Keressen minket

Mezőgazdaság

Százéves a szentesi iparszerű baromfifeldolgozás

Közzétéve:

A baromfiágazatban dolgozók elhivatottsága, a cégek vezetőinek tudatossága és a kormány támogatásának köszönhetően a baromfiágazat előtt biztos jövő áll – üdvözölte a szentesi iparszerű baromfifeldolgozás 100 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepség résztvevőit az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Csongrád-Csanád megyei településen.

Fotó: Fekete István – AM

Farkas Sándor köszöntőjében a baromfiágazat versenyképességére hívta fel a figyelmet. Más állattenyésztési ágazatokhoz hasonlóan a baromfiágazatot is alaposan próbára tette és teszi az orosz-ukrán háborús konfliktus okozta válság, az energia- és üzemanyagárak drasztikus emelkedése, a madárinfluenza és a történelmi léptékű aszályhelyzet. Mindemellett a hazai hústermelés felét a baromfiágazat adja. A baromfihús Magyarország harmadik legnagyobb exportcikke. Az ágazat foglalkoztatási képessége is igen jelentős, több tízezer ember számára nyújt biztos megélhetést – fogalmazott a miniszterhelyettes.

Szentes és a baromfiágazat közös története száz évvel ezelőtt kezdődött, amikor 1922-ben a szabadkai Hartmann és Chonen (Konen) cég közreműködésével megalapították az Élelmiszer-kiviteli Rt.-t, amely az első nagyvállalat volt a településen, és amely a baromfiágazat teljes vertikumát a tenyésztést, felvásárlást és feldolgozást is magába foglalta – utalt a kezdetekre Farkas Sándor. A magyar baromfiipar a két világháború között az ország egyik legjelentősebb iparává nőtte ki magát. Bár az 1945 utáni viharos évek a szentesi üzemet is megviselték, igazi változás és fellendülés csak 1956 után indult, amikor az ország vezetése a nehéziparon kívül más szektoroknak is jelentős állami támogatást juttatott. Az 1970-80-as években a kereslet jelentős növekedése beruházások és fejlesztések sorát indította el és a 80-as évek végére érte el a vállalat termelési csúcsát. A rendszerváltoztatást követő bizonytalan évek után a Hungerit Zrt. mára Magyarország legjelentősebb baromfifeldolgozó üzemévé vált – hangzott el a rövid cégtörténet.

A miniszterhelyettes kitért a baromfiágazat támogatására, mint fogalmazott, a termeléstől a feldolgozásig számos lehetőséggel segíti a kormány a fejlődést, a magasabb hozzáadott érték előállítását. Támogatási konstrukciókat dolgoztak ki az állatbetegségek megelőzésére, leküzdésére, az állatjóléti többletkötelezettségek ellentételezésére, de az őshonos és veszélyeztetett állatfajták fennmaradását is segítik. A Vidékfejlesztési Programból a baromfitartók több mint 170 milliárd forint támogatást nyertek el telephelyeik fejlesztésére és 650-nél is több projekt részesült eddig támogatásban. A 2022 utáni időszakban a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv válik a támogatási rendszer alapjává, ebben továbbra is fenntartjuk az állattenyésztés kiemelt támogatását, így a baromfiágazatét is – mondta el Farkas Sándor.

A miniszterhelyettes alapvető fontosságúnak nevezte, hogy a hazai fogyasztók itthon termelt élelmiszereket vásároljanak. A hazai termékek hazai alapanyagokra építenek, hazai munkahelyeket jelentenek, és a fogyasztók jobban is bíznak az itthon előállított élelmiszerekben, a mögöttük lévő hatósági ellenőrzés jelenti az ehhez szükséges bizalmi tőkét – fogalmazott.

Forrás: AM Sajtóiroda

Mezőgazdaság

A dráguló gabonák ellenére nagyjából stabil maradt a FAO élelmiszerár-indexe májusban

Közleményt adott ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a világ élelmiszer-alapanyagárainak májusi alakulásáról.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Róma, 2026. június 5. – Nagyjából változatlan maradt a világ élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója májusban, mivel a növényi olajok árának csökkenése ellensúlyozta a gabonafélék és a cukor drágulását – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi „élelmiszerkosár” havi árváltozását követi – 130,8 ponton zárt 2026 májusában, ami 0,2%-kal alacsonyabb a felülvizsgált áprilisi szintnél, ugyanakkor 2,9%-kal magasabb az egy évvel ezelőtti értéknél.

