Mezőgazdaság
A magyar vetőmagágazat export lehetőségei
200 milliárd forintos termelési érték, 100 milliárd volumenű export jellemzi a magyar vetőmag ágazatot. Az új lehetőségek, új piaci lehetőségek felkutatásában a Külgazdasági és Külügyminisztérium is segít a termelőknek. A magyar export kelet felé tart. A magyar vetőmagok célországa főképpen a volt szocialista országok a volt Szovjetunió területe.
200 milliárd forintos termelési érték, 100 milliárd volumenű export jellemzi a magyar vetőmagágazatot. A szaporítóanyag-előállítás és -forgalmazás kifejezetten bizalmi ágazat. Ki mit vet, úgy arat – kifejezés szó szerint igaz. Az ellenőrizetlen forrásból származó vetőmag akkor is kockázatos, ha egyébként jó fajtáról van szó. A tisztasága, a csírázóképessége, a csomagolás, vagy épp a tárolás módja is komolyan befolyásolja, hogy mire képes a mag. Abban az esetben, ha az előállító bizalmat szerez a piacon, amíg azt el nem játssza, jó eséllyel vevő is lesz a vetőmagra. A Kossuth Rádió vendége, Takács Géza, Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Elnöke volt. Az új piaci lehetőségek felkutatásában a Külgazdasági és Külügyminisztérium is segít a termelőknek. A magyar export kelet felé tart. A magyar vetőmagok célországa főképpen a volt szocialista országok, a volt Szovjetunió területe.

2. Takács Géza Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Elnöke
Mit is jelent ez a segítség ? Hogyan értékeli a magyar vetőmag ágazatot?
A magyar vetőmagipar mindig híres volt. A rendszerváltás előtt Magyarország egy rendkívül komoly exporttevékenységet bonyolított le a keleti országokba. Ez a folyamat megállt a 90-es években. Változatlanul azt gondoljuk, hogy 3 fontos kérdésre kell válaszolni. Lesz-e elég élelmiszer, ennek az élelmiszernek milyen lesz a minősége és milyen lesz az élelmiszer biztonsága. Azt gondoljuk, hogy ennek az alapja a vetőmag. Ezekben az országokban óriási fejlődés ment végbe az elmúlt időszakban. Az embargó miatt rákényszerültek a fent említett országok, hogy az élelmiszer termelésüket átgondolják. Ez két irányt jelent: egyik a termésmennyiség és a termésminőség. Első az állattenyésztés. Az állattenyésztésnek jó minőségű takarmányra van szüksége. Ennek a biztosításához jó minőségű vetőmagra van szükség.
Hogyan lehetne növelni a vetőmag exportot ?
Ebben mindenkinek a segítségét kértük. Sokat segített a moszkvai magyar nagykövet, a segítségével egy komoly felkészülés kezdődött. Célunk visszamenni azon piacokra, amit elveszítettünk a rendszerváltozást követően. Nagy segítségünkre volt a Külügyminisztérium abban, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni a kinti piacokon. Az ember meglepődik, amikor azt hallja, hogy Kazahsztánba keresnek vetőmagot, mert nem egészen ugyanaz éghajlat, nem ugyan azok az adottságok.
Mégis hogyan tud a magyar vetőmag ott megfelelni ?
A vetőmag, a fajtának a megtestesítője, egy fajtának az értéke ekkor realizálódik igazán. Rossz minőségű vetőmagból nem sok minden lesz. Mindig azt szoktam mondani, hogy a vetőmag és a vetés, az a termesztéstechnológiai hiba, amit ha a termelő elkövet, szinte lehetetlen kijavítani. Ezt nem szabad elrontani, nyilván meg kell bizonyosodni, hogy a fajtának adott területen való képességei igazolódnak-e. Az éghajlatváltozás egyre jobban szegregálódik. Meg kell találni a jó fajtákat, vagy hibrideket. Ha ezek a vizsgálatokat elvégeztük, akkor ki lehet vinni a termelésbe. Nyilván a vetőmagon keresztül igazolódik az az az elvárt bizalom, amit a fajtába vet a gazda. Tulajdonképpen veszek egy jó fajtát és akkor sikeres leszek.
Vannak konkrét megkeresések a magyar vetőmagért?
