További információk e témában a Az élelmiszer-gazdaság külkereskedelme 2024. I–III. negyedév című kiadványunkban olvashatók, mely innen érhető el: 4. szám.
Forrás: AKI
A Nébih elkészítette az első jelentési év eredményeinek kiértékelését
Magyarország több mint egy évtizede szolgáltat önkéntesen adatot az antibiotikum tartalmú állatgyógyászati készítmények nagykereskedelméről, 2024-től azonban az eladás mellett már a felhasználási adatokat is kötelező lesz megküldeni az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA). Az EU-s jelentésre is készülve hazánkban 2022 januárjától kell az állatorvosoknak havonta jelentést készíteniük az élelmiszertermelő állatoknál felhasznált antibiotikumokról.
A Nébih elkészítette az első – adatgyűjtés szempontjából bevezető – jelentési év eredményeinek kiértékelését. Általánosságban elmondható, hogy magas volt a pontatlan adatszolgáltatás aránya, a hivatal szakembereinek számos alkalommal kellett egyeztetniük az állatorvosokkal. A jelentések mintegy harmadánál volt szükség utólagos korrekcióra az adattisztítás során, a hibák leggyakrabban a mértékegység helytelen kiválasztásából, vagy a tévesen megadott állatlétszámból adódtak.
*A készítmények besorolása az EMA antimikrobiális tanácsadó szakértői csoport által meghatározott AMEG kategóriák szerint történik: A – kerülendő, B – korlátozott, C – körültekintően, D – óvatosan
|
A kiértékelt adatok alapján a felhasznált antibiotikumok mértéke jelentősen eltér a forgalmazott mennyiségektől. A Nébih ezúton is szeretné felhívni az adatszolgáltatásra kötelezettek figyelmét, hogy a rendszeres és a valóságnak megfelelő jelentés amellett, hogy jogszabályi kötelezettség, kiemelt szakágazati érdek is. Jelentős részben ugyanis ezen adatok tükrözik a Magyarországon zajló folyamatok sikerességét az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelemben. Az első év során a hatóság nem szankcionálta a jelentési hajlandóság hiányát, azonban idén ősszel a Nébih újabb ellenőrzési kampányt tervez, amely során a jogszabályi követelményt nem teljesítők már számíthatnak intézkedésre.
A jelentések szerint 2022-ben Magyarországon állatgyógyászati célra legnagyobb mértékben D kategóriába* tartozó, azaz óvatosan használható készítményeket alkalmaztak. Megnyugtató, hogy A kategóriás, azaz kerülendő, kizárólag humán kezelésre fenntartott hatóanyagot tartalmazó szerek alkalmazásáról egyáltalán nem érkezett jelentés. Fokozott figyelmet érdemelnek a B kategóriás – korlátozottan használható – készítmények, amelyeknél az eladások EU-s átlaga évről évre csökken, azonban Magyarországon mind az eladások, mind a felhasználás terén nagy arányban jelennek meg az adatok között. Kiemelt cél a jövőben ezen, kritikusan fontos hatóanyagot tartalmazó, B kategóriás szerek használatának visszaszorítása.
Az értékelés rámutatott, továbbra is jelentős hazánkban az élelmiszertermelő állatoknál a csoportos kezelések aránya. Ennek túlsúlyát a jövőben az egyedi, célzott kezelés felé kell majd eltolni. A legnagyobb mennyiségben alkalmazott hatóanyagcsoportok egyértelműen a penicillinek (amoxicillin) és a tetraciklinek (doxiciklin) voltak, azonban a különböző ágazatokban eltérések tapasztalhatóak a „top 5” felhasznált hatóanyagoknál. További részletek alábbi cikkünkben olvashatóak: https://portal.nebih.gov.hu/-/antibiotikum-felhasznalas-2022
A Nébih, az eddigi tapasztalatok és visszajelzések alapján, folyamatosan dolgozik az adatrögzítő felület „felhasználóbarátabbá” tételén. A hivatal a jövőben is várja a rendszert használó állatorvosok észrevételeit, javaslatait.
Forrás: Nébih
Számos hatóanyag engedélye nem került meghosszabbításra vagy az engedélye visszavonásra került
A Bizottság (EU) 2024/3199 felhatalmazáson alapuló rendelete alapján a 649/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet peszticidek és ipari vegyi anyagok jegyzékbe vételében több módosítás történt.