Kukorica-feldolgozó Ukrajnában. ©FAO/ Anastasiia Borodaienko

„Bár a globális élelmiszer-nyersanyagpiacok javarészt ellenállóképesnek bizonyultak, a gabonafélék drágulása rávilágít az időjárásból adódó kockázatokra, valamint az energiapiacok és az inputok elérhetőségével szembeni sérülékenységre. A főbb kereskedelmi útvonalakat – köztük a Hormuzi-szorost – érintő tartós bizonytalanság csökkentheti a műtrágya-felhasználást és további nyomást helyezhet az élelmiszerárakra, amely felhívja a figyelmet az összehangolt nemzetközi fellépés szükségességére” – mondta Boubaker Ben-Belhassen, a FAO Piacok és Kereskedelem Főosztályának igazgatója.

A gabonafélék árindexe 2,6%-kal nőtt áprilishoz képest, és közel 5,0%-kal haladja meg az egy évvel korábbi szintet – ez tükrözi az áremelkedést amely az összes főbb gabonafajta esetében megfigyelhető a globális üzemanyag- és műtrágyaárak emelkedése, valamint az időjárási tényezők miatti nyomás hatására. A búza világpiaci ára 3,4%-kal drágult egy hónap alatt – és 7,8%-kal az egy évvel ezelőtti szinthez képest –, amit a fontosabb exportőröknél, köztük az Egyesült Államokban várható terméscsökkenés támasztottak alá, ahol az őszi búza terméskilátása évtizedek óta az egyik legkedvezőtlenebb. Az amerikai kemény vörös őszi búza ára 2026 májusában 28%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A kukorica ára 1,9%-kal – éves szinten 3,9%-kal – nőtt, ami a főbb piacokon megnövekedett importkeresletnek, a brazíliai és az egyesült államokbeli kínálat szűkülésének, valamint az etanol-keresletet fellendítő magasabb energiaáraknak köszönhető. A FAO összes rizsfélékre vonatkozó árindexe 2,7%-kal drágult a múlt hónaphoz képest, amit az időjárási aggodalmak és a magasabb nyersolaj- és származéktermék-árak támasztottak alá egyes vezető ázsiai exportőr országokban.

A FAO növényiolaj-árindexe ezzel szemben 4,6%-kal csökkent áprilishoz képest – ennek a mutatónak ez az első visszaesése 2026-ban. A pálmaolaj nemzetközi ára a gyengébb globális importkereslet és a nyersolajpiacok bizonytalansága miatt esett vissza, míg a szójaolajtrendek vegyesek voltak: Dél-Amerikában az exportálható készletek szezonális bővülése lefelé húzta, míg Észak-Amerikában a szilárd bioüzemanyag-kereslet felfelé nyomta az árakat. A repce- és napraforgóolaj jegyzései a szűkös kínálati viszonyok miatt emelkedtek.

A húsfélék árindexe 0,1%-kal erősödött. A marhahús ára – különösen Kína és az Egyesült Államok részéről jövő – erős importkereslet hatására nőtt, míg a sertéshúsárak csökkentek, főként az Európai Unióban tapasztalható bőséges kínálat és alacsonyabb importkereslet miatt.

A tejtermékek ára 0,5%-kal esett az előző hónaphoz képest, amelyet elsősorban a nemzetközi vajárak visszaesése eredményezett. A sajt ára nagyjából stabil maradt, míg a sovány tejpor ára emelkedett. A teljes tejpor árak vegyes fejleményeket mutattak.

A FAO cukorár-indexe 7,5%-kal ugrott májusban. Ennek oka részben, hogy a Brazíliában előállított cukornádnak várhatóan kisebb hányada kerül cukortermelésre, ami növeli az etanolra való nagyobb mértékű átállásra vonatkozó várakozásokat. Emellett indokolja az az aggodalom, hogy az El Niño jelenség kedvezőtlenül érintheti az indiai és thaiföldi termelést a következő évben.

További részletek itt olvashatók.

A globális gabonatermelés és -kereskedelem a következő évben csökkenhet

Az új Gabonakészletek és -igények gyorsjelentés szerint, amelyet szintén pénteken tett közzé a FAO, a 2026/27-es szezonban a globális gabonatermés várhatóan 2%-kal csökken az előző évhez képest, 2 982 millió tonnára, elsősorban a búzatermés visszaesése miatt.