Gyakorlatilag a 90-es évek közepére az export volumen nullára csökkent ezekbe az országokba. Azóta van egy folyamatos tendenciózus fejlődés. Ez egy jó alap, erre lehet alapozni.
Hogyan lehet fejlődni tovább ? Hogyan lehet az exportot tovább növelni ?
Két fontos tényező van. Az egyik, hogy ezeknek az adott országok igényeinek kell megfelelni. Ezeknek az országoknak az előírásaival mint hatósági, mint vetőmag minőségi paramétereikkel pontosan tisztába lenni. Ebben a külügyi attaséi, az Agrárminisztérium agrárattaséi nagyon komoly segítséget tudnak adni a vetőmag szakmának
Tehát az adminisztráció lebonyolításában is akár tudnak segítséget adni ?
Természetesen ez egy elég hosszú folyamat. Ha most valaki ezen a piacon meg akar jelenni, mire tájékozódik, mire tisztába kerül a feltételekkel, mire bejelent egy fajtát, három-öt év minimum. A fajtavizsgálat három év. Ha most bejelentünk egy hibridet, vagy egy fajtát, három év múlva regisztrálják az adott országban. A 90-es évek közepétől nagyon nagy energiát fektetett a vetőmagszakma abba, hogy ezeknek az országoknak a piacaira vissza kerüljünk. A magyar vetőmagágazat letette a névjegyét az asztalra.
Igen, de sokan mások is kiváló minőséget tudnak előállítani. Elég csak a hollandokra gondolni, vagy az Egyesült Államok nagy cégeire. – tette hozzá a riporter.
Jelent-e bármilyen előnyt a magyar vetőmag szempontjából a magyar GMO mentesség?
Nagyon híresek vagyunk abban, hogy mi minden szabályt betartunk. Magyarország deklarálta a GMO mentes termesztéstechnológiát, illetve a fent említett országokba előírás az is, hogy GMO mentes legyen a vetőmag. Export esetében minden egyes tételt igazolni kell akkreditált laborral, hogy GMO mentes. Nyilvánvaló, hogy nekünk határozott előnyünk van ezen a területen. Ami ebben a régióban még fontos lehet az a szárazságtűrés.
Említette Takács Géza a klímaváltozásnak a veszélyeit nehézségeit. Ez például előnyt jelenthet-e?
Egy olyan medencében fekszik Magyarország, ahol nagyon jól lehet szelektálni és nemesíteni. Már 100 évvel ezelőtt is téma volt a szárazságtűrés. Voltak már szárazságtűrő búzáink, vagy a 90-es években előállított kukoricahibridek is. A szárazságtűrő nemesítési programok különösen Martonvásáron jártak az élen. Ez egy tradíció, amit tudnak rólunk, illetve jó szakembereink vannak, akik tudnak olyan fajtákat és hibrideket javasolni, amelyek szárazságtűrőek.
Amivel viszont mi nem tudunk mérkőzni az a marketing. Ha egy holland vagy egy amerikai cég megjelenik óriási tőkével, komplex rendszereket építve fel.
Hogyan lehet evvel versenyezni?
A marketing egy rendkívül erős fegyver az eladásokban, ami óriási pénzbe kerül. Nyilván mi is modellezzük, hol jelenjünk meg, milyen formában tegyük ezt meg. Nagyon nagy segítség volt például a moszkvai magyar nagykövet úr jelenléte Krasznodarban, Oroszország legnagyobb agrárkiállításán, amely minden év novemberében kerül megrendezésre. A marketing mellett rendkívül fontos annak deklarálása, hogy magyar részről legmagasabb szintről is támogatják az együttműködést. A marketingtevékenység mellett nagyon magas szintű tárgyalások folynak. Amikor a külügyben, vagy az agrárminisztériumban tárgyalunk, mindig arra biztatok mindenkit, hogy mindig legyen tárgyalási téma a vetőmag. Ez alapvetően nagyon sokat számít különösen a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak – tette hozzá a riporter.
