Áder János köztársasági elnök november 1-jével Erdős Norbertet bízta meg az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkári feladatok ellátásával. Erdős Norbert kinevezését a Sándor-palotában vehette át.
A most megjelent közlemény értelmében Magyarországon a 2020. kárenyhítési évben az ország egész területén aszályhelyzet volt.
Megszületett a megállapodás a Közös Agrárpolitika reformjáról! A magyar gazdák biztonságosan termelhetnek az elkövetkező időszakban – tájékoztatott Dr. Nagy István agrárminiszter Luxemburgból. Az elmúlt napokban fontos...
Nagy István hangsúlyozta: a közös agrárpolitika keretében négy nagy támogatási jogcímcsoporton – a közvetlen támogatások, a Vidékfejlesztési Program pályázatai, a nemzeti támogatások és a piaci támogatások csoportján...
A hagyományos őszi időszak lassan de kezd megjelenni kis hazánkban is. A hajnali órákban egyre hűvösebb van, páralecsapódás és hirtelen változó útviszonyok nehezíthetik a közlekedők mindennapjait....
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csökkenti tagjai adminisztrációs terheit azzal, hogy idéntől elkészíti tagdíjbevallásukat, hasonlóan a NAV általi SZJA-bevallásokhoz.
A Tanács elnökségét ellátó Németország célja, hogy a tagállamok októberben elfogadják a tanács álláspontját a Közös Agrárpolitika új szabályrendszeréről. A megállapodást előkészítendő az uniós mezőgazdasági miniszterek...
A Magyar Államkincstár (Kincstár) a múlt héten megkezdte a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került agárvállalkozások átmeneti támogatásainak kifizetését. Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen...
2020. augusztus 6-án sikeres gépbemutatót szervezett a KC-Békés Kft. békéscsabai telephelyén, a 44-es főút mellett, a Szarvasi úton. Pántye Péter ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a rekkenő...
Új felsőoktatási intézmény jön létre Szent István Egyetem néven 2020. augusztus 1-jén. Az új egyetem a legjobb európai példák alapján építkezik és ennek megfelelően a kontinens...