torma Balázs Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Víg Vivien Űandrea Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj

 

Hubert Kiskundorozsmán

Karácsonyi ajándékot keresel? Megjelent a sorozat második kötete: a Hubert Kiskundorozsmán. A képre kattintva tudod megrendelni.

A Kiskundorozsmáért Alapítvány különdíját két nevező vehette át:

Kis Noel Csaba Ottó 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné
Rácz Dorina Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné

Emlélkapot vehettek át:

Babó Bella Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Balog Ágota Titkos manólakás 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Bernáth Szófia Sün és bagoly 8 éves 2. osztály
Bernáth Szófia Peszere puszta 8 éves Orczy 2. sztály Kiss Mónika emléklap
Bessenyei Dávid Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Bimba Zoé Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Boukoullab Mohamed Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Csábi Barbara Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Csepregi Csenge Tikk 10 éves Óvoda Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
Csepregi Virág Tikk 7 éves 2. osztály Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
fegyver Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Forrai Mira Ottó 5 éves Óvoda Dr. Forrai-Farkas Alexandra emléklap
Görög Filoména Vidra 6 éves Óvoda Görögné Helena emléklap
Gorog Valéria Vidra 8 éves Általános iskola Görögné Helena emléklap
Hézsai Kevin Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kállai Hanna Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kálmán Levente Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Kószó Csanád Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Márta Olivér Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Martonosi István Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Nemes Veronika Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Német Noel Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Ocskó Nikolett Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Orosz Liána Macska 6 éves Bölcs utcai Óvoda Orosz Anita emléklap
Papdi Dominik Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Pesti Liza Hubert 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Pintér Panna Ottó 4 éves Óvoda Patik Adrienn emléklap
Takács Ármin Titkos manólakás 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Tóth Boldizsár Peszere puszta 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Vass Gréta Peszere puszta 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap

 

További meséket keresel? Kattints a képre és látogass el az Agro Jager Hubert című rovatába!

 

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Köszönjük a támogatását a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárának és minden munkatársának, a Kiskundorozsmáért Alapítványnak. Köszönjük a kiskundorozsmai Papír Kuckó Írószer és Nyomtatvány Bolt támogatását és közreműködését az oklevelek, emléklapok nyomtatásában és végül, de nem utolsó sorban Ruzsa Roland önkormányzati képviselőnek, hogy jelenlétével megtisztelte a díjátadót.

Logo

PAPÍRKUCKÓ

Agro Jager News

Tovább olvasom

Hubert

Hubert, a vadászmanó a Béke Utcai Általános Iskolában – GALÉRÁIVAL

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A szegedi Béke Utcai Általános Iskola rendhagyó biológia és irodalom órára invitálta munkatársunkat, az Agro Jager News lapigazgatóját, Dr. Szilágyi Bay Pétert, hogy közel 60, negyedik osztályos tanulónak bemutassa a Hubert, a vadászmanó című ifjúsági regényben felbukkanó állatszereplőket, bemutassa a vadgazdálkodás és a természetvédelem elválaszthatatlan kapcsolatát és szemléltesse mit is jelentenek a munkakutyák, mit is jelentenek a vadászkutyák a XXI. század emberének.

Közel 60 alsótagozatos kisdiák várta az órát. Fotó: Agro Jager News

Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a Hubert, a vadászmanó alakján keresztül egy gyermek is megértheti, hogy miről szól a vadászat. Még nem is olyan régen, amikor a nagyszülők, szülők és a gyerekek egy házban nőttek fel, akkor mindennapos volt, hogy a gyerekek hallgatták a felnőtteket, a nagyobb fiúkat. Teljesen életszerű volt, hogy mindenki szeretne horgászbotot, csúzlit, hogy megfigyelték a körülöttük lévő állatvilágot, hogy merre költ a cinke, hol fészkel a harkály és nem kellett megmagyarázni egy gyereknek sem, hogy mit jelent, ha a róka elviszi a csirkét, ha a juhokat megtépi a sakál.

Az óra vadászkürtös köszöntéssel vette kezdetét.

Hubert alakjával szívesen azonosulnak a gyerekek, annak ellenére, hogy 10-12 évesek számára íródott. A visszajelzésekből azonban már tudjuk – folytatta, hogy a legkisebbek, már óvodás kortól is szívesen hallgatják. Vannak családok, ahol már három, különféle korú gyermeket is nevelnek és az esti meseolvasásánál még a legkisebb is nagyon figyel.