Forrás: 2020. augusztus 26-án sugározta a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! – című műsora
Képek megnevezése:
- Napraforgó
- Takács Géza Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Elnöke
Képek forrása:
Mezőgazdaság
Október közepén indul az agrártámogatások előlegfizetése
Hamarosan megkezdődik a közvetlen támogatások, valamint egyes vidékfejlesztési intézkedések előlegeinek kifizetése
Az agrártámogatások uniós feltételeinek változása és a piaci nehézségek közepette felértékelődik minden pénzügyi segítség, így az előlegfizetés feltételeinek megteremtése után október 16-án idén is megkezdődik a közvetlen támogatások, valamint egyes vidékfejlesztési intézkedések előlegeinek kifizetése – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Fotó: Agrárminisztérium Facebook oldala
A tárcavezető kifejtette, a Közös Agrárpolitika uniós reformja számos változást hozott az idei évben, az új előírásoknak történő megfelelés a gazdálkodók részéről alkalmazkodást és adminisztrációs feladatokat jelentett. Az érintettek idén tavasszal nyújthatták be első alkalommal az új rendszerben, az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó igényeiket. A számos változásra való tekintettel elismerés és köszönet illeti a gazdákat, az őket segítő kamarai falugazdászokat, a szaktanácsadókat és a folyamatban közreműködőket – hangsúlyozta Nagy István.
Az agrárkormányzat tisztában van az előlegfizetés magyar agrárium finanszírozási gyakorlatában kialakult jelentőségére, hiszen hosszú évek óta segíti az őszi munkák elvégzését. Az idei esztendőben különösen fontos minden olyan eszköz, ami a piaci problémák, magas költségszintek miatti likviditási problémák enyhítéséhez hozzájárulhat. Az előleg- és részfizetésekhez szükséges pénzügyi források rendelkezésre állnak – közölte a miniszter.
Nagy István tájékoztatása szerint az előlegfizetésben az alaptámogatás mellett a kis- és közepes gazdaságok célzott támogatását biztosító új támogatási formán, az újraelosztó támogatáson is megindulnak az utalások. Az érintettek a következő jogcímeken számíthatnak előlegfizetésre: alaptámogatás, újraelosztó támogatás, termeléshez kötött támogatások (tejhasznú tehén, hízott bika, anyajuh, intenzív gyümölcs, extenzív gyümölcs), valamint az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodást érintő vidékfejlesztési támogatások.
Forrás: AM
Mezőgazdaság
Aktuális és gyakori kérdésekre ad választ az eGN új, módosított kitöltési útmutatója
A Nébih frissítette az elektronikus gazdálkodási napló kitöltési útmutatóját.
A Nébih a gazdálkodók igényeit figyelembe véve a leggyakoribb kérdések alapján frissítette az elektronikus gazdálkodási napló kitöltési útmutatóját, valamint bővítette a gyakran ismételt kérdések (GYIK) gyűjteményét is. A jelenlegi módosításokkal a hivatal többek között az őszi vetésű főnövény rögzítésével és a tápanyag gazdálkodási terv beküldésével kapcsolatos hasznos információkat foglalta össze.

Fotó: Nébih
A Nébih több olyan kérdést is kapott a gazdálkodóktól, melyek egy-egy azonos téma köré csoportosíthatóak. A hivatal ezek alapján ‒ a naplóvezetés egyszerűsítése, az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében ‒ módosította az eGN kitöltési útmutatóját, és bővítette a gyakran ismételt kérdések gyűjteményét is.
Az évszakra való tekintettel kifejezetten időszerű az őszi vetésű növények kapcsán az a kérdés, hogy melyik évhez kell felvezetni azokat. A Nébih struktúrája szerint, jóllehet a támogatási év igazodik a naptári évhez, ugyanakkor az őszi vetésű kultúrák esetében a kincstári támogatást a termelők valójában az előző évben elvetett növényekre kapják. Ezt figyelembe véve az őszi vetésű kultúrákat mindig a következő évi ‒ jelen esetben a 2024-es ‒ gazdálkodási évre kell rögzíteni.
A tápanyaggazdálkodási terv vezetésének gyakoriságára vonatkozóan is több kérdés érkezett a Nébih-hez, melyek alapján az útmutató ‒ a módosításnak köszönhetően ‒ még pontosabb válaszokat tud nyújtani.
Több esetben kértek tájékoztatást a napló vezetésére kötelezett halála esetén felmerülő teendőkről is. A GYIK bővítésével a gyűjtemény most már ennek megválaszolására is kitér. Eszerint az örökösnek az örökhagyó naplójában nem kell semmilyen változtatást elvégeznie, ugyanakkor a saját naplójában tovább kell vezetnie az örökhagyó azon területeit, amelyek az örököshöz kerültek.
