Mezőgazdaság
A Kiss Ferenc Erdészeti Technikum kiválóságai
A Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban minőségi munka folyik, a diákok évről évre az országos szakmai versenyek legjobbjai között szerepelnek. A tehetséges tanulók maradnak az „ötödévre”, technikusi papírokkal jobbak az esélyeik akár az egyetemi továbbtanulás, akár egy cégnél való elhelyezkedés szempontjából – közölte a Délmagyar.

A Kiss Ferenc Erdészeti Technikum diákjai minden évben helyezéseket érnek el különböző szakmai versenyeken hazánkban (Kép: Délmagyar.hu)
Országosan népszerű az erdészeti iskola, Vaiszab Ambrus Bugac mellől, Laczkó Dávid Kecskemétről, Juhász Marcell Akasztóról, Szabó Soma pedig Budapestről érkezett a szegedi intézménybe. Hétfőn megírták a szakmai elméleti vizsgát, a gyakorlat még hátravan nekik.
Szakmai versenyek
Június hetedikén lesz a gyakorlati vizsgánk, akkor érhetnek véget a technikusi tanulmányaink – mondta Szabó Soma. Hozzátette, ha minden a tervek szerint alakul, akkor kapják meg a bizonyítványt. – Néhányan jelentkeztünk az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre, ez januárban volt, előtte komoly szakmai felkészítést kaptunk. Már az is nagy szó, ha valaki bejut a döntőbe. A verseny rangját mutatja, hogy a döntősök automatikusan egy ötös írásbeli technikusi vizsgával gazdagodnak. Az OSZTV kicsit könnyebb volt számomra, a mai írásbelin viszont több tantárgy is szerepelt, ráadásul rákérdeztek sok apró részletre is, szóval: nem volt egyszerű megírni. Mindezek ellenére nem izgultam – fogalmazott Vaiszab Ambrus.
Nehezebb dolgozat volt
Laczkó Dávid szerint is érződött a különbség az érettségi és a technikusi között. A technikusi írásbeli nehezebb volt: jobban belekérdeztek a szakmai dolgokba.
Összességében korrekt dolgozat volt, a kérdésekre jól fel lehetett készülni, igaz, hogy a tesztfeladatokban volt néhány meglepetés, ez a része kicsit váratlanul ért. Egy technikusi vizsgán tényleg tudni kell mélységében az anyagot, ezt most saját bőrünkön is megtapasztalhattuk – hangsúlyozta Juhász Marcell.
Szabó Soma szerint, aki komolyan vette a felkészülést a vizsgára, annak ezek a feladatok nem okozhattak nehézséget.
Komoly terveik vannak
Többféle szakmai ágazat közül választhatnak az erdészeti iskola diákjai. A négy fiatalember abban egyetértett, hogy célszerű a végzettségek közül, amit csak lehet, megszerezni, a munkaerőpiacon ugyanis előnyt jelent, ha valaki több dologhoz ért. Soma a Soproni Egyetemre, majd Kanadába készül, és Marcellnak is nagyra törő tervei vannak.
A fő cél az egyetem, az államtudományira készülök, később olyan köztisztviselőként dolgozhatnék, aki a mezőgazdasághoz és az erdészethez is ért. Szeretném mindazt a szellemiséget és tudást megőrizni, amit itt az iskolában kaptam – fogalmazott Juhász Marcell.
Forrás: delmagyar.hu
Mezőgazdaság
JELENTKEZZ: Újra indul a földmérési és térinformatikai képzés Szegeden
Újra indítják Szegeden a földmérési és térinformatikai munkaterületekre középszintű vezetői, valamint magasabb szakmai igényű fizikai munkakörök betöltésére alkalmas szakemberek képzést – tájékoztatta az Agro Jager Svéda Gergely, a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum mb. igazgatója.

Újra indul a földmérő, földügyi és térinformatikai technikus képzés Szegeden!
Munkaterület rövid ismertetése:
A földmérés, térinformatika és földügy területén szükséges kompetenciákkal rendelkezik és alkalmas középfokú végzettséget igénylő munkakörök ellátására. Ezeken a területeken alkalmas középszintű vezetői feladatok ellátására, vagy vállalkozóként önálló munkavégzésre illetve annak megszervezésére. A szakképesítéssel rendelkező képes: együttműködni a munkahelyi vezetővel, közreműködni a vállalati feladatok elvégzésében, irányítani a rábízott dolgozók munkáját.