Megérkeztünk a szegedi Béke Utcai Általános Iskolába, ahol az iskola címerállata egy vizsla. A képen vadászbarátunk, a világ- és Európa-bajnok birkózó, Kalcsevics Csaba mutatja jókedvűen.

A szöveg választékos, pontosan ugyanazok a szakszavak is szerepelnek benne, amit mi felnőttek is használunk. Ez azt a célt szolgálja, hogy a szülő is élvezettel vegye a kezébe és szívesen olvasson a gyerekeknek esténként.

A Béke Utcai Általános Iskolában egy tanteremben 60 fő hallgatta a rendhagyó órát. A gyerekek érdeklődtek az állatok iránt és Hubert, a vadászmanó alakja is lekötötte őket. Hubert annak ellenére, hogy vadászik, a bajba jutott állatokon mindig segít, még akkor is, ha az nem más, mint az Apát-nyári borz klán feje, a félelmetes Borz uraság. A mesében azonban megismerkednek a gyerekek Húval, az uhuval, Tikkel, a harkállyal, de természetleírásokban is bővelkedik az első kötet.

Az udvari játék, az élőnyúlbefogás és Ottokár bemutatója, minden gyereket érdekelt.

A vadászkürt érces hangja, a régi dallamok, ahogyan a felnőttek szívét is megdobogtatja, a kicsik figyelmét is lekötötte, miközben látható volt, hogy a vizsla, mint az egyik legbarátságosabb kutyafajta, a gyerekek kedvence volt. Az előadás alatt kiderült az is, hogy a kutya az iskola címerállata.

A második órában az udvaron folytatódott a rendhagyó óra, ahol sorakozó és eligazítás után élőnyúlbefogást játszottak a gyerekek, természetesen vadászkürtös irányítással. Az udvaron a két osztályt felügyelő pedagógus és az udvari termekben oktató tanárok is megmosolyogták, amikor felharsant a vadászkürt. Megannyi gyermek szaladt az ablakhoz és Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, ezért is jöttünk Ottokárral, az Agro Jager Newssal és barátainkkal, hogy megmutassuk mit is jelent vadásznak lenni.

Hubert Kiskundorozsmán

Kattints a képre és rendeld meg a Hubert a vadászmanó című ifjúsági regény folytatását a Hubert Kiskundorozsmán kötetet.

Játék: élőnyúlbefogás a szegedi Béke Utcai Általános Iskola udvarán. Külön kérésre harmadik,rekontrahajtást is szerveztünk!

Ottokárnak, a német vizslának, aki a második kötet főszereplőjeként ment meg a tűzvészből két gyereket, ügyességi és engedelmességi feladatokat kellett végrehajtani. A Vadászati Alkalmassági Vizsgán, 184 pontból 184 pontot elhozó kutyának, különféle feladatokat kellett végrehajtani. Ezek közül az egyik legizgalmasabb az volt a gyerekeknek, amikor plüssállatokat kellett elrejteniük, amit a kutya ezek után megkeresett.

Ottokár, a Hubert Kiskundorozsmán című regény főhőse, lubickolt a gyerekek figyelmében.

A foglalkozás végén élőnyúlbefogást játszottak a Béke Utcai Általános Iskola negyedikes tanulóival, ahol voltak elállók, hajtók, mezei nyulak és természetesen róka és aranysakál is keveredett a hajtásba. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy minden gyerek nagyon élvezte a játékot. Érdekes módon, a sakált sem itt a hajtásban, sem korábbi más iskolákban, könyvtári programokon nem tudták még megfogni. A sakál ugyan a hazai veszedelmesebb ragadozók egyike, de azért a szerző egy kicsit mindig drukkol, hogy el tudjon surranni…

Vadászbarátunk, a világ- és Európa-bajnok birkózó, Kalcsevics Csaba kísért el bennünket, akit a szünetben hamar megtalált a kislánya!

A két könyv: a Hubert a vadászmanó és Hubert Kiskundorozsmán mellett, az Agro Jager News webes felületén további, mintegy 24 mesét lehet elérni. A szerző azt is elárulta, hogy készül a harmadik kötet, ami számos új kalandot, vadászatot mutat be.

Agro Jager News

Tovább olvasom
ewident logo
Cart
  • No products in the cart.