Az Elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) módosított kitöltési útmutatója és a bővített GYIK gyűjtemény elérhető a Nébih portál eGN aloldalán.
Kérdés esetén az egn@nebih.gov.hu címen kérhető segítség.
Forrás: Nébih
Mezőgazdaság
Fontos határidő közeledik a 2023. évi egységes kérelem tekintetében!
Fontos szabályokra hívrta fel a figyelmet az MVH
Az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 13/2023. (IV. 19.) AM rendelet alapján:
„20. § (1) Az egységes kérelem kijavítására, valamint az egységes kérelem részleges vagy teljes visszavonására – a termeléshez kötött anyatehéntartás támogatása kivételével – a tárgyév szeptember 29-ig van lehetőség.
(2) Termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás esetén az igénylés kijavítása, részleges vagy teljes visszavonása tárgyév december 20-ig lehetséges.”

A fénykép illusztráció: Pixabay
Fel kívánjuk hívni a figyelmet arra, hogy a határidők lejártakor a szerkesztés alatt álló adatváltozás elektronikus bizonylatok hivatalból törlésre kerülnek! Ennek megfelelően kérjük az érintetteket, hogy ennek tudatában, még a határidőket megelőzően nyújtsák be vagy töröljék a szerkesztés alatt álló adatváltozás bizonylatokat.
2023. szeptember 29-t követően az alábbi adatok kijavítására, visszavonására már nem lesz lehetőség:
- Nem lehet visszavonni a teljes egységes kérelmet, kivéve akkor, ha a kérelem kizárólag termeléshez kötött anyatehéntartás/nemzeti átmeneti anyatehéntartás támogatással érintett.
Kizárólag ezen támogatások esetén az egységes kérelem 2023. december 20-ig visszavonható. - Nem lehet visszavonni teljes jogcímet, kivéve a termeléshez kötött anyatehéntartás/nemzeti átmeneti anyatehéntartás támogatás vonatkozásában.
Kizárólag ezen támogatások esetén a jogcímek, és esetlegesen vele együtt a teljes egységes kérelem 2023. december 20-ig visszavonható. - Nem lehet visszavonni teljes blokkot, táblát, állategyedet, erdőrészletet, méhcsaládot, törzsállományt, kivéve a termeléshez kötött anyatehéntartás/nemzeti átmeneti anyatehéntartás támogatás vonatkozásában.
Kizárólag ezen támogatások esetén az állategyedek 2023. december 20-ig visszavonhatóak. - Nem lehet visszavonni egy táblán, állategyeden, erdőrészleten lévő jogcím igénylést, kivéve a termeléshez kötött anyatehéntartás/nemzeti átmeneti anyatehéntartás támogatás vonatkozásában.
Kizárólag ezen támogatások esetén az állategyedről a jogcímek 2023. december 20-ig visszavonhatóak. - Nem lehet megváltoztatni a főnövény hasznosítási kódját, csökkenteni a tábla területét, nem lehet kijavítani a tábla rajz elhelyezkedését, nem lehet a főnövény esetén megadott egyéb adatokon változtatni (öntözés, termesztő berendezés, termesztés célja stb.). Kivétel: Főnövény vetési és betakarítási/beforgatási időpontját.
- Táblán lévő nem termelő tájképi elem (NPLFA) kijelölése sem lehetséges a határidő után (kivéve ökológiai jelentőségű másodvetés ld. lent).
- Fiatal gazda jogcím igénylésekor nincs lehetőség a nyilatkozatok módosítására, valamint jogi személyek esetében a korábban megadott elsődleges és nem elődleges ügyfelek módosítására, törlésére.
- Állatlétszám alapú támogatások esetén nincs lehetőség a támogatási igényre irányuló nyilatkozatok módosítására, kizárólag a termeléshez kötött anyatehéntartás/nemzeti átmeneti anyatehéntartás támogatási igények vonatkozásában.
Kizárólag ezen támogatások esetén a támogatási igényre irányuló nyilatkozatok 2023. december 20-ig módosíthatóak.
