Mezőgazdaság
DEBRECENI EGYETEM: Ukrán hallgatók a nemzetközi képzésben
Az UniClad Erasmus+ pályázat keretében a Bila Tzerkva Agrártudományi Egyetemről 8 ukrán hallgató érkezett Karunkra illetve Egyetemünk Gazdaságtudományi Karára, akik akvakultúra, élelmiszer- illetve gazdaságtudományi képzésekben vesznek részt a két kar (MÉK és GTK) oktatóinak irányításával. Az itt töltött egy hónap alatt a tudományos dolgozataik megírásában is segítséget kapnak mentoraiktól – tájékoztatott a Debreceni Egyetem.
Az angol nyelvi és szakmai készségeik fejlesztésén túl a magyar gazdasági szerkezettel, a kultúrával, főbb nevezetességekkel is megismerkednek és bekapcsolódnak a nemzetközi hallgatói életbe.
Fotó: Debrceni Egyetem
A programban spanyol, olasz, osztrák, lengyel, litván, ukrán, azeri, moldáv és magyar egyetemek vesznek részt, aminek célja a nem-EU egyetemek ipari kapcsolatainak erősítése, klaszterképzése. Ezek a hallgatók ennek a kapcsolatépítésnek a részesei.
Debreceni Egyetem
Mezőgazdaság
A növényegészségügyi kockázatok csökkentéséről tárgyaltak Budapesten
A magyar uniós elnökség támogatja azokat a törekvéseket, amelyek az Uniót veszélyeztető károsítók jelentette növényegészségügyi kockázatok meghatározására és csökkentésére irányulnak – mondta Nobilis Márton az EU-s növényegészségügyi főtisztviselők budapesti informális ülésén kedden.
A munkacsoport ülése a tagállamok növényegészségügyi vezetőinek kiemelt, rendszeres rendezvénye, amelyet ezúttal Budapesten tartottak október 7. és 9. között. Az üléseken az aktuális, stratégiai jelentőségű növényegészségügyi kérdések kerülnek megvitatásra az EU termesztett és természetes növényállományának megóvása érdekében.
A kereskedelem globalizációja és az éghajlatváltozás következtében a növények egészségét új, az adott területen eddig ismeretlen károsítók veszélyeztetik – mutatott rá Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára, aki hozzátette, a nem honos károsítók száma Európában évről évre növekszik és telepszik meg olyan új területeken, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt még szóba sem jöhettek volna.
Fontos, hogy a leghatékonyabb előírásokat érvényesítsük annak érdekében, hogy megakadályozzuk e veszélyes károsítók bejutását hazánkba és az EU területére – hangsúlyozta Nobilis Márton. Az államtitkár szerint a növényegészségügy feladata a nagy gazdasági jelentőséggel bíró idegenhonos, karanténkárosítók bekerülésének és terjedésének hatósági eszközökkel történő megakadályozása, a termesztett és természetes növényállományok védelme érdekében. Ezzel a szakterület hosszabb távon hozzájárul a növényvédő szerek felhasználásának csökkentéséhez és így az Európai Zöld Megállapodás fenntarthatósági céljaihoz is.
A budapesti ülésen téma volt többek között, az elmúlt évi járványos kitörések tapasztalatainak összefoglalása, az EU nyugat-balkáni növényegészségügyi támogató projektjének ismertetése, csakúgy, mint az Európai Unió növényi károsító kategorizálásának stratégiai kérdései.
Magyar Elnökség
Mezőgazdaság
Készülhetnek a gazdák az Egységes Kérelem és az eGN parcella adatainak szinkronizálására
Idén is lesz lehetőség a szinkronizációra az eGN-ben
Idén is lehetővé teszi az Egységes Kérelem adatainak automatikus betöltését és szinkronizálását az elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) rendszerében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A folyamat a támogatási kérelmet benyújtó gazdák számára kötelező és fő célja, hogy minél kevesebb szankció szülessen a pontatlan adatok miatt. A gördülékeny szinkronizációhoz a hivatal összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat és speciális eseteket.
Az Egységes Kérelem (EK) szinkronizálásával az eGN-ben korábban örökített, esetleg pontatlanul felvitt termőhely adatok néhány gombnyomással felülíródnak. A pontosítás érinti az eltérő értékkel szereplő területméreteket (hektár), a helyadatokat, a jogcímeket és a hasznosításokat is. Az előzőleg felvitt műveletekkel érintett területek automatikus egyeztetése szintén megtörténik.
A Nébih az EK javítási határideje, azaz 2024. szeptember 30-a utáni támogatási adatokat veszi át a Magyar Államkincstártól. Az adatbetöltési és szinkronizációs funkció először az eGN felhasználói számára válik elérhetővé. Ezt követően a hivatal a külső gazdálkodási szoftvert fejlesztők számára is biztosítja a szolgáltatást. Az interfészen keresztül, a fejlesztési és tesztelési időszakot követően, azok is élhetnek majd a lehetőséggel, akik külső szoftver segítségével vezetik az eGN-t.
A szinkronizáció, az EK adatok betöltését követően, minden támogatási kérelmet benyújtó gazda számára kötelező. Épp ezért az EK adatok átemelése után azok az érintettek is kötelesek belépni az eGN rendszerébe, akik már eleget tettek az elektronikus adatrögzítésnek, és a terület méretében sem történt változás.