A FAO által támogatott Agrárpiaci Információs Rendszer (AMIS) szintén most tette közzé havi piaci figyelőjét. A rendszeres piaci frissítések mellett az anyag betekintést nyújt abba, hogyan formálja át a Hormuzi-szoros körüli feszültség a globális ömlesztettrakomány-szállítási piacot, és értékeli, hogy egyes országok hogyan reagálnak az emelkedő energia- és műtrágyaköltségekre.

Forrás: FAO

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Idén meghosszabbodik a tavaszi fagykárbejelentés határideje

Módosították a tavaszi fagykárok bejelentésének határidejét:

Published

on

Június 9-ére módosul a tavaszi fagykárok bejelentésének határideje. A káreseményeket továbbra is a Magyar Államkincstár (MÁK) elektronikus kárbejelentő felületén lehet rögzíteni – hívja fel az érintett gazdálkodók figyelmét az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium.

Fotó: Pixabay

A HungaroMet az elmúlt időszak minimumhőmérsékleti adatait teljeskörűen felülvizsgálta, az új adatok már elérhetők az agro.met.hu oldalon. Az adatok finomítása során a meteorológiai szolgálat kiemelt figyelmet fordított a mikroléptékű topográfiai adottságok hatásaira, így a gazdálkodók számára még pontosabb hőmérsékleti adatok állnak rendelkezésre.

A lezajlott adatfrissítésekre való tekintettel fontos, hogy azok a gazdálkodók, akik növénykultúráikban a tavaszi fagy következtében károsodást tapasztaltak, tegyék meg kárbejelentésüket a MÁK elektronikus kárbejelentő felületén. Amennyiben a kárbejelentés eddig még nem történt meg, azt legkésőbb 2026. június 9-éig lehet megtenni.

(AÉM)

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Most érdemes lépni: új szakasz nyílik a „Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatásával” pályázat benyújtásában

2026. június 11-én nyílik meg a mezőgazdasági generációváltást támogató pályázat újabb benyújtási szakasza

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A KAP-RD06-1-25 kódszámú pályázat következő benyújtási szakasza 2026. június 11-én nyílik meg, amely újabb lehetőséget biztosít a mezőgazdasági generációváltás támogatására. A konstrukció célja, hogy elősegítse a működő mezőgazdasági üzemek sikeres átadását a fiatalabb generáció számára, miközben hozzájárul a vidéki gazdaságok stabilitásához és fejlődéséhez. A pályázatra összesen 22 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, a támogatás pedig vissza nem térítendő formában érhető el egyszerűsített kiválasztási eljárás keretében.

Az ábra illusztráció.

A támogatási kérelmek következő benyújtási időszaka 2026. június 11. és június 24. között lesz elérhető, ezt követően pedig további szakaszok nyílnak augusztus 6–19., illetve október 15–28. között. A pályázat kiemelt jelentőségű, hiszen a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása az ágazat elöregedése és az utánpótlás biztosítása. A KAP Stratégiai Tervben ezért hangsúlyos szerepet kapott az agrár-nemzedékváltás ösztönzése, amely nemcsak a gazdálkodók korszerkezetének javítását célozza, hanem azt is, hogy a működő és versenyképes gazdaságok ne szűnjenek meg az átadási folyamat során.

A támogatásra azok a mezőgazdasági termelők pályázhatnak, akik rendelkeznek a 2021. évi CXLIII. törvény szerinti jóváhagyott gazdaságátadási szerződéssel, – de a gazdaság még a támogatási kérelem benyújtásáig nem szállt át – mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, valamint szerepelnek a Kedvezményezetti Nyilvántartási Rendszerben. A támogatás egyösszegű átalány formájában igényelhetőaz elérhető összeg pedig az üzemméret függvényében kerül meghatározásra.

A program hosszú távon hozzájárulhat a magyar agrárium versenyképességének javításához, a helyi gazdaságok megerősítéséhez és a vidéki munkahelyek megőrzéséhez is. A pályázati felhívásra vonatkozó további információk IDE KATTINTVA elérhetők.

A sikeres pályázat előkészítésében és benyújtásában a NAK falugazdászai ingyenes segítséget nyújtanak, beleértve a projektmenedzsment támogatását is, ezért érdemes időben felkeresni őket.

Forrás: NAK / Tilinger Eleonóra

 

Tovább olvasom