Számos hatóanyag engedélye nem került meghosszabbításra vagy az engedélye visszavonásra került, ami az adott anyag peszticidként való felhasználásának tilalmát jelenti 2025. március 1-jétől. Ez uniós szinten megközelítőleg 30 hatóanyagot érint, mellyel tovább szűkül a növényvédelemben felhasználható készítmények száma. Talán a legnagyobb kihívást az S-metolaklór kivonása jelenti, mely megnehezíti a magról kelő egyszikű gyomok elleni hatékony védekezést. A kultúrák egy részében például a klomazon vagy a petoxamid hatóanyaggal premeergens, míg a proszulfokarb és a pendimetalin hatóanyaggal preemergens vagy korai posztemergens kezelésre van lehetőség.
A spirotetramátot főként szúró-szívó szájszervű kártevők (pl.: levéltetű, molytetű) elleni védekezésben alkalmazták zöldség- és gyümölcs kultúrában, mely számos kiskultúrát is magába foglalt. Helyettesítésére lehetőség van többek között az acetamiprid és a piretroidok csoportjába tartozó hatóanyagokkal.
A legtöbb visszavont hatóanyag a gombaölők közzé sorolható. A széles hatásspektrumú, kontakt hatásmódú metiram helyettesítése jelentheti a legnagyobb kihívást, de a burgonya- és paradicsom fitoftórás betegsége elleni védekezés is nehezebbé vált a fenpropimorf, a dimetomorf és a bentiavalikarb hatóanyagok visszavonásával. Emellett a rágcsálóírtó pépek egyik hatóanyagát, a difenakumot is visszavonták.
A hazánkban engedélyezett készítmények érvényességéről a hatóság honlapján tájékozódhatunk.
Forrás: Fodor Attila – NAK
Adatokat közöltek a magyar agrár-külkereskedelmi forgalomról
Magyarország agrár-külkereskedelme a vizsgált időszakban is koncentrált és erősen Európa-centrikus volt: az exportforgalom 95 százalékát európai országokkal bonyolítottuk. Ázsia részesedése 3,1, Amerikáé 1,1 százalék volt, Afrika és Ausztrália részesedése pedig az 1 százalékot sem érte el. Természetesen az Európai Unió belső piaca abszolút meghatározó, az agrár-külkereskedelmi exportból 83,5 százalékkal, az importértékből 92,4 százalékkal részesedett 2024 első kilenc hónapjában. Az EU-tagországokba exportált termékek értéke 3,6 százalékkal, az import értéke 2,9 százalékkal emelkedett, az egyenleg 1960 millió eurós értéke 6,3 százalékkal több, mint a bázisidőszakban volt.
A legfontosabb export- és importpartnerek köre szinte azonos, így a legnagyobb agrár-külkereskedelmi forgalom 2024 első három negyedévében is Németországgal bonyolódott. Az agrárexport értékének csökkenő sorrendjében további fontos partnerek voltak még Olaszország, Románia, Ausztria, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Horvátország, az Egyesült Királyság és Hollandia. A felsorolt országok részesedése megközelítette a teljes agrárkivitel 72,7 százalékát. Az agrártermékek főbb beszállítói szinte megegyeznek az exportpiacokkal, amelyek a behozatal 81,5 százalékát biztosították.
Az MVH közleményt adott ki: A bejelentés elmulasztása 100%-os szankciót eredményez
Az Agro-ökológiai Program keretében benyújtott kérelmek elbírálása során támogatási feltétel a növényvédelmi kezelések bejelentése.
Ez azt jelenti, hogy azoknak a gazdálkodóknak, akik a támogatásban részt kívánnak venni, a választott gyakorlattól függetlenül az esetleges növényvédőszeres kezelésekről adatszolgáltatási kötelezettségük van. Ilyen bejelentésnek minősül a permetezés hiányában tett nemleges nyilatkozat is. A szankció 100%-os.
A fentiek tekintetében tehát a növényvédelmi kezelés ellenőrzése két részre bontható a 2024. évi kérelmekre vonatkozóan:
A növényvédelmi kezelések bejelentése az alábbiak szerint lehetséges:
A permetezési adatok bejelentésének határideje 2025. január 31.
Forrás: MVH