Terepi gyakorlaton a földmérő hallgatók a diákok körében csak CSK-nak nevezett csemetekertben. Fotó: Agro Jager archív
Jellemzően betölthető munkakörök / végezhető tevékenységek:
- Birtokrendező földmérő
- Fotogrammetriai szakember
- Föld-/területhasznosítási szakember
- Földmérő
- Földrendező
- Geográfus
- Kataszteri földmérő
- Kutató térképész-földmérő
- Mezőgazdasági földmérő
- Térinformatikus
- Térképész
- Vízgazdálkodási földmérő
Képzés időtartama:
2 év Felvételi eljárás: Felvételi vizsga nincs. A jelentkezés feltétele az érettségi bizonyítvány megléte és az egészségügyi alkalmasság igazolása. Jelentkezni az iskolánk honlapján található jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével lehet.
A jelentkezési laphoz az alábbi dokumentumokat:
- születési anyakönyvi kivonat másolata
- érettségi bizonyítvány másolata
- nyilatkozat szakképesítésről
- középiskola befejező évfolyamának bizonyítvány másolata
- orvosi alkalmassági igazolás.
Jelentkezési határidő: 2026. augusztus 31. Értesítés a felvételről legkésőbb: 2026. augusztus 31.
Agro Jager – a magyar vadászat online otthona
Tartalmak 1999-től
Oktatott tárgyak: I. évfolyam
- munkavállalói ismeretek
- általános alapozás
- szakmai alapozás
- geodézia
- térképismeret
- topográfia
- CAD-ismeretek
- digitális térkép ismeretek

Ritka pillanatok egyike, amikor órán is készülhetett egy fénykép. Fotó: Agro Jager archív
Oktatott tárgyak II. évfolyam:
- munkavállalói idegen nyelv
- digitális térképek szerkesztése
- fotogrammetria
- távérzékelés
- ingatlan-nyilvántartási ismeretek
- térinformatikai műveletek
- mérnökgeodézia
- földmérési adatgyűjtés közigazgatási
- jogi ismeretek térinformatika

A Kiss Ferenc Erdészeti Technikum, jelenlegi nevén Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum az Agrárminisztérium alá tartozó Alföldi Agrárszakképzési Centrum által fenntartott szegedi gimnázium.
Konzultációk rendje: Az első évfolyamon (1/13.) 10 a második évfolyamon (2/14.) 10 alkalommal lesznek konzultációs hetek. Egy konzultációs héten hétfőn-kedden-szerdán 9-9 óra időtartamban kerülnek megtartásra a gyakorlati foglalkozások. A konzultációkon –mivel azokon főként a gyakorlati feladatok készségszintű elsajátítása történik– a részvétel kötelező. Ekkor lesznek a beszámolók és számonkérések is. Az elméleti órák is havonként egy héten lesznek. Ezek az órák délutáni időpontban, online felületen lesznek megtartva.
Kollégiumi elhelyezés: Igény esetén a konzultációk idejére a Szegedi Városi Kollégiumok Ady Endre Tagintézményében szállást tudunk biztosítani térítés ellenében. A képzés díja: A képzés ingyenes abban az esetben, ha a 2019. évi LXXX. törvény 3. § -ban foglaltaknak megfelel a képzésben részt vevő személy, azaz még nem rendelkezik két szakmával és egy szakképesítéssel. Erről a jelentkezéskor nyilatkozni kell.
Egyéb fontos információk:
- A képzésben résztvevőkkel felnőttképzési szerződést köt az iskola.
- Az első tanév után 105 óra egybefüggő nyári gyakorlatot kell teljesíteni iskolánk szervezésében vagy a képzésben részt vevő személy lakhelyéhez közeli duális partnernél.
Ennek teljesítése a következő évfolyamba lépés feltétele. További kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal!
Elérhetőség:
- https://kissf-szeged.edu.hu/
- Filó Bernát műszaki vezető: filo.bernat@gmail.com
Szeged, 2026. augusztus 23.
Svéda Gergely
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Mezőgazdaság
Újabb uniós forrás segíti a tavalyi aszály által sújtott gazdálkodókat
Az Európai Bizottság – Magyarország kezdeményezését is figyelembe véve – jóváhagyta, hogy a 2025. évi rendkívüli aszály által sújtott gazdálkodók uniós krízistámogatásban részesülhessenek.
Az Európai Bizottság – Magyarország kezdeményezését is figyelembe véve – jóváhagyta, hogy a 2025. évi rendkívüli aszály által sújtott gazdálkodók uniós krízistámogatásban részesülhessenek. A mezőgazdasági válságtartalékból hazánk számára 10,8 millió euró támogatás áll rendelkezésre, amelyet az elmúlt évi aszály miatt jelentős veszteségeket elszenvedő kukoricatermelők megsegítésére fordítanak.

Fotó: AÉM
Mezőgazdaság
Izrael Állam nagykövete a MATE-n
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen tett látogatást Őexc. Maya Kadosh, Izrael Állam magyarországi nagykövete.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen tett látogatást Őexc. Maya Kadosh, Izrael Állam magyarországi nagykövete, akit Dr. Gyuricza Csaba rektor fogadott Gödöllőn. A találkozó középpontjában a magyar–izraeli kutatási és felsőoktatási kapcsolatok fejlesztése, valamint a jövőbeni együttműködési lehetőségek álltak.

Fotó: MATE
Kiemelt téma volt a vízgazdálkodás, az öntözésfejlesztés, a fenntarthatóság és az agrárinnováció, amelyek területén a MATE jelentős szakmai tapasztalattal és kutatási infrastruktúrával rendelkezik. A megbeszélés megerősítette, hogy a MATE nyitott új nemzetközi partnerségek kialakítására, és kész aktív szerepet vállalni a közös tudományos és innovációs kezdeményezések előmozdításában.
Forrás: MATE