Milyen adatot lehet megadni 2023. szeptember 29-t követően is:
- Főnövény vetési és betakarítási/beforgatási időpontját
- Október 1-ig lehet megvalósítani a Feltételesség HMKÁ8, illetve AÖP gyakorlat3 keretében elszámolni kívánt ökológiai jelentőségű másodvetéseket. Az október 1-ig megvalósított ökológiai jelentőségű másodvetések 2023. október 16-ig jelenthetőek be!
Október 1 és 16 között be lehet jelenteni tervezési dátummal nem rendelkező, ám október 1-ig megvalósított ökológiai jelentőségű másodvetést, de ezen esetekben kötelező megadni a tényleges vetés dátumát is. Október 16-ig ki lehet javítani az addig megadott másodvetéshez kapcsolódó adatokat.
2023. október 17-ét követően kizárólag a már megvalósított másodvetésekhez lehet a beforgatás dátumát megadni, egyéb adat már nem módosítható! - Október 31-ig lehet megvalósítani a hagyományos másodvetéseket, illetve zöldtrágyázás céljából vetett másodvetéseket. A hagyományos és zöldtrágyázás céljából vetett másodvetések elvetése 2023. november 15-ig jelenthetők be! 2023. november 16-át követően kizárólag a már megvalósított másodvetésekhez lehet a beforgatás dátumát megadni, egyéb adat már nem módosítható!
November 15-ig ki lehet javítani az addig megadott másodvetéshez kapcsolódó adatokat, kivéve, ha a hagyományos másodvetésen valamilyen termeléshez kötött területalapú jogcím igénylés is volt.
Az ilyen jogcímmel is érintett másodvetések esetén szeptember 29-t követően, amennyiben a másodvetés esetén a tényleges vetési időpont is bejelentésre került, a másodvetés tekintetében kizárólag a másodvetés betakarítási/beforgatási dátuma jelenthető be! - Megvalósított hagyományos másodvetés esetén, amennyiben a másodvetésre termeléshez kötött területalapú jogcímek egyike is igénylésre került, a tényleges vetéssel egyidejűleg kérjük adja meg a szükséges vetőmag számla adatokat. Adatmegadásra azonban már csak azon hasznosítások esetén van lehetőség, melyek tekintetében Ön másodvetést jelentett be.
- Agrotechnikai műveletek:
AÖP tekintetében 2023. december 31-ig végezhetőek el. Ezen agrotechnikai műveletek 2024. január 15-ig jelenthetők be, ezt követően ilyen agrotechnikai művelet már nem jelenthető be!
VP AKG 2021 intézkedés keretében elszámolni kívánt agrotechnikai műveletek egész évben bejelenthetőek a tevékenység elvégzését követő 15 napon belül. - Dokumentum csatolás kizárólag a Feltételesség, Kölcsönös Megfeleltetés, a termeléshez kötött területalapú jogcímek követelményeinek ellenőrzésre (pl.: honamadatok, szaporító anyag igazolása stb.), illetve a VP Baromfi állatjólét intézkedés esetén kerül figyelembe vételre.
VP Baromfi állatjólét intézkedés esetén a dokumentum csatolás határideje október 30-a!!
Figyelem! Kérjük, hogy amennyiben egy másodvetést, agrotechnikai műveletet már nem kíván megvalósítani, azt egy adatváltozás bizonylaton törölje és nyújtsa be ezen változást tartalmazó adatváltozás bizonylatot, ezzel is gyorsítva a kérelmek feldolgozását!!
VP Baromfi állatjólét intézkedésadatszolgáltatás 2023. október 1-30 között
A VP3-14.1.4-22 kódszámú VP Baromfi állatjólét támogatás kapcsán a 2022.10.16-tól 2023.10.15-ig tartó kötelezettségvállalási időszak alatt vezetett 5. számú melléklet, valamint a keletkezett dokumentumok benyújtására az Egységes kérelemadatváltozás bejelentés felületén lesz lehetőség. A felület használatára vonatkozóan külön kitöltés útmutató kerül kiadásra, erre vonatkozóan kérjük figyeljék a Kincstár honlapját!
Október 30-át követően VP Baromfi állatjólét támogatáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást is tartalmazó be nem adott adatváltozás bizonylatok törlésre kerülnek!
Forrás: MVH