A minél gördülékenyebb adatbetöltés és szinkronizáció érdekében a Nébih összegyűjtötte a legfontosabb technikai információkat: https://portal.nebih.gov.hu/-/technikai-informaciok-az-ek-egn-szinkronizaciohoz . A gyűjteményben olyan speciális esetekről is olvashatnak a gazdálkodók, mint például, hogy mi a teendő azon ritka esetekben, amikor már lezárták a táblát.
A fejlesztés élesítése ősszel várható, melyről a hivatal külön közleményben tájékoztatja majd az érintetteket.
Részletes tájékoztató a Technikai információk az EK-eGN szinkronizációhoz című cikkünkben olvasható.
Forrás: NÉBIH
Mezőgazdaság
Földmérő, Földügyi és Térinformatikai képzés Szegeden
2024. október első hetében elkezdődött a Földmérő, Földügyi és Térinformatikai Technikus Felnőttképzés Szegeden
2024. október első hetében elkezdődött a Földmérő, Földügyi és Térinformatikai Technikus Felnőttképzés az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, amely az Agrárminisztérium irányítása alatt álló Alföldi Agrárszakképzési Centrum szervezeti keretében működik- tájékoztatta lapunkat Svéda Gergely, az iskola szakmai igazgatóhelyettese, okleveles erdőmérnök.
A képzésre az ország szinte minden pontjából érkeztek diákok, ami azért is figyelemre méltó, mivel több intézmény nem tudott elegendő hallgatóval kurzust indítani. Szegeden a maximális létszám mellett indult el a második évfolyam is.
A képzés rendkívül népszerű, mivel azok számára, akik nem rendelkeznek szakmával, az oktatás ingyenes. Az erdészek, szakmai szervezetek munkatársai mellett a mezőgazdaságből élő szakemberek jelentkeztek a képzésre. A földmérés napjaink egyik meghatározó tudományterületévé nőtte ki magát, amely alapvető szerepet játszik az építészet, az ingatlanfejlesztés, erdőgazdálkodás, növénytermésztés a térinformatika és a környezetvédelem terén. A növénytermesztésben azok számára, akik az AÖP, AKG programokban érintettek, négy tizedesjegyig kellaz EOV koordinátákat meghatározni. A területalapú támogatásokat a hatóságok folyamatosan ellenőrzik. Bármilyen hiba és tévedés esetén támogatás megvonással sújthatóak a területek földhasználói.
A két éves képzés ideje alatt a 16 fős csoport elsajátítja a Földmérő, Földügyi és Térinformatikai tananyagát olyan oktatók segítségével, mint Dr. Tobak Zoltán PhD., aki a Szegedi Tudományegyetem Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék egyetemi adjunktusa. Kutatási területe a GIS, hiperspektrális távérzékelés, kisgépes légifelvételezés, valamint a városi területek vizsgálata távérzékelés módszereivel.
A tömbösített órák során egyetemi színvonalon két napon keresztül térképismereti alapfogalmakkal bővült a diákok tudása. Már az első napon számolási feladatokat is végeztek a hallgatók. Mivel a felnőttképzésen mindenki más területről érkezett, az alapfogalmak bemutatása után el is kezdődött a gyakorlati képzés. A térképek méretarányából azonnal pontok közötti távolságokat kellett meghatározni, amely mind az elméletben, mind a gyakorlatban nélkülözhetetlen.
A második napon Hajma Katalin, az Óbudai Egyetemen végzett földmérő és földrendező mérnök mutatta be a gyakorlatban a különböző eszközök használatát az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum Csemetekertjében, amely a város szélén fekszik a sándorfalvi út mellett.
A gyakorlat célja többek között az volt, hogy az elméleti tudást hogyan lehet a mindennapi munkába, azaz a gyakorlatba átültetni. Bemutatásra került a kitűzőrúd, a vetítő, libella és a szögprizma használata. Az ágazati vizsgán a fent említett témakörökből is számot kell adnia mindenkinek egyénileg, terepen felállított gyakorlati példák során, mivel a földkimérés mellett a területkimérés is kiemelten fontos. Hajma Katalin tanárnő mérőrudak segítségével egy sokszöget állított fel. Ezt követően centiméter és szögprizma segítségével lépésről-lépésre meghatározták egy sokszög területét. A következő feladatban pedig egy teodolit felállítását kellett mindenkinek elgyakorolni.
A teodolit egy olyan precíziós mérőműszer, amelyet szögek mérésére használnak, elsősorban vízszintes és függőleges irányban. A teodolit lényege abban rejlik, hogy lehetővé teszi a földmérők, építészek és mérnökök számára a pontos helymeghatározást, távolságok és szögek meghatározását terepi munkák során. Két fő összetevője van: a vízszintes kör, amely a horizontális szögeket méri, és a vertikális kör, amely a függőleges szögeket rögzíti. Az optikai vagy digitális rendszerének segítségével pontos leolvasások végezhetők, amelyek alapvetőek a térképezési és tervezési munkákhoz.
Dr. Tobak Zoltán, a QGIS program segítségével mutatott be különböző feladatokat térképeken, amelyet minden diáknak lehetősége volt kipróbálni, ezáltal mélyebb megértést nyerve a térinformatikai rendszerek működéséről és alkalmazásáról – zárta beszámolóját Svéda Gergely, okleveles erdőmérnök.
Agro